Sötét hatalmak a természetben

Rate this item
(1 Vote)

asura2Ez a téma meglehetõsen homályos és igen bonyolult is, mert a kifejezés „sötét hatalom" a lények igen nagy számát és fajtáját fedi.

Az egyik ilyen elkülönített csoport, akiket a Secret Doctrine Asuráknak nevez, és akikrõl mondják, hogy az emberi faj fejlõdésével személyesen össze vannak kapcsolva; akiket Lucifer vagy Sátán néven ismerünk, és akik mint emberi lények is testet öltenek. Az elsõ bolygó láncról jöttek át. Ez az a lánc, amellyel a planetáris fejlõdés, melyben részt veszünk megkezdõdött. A jelenlegi földlánc a negyedik a sorban az ezt megelõzõ harmadik a holdlánc volt. A szóban forgó lények az elsõ bolygóláncon fejlõdtek és a fejlõdés különbözõ fokain a földön a negyedik fajban jelentek meg és igen szoros összeköttetésben voltak az u. n. Sötét Arc Uraival, ezekkel a híres atlantiszi mágusokkal, akikrõl a teozófiai irodalomban sok szó esik, és akikrõl késõbben itt is szó lesz. Ezeket most egyelõre azonban hagyjuk figyelmen kívül.

A következõkben tárgyalt sötét hatalmak azok, akik a külsõ természettel függnek össze, és akik úgy a fizikai, mint a magasabb világokban mûködnek, akik az emberek közül fejlõdtek, és akik végül azok közé jutnak, akiket fekete Mágusoknak neveznek.

Az elsõ dolog midõn azokat a Sötét Hatalmak néven összefoglalt nagy hierarchiákat és típusokat tanulmányozzuk, hogy megszabaduljunk attól a gondolattól, hogy ezek az un. gonosz, vagy rossz erõk. Ezek a szavak „ rossz" és „gonosz" természetes kapcsolatban vannak az emberi fejlõdésben és igen határozott és világos értelmük van. Igaz, hogy az esetek nagy részében azok is amiket rossznak nevezünk, de nem ez az alapvetõ eszme. Ha csak úgy tekintünk rájuk, mint valami rossznak képviselõjére, akkor sohasem lesz egy egészséges gondolatunk sem a természetben való helyükrõl és munkájukról és mindig valami elvetendõre, vagy erkölcstelenre gondolunk, aminek pedig semmi köze sincs a világban végzendõ munkájukhoz.

El kell fogadnunk azt a gondolatot, hogy a természetnek két oldala van, de mindkettõ Isteni, ez a nézet szükségszerûen következik abból a felismerésbõl, hogy csak egy létezés van, ahonnan minden ered. Ha ezt egyszer felismertük, akkor megértjük, hogy az isteni természetnek ez a két megnyilvánulása lényegében nem lehet gonosz. Meg kell próbálnunk, hogy kivessük elménkbõl a gonosz fogalmát, mely a közönséges keresztény felfogásában az ördöggel azonos. Ne keverjük bele azt az elméletet sem, mely ördögbõl bukott angyalt csinált, nem csak a szenteknek, hanem magának Istennek ellenfelét, - ami igen különbözõ két dolog.

Ne zavarjuk össze gondolatainkat a természet két vetélkedõ erejérõl szóló Zoroasztriánus ideával sem. Inkább menjünk vissza ahhoz a korábbi eszméhez, amit a Zoroasztriánus hitvallásban megtalálhatunk, ahol a második Logosz két szellemre oszlik. E két szellem oly jellemvonásokat mutat, hogy most anyagnak és szellemnek nevezhetnénk azokat, vagy létezõ és nem létezõknek; megfelelnek a szanszkrit Sat és Asatnak, a természet két nagy erejének, a vonzásnak és taszításnak. Úgy tekintsük ezeket, mint megnyilvánulásaikban ellentéteseket egymással, de mindketten Isten Törvényének céljáért dolgozva.

Azt is mondhatnánk, hogy a sötét erõk a dolgok anyagi oldalát képviselik. Könnyen felismerhetõ, hogyan jött késõbb a fejlõdés folyamán az anyag a rosszal összeköttetésbe. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a fejlõdés egyik felében az anyagi fejlõdés az, amit jónak tekintünk, és amit most jónak gondolunk, a spiritualitás tekinthetõ rossznak; azaz a jó és a rossz relatív kifejezések a fejlõdésben és mindig a fejlõdésnek bizonyos fokára vonatkoznak, amellyel éppen foglalkozunk. Amelyik ezzel a fokkal összhangban van, amelyik elõsegíti az isteni célt a fejlõdésben, erre az egyre lehet a rossz kifejezést alkalmazni.

Fel kell ismernünk azt is, hogy a fejlõdés tulajdonképpen egy kör. Midõn eléri a mélypontot, és azután irányát megfordítva felfelé kapaszkodik, ahol elõbb leereszkedett, az ami egyezett az isteni Akarattal a lefelé haladó íven, az ellentétes a felfelé haladón, míg az ami egyezik az isteni akarattal a lefelé haladón, ellentétes vele a felfelé haladón. Mindaz, ami ellen most küzdeni igyekszünk mindaddig, míg a fejlõdés a középpontot el nem érte, elõsegítette a fejlõdést, úgy hogy azok, amiket most sötét hatalmaknak nevezünk, ugyanazok, amelyek a törvénnyel egyetértésben mûködtek és elõsegítették a világ fejlõdését addig a pontig, ahol az élet felfelé fordul és elkezdi visszafelé való haladását. Leghelyesebb a határozatlan pozitív és negatív, vagy a szellem és anyag kifejezést használni, ha eltekintünk attól az értelmezéstõl, hogy az anyag szükségszerûen rossz.

A fejlõdés korai fokain, még saját bolygónk jelenlegi fejlõdési periódusában is, de még inkább a fejlõdési köröket tekintve, a fejlõdés anyagias, materializáló irányzatú volt, az anyagnak megszilárdulása, sûrítése volt a feladat és minden, ami elkülönülést és az anyag sûrûsödését segítette elõ, a fejlõdés érdekében mûködõ erõ volt. A késõbbiekben fehérnek nevezett erõk a konstruktív erõk, a szellem és az élet oldalán. Másfelõl az elválasztható, mállasztó, romboló erõk a fejlõdés késõbbi folyamán fekete erõkké válnak. Mindkettõ egyformán isteni megnyilvánulás és mindkettõ a világegyetem kiformálásán dolgozik, csakhogy különbözõ vonalon dolgoznak. Van egy bizonyos idõ a fejlõdésben, midõn tisztán látni, hogy azok az erõk, melyek a korai fokokon segítõk voltak, már akadályoznak, de ebben az akadályozásban is lényeges dolgot cselekszenek a világ, sõt a világegyetem elõrehaladása érdekében.

A következõ dolog, hogy megértsük, miszerint a világegyetemben minden mögött ott van az élet és a természetben minden folyamatot intelligencia irányít. Természetesen ezek a hierarchiák lefelé haladva mind inkább kisebbednek és a legalsó fokon náluk az öntudat igen fejletlen, de mégis jelen van.

A természetnek élet oldala, melyet sötét- oldalnak is neveznek, a lényeknek igen magas hierarchiáiból áll, a bámulatos intelligenciának legmagasabbika teljes és tökéletes öntudatossággal mûködik és az isteni célt a világban a romboló és materizáló erõk felhasználásával szolgálja és különösen a rendszer keletkezésének korai napjaiban tevékeny. Mindenütt láthatjuk munkában õket, mint a taszítás aktív erejét, amint a formákat, a kombinációkat egymás után kényszerítik ki úgy, hogy a megelõzõ lerombolásával alkalmat adnak a konstruktív erõknek új kombinációk létrehozására. A konstruktív erõk tehetetlenek lennének ebben a korai idõkben, de a destruktív és taszító energiákat a naprendszer anyagának óriási tömegébe ezek a sötét hatalmak öntötték bele.

A rettentõ természeti katasztrófákat, melyek a világ felépítésében oly nagy szerepet játszottak, a vulkánikus kitöréseket, földrengéseket, melyekrõl jelenlegi, aránylag rendezett világunknak fogalma sem lehet, mind a sötét erõk energiái hozták létre abból a célból, hogy újabb és újabb, tökéletesebb és tökéletesebb világok keletkezzenek.

Megértettük tehát, hogy a munka, amit ezek végeztek, ez az elkülönítés, sûrítés és anyagiasítás szükséges munka volt, sõt ha késõbbi korszakok álláspontjából tekintjük, akkor alapvetõ munka. A nehézség ott kezdõdik, midõn az ember is megjelenik a színen és a különbözõ szenvedélyek is szerepet kapnak a játékban.

Általában irtózunk annak a megismerésétõl, hogy mindezen alacsony szenvedélyeknek és erõknek meg van a maguk helye a természetben; hogy hiába van meg a helyes iránti magasrendû érzék, ha még oly lényekkel van dolgunk, akiknek egyáltalán nincs fogalmuk arról, mi a helyes és helytelen. Azok a szenvedélyek, melyek most bajt okoznak, a fejlõdés bizonyos fokán segítettek elkülöníteni, körülhatárolni és ezt az egész differenciálódást az önzés hozta létre, melyet most az emberi természetben kifejlõdött egyik