René Oth és mások nyomán a következőkben azt óhajtjuk bizonyítani, hogy az anyag, méghozzá az úgynevezett elemi, szervetlen anyag is érzékel, érez, örül, szenved, gondolkozik, hogy az „anyag" és a „szellem" azonos létforma.

Ezt a tételt elsőként Jean Charon francia fizikus fogalmazta meg. Kutatásai Einstein általános relativitáselméletben kutatásaihoz kapcsolódtak.

Charon 1975-76-ban felfedezte, hogy bizonyos stabil elemi részecskék, különösen az elektron - amelynek életkora azonos az Univerzum életkorával - anyag-burkán belül újfajta tér-idő létezik. Az elektron belsejében az idő iránya fordított, a jövőből a múlt felé halad, és ciklikus, azaz az események periodikusan, 10-23 másodper-cenként megismétlődnek. Ez a jelenség az emlékezetnek felel meg, az elektron információkat gyűjt állandó jelleggel, és azokat egy kontinuus emlékezésfolyamatban újra és újra „átéli". Ezért nevezi Charon az elektron tér-idejét a szellem tér-idejének. Szerinte az elektron a legjelentősebb elemi részecske. Azt állítja, a tudat, a szellem nem komplikált, bonyolult biológiai szervezetek „felépítménye", hanem ott lakozik a legkisebb és legkönnyebb elemi részecskében, az elektronban. Ebben a Mikro-Univerzumban csökkenő entrópiával, azaz rendetlenséggel, és növekvő negatív entrópiával, azaz renddel, állandóan növekvő információ-tartalommal zajlanak, tör-ténnek az események.

Az elektron állandó, az időben tökéletesedő, autonóm egyéniség, individualitás, amely nemcsak arra képes, hogy maga körül aktívan informálja a teret, hanem arra is, hogy a múltját megőrizze.

Az atommag körül keringő elektronok Charon szerint a szellem időtlen hordozói. Gondolkodó énünk, szellemünk „egészként" benne foglaltatik minden egyes parányi elektronban, amely testünket alkotja. Egy hatvan kilogramm súlyú ember testében olyan szédületesen sok elektron van, hogy mennyiségüket csak egy olyan 4-es számjeggyel lehet kifejezni, amely mögött 28 nulla áll. Körülbelül annyi elektron van bennünk, ahány csillag és bolygó az égbolton.

Az elektron gondolkodó egység, amely mind belső reflexióképességgel, mind külső kommunikációképességgel rendelkezik. Belsejében számtalan, tömeg nélküli foton van. A fotonok úgynevezett spinje (forgásimpulzusa) teszi képessé a részecskéket, hogy tanuljanak és információt cseréljenek. A fotonok azzal a tulajdonságukkal, hogy változtatni tudják spinállapotukat, az elektron számára sza-bályszerű információ raktárrá válnak. S mivel a fotonok száma korlátlan, ezért az elektronok tudásszomja is határtalan. Az esze nem tud „Csipkerózsika-álomba" szenderülni, hiszen állandóan kapcsolatban áll a külvilággal, fotonokat ad le a szomszédos elektronnak. A fotonok elektronról elektronra szállnak, miközben spinállapotukról olvasható le az átviendő információ. így aztán az elektron fokozatosan „mindentudó" Mikro-Univerzummá nő fel, amely szinte a végtelenig növelheti intelligenciáját.

Minden elektronban megtalálható virtuálisan a dolgok és lények összes tapasztalata. Azokat a részecskéket, amelyek a kozmikus tanulási folyamatban a legtöbbet sajátították el, Charon äonoknak nevezi. Ezek az univerzális intelligencia elemei.

A szellem, amely a kozmikus kaland középpontjában áll, nem kizárólag az ember privilégiuma. Az Univerzum tér-idő nagyságrendjéhez viszonyítva az ember történetének nincs nagyobb jelentősége, mint egy csillag, egy kristály, egy falevél, egy baktérium, vagy akár egy kutya történetének. Ezek a felsorolt lények mind „intelligensek", vagy legalábbis „gondolkodók". Spirituális szinten ugyanis mind ugyanazokból a gondolkodó elektronokból épül fel, még akkor is, ha ezek az elektronok mindegyik lény esetében más és más típusú „gép" alakjába rendeződve igyekeznek elérni alapvető céljukat, az egész Univerzum entrópiájának, azaz rendezetlen állapotának, dezinformáltságának csökkentését, és negatív entrópiájának, azaz rendezett állapotának, tudatának növelését.

Az kétségtelen, hogy legalábbis itt a Földön az emberben lévő elektronok érték el a legmagasabb negatív entrópia nívót. Az embergépezet tudja a maga bonyolult termelékenységével a legtöbb információt és információ-cserét megteremteni.

charon

Az a lény, akit az ember a tükrében lát, csupán az az anyagi kontúr, amely nem gondolkodik, amelyet a gondolkodó elektronok csak használnak és felhasználnak, hogy információik mennyiségét és minőségét megnöveljék.

Mivel az összes elektron, amely élő testünket alkotja, teljes „Énünknek" individuális hordozója, azért halálunk után nem tűnik el Énünk. A földi tér minden köbcentiméterében találkozom őseim Énjeivel, jelenlegi Énemmel és utódaim Énjeivel.

Charon szerint - mivel az elektronok élettartama végtelen - mindnyájan a végtelen Múltban gyökerezünk, és a végtelen Jövőben folytatódunk.

Az ember testi halála után spirituális kalandja folytatódik. A porrá vált test elektronjai rövidebb-hosszabb idő múltán „újraszületnek", mégpedig úgy, hogy részt vesznek egy másik létforma anyagának megalakulásában, legyen az kristály, növény, állat vagy ember.

Az új létformában az összes elektron negatív entrópia nívója azonos, vagy legalábbis hasonló. Természetesen ez a nívó az élet folyamán növekedhet is, vagy katasztrófák, „bűnök" nyomán csökkenhet is.

Egy bizonyos idő után, amikor a lény már régóta ugyanazon a nívón létezik, megpróbál egy magasabb nívójú létformába átmenni. Például, ha növény volt, akkor magasabb nívójú növény vagy állat, ha kristály volt, akkor magasabb nívójú anyag vagy növény, ha állat volt, akkor magasabb nívójú állat vagy ember, ha ember volt, akkor magasabb nívójú ember vagy Nirvánához közeledő szellemi lény szeretne lenni.

Amennyiben nívója alacsonyabb, mint az általa óhajtott létforma, visszautasíttatik, és meg kell elégednie „alacsonyabb rendű" újraszületéssel. Ezért fordulhat elő, hogy ember állatként, növényként vagy kristályként születik újra.

(Hernádi Gyula, Lélekvándorlás)

Published in Tudomány

A hazugság asztrális hatása

Thursday, 28 July 2011 17:16

salvador-dali-galatea-of-the-spheresAz asztrális világban hatalmas különbség van aközött, hogy valaki egy olyan gondolatot mond ki, amelyik igaz, vagy egy olyat, amelyik hazugság. Egy gondolat egy bizonyos dologra vonatkozik, és azáltal igaz, hogy ezzel a dologgal egybehangzik. Végbemegy pl. valahol egy tény, melynek hatása van a magasabb világokra. Valaki igaz módon meséli el ezt a tényt; akkor az elbeszélőtől kisugárzik egy asztrális képződmény, mely egyesül a tény által előhívott képződménnyel, így a kettő erősíti egymást. Ezek a megerősödött formák arra szolgálnak, hogy szellemi világunkat egyre tagoltabbá és tartalmasabbá tegyék, amire szükségünk van ahhoz, hogy az emberiség előbbre jusson. Ha azonban úgy mesélünk el egy tényt, hogy az az eseménnyel nem hangzik egybe, azaz hazug módon, akkor az elbeszélő gondolatformája összetalálkozik a tényből kiinduló formával, a kettő összeütközik és egy robbanásszerű pusztítás megy végbe. Az ilyen hazugságok okozta robbanásszerű pusztítások úgy hatnak, mint a testben a daganatok, melyek az organizmust elpusztítják. (...) Ezért létezik egy okkult törvény: a hazugság szellemileg nézve gyilkosság. Nemcsak egy asztrális képződményt öl meg, hanem egyszersmind öngyilkosság is...

Rudolf Steiner , 1907. május 30-án tartott előadásából

Published in Rudolf Steiner

Krisztus Lucifer és Ahriman között

Thursday, 28 July 2011 15:37

megkisertes„Egy napon, ha majd az az épület, amit a szellemi tudományoknak szántunk, elkészül, annak egy kiemelt helyén egy szobor fog állni, melyet három alak ural. A csoport középpontjában lévő alak kimagasodik a többi közül, mintha megtestesülése lenne annak, amit én a legmagasztosabb emberi elvnek neveznék, ami valaha is megnyilatkozott a földön. Ezentúl az ember képes lesz tapasztalatot szerezni a legnagyobb emberi elvnek erről a képviselőjéről, Krisztus földjének a fejlődésében, aki ennek a fejlődésnek a során három évig a názáreti Jézus testében élt. A Krisztus-figura megformálójának különleges feladata az, hogy két gondolatot szemléltessen. Először: fontos lesz megmutatni, hogy az a lény, akiről szó van, hogyan lakik egy emberi testben. Másodszor: annak is nyilvánvalóvá kell válnia, hogy ez az emberi test, minden arckifejezésében és minden mozdulatában, hogyan tükrözi a szellemi kifinomultság egy nagyszerű fokát, ami Krisztussal ereszkedett alá a kozmikus és szellemi magasságokból ebbe a testbe, annak harmincadik évében. Aztán ott van a csoport fennmaradó két figurája, az egyik balra, a másik jobbra a Krisztusalaktól, ha ez a megfelelő név arra az alakra, akit az imént vázoltam. Ez a Krisztus-figura oly módon van elhelyezve, mintha egy szikla előtt állna, ami észrevehetően az ő bal oldalán emelkedik, csúcsával a feje fölé nyúlva. A szikla tetején egy másik figura lesz szárnyakkal, de szárnyai töröttek, és emiatt fog a szakadékba zuhanni. A Krisztus-alak egy tulajdonságát különös művészi gonddal kell kimunkálni, azt a módot, ahogyan a bal karját emeli, mivel pontosan ez a gesztus az, ami sietteti a szárnyak törését. Nem szabad úgy látszania azonban, mintha maga Krisztus törné el ennek a lénynek a szárnyait. Inkább a két figura egymásra hatását kell olyan művészien megformálni, hogy érzékeltesse azt, hogy Krisztus kezének felemelésével, egyetlen mozdulattal kifejezi az ő végtelen szánalmát, részvétét ez iránt a lény iránt. Ez a lény mégis képtelen elviselni azt az erőt, ami a karon és a kézen át kiárad, az erőt, amit bizonyít az a horpadás, amit - úgy tűnik - a kiterjesztett kéz ujjai hagynak a sziklán magán. Amikor ez a lény a Krisztus-lény közelébe kerül, megérez valamit, amit a következő szavakkal lehet kifejezni: Nem tudom elviselni magamon egy ilyen tisztaság sugárzását.

Ez az érzés sűrűsödik olyan erősségűvé, hogy ennek a magasabb lénynek szárnyait töri, és a lény küszöbön álló szakadékba zuhanását okozza. Mindezt láthatóvá tenni egyfelől fontos művészi feladat lesz, és látni fogják, hogy milyen könnyen félreérthető volt ennek az egymásra hatásnak az értelme. Képzeljenek el például egy olyan művészi Krisztusmegformálást, ami azt mutatja, hogy ó kezének puszta felemelésével olyan erőt sugároz a lényre, amellyel annak szárnyát töri, erővel taszítva őt a mélybe. Ebben az esetben Krisztus maga lenne az, akinek a kisugárzott gyűlölete emelné ki a másik lényt, és okozná annak vesztét. Ilyen benyomást semmilyen körülmények között nem szabad kelteni. Inkább azt a lényt kell saját bukásának az okozójaként ábrázolni, mivel akit itt bemutatunk, amint törött szárnyakkal a vesztébe hullik, az Lucifer.

Most vizsgáljuk meg a csoport másik oldalát, a Krisztus-alak jobbján túl.. Ott a sziklának egy pereme lesz, ezért alul homorúvá válik. Ebben a horpadásban egy másik szárnyas figura látszik, aki karszerű szerveivel a fölébe hajló párkány felé fordul. A következők szerint kell elképzelniük ezt. Jobbra van a sziklában a horpadás, és abban áll a szárnyas alak, akinek szárnyai teljesen eltérőek a szikla tetején lévő alak szárnyaitól. A szikla tetején álló alak szárnyai egy saséhoz hasonlatosak, míg a mélyedésben állónak denevérszerű szárnyai vannak. Ez a figura gyakorlatilag önmagát temette el a barlangba; béklyóba verten mindig a földi birodalom aláásásán dolgozik.

A középen álló Krisztus-alak jobb kezét lefelé, bal kezét felfelé irányítja. Újra egy fontos művészi feladatot jelent majd, hogy Krisztus ne olyan legyen, mintha le akarná béklyózni az alsó figurát, inkább a lény iránti végtelen szánal-' mat lássuk rajta. Ez a lény Ahriman, aki nem tudja elviselni ezt a részvétet, és vonaglik attól a fájdalomtól, amit Krisztus keze kelt benne. Krisztus kezének sugárzására arany csordul a szikla mélyében, Ahriman teste köré folyik, és mint valami erős kötél, köréje tekeredve megbéklyózza őt. Ami Luciferrel történik, azt magának köszönheti, és ugyanez igaz Ahrimanra is. Ez az elgondolás készül formát ölteni abban a szoborban, amely az új épület kijelölt helyén lesz felállítva. A szoborcsoport fölött ugyanezt az alapgondolatot próbáljuk kifejezni a festészet eszközével, de ott az elképzelést másként kell megvalósítani. Összegezve: a csoport három alakja, Krisztus, Lucifer és Ahriman az alapzaton állnak szoborként, és fönt ugyanaz az alapgondolat tűnik fel, mint festmény.

A Krisztus, Lucifer és Ahriman közötti kapcsolatnak ezzel az elrendezésével töltjük meg a mi dornachi épületünket, mert a szellemtudomány egy bizonyos módon világítja meg a számunkra, hogy következő feladatunk a Krisztusimpulzus felfogását illetően az lesz, hogy végre megértessük az emberrel, hogy hogyan áll ez a három erő: Krisztusé, Luciferé és Ahrimané egymással összekapcsolódva a világban. Ezidáig sokat beszéltek a kereszténységről és a Krisztus impulzusról, de az embernek mégsem sikerült tisztán megértenie azt, hogy mit hozott a Krisztus-impulzus a világba a golgotai misztérium eredményeképpen. Bizonyára általánosan elfogadták, hogy létezik egy Lucifer vagy egy Ahriman, de oly módon tüntették fel őket, hogy ez elől a kettő elől az embernek el kell menekülnie, mintha az ember azt akarná mondani: Én semmit sem akarok Luciferrel és Ahrimannal csinálni. A tegnapi nyilvános előadásban bemutattam a módját, hogyan lehet az isteni szellemi erőket megtalálni. Ha ezek az erők nem akarnának semmit sem kezdeni Luciferrel és Ahrimannal, akkor a világ nem létezhetne. Az ember nem kerül a megfelelő kapcsolatba Luciferrel és Ahrimannal, ha azt mondja: Lucifer, én megfutamodom előled! Ahriman, én elmenekülök előled! Inkább mindenben arra kell törekednie az embernek, hogy a Krisztus-impulzus segítségével olyan helyzetbe kerüljön, ami egy inga egyensúlyi állapotához hasonlítható. Középpontjában az inga tökéletes egyensúlyban van, de ehhez ingadoznia kell az egyik, majd a másik oldalra. Ugyanez vonatkozik az ember fejlődésére a földön. Az embernek az egyik oldalon a luciferi elv irányában, a másikon az ahrimani elv irányában kell kitérőt tennie, de meg kell tartania az egyensúlyát ezenközben, Szent Pál nyilatkozata szerint cselekedve: "Nem én, hanem Krisztus énbennem."

Hogy megértsük Krisztust a maga legbensőbb ténykedésében, úgy kell felfognunk őt, mint valóságot, mint működő erőt. Azt kell mondani, hogy rá kell ébrednünk, hogyan szövi magát a mi fejlődésünkbe itt a földön a golgotai misztérium által, ami tényként áll előttünk. Nem az a fontos, hogy milyen jól és mennyire pontosan igazodott el ebben az eseményben az emberiség napjainkig; ami fontos az az, amit ez az esemény adott nekünk, befolyásolva az ember fejlődését a földön."

/Rudolf Steiner,  1915. május 15-i előadásának részlete.
Ford.: Galántai Ágnes/

Published in Rudolf Steiner

A sárkány gyakorlat

Monday, 02 May 2011 00:21

A sárkánygyakorlat célja, hogy átadja a gyakorlatot végzőnek a sárkányt jellemző tulajdonságokat. Ez a gyakorlat a lélekre hat, segít a csüggedést, a haragot és az ellenszenvet legyőzni, és megszabadulni mindenféle félelemtől, amit bármilyen kedvezőtlen külső körülmény okozhat. S mindezt azért, mert a sárkány magasan az égben száll, felette van minden földi gondnak.

A sárkány gyakorlata más néven is szerepelhet régi taoista szövegekben. Eredetileg inkább óvintézkedést jelentett politikai zavarok idején. A császárok megtiltották a népnek, hogy sárkánynak képzeljék magukat, félve attól, hogy felbátorítja őket egy esetleges lázadásra és arra, hogy megdöntsék a fennálló rendet. Mivel a sárkány a tüzet képviseli, a gyakorlat fizikai hatása kiegyensúlyozza a szívet, a véredényeket és a vékonybél felszívóképességét.

sarkanygyak

A gyakorlat kezdetén álljanak egyenesen és mozdulatlanul. Vegyenek mély lélegzeteket és közben képzeljék magukat valódi sárkánynak, lángoló szemmel, nagy fogakat villogató nyitott szájjal, smaragd színű pikkelyekkel, hosszú farokkal és a lábakon hosszú karmokkal. Emeljék fel egyik lábukat és utánozzák a sárkány személyiségét és állását. Emeljék fel egyik karjukat és gondolják, hogy kezük végén behúzott karom van, szorítsák ökölbe, a másik kart hagyják maguk mellett és engedjék ki a karmokat. Miután ez a figura nem túlságosan merev, rendelkeznek némi szabadsággal, hogyan fejezzék ki ezt a képet. Addig maradjanak így, amíg koncentrálni tudnak a képre minden erőfeszítés nélkül. Többször ismételhetik ezt a pózt, de mihelyt kényelmetlenné válik, fejezzék be.

Egy gyakorlat legfontosabb oldala, mint minden továbbié is az, hogy egyesüljön a test és a szellem. Amikor a kép halványul vagy másra terelődik a figyelme, hagyják abba és kezdjék újra a gyakorlatot. Csak ennek a harmóniának a biztosításával válik hasznossá.

Published in Tao

Fekete és sötétség

Saturday, 05 March 2011 09:29

opart...a fehérről, a világosról, a fényről hasonló összefüggésben beszélhetek, mint amilyen összefüggés a fekete és a sötétség között van. Vegyék most tehát a feketét, és próbáljanak meg valamit kezdeni a feketével, a sötétséggel! Valamit tudnak vele kezdeni. Kétségkívül megtalálható a természetben a fekete, mint valaminek a lényeges tulajdonsága, jellegzetessége,ahogyan a zöld a növény lényeges tulajdonsága. Csak a szénre kell gondolnunk. S hogy ezt még egy magasabb szinten is elképzelhessük, gondoljuk meg, hogy a szén egészen világos és átlátszó is lehet: akkor már mindenesetre gyémánttal van dolgunk. De a fekete szín annyira lényeges a szén esetében, hogy amennyiben nem fekete, hanem átlátszó,akkor az már gyémánt. Annyira erős jellegzetessége a szénnek a feketeség, hogy tulajdonképpen a szén egész mibenlétét a feketeségnek köszönheti. Tehát a szén sötét, fekete szén-jellegét éppen a fekete sötétségnek köszönheti, amiben megjelenik. Éppen úgy, ahogyan a növény képét valamiképpen a zöld adja, a szén képe a feketeségben van. De próbáljanak most belehelyezkedni ebbe a feketébe: minden tökéletesen fekete Önök körül - fekete sötétség van mindenütt - az ilyen fekete sötétségben egy fizikai lény semmit sem tud tenni. Az élet eltűnik a növényből, ha szén lesz belőle. Tehát a fekete maga mutatja meg, hogy élettől idegen, hogy ellensége az életnek. A szénben mutatkozik meg ez; mert a növény, amikor elszenesedik, fekete lesz. S az élet? Nem tehet semmit a feketeségben. A lélek? Eltávozik a lélek, ha ez az iszonyatos feketeség van bennünk. (erre még vissza fogunk térni). Ha feketét festenek fehér papírra, akkor szellemet visznek a fehér felületbe: éppen a fekete vonással, a fekete felülettel szellemítik át a fehéret. A szellemet bele tudják vinni a feketébe. Ám ez az egyetlen, amit a feketébe bele lehet vinni. És ezzel megkapják ezt a meghatározást: A fekete a holt szellemi képét jelenti.

