rennie

rennie

A kvantummechanika koppenhágai értelmezése felvetette azt a kérdést is, hogy vajon a fizikai világ mennyire független az emberi tudattól. Ez időben dolgozta ki ugyanis a pszichiáter Carl Gustav Jung a szinkronicitás elméletét, amely az emberi tudat és a tudattól látszólag független „külvilág” között bizonyos kölcsönhatásokat tételezett fel.

Jung az 1930-as évektől e kérdésekkel kapcsolatban levelezésben állt a fizikai Nobel Díjas Wolfgang Paulival – a róla elnevezett Pauli féle kizárási elv felfedezőjével – aki már akkor úgy vélte, hogy a Jung féle szinkronicitási jelenségek nem ellenkeznek a kvantumfizika törvényeivel.

Az ilyen (nem lokális) kapcsolatok lehetőségére azonban abban az időben még nem léteztek kísérleti bizonyítékok. A levelezésük eredményeként 1952-ben Jung és Pauli közösen könyvet publikáltak (ld. irodalomjegyzék), amelyben a szinkronicitás elmélet és a kvantumelmélet közötti lehetséges kapcsolatokat elemzik.
Jung szinkronicitáson olyan jelenséget értett, amikor bizonyos események és történések, amelyekről úgy érezhetjük, hogy valami hasonló jelentést hordozhatnak, feltűnően nagy gyakorisággal fordulnak elő együtt, annak ellenére, hogy közöttük ok-okozati összefüggés nem mutatható ki.

Jung ugyanis személyesen megfigyelt ilyen spontán szinkronjelenségeket, és próbált ezekben valami szabályszerűséget felfedezni. Ilyen spontán jelenségre példaként említi azt, hogy amikor egy nőbeteg álomanalízise során a szent szkarabeusz bogárról esett szó, hirtelen koppanást hallottak az ablaküvegen, mivel annak kívülről nekirepült egy valódi szkarabeusz bogár, vagy legalábbis annak európai változata.
Jung egy másik példája arról szól, hogy amikor egyszer heves vitába keveredett Freuddal – méghozzá éppen a szinkronicitás értelmezé-sével kapcsolatban – és az indulatok magasra csaptak, hirtelen nagy csattanással kettérepedt a szobában lévő szekrény vastag tölgyfa ajtaja.

Jung a szinkronicitási jelenségek egyik lehetséges magyarázataként azt feltételezte, hogy valamilyen módon kapcsolat állhat fenn az anyagi világ és az un. kollektív tudattalan között.
Ami a kollektív tudattalan fogalmát illeti, ezt Jung nagy számú pszichiátriai eset álomanalíziseinek tapasztalatai alapján vezette be. Megfigyelte, hogy egymástól távol élő, eltérő sorsú emberek álmaiban rendszeresen előfordulnak olyan, erős érzelmi töltésű, hasonló jellegű képek, szituációk, szimbólumok, amelyek nem tartozhatnak az elfoj-tott Freud féle személyes tudattalanhoz, mivel ezeknek a páciensek személyes életében nincs semmiféle megmagyarázható előzményük.

Jung azt is észrevette, hogy ezek az ősképek, szimbólumok rendszeresen előfordulnak egymástól távol eső népek kultúrájában, népművészetében, babonáiban, mondáiban, meséiben, népdalokban, hím-zéseken, díszítő mintázatokban, továbbá a modern műalkotásokban és természetesen az álmokban is. Hasonló szimbólumokkal találkozha-tunk a különféle ezoterikus irányzatok jelképrendszerében, mint amilyenek a kínai Ji King, a héber kabbalisztika, a tarot, stb.
Jung kollektív tudattalanról szóló elméletét bizonyos értelemben később továbbfejlesztette Roberto Assagioli, valamint Rupert Sheldrake, aki az un. „morfogenetikus mező” fogalmának bevezetésével – bizonyos értelemben – kiterjesztette Jung elméletét valamennyi élő organizmusra.

Más megközelítésben Jung lehetségesnek tartott egy másik fajta magyarázatot is, amely nem okvetlenül ellenkezik az előzővel.
Ennek alapgondolata az, hogy a természetben léteznek bizonyos természetes ciklikus folyamatok, amelyek egymástól függetlenül azonos, vagy hasonló periodicitással zajlanak. Ha pl. valaki minden este fél 11-kor elálmosodik és lefekszik, és van egy vekkerórája, amely ekkor természetesen fél 11-et mutat, akkor a kettő között nincs oksági összefüggés.
De ha pl. az illető elfelejti felhúzni az óráját és az délután fél kettőkor megáll, a gazdája akkor is álmos lesz fél 11-kor, és ha az órája pontosan jár és fél 11-et mutat, attól még nem biztos, hogy a gazdája tényleg elálmosodik. Az együtt történés statisztikai gyakorisága azonban mégis nagy lesz.

Hasonló, egymástól független, egymással oksági kapcsolatban nem álló folyamatok nagy számban fordulnak elő a világban. Pl. a nők menstruációs ciklusideje átlagosan kb. 29 és fél nap, és ez megegyezik a Hold fázisváltozásainak ciklusidejével. Azt azonban általában nem lehet megjósolni, hogy egy konkrét személy esetén mikor következik be a havi vérzés, újholdkor-e vagy teliholdkor, csak annyit mondhatunk, hogy ezek átlagos ismétlődési ideje 29 és fél nap.

A két jelenség között oksági összefüggés gyakorlatilag kizárható. A Hold nem bocsát ki semmiféle olyan sugárzást, ami az ember biológia működését befolyásolhatná, a Föld felszínén pedig a Hold gravitációs hatása sem elegendő ehhez, hiszen egy fékező vagy kanyarodó autóban, vagy egy éppen elinduló liftben az emberi test nagyságrendekkel nagyobb tehetetlenségi tömegerőknek van kitéve, mint amekkora gravitációs hatása a Holdnak lehet. Ennek ellenére a periódus idők gyakorlatilag mégis azonosak.

Ehhez hasonló jelenség figyelhető meg egyes periodikusan tüneteket produkáló szervi és pszichiátriai betegségeknél. Így pl. a mániásdepressziós pszichózisban szenvedő egyes betegeknél megfigyelték, hogy a tünetfázisok ciklikussága jó közelítéssel szinkronban van egyes bolygók fényváltozásaival és/vagy keringési idejével.

Jung szerint elképzelhető, hogy bizonyos jelenségek több féle eltérő periódusidejű hatás szuperpozíciójaként értelmezhetők, hasonlóan ahhoz, ahogyan különféle matematikai függvények a Fourier féle sorfejtési és transzformációs elvek szerint különböző frekvenciájú har-monikus összetevőkből tevődnek össze.

Jung tanítványai ezen a gondolatmeneten elindulva vizsgálatokat végeztek az asztrológiai prognózisok megbízhatóságának tesztelésére több éves távlatban. A kapott eredmény mérsékeltnek volt mondható, de azért mégis több mint nulla.
A legnagyobb vizsgált populáció kb. 180 újonnan házasodott házaspárra terjedt ki, akik sorsát kb. 10 év elteltével vizsgálták abból a szempontból, hogy a horoszkópjaik alapján elkészített előrejelzések mekkora találati gyakorisággal teljesültek.

Az eredmény azt mutatta, hogy bár az ilyen a jóslatokra hosszú távú döntéseket alapozni nem érdemes, de azért a találati gyakoriság szignifikánsan nagyobb volt, mint ami a véletlen valószínűség alapján várható lett volna.
A Jung féle szinkronicitás elméletet ma is sokan vitatják, és ha kvantumelméleti szempontból vizsgáljuk ezt a jelenséget, akkor ez leginkább az un. nem lokális kapcsolatok közé sorolható, amelynek legegyszerűbb változata a mikrorészecskék világában a már említett EPR paradoxon.

/részlet Dr. Héjjas István EZOTERIKUS FIZIKA a modern fizika megdöbbentő felfedezései című könyvéből/

 

Dr Héjjas István további könyvei

  • A megismerés útjai - Hit vagy tudomány
  • Ezotéria és/vagy tudomány

Pillangó-hatás

Published in Ezoterikus - misztikus - scifi July 30 2014 0 Tagged under

A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valaki képes lenne a múltunkat megváltoztatni - ez kiszámíthatatlan következménnyel járna jelenünkre nézve. Evan Treborn gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben.

pillango-hatás

rendező: Eric Bress, J. Mackye Gruber
operatőr: Matthew F. Leonetti
jelmeztervező: Carla Hetland
zene: Michael Suby
látványtervező: Douglas Higgins
vágó: Peter Amundson

szereplő(k):
Ashton Kutcher (Evan Treborn)
Melora Walters (Andrea Treborn)
Amy Smart (Kayleigh Miller)
Elden Henson (Lenny Treborn)
Eric Stoltz (George Miller)
Ethan Suplee (Thumper)
William Lee Scott (Tommy Miller)
Callum Keith Rennie (Jason Treborn)
Nathaniel DeVeaux (Dr. Redfield)

A pillangó-hatásról a Wikipédiában


A vitamindús gyümölcsökről talán nem a görögdinnye jutott eddig eszedbe. Pedig csaknem az összes létfontosságú vitamin, ásványi anyag és nyomelem megtalálható benne. Emellett olyan összetevőket is tartalmaz, amelyekhez más táplálékokból csak kismértékben juthatsz hozzá.

A dinnye egyes betegségek megelőzésében is élen jár. Gazdag A- és C-vitamin tartalma erőteljes antioxidáns hatású, a nyári vírusfertőzések ellen fokozott védelmet nyújt. Gyulladáscsökkentő ereje enyhíti a reumatikus fájdalmakat. A hólyag- és vesepanaszok esélyét vizelethajtó és tisztító tulajdonságával mérsékli. A szív- és érrendszeri problémák kockázatát is csökkentheted a fogyasztásával, hiszen a dinnye növeli a vérzsíroknak azt a fajtáját, amelyek a káros koleszterint eltávolítják az érfalakról.

Ha a hőségben kellemetlenül megdagadt a lábad, gondolj a dinnyére: sikeresen orvosolja a folyadék-visszatartást, egyúttal a keringésedre is kisebb terhet ró a kánikula. Vizsgálatok bizonyították, hogy a prosztatarák előfordulása is alacsonyabb, ha a sejtvédő elemekben gazdag dinnye gyakran szerepel az étrendedben.

A férfiasságnak is jót tesz, mivel a gyümölcs megemeli a szervezet nitrogén-oxid termelését. Ez az anyag segít ellazítani a nemi szerveket behálózó ereket, így a véráramlás akadálytalanná válik.

Óvatos adagok

A dinnyefogyasztásnak csak az étvágyad szabhat határt – kivéve néhány esetben, amikor krónikus betegséggel élsz együtt. A görögdinnye glikémiás indexe magas, vagyis nagymértékben emeli a vércukorszintet. Diabétesz esetén sem kell lemondanod róla, ám elégedj meg egy vékony szelettel. Nemcsak a cukorbetegség okozhat zavart az inzulintermelésben, de egészséges emberek között is előfordul, hogy szervezetük érzékenyen reagál a cukortartalmú ételek fogyasztására. Ilyenkor az erőteljes inzulinkibocsátást a vércukorszint zuhanása követi, remegéssel, gyengeséggel, szédüléssel kísérve. Ha magadra ismersz, ne vidd túlzásba a dinnyeadagokat. Igazolt fruktózintolerancia fennállásakor egyáltalán ne kerüljön a tányérodra dinnye, mert szervezeted nem képes feldolgozni ezt a cukorfajtát, és kellemetlen emésztőrendszeri tünetekkel számolhatsz. Parlagfű-allergiád panaszait is fokozza a dinnyefogyasztás. A keresztallergia arra a jelenségre utal, amikor a hasonló szerkezetű, allergiát kiváltó anyagokat az immunrendszer betolakodónak érzékeli. Ilyen a parlagfű és a dinnye közötti kapcsolat is. Ha a gyomnövény szénanáthát, bőrviszketést vált ki, a görögdinnyénél is ezt tapasztalhatod.

Csak önmagában jótékony falat!

Az akadálytalan emésztés és felszívódás kulcsa a helyes ételtársítás. Egyes táplálékok más-más sebességgel haladnak végig a tápcsatornán, és feldolgozásuk különböző emésztőenzimeket igényel. Ezért egy étkezésen belül csak meghatározott ételcsoportokat érdemes fogyasztanod.

A szabály fokozottan érvényes a görögdinnyére. Rendkívül gyorsan emésztődik, alig tölt időt a gyomorban, majd továbbhalad a bélrendszer felé. Ha azonban gabonaféléket, fehérjedús táplálékokat vagy akár más, lassabban emésztődő gyümölcsöt fogyasztasz vele egy időben, ezek elzárják az útját, és erjedés alakul ki. Puffadás, teltségérzés, gyomorégés figyelmeztet a hibás ételkombinációra. Legjobb, ha reggel éhgyomorra vagy napközben, két főétkezés között kerül sor a dinnyére, legalább két-három óra szünettel az egyéb fogások előtt vagy után.

Veszélyes a dinnyemag?

Gyakran hallhattad, hogy a magokat nem szabad lenyelned. Aggodalmadat számtalan hiteles orvosi vélemény oszlathatja el. A dinnyemag egyáltalán nem jelent veszélyt egészségedre, sőt gyógyhatásai is bizonyítottak.

Fehérjetartalma csaknem az összes esszenciális aminosavval ellátja szervezetedet. Gazdag B-vitaminokban, vasban, cinkben, kalciumban, így csontokat is erősíti. Telítetlen zsírsavai védik az érrendszert, feltöltenek energiával a sportoláshoz.

Mivel az értékes magbelsőt kemény héj borítja, az előnyöket csak úgy élvezheted, ha alaposan összerágod a magokat, vagy – ha kifejezetten a gyógyhatása miatt fogyasztod – megőrölve szórod a köretekre, salátákra.

Ha hajlamos vagy vesekőképződésre, segít a dinnyemagból készült teakúra. Négy evőkanál friss, kávédarálón megőrölt dinnyemagot szórj két liter forrásban lévő vízbe, és 10-15 percen keresztül forrald. Ezután hagyd kihűlni, majd szűrd le a folyadékot. Két nap alatt fogyaszd el a mennyiséget, majd egy nap szünetet hagyva néhány héten keresztül folytathatod, ugyanígy váltakozva.

Kívül karcsú, belül tiszta

Rövid és intenzív dinnyekúra segítségével nemcsak a szervezetedben felhalmozódott méreganyagoktól, de néhány felesleges kilótól is megszabadulhatsz. A gyümölcs hatékony vízhajtó tulajdonságával fokozott működésre készteti a vesédet, mely az egyik legfontosabb kiválasztó szerv. A bélmozgás serkentésével a vastagbél falán lerakódott salakanyagok is könnyebben kiürülnek.

A májat a fehérjeemésztés anyagcsereterméke, az ammónia hatékony eltávolítására ösztönzi. Hozzájárul a sav-bázis egyensúly egészséges fenntartásához, megszűnik az elsavasodással járó fáradékonyság és a bőrpanaszok.

Fogyókúrádat magas telítőképessége által támogatja a dinnye, melynek 91 százaléka víz, és rostokban is gazdag. Egy jókora szelet elfogyasztása hosszú időre megszünteti az éhségérzetet, ugyanakkor biztos lehetsz benne, hogy nem rejt hízást okozó telített zsírokat. Az arginin nevű aminosav, melynek a dinnye is forrása, gátolja a többi táplálékkal bevitt zsír felszívódását, és segíti az izomépítést.

Az egy-három napon keresztül tartó dinnyekúra alatt fogyaszd változatos formában: szeletenként, vagy a levét kipréselve, esetleg turmixolva. Emésztést segítő gyömbért, fahéjat is adhatsz hozzá. Ha nem szenvedsz diabéteszben, ez idő alatt a dinnyén kívül nem is lesz szükséged egyéb ételre. Hosszabb kúrát azonban ne folytass a dinnyével, ezután maradjon meg értékes kiegészítő táplálékként. A dinnyediéta után energiaszinted érezhetően növekszik, tisztább bőr és kifogástalan anyagcsere lesz az eredmény – és egyel kisebb ruhaméret. 


Másik Föld

Published in Dokumentum filmek July 26 2014 0 Tagged under

A sorozat szerzői világhírű tudósok, a tudományos gondolkodás és annak népszerűsítésének mesterei az egyes tudományágak – többek között biológia, kémia, matematika, genetika, fizika, kozmológia – kutatási eredményeit összegezve a század- és ezredforduló közeledtével arra keresik a választ, hol tart ma a tudomány?

 

 


Mars - Új bizonyítékok

Published in Dokumentum filmek July 26 2014 0 Tagged under

Világegyetem sorozat  - 05.évad 02.rész

A sorozat szerzői világhírű tudósok, a tudományos gondolkodás és annak népszerűsítésének mesterei az egyes tudományágak – többek között biológia, kémia, matematika, genetika, fizika, kozmológia – kutatási eredményeit összegezve a század- és ezredforduló közeledtével arra keresik a választ, hol tart ma a tudomány?

Rendező

Carl H. Lindahl executive producer
Vincent Lopez producer

Vizuális effektek 

Lala Ghukasyan compositor
Michael Ranger visual effects artist
Tuong-Van Tran cg artist
Brent Tyler visual effects artist
Doug Witsken digital compositor

Szerkesztők 

Rod Decker on-line editor
Heidi Putallaz post-production coordinator

A National Geographic Channel kozmikus utazásra hívja nézőit. Starthely: a Föld nevű bolygó. Célállomás: az Univerzum peremvidéke. Eszközök: űrhajók, gigantikus földi teleszkópok és a Hubble űrtávcső valós felvételei, valamint látványos számítógépes grafikák és illusztrációk. A film elkészítésének indítéka: megalkotni az első pontos és tudományos igényű útifilmet lakhelyünk és a végtelen között.

rendező: Yavar Abbas forgató
könyvíró: Nigel Henbest
zene: Anne Nikitin
narrátor: Alec Baldwin, Sean Pertwee
producer: Yavar Abbas


Read 11288 times 26
Szupervihar az űrben - károk a Földön
Milyen az időjárás a kozmoszban? Mennyire befolyásolják az űrben megfigyelhető meteorológiai jelenségek a Föld időjárását? 2012-ben ér a maximumra a…
Read 10186 times 13
Egy korszak vége
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy…
Read 8629 times 15
Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek
Bizonyos vulkanikus eredetű kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat…
Read 8321 times 5
Maják világvége elmélete
A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten elsô teremtményei, az elsô emberek adták…
Read 7553 times 1
Összeomlik a Föld mágneses mezeje
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erõssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állítják kutatók. A gyengülés…