Most tehát egy figyelemreméltó kört jártunk be a színek objektív lényegének vizsgálatával. Ha ezt a kört ábrázoljuk, mindig valaminek a képét kapjuk meg a színekben. A szín maga nem valóság, hanem valaminek a képe. Először itt van a halottnak a képe, azután az élet képe, a lélek képe és a szellem képe (lásd az ábrát). Ha így körben haladunk, megkapjuk tehát: a feketét, a holtnak a képét; a zöldet, az életnek a képét; az őszibarackvirág-színt, a lélek képét; s a fehéret, a lélek képét: S ha a tulajdonságokat is meg akarom nevezni, akkor mindig a megelőzőből kell kiindulnom: a fekete a holt szellemi képe; a zöld az élet holt képe; az őszibarackvirág-szín a lélek élő képe; a fehér a szellem lelki képe. Ebben a körben lehetőségem van arra, hogy jellemezzek bizonyos alapszíneket, a feketét, az őszibarackvirág-színt, a zöldet és a fehéret, miközben a korábbi mindig a későbbinek a tulajdonság-jelzője lesz: a fekete a szellemi képe a halottnak; a zöld a halott képe az élőnek; az őszibarackvirág-szín az élő képe a léleknek, s a fehér a lelki képe a szellemnek. Ha tehát a természet világait nézem, a halott ásványvilágot, az élővilágot, a lelkes lények világát és végül a szellemi lények világát, akkor fokról fokra felemelkedek a halottól az elevenhez, a lelkihez, majd a szellemihez - s a színek világában éppen így

Ám a szellem virágzik, a szellem át tudja hatni ezt a feketeséget, képes magát érvényre juttatni benne. Kíséreljék egyszer meg a fekete-fehér művészetet, a világos sötét művészetét a felületen ebből a szempontból megvizsgálni emelkedhetek fel fokozatosan a feketétől a zöldhöz, majd az őszibarackvirág-színhez, és végül a fehérhez. Látják, ahogyan fel tudok emelkedni a holt ásványtól az élőhöz, a lelkihez és a szellemihez az engem körülvevő világban, éppúgy jelenik meg a körülöttem lévő világ képekben,amikor felemelkedek a feketétől a zöldhöz, az őszibarackvirág-színhez és a fehérhez. Valóban, ahogyan Konstantin, Ferdinánd és Félix stb. valóságos elődök, akiknek sorát követni tudom felfelé, éppúgy képük segítségével is követni tudom ezt, és ezekben a képekben előttem van az ősök sora. Előttem van egy világ: ásványi, növényi, állati, szellemi birodalmak, amennyiben az ember a szellemit képviseli. Fokozatosan haladok felfelé a valóságokonát,ám a természet ezeknek a valóságoknak a képét nyújtja számomra. Leképezi őket. A színes világ nem valóság, a színes világ a természetben már maga is kép. Annak, ami halott, képe a fekete, az élőnek a képe zöld, a lelkinek a képe őszibarackvirág-színű, a szellem képe a fehér.

feketefeher

Ez vezet el minket a szín objektív természetéhez. Ezt szükséges volt ma elővételeznünk, hogy jobban behatolhassunk a szín természetébe, a szín lényegébe. Mert semmit sem használ, ha azt mondjuk:a szín szubjektív benyomás. Ennek a színre nézve semmi jelentősége nincs. Teljesen közömbös a zöld számára, hogy odamegyünk hozzá és megbámuljuk; de az már nem közömbös számára, hogy az élő, ha a saját színében mutatkozik meg, vagyis ha nem színezi át az ásványiság, vagy nem jelenik meg a virágban színesen stb., vagyis ha az élő a maga saját színében jelenik meg - külsőleg zöldben kell megmutatkoznia. Ez valami teljesen objektív. Az, hogy odanézünk, vagy sem, egészen szubjektív. De hogy az élőnek, amennyiben mint élő jelenik meg, zöldben kell megjelennie, zöldben kell leképződnie, ez objektív dolog.

(Részlet Steiner, A szinek lényegéről című könyvéből)

 
Published in Rudolf Steiner

A szellemek - 5. rész - A materializmus

Tuesday, 16 November 2010 06:06

Lenin„Az élettan kutatói mindent abból következtetnek, amit látnak. Emberi gőg ez, melynél fogva azt hiszik, hogy mindent tudnak és nem képesek elhinni, hogy valami fölülmúlhatja az ő értelmüket. Maga az ő tudományuk teszi őket elfogultakká és nem hiszik, hogy a természet valamit elrejthetett előlük." 

„Nem igaz az, hogy a materializmus e tanulmányok eredménye; az ember helytelenül következtet belőlük, mert hiszen mindennel, még a legjob dologgal is visszaélhet. Elsősorban a „semmi"-től sokkal jobban félnek az emberek, semhogy elárulnák félelmüket és az erős értelmű emberek gyakran inkább nagyképűek, mint bátrak. A legnagyobb részük csakis azért materialista, mert nem tudja valamivel betölteni azt az űrt, mely örvényképpen tátong előtte. Mutass azonban mentő horgonyt nekik és ők sietve fognak abba kapaszkodni."
Vannak oly emberek, kik értelmük tévedéséből csak az anyag működését látják a szerves lényekben és abból származtatják minden cselekedetüket. Az emberi testben ők csupán villanygépet láttak, az élet gépezetét pedig csak a szervek játékán tanulmányozták. Látták, hogy gyakran egyetlen íonál elszakadása az, ami kioltja az életet és annál a fonálnál egyebet nem is láttak. Keresték, hogy nem maradt-e meg valami, mivel pedig csak tétlenné vált anyagot láttak és nem látták elszállani és meg nem foghatták a lelket: abban állapodtak meg, hogy minden csak az anyagnak tulajdonsága volt, tehát a halál után csak a gondolat hűlt helye marad meg.

Szomorú dolog volna, ha mindebből csak ezt lehetne következtetnünk, mert akkor céltalan volna minden jó és rossz. Az ember akkor oda süllyedne, hogy önmagánál egyébre nem gondolna és anyagi kedvteléseinek kielégitését minden fölé helyezné. Felbomlanának a társadalmi kötelékek és visszahozhatatlanul véget érnének a legszentebb vonzalmak. Ez a felfogás szerencsére távol sem általános, sőt mondhatjuk, nagyon is szűk térre szorítkozik és nem egyéb egyéni véleménynél, mert még nem sikerüli, tanná összefoglalni. Az ilyen alapon nyugvó társadalom. felbomlásának csiráit hordaná magában és tagjai vadállatok módjára széjjeltépnék egymást.

Az embernek megvan ösztönszerűleg az a gondolata., hogy életével együtt minden nem érhet véget számára. Irtózik a semmitől és bármennyire tiltakozott a. jövendő élet ellen, mikor elérkezik a nagy pillanat, alig akad olyan, aki azon ne tűnődnék, hogy mi lesz vele ezután; mert az a gondolat, hogy végkép kelljen megválnia az élettől, szívszaggató érzést kell. benne. Ki is volna képes közönnyel venni azt. hogy immár határozottan örökre el kell válnia mindentől, amit szeretett? Ki ne ijedne meg, látván maga előtt a semmiség végtelen örvényét megnyílni, amely elnyelni készül minden képességet és minden reménységet; és ki mondaná bátran: „Hogyan? hátam mögött a semmi, semmi más. mint üresség; minden véget ért örökre; még csak néhány nap és már nem is emlékeznek reám, akik túlélnek engem; csakhamar nyoma sem lesz földi pályafutásomnak, még a jót is el fogják feledni a hálátlanok; semmi jutalom mindezért és semmi más kilátás számomra, mint a férgektől megrágott testem?"

Nincs-e valami rettentő és megdermesztő ebben a képben? A vallás bennünket arra tanit, hogy nem lehet ez igy, józan eszünk pedig megerősíti ezt; csakhogy ez a bizonytalan határtalan jövendő lét nem elégiti ki bennünk a bizonyosság szeretetét; ez az, ami sokban kételyt ébreszt fel. Legyen ugy, hogy van lelkünk; de mi hát az, amit lelkünknek nevezünk? Van-e annak valami alakja, vagy észrevehető-e bármiképen is? Határok közé szorított, vagy határtalan lénv-e a lélek? Némelyek azt mondják, hogy Isten lehellete, mások szikrának és ismét mások a nagy mindenség egy részének nevezik, vagyis az élet és értelem elemének; de mit tudunk mindebből? Mennyiben érdekelhet az minket, hogy van lelkünk, ha az utánunk belekeveredik a végtelenségbe, mint a vízcseppek a nagy tengerbe? Nem egyenlő-e a nemléttel az, hogy egyéniségünk elvész? Azt is mondják, hogy anyagtalan a lélek, csakhogy az anyagtalan testnek nem lehetnének határozott méretei, ami előttünk annyi, mint a semmi. Vallásunk arra is tanit, hogy jó vagy rossz cselekedeteinknek megfelelőleg, boldogok vagy boldogtalanok leszünk; de micsoda boldogság várhat reánk Isten kebelében? Olyan üdvösség talán, olyan örök elmélkedés, melynek egyéb dolga sincs, mint az, hogy a Teremtő dicsőségét zengje? Valóság, vagy kép-e a pokol tüze? Maga az egyház ez utóbi értelemben veszi, de milyen fájdalmakat kell értenünk alatta? Hol van ezeknek a szenvedéseknek a helye? Szóval, mit teszünk és mit látunk ebben a reánk várakozó világban? Mondják, hogy senki maguk a síron túl evő lények jönnek el helyzetüket feltárni előttünk és megmondani, hogy mit cselekesznek. Ők maguk engedik meg, hogy tanúi lehessünk sorsuk fordulatainak abban az új életükben és igy megismertetik velünk azt a kikerülhetetlen sorsot, ami számunkra érdemeink vagy bűneink alapján várakozik. Van-e ebben valami vallástalanság? Éppen ellenkezőleg, hitet nyernek a hitetlenek általa, a lanyháknak pedig ez szükséges. Isten megengedi a spiritizmust, mégpedig azért, hogy felélénkítse ingadozó reményeinket és minket jövőnk meglátása által a jó útra térítsen vissza.

/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

Published in Ezotéria

Telekinézis

Tuesday, 24 November 2009 08:44

Eusapia-Palladino-levitationA pszichokinézis vagy telekinézis jelensége azt sugallja, hogy alaposan alábecsülik a tudatnak a tárgyi világra gyakorolt hatását. 1888-ban a nápolyi dr. Ercole Chiaia egy bámulatos médiumról számolt be: „...magához vonzza és te emeli a körülötte lévő bútordarabokat... Hangszereken - orgonán, harangon, csörgődobon - játszik anélkül, hogy hozzájuk érne". A médium a kis termetű, tüzes temperamentumú  olasz Eusapia Palladino volt.

Palladino 1854-ben született. Különös képességei már fiatal korában megmutatkoztak, s hamarosan hivatásos médiumként tevékenykedett. Dr. Chiaia felhívta rá a nagy hírnév, pszichológus, Cesare Lombroso professzor figyelmét is, akit kellőképpen lenyűgöztek Palladino mutatványai. Képes volt rá például, hogy egy tál gittben ott hagyja az ujjnyomi: miközben az kellő távolságra volt tőle.

Az angliai Cambridge-ben, ahová 1895-ben a Pszichikai Kutatások Társasága meghívására érkezett, Palladinót szándékosan hagyták csalni, és ezt a lehetőséget látványosan ki is használta. A társaság erre úgy döntött, hogy a nő szélhámos, de Richet és más kutatók kitartóra amellett, hogy az alkalmankénti trükkök tréfás természetének vagy a vizsgálat teremtette feszült légkörnek voltak tulajdoníthatók. Adiumok többségétől eltérően Palladino ritkán rejtette el magát a szeánszokon, s gyakran a világítás is megfelelő volt ahhoz, hogy jól lehessen látni. Ráhatására a bútorok célirányosan - olykor túlzott vehemenciával - a résztvevők felé lódultak, s hátborzongatóan valószerűnek tűnt az is, amikor testetlen kezeket materializált. Halálakor, 1918-ban sokan a kor legnagyobb médiumának tartották.

A pszichokinézis vagy telekinézis - a tárgyak távolból, fizikai érintés nélkül való mozgatására képessége - már Palladino sok vitát kiváltó — mutatványai előtt is zavarba ejtette a paranormális jelenségek kutatóit. A korábbi vizsgálatok során a kérdés általában úgy fogalmazódott meg, hogy vajon a dolog hátterében a szellemek tevékenysége vagy az emberi elme hatóereje áll-e. 1854-ben Agenor de Gasparin gróf Svájcban végrehajtott sikeres asztaltáncoltatási kísérletekről számolt be. Ezek során az asztal körül ülő tucatnyi részvevő hatására a bútordarab érintés nélkül , önállóan mozgott. A gróf úgy gondolta, a jelenség oka valamilyen láthatatlan erő lehet, amelyet a résztvevők hoztak létre. Egy évvel azelőtt Pennsyvaniában egy gyanakvó amerikai professzor, nem tudván tudományos magyarázatot adni az asztaltáncoltatás jelenségére, arra a következtetésre jutott, hogy a résztvevőkön keresztül tevékeny­kedő szellemek állhatnak a háttérben.

stanislawaA pszichokinézis tudatos erőfeszítéssel vagy anélkül egyaránt létrejöhet. Everard Feilding, a Pszichikai Kutatások Társaságának tagja 1912 és 1914 között egy Stanislawa Tomczyk nevű fiatal lengyel médium tevékenységét vizsgálta. Amíg a lány tudatánál volt, úgy tűnt, hogy a pszichokinetikus hatásokat akaratlanul hozza létre - ő maga is meglepődött rajtuk. Hipnoti­zált állapotban viszont ellenőrzése alatt tudta tartani - irányította - képességeit, s kanalakat meg gyufásskatulyákat mozgatott anélkül, hogy megérintette volna őket.

A pszichokinézis egyes esetei mögött bizonyá­ra szándékos félrevezetés áll, de számos olyan­ról tudunk, amelyek módfelett zavarbaejtőek. Az első világháború után Willy és Rudi Schneider osztrák testvérpár különféle materializációs mutatványokkal kápráztatta el közönsé­gét. Az egyik esetben egy zsebkendő emelkedett fel a földről, s miközben lebegett, olyan alakot öltött, mintha egy kéz lenne benne - még az ujjízületek is látszottak.

J. B. Rhine amerikai parapszichológus 1934-ben „laboratóriumi" körülmények között kezd­te vizsgálni a pszichokinézis jelenségét. Először azt próbálta kideríteni, vajon alanyai képesek-e pusztán a tudatukkal befolyásolni a játék koc­kák fordulását. A későbbi kísérletekben alanya­inak azt kellett előre megmondaniuk, hogy a pörgő pénzérmék melyik oldalukra fognak esni. Statisztikai eredményei megerősíteni látszottak a pszichokinézis létét, amely azóta is a paranormális jelenségek legtöbbet vizsgált területe.

asztaltanc

Kenneth Batcheldor angol pszichológus 20 éven keresztül tanulmányozta a tárgyak állí­tólagos lebegtetését, majd eredményeiről 1966-ban egy sor beszámolót tett közzé. Ezek szerint a pszichokinézis akkor lehetséges, ha a résztve­vők tudatállapotára a „pozitív hit" jellemző. De az, hogy a tudat miként hozza létre a pszi­chokinetikus hatásokat, mind a mai napig rej­tély.

/Misztikus történetek gyüjteménye - Reader's Digest/

Published in Ezotéria

Az emberi fejlõdés

Tuesday, 08 April 2008 10:00
  1. Az Embernek (és az Univerzum minden Lényének) meghatározott fejlődési folyamaton (evolúción) kell keresztül mennie.
  2. Ezt a fejlődési folyamatot (többek közt) az asztrológiai jegyek is jelzik. Az Ember számára 12 fokozatú fejlődés létezik. Ezeket a fokozatokat mindenkinek végig kell járnia, kihagyni, kikerülni nem lehet, kivétel nélkül mindenkinek el kell érnie a tökéletességet.
  3. A tananyagot mindenki saját maga határozza meg, az általa kitűzött célok, előidézett okok, és körülmények formájában. A környezet, (ország, család, életút, a fizikai test, stb.) abszolút tökéletesen biztosítja, hogy kivétel nélkül, (függetlenül bármilyen hitrendszertől) mindenki azokkal a megoldandó feladatokkal kerüljön szembe, melyeket kizárólag neki kell megoldania, illetve átélni.
  4. A fejlődés lényege: különböző képességek megszerzése, az életben elénk került feladatok (problémák) helyes és maradéktalan megoldásához.
  5. Az élete során felmerült problémákat bárki rosszul oldja meg, kikerüli (nem oldja meg), a probléma mindaddig újra előjön, (VIII. Tv.) amíg egyszer sikerül helyes döntést hozni, azaz amíg meg nem szerezzük a megoldáshoz szükséges képességeket. Aki normális hétköznapi életét éli, az ugyanúgy (esetenként gyorsabban) fejlődik, mint aki útkeresés címén össze-vissza csapong, a könnyebb, gyorsabb, látványosabb, út megtalálása reményében.
  6. Az életben megoldott problémákból leszűrt tapasztalatok eredménye (összessége) a bölcsesség.
  7. Mindenki úgy ítéli meg, hogy az a legnehezebb út amit ő követ, mert más problémáit könnyen meg tudja oldani, a sajátját viszont nem.
  8. A tudatos önfejlesztésnek igen sok, (de mindenki számára egyéni) útja van. Ilyen kitaposott utak például a különböző jógi irányzatok, a harcművészetek, a Kereszténység, és más vallási irányzatok, a Rózsakereszt, Antropozófia, Ezotéria, Misztika, Hermetika, Teozófia, Alchimia, a különböző Mágikus irányzatok, stb.
  9. A különböző szellemi utakat összekeverni, vagy ötvözni nem szabad, mert mindegyik összefüggő egészet alkot, filozófiája általában más, elvi alapjai nem helyettesíthetők egymással, így összekeverve nem gyorsító-fejlesztő, hanem romboló, félrevezető hatást eredményeznek. Bármelyik úton is indul el valaki, mindegyik út ugyan oda vezet, nincs jobb, vagy rosszabb út.
  10. Követendő utat mindenkinek saját magának kell kiválasztania, azt, amelyik az adottságainak legjobban megfelel.
  11. Bármelyik úton halad valaki, egy idő után "különleges" képességek birtokába jut, (ezek a fejlődés fokmérői). Az elért képesség (fejlettségi szint) tesz alkalmassá (képessé) további - magasabb szintek elérésére -, ugyan úgy, mint az iskolában.
  12. Az a tudás (képesség), amit valaki megszerzett, akár a mindennapi fizikai életben, akár szellemileg, a későbbiekben saját céljainak és erkölcsi felfogásának megfelelően szabadon használható.
  13. Aki az általa választott úton gyorsan halad, (mert gyorsabban akar megfelelő tudást és képességet szerezni), rájön, hogy mire az áhított képességet megszerezte, már nem kell használnia, mert már nincs rá szüksége. Ez természetes, hiszen a feladat a képesség megszerzése, ha ezt a képességet valaki előre megszerzi, - a problémát, melynek éppen az a feladata, hogy az adott képességet kifejlessze -, már meg is oldotta.
  14. A mágikusnak nevezett képességek minden Teremtő Elme (így minden Ember) született képességei, ugyan úgy, mint például a gyaloglás. Gyalogolni is minden embernek meg kell tanulnia és ezt a képességét is mindenki egyéni céljainak (feladatának) megfelelően alkalmazza. Természetes, hogy aki nem tanul meg lassan járni, nem fog tudni futni sem.
  15. A különböző szellemi irányzatok más és más képesség megszerzését tűzik ki célul, így például egyes jogik az akaratot, mások a bölcsességet, vallások a szeretet és alázatot igyekszenek megvalósítani önmagukban. A Mágikus szellemi irányzat is egy a sok önfejlesztési módszer közül, amely az Univerzum megismerését tűzi ki célul, a test, a lélek és a szellem egyenlő fejlesztésével (iskolázásával), a tudás, a képességek, a tapasztalat és bölcsesség megszerzése illetve kifejlesztése útján.
  16. Ezért a Mágia, mint az Univerzum megismerésének tudománya, Szent Tudomány. Természetes, hogy ugyan ezek a képességek és ismeretek más szellemi irányzat útján is megszerezhetők.
  17. Történelmi tény, hogy az így megszerzett képességeket nem mindenki használta csak az Univerzum megismerésére.
  18. Földi értelemben csak az minősül tudománynak, ami le van írva, ha valaki megismétli, ugyan arra a következtetésre és eredményre jut. A különböző szellemi fejlődéssel elért ismeretekre ez ugyan úgy érvényes, nagyrészt le is írhatók, de megismételni csak az tudja, aki a meghatározott képességek birtokában van, azaz nem bárki által megismételhetők, ezért általában más eredményt is adnak, így földi értelemben ezek az ismeretek nem minősülnek "tudomány"-nak.
  19. Bármelyik választott úton is halad valaki, az eredményes fejlődéshez rendelkeznie kell bizonyos képességekkel. Ilyen alapvető képességek:
    • kifogástalan egészség,
    • szilárd akarat,
    • megingathatatlan hit,
    • bizonyos értelmi képességek,
    • bátorság, elszántság,
    • önfegyelem, kitartás. 
  20. Ha ezek bármelyike hiányzik, ki kell fejleszteni. Ezek az alapvető tulajdonságok az eredményes mindennapi élethez - bármelyik szakterület eredményes gyakorlásához - is szükségesek, ezért mindenkinek érdemes figyelmet fordítani rá.
  21. Bárhol is él valaki, bármilyen szellemi irányzatot is követ, mindenhol külön meghatározott előírásokat és szabályokat kell betartania (például egy ország jogszabályai, családi hagyományok, vallási parancsolatok stb.). Ugyanúgy minden intenzív szellemi fejlődési irányzat saját szabályokat ír elő, melyeket minden követőjének célszerű kételkedés nélkül betartani.
  22. Az ismeretek megszerzésének alapvető módszere a tanulás. Született képességeinek megfelelően mindenkinek meg kell tanulni használni testét, az érzelmeit és értelmét. Ezeket az alapvető ismereteket a családban és az iskolában lehet elsajátítani, a kor által ismert tudományos eredményekkel együtt.
  23. A tanultakat el kell hinni, mert az ismeretek nagy részét egy Ember még élete végéig sem lesz képes saját tapasztalatok útján bizonyítani, vagy megismételni. (Ezért minden tudás alapja a hit). Tudást mindenki annyit szerezhet amennyit képes és akar. Ismereteket szerezni lehet megfigyeléssel, olvasással, kísérletezéssel, megfigyeléssel, rendszerezéssel, gyakorlással stb., lehet közösségben és lehet egyénileg is.
  24. "Magasabb rendű" tudás megszerzéséhez az említett módszerek kívül más módszerek is ismertek:
    inspiráció (sugallat, ihlet), föld elem tulajdonság (+),
    · koncentráció (összpontosítás), tűz elem tulajdonság (r),
    · intuíció (ösztönös felismerés), víz elem tulajdonság (s) ,
    · meditáció (befogadás) levegő elem tulajdonság (=),
    · kontempláció (személődés ), Mező tulajdonság (�), 
    melyek mindenki számára elsajátítható ismeretszerzési módszerek, csak meg kell tanulni használni. A szükséges gyakorlati ismeretek a megfelelő könyvekben megtalálhatók.
  25. Vannak olyan módszerek, melyeket csak alaposabb képzés és gyakorlás után lehet ismeretszerzésre használni, ilyenek:
    · asztrális és mentális vándorlás (belső testek kiléptetésével más világok meglátogatása),
    · evokáció (különböző lények megidézése, a Földön nem ismert tudás megszerzésére),
    · "Akasha Krónika" olvasása (tudat áthelyezése a múlt, jelen, és jövő ismereteinek megszerzésére). Az így szerzett ismereteket óvatosan kell kezelni, mert téren és időn kívüliek, helyes időbe illesztésük nagyon nehéz, ezért gyakran tévedéseknek tűnhetnek. A módszerek akárki által elsajátíthatók, az egyes szellemi irányzatok pontos útmutatást és gyakorlatokat tartalmaznak, melyeket követve a megszerzett képességek birtokában tovább lehet fejlődni. A megszerzett tudás birtokában mindenki olyan irányban halad tovább, specializálódik, amelyik egyéni érdeklődésének, ambícióinak leginkább megfelel (nincs semmilyen "Isteni" korlátozás).
  26. A tudás kötelességekkel is jár, nem csak magunkat kell vele fejleszteni, hanem kérésre (aki ezt igényli) tovább is kell adni az arra méltóaknak, segítéség nyújtásra, mások útjának egyengetésére is kell használni (lásd VIII. Tv). Ha bele gondolunk, ez is természetes, (hiszen minden felnőtt, szülő ezt teszi saját gyermekeivel), e nélkül az emberi faj nem maradhatna fenn, és az Emberi fejlődés megszűnne.
  27. Az összes említett módszer, az ezek által megszerezhető ismeret ősidőktől az Emberiség birtokában volt, ezeket alkalmazták is, sőt olyan szintre fejlesztették, hogy képesek voltak elpusztítani vele saját civilizációjukat is... 


 /forrás: http://torvenyek.extra.hu//

Published in Tudomány

Élet az asztrál világban

Friday, 08 June 2007 09:53
Az asztráltestben töltött életünket a fejlődés fokozatai szerint rétegekre oszthatjuk. E rétegek közül a legalacsonyabb annak az állapotnak az érzelmi színvonala, amikor a szellem már tud önmagáról. Ekkor kezdődik el a szellem emelkedése. Az ezt követő fokozat a ki nem elégíthető illúziók birodalma. Az asztráltestben megjelennek a vágyak, szenvedélyek, és itt megismerheti a szellem, hogy milyen szegényes dolog szenvedélyeknek élni. Mert itt a szenvedély lobog ugyan, de kielégülést soha nem talál, mert minden szenvedélyillúziónak meg van a gyötrő ellenszere, ami a kielégülést állandóan akadályozza.
 
Mi más lenne ez, mint az egyház által megrajzolt purgatórium? Joggal nevezhetjük a szellemnek ezt az önmagában való gyötrődését tisztító tûznek. Minden érzelem, mely földi dolgokhoz tapad, itt gyötrelemnek forrása: vagyoni előnyök, hírnév, hatalom, hiúság, érzékiség, telhetetlenség.
Hosszú idő múlva ezek a gyötrő érzések lassan eltompulnak. A kábult érzéketlenség e rövid időközeit a szellemi vezető arra használja fel, hogy saját rezgéseivel visszhangot ébresszen a meggyötört szívben.
 
Az enyhülés örömét az ilyen szenvedő szellemek számára mindig kívül álló erők hozzák meg. Most kezdi el igazi szelleméletét az egyéniség. Már képes arra, hogy felkeresse azokat, akiket a földi életben elhagyott. Rosszul esik neki, hogy szól hozzájuk, de nem kap választ: a földi emberek egyszerûen keresztülsétálnak lényének ritkább a.nyagán.38 Gondolatokat szuggerál, és észreveszi, hogy azt az emberek elfogadják. Földi emberek között élve, helyzetének fizikai törvényeit nem ismerve úgy él, mint valami földi ember, holott az ő állapotában evésre, alvásra nem lenne többet szüksége.

Ez már az asztráléletnek az a fokozata, amelyben a szellem megismerheti fizikai halálának körülményeit ismét csak a szellemi vezető által, aki erős szuggesztív hatásával emlékébe idézi a lejátszódott képeket, ahol földi életét befejezte. Sokakra nézve tragikus pillanat ez, mert akik abban a meggyőződésben éltek, hogy a halál után az életnek nincsen folytatása, szembesülnek azzal, hogy a mulandó élet helyett örökkévaló öntudatot nyertek.


Nagyon különös érzés az, amikor a szellem szabadságának tudatára ébred, a földi testtel levetette az anyag nehéz bilincseit, új erők birtokába jut, minden előnyét élvezi annak a helyzetnek, amit a teljes és tökéletes szabadságérzés nyújt. Ezt a megismerést a szellemek különböző módon fordítják javukra: Van, aki igyekszik jelt adni az élőknek, gyakran ilyenkor fedezi fel, hogy sokkal jobban szereti hozzátartozóit, mint ahogyan életében érezte. Ha az élők túlságosan elmerülnek a fájdalomban, magukhoz kötik az elköltözött szellemét, akinek pedig minél nagyobb érdeke, hogy a földiség bilincseitől megszabaduljon, de a visszamaradottak gyásza és sírás a erősen akadályozzák fejlődésében.

A szellem szabadságánál fogva eljuthat olyan helyekre, ahol zenét hallgathat, ismerkedhet, tanulhat, tapasztalatokat gyûjthet. Így ismeri meg a szellem lassanként az asztrál-világ törvényeit. Észreveszi, hogy csak erősen vágynia kell bizonyos helyzetváltozásra s ez a vágy azonnal meghozza a beteljesülést. Valóban itt értjük meg, hogy a földi élet csaknem semmi egyéb, mint iskola, melyben a szellem akaratának csodálatos erejét mind hathatósabban saját javunkra igyekszünk fordítani. A földiséggel átitatott szellem akarata relatíve nagyon erőtlen, hite csekély, de a földiségtől megszabadult szellem akarata teremtő erő. Nagy horderejû megfigyelés bûvöli el a szellemet, hogy gondolatai rezgésével tud hatni földi '"emberekre. Erejét és akaratát kezdi felhasználni, hogy szép és nemes elhatározásokra kedvezően befolyásoljon. Minden fejlett szellem képes önzetlen jócselekedetekre és sokan vannak, akik erre a fokra már földi életükben elérkeznek.


A szellem tehát fejlődésének ezen a fokán földi emberekhez csatlakozik s igyekszik őket nemes elhatározásokra bírni. Szellemi vezetője segítségére van ebben. A haladásra képes szellemek csodálkozva figyelik a magasabb szellemegyéniségeket, akikből sugárzik a szépség, erő, boldog öröm, és vágynak olyanokká lenni. Igyekeznek minél több jót tenni, tudatosan neveli, erősítik önmagukat. A szellem fejlődésének magasabb fokán, képességeinek tervszerû kifejlesztése által arról győződik meg, hogy koncentrációja bizonyos teremtő erőbirtokába juttatja.
A szellem tehát vágya és akarata által megtanul teremteni, mintegy saját mulattatás ára tevékenykedik, emelkedett állapotaiban viszont, mint az isteni világ terv odaadó és hû munkása fogja végezni. A szellemvilágban megállás nincsen. A szellem életének célja az örök cselekvés, nagy és szép feladatokra vállalkozik s ez a vágy emeli az asztrál-világ magasabb fokozatára. Odaadó / önfeláldozással másokat jóra vezet, közremûködik kannák lebonyolításánál, kiegyenlítésénél. A szellem most már egyéniségének teljes tudatára ébred. Megnyílik szellemi látása és megismeri előző földi életeinek sorozatát szomorú tanulságaival együtt, amit az emlékezés feltár előtte. A szellem vágyik levetni asztrál-testét. Bekövetkezik az asztráltest halála s ezzel a szellem felemelkedik egy magasabb síkra: a mentális világba
Második halál ez. Az asztráltestet tehát a szellem éppen úgy elhagyja, mint annak idején a fizikai testet. Az asztráltest nem semmisül meg azonnal, hosszabb ideig él, mert a szellem benne hagyja önmagának egy parányát. Olyan az, mint egy levetett ruha, a szellem érzéseinek mûszere volt, de amint a szellem kilépett belőle, a rezgések megszûnnek benne. A szellem elhagyja az asztrálvilágot, az érzelmek birodalmát, hogy felülemelkedjen egy tisztább, derültebb, boldogabb régióba.

Forrás:
Domonkos László: A szellem élete II. rész
A szellem rezgésszintje szerint kerül a köztes lét különböző síkjaira

"A szellem élete" címû könyv három kérdésre keresi a választ, honnan jöttünk, kik vagyunk és hová megyünk? Az előző rész témája a halál, a léleknek a fizikai testtől való elszakadásának folyamata volt. Ezúttal a könyv második részéből szemlézünk részleteket, melynek témája
a lélek útja az asztrálvilágban, majd a mentális síkon."

Published in Ezotéria

meditationSzvámi Vivekananda indiai bölcs az ember gondolkodását a veszett majom viselkedéséhez hasonlította: "Volt egyszer egy majom, amelyik természetéből adódóan nyugtalan volt, akár társai. Valaki még fokozta ezt azzal, hogy jó sok bort itatott vele. Utána megmarta egy skorpió. Tudjuk, ha embert skorpió mar meg, az egész nap nem leli nyugtát. A majom helyzete tehát egyre szörnyűbbé vált. Szerencsétlenségét tetőzte, hogy még a démon is megszállta. Nos, könnyű elképzelni, milyen mérhetetlen nyugtalanság kerítette hatalmába. Az emberi szellem, a majomhoz hasonlóan, természeténél fogva állandó mozgásban van. Ha ehhez még hörpint a vágy borából, nyugtalansága tovább fokozódik.

Ha a vágy hatalmába kerítette, a mások sikere láttán érzett irigység skorpiómarása következik. Végül pedig a büszkeség démona ejti rabul az ember szellemét, amitől mértéktelenül fontosnak érzi magát. Bizony nem könnyű az ilyen szellemet megzabolázni! Ez a Vivekananda által leírt nyugtalanság különösen nálunk, nyugati embereknél nehezen fékezhető. Életfilozófiánk alapja a minél nagyobb profit: hajszoljuk a hasznot, a sikert és a vagyont. Vagy pedig folyton arról álmodozunk, hogyan lehetnénk boldogabbak és sikeresebbek.

A meditáció feladata mármost, hogy beindítson egyfajta áthangolási folyamatot. A külvilág felé fordult, általa lenyűgözött tudatot befelé irányítjuk, a belső lényegre és a csendre. A meditáció minden formájának előfeltétele tehát az elme elcsendesítése. Ez tekinthető egyfajta előgyakorlatnak is: erősíti relaxációs képességünket és növeli a belső distanciát. Az indiai jógik ilyenkor egy erdőbe vonulnak, egy egyenletesen morajló vízesés mellé vagy egy barlangba. A kolostorokban és a meditációs központokban nem ritka a beszédtilalom, néha napokra vagy akár hetekre is. Fontos a megfelelő testtartás is (például lótuszülés), ami szintén segíti a befelé koncentrálást. Ezt követően a meditáló figyelmét egy egyenletesen ismétlődő ingerre irányítja, miáltal a külvilág ingerei mind jelentéktelenebbé válnak, végül teljesen "kikapcsolódik". Az ismétlődő inger lehet gyertyaláng, saját lélegzésünk, egy mandala (misztikus jelkép) vagy egy folyamatosan ismételt szótag, mint például a szent "Om" (ezt mantrának nevezzük). Hasonló hatásúak az ismétlődő testmozdulatok is, mint például a szufi dervisek tánca. A zen-buddhisták pedig egy-egy kóannal (rövid, rejtvény jellegű kérdéssel) foglalkoznak.

Hosszú, türelmes gyakorlással a külső érzékelés annyira beszűkül, hogy belsőnkből felszínre törhet egy új, eddig nem ismert tapasztalat. Eleinte zavaróak a gondolatok és a képek, amelyek a koncentráció alatt fölmerülnek, de végül elérjük a meditációs alapélményt, az "ürességet" és a csendet. Élményvilágunk kibővül egy új belső dimenzióval: megnyílik a "harmadik szem", a misztikus látás "szerve". Vannak, akik így jutnak el a "szamádhi" vagy "szatori" állapotába, ami a jógában és a zazen-meditációban egyenlő a megvilágosodással. Ez a misztikusok legmagasabb rendű, szavakban nem kifejezhető tapasztalata. A meditáció élményei nem foglalhatók nyelvi formába, a személyes átélés a fontos. A következő képpel talán sikerül rávilágítani a lényegére: a meditáció olyan, mint amikor a tó tükrén elsimulnak a hullámok. Ha elcsitulnak, láthatóvá válik a tófenék. A meditáció olyan, akár a nappal áttűnése az éjszakába. Napközben a sugarak elhomályosítják a csillagokat, a meditáció azonban kikapcsolja ezt a zavaró világosságot, és fölismerjük a tiszta fényű csillagokat.

Aki kitartóan meditál, hamarosan észreveszi, hogy sok tekintetben megváltozik az élete, új módon viszonyul a valósághoz, egyre inkább képessé válik az élet nyugodt, félelem, remény, vágyak és illúziók nélküli szemléletére. Nyugtalanságunk szertefoszlik, fölfedezzük a világ igazi lényegét. Természetünkké válik a valóság közvetlen megtapasztalása, a mindennapok figyelmes, nyugodt, szabad megélése. Rabszolga az, akinek szenvedélyei vannak, és dolgok "fogva tartják". A meditáció megszabadít ebből a szolgaságból; a meditáció tehát út a szabadság felé.

Enomiya-Lasalle, a zen-mester és jezsuita atya így fogalmaz: "A megvilágosodás végső, nagy hatása, hogy mindenben az abszolút irányít bennünket. Túl vagyunk a jón és a rosszon abban az értelemben, hogy nincs szükségünk parancsra vagy szabályra, ami megszabná viselkedésünket. Ahogy Konfucius is mondta, ekkor már elég, ha a szívünket követjük. A buddhisták ezt nevezik a kozmosszal való összhangnak."

/Hans-Peter Waldrich Ezoterika c. könyvéből/

Published in Ezotéria

Page 1 of 2
Read 10601 times 26
Szupervihar az űrben - károk a Földön
Milyen az időjárás a kozmoszban? Mennyire befolyásolják az űrben megfigyelhető meteorológiai jelenségek a Föld időjárását? 2012-ben ér a maximumra a…
Read 9864 times 13
Egy korszak vége
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy…
Read 8302 times 15
Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek
Bizonyos vulkanikus eredetű kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat…
Read 7884 times 5
Maják világvége elmélete
A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten elsô teremtményei, az elsô emberek adták…
Read 7420 times 1
Összeomlik a Föld mágneses mezeje
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erõssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állítják kutatók. A gyengülés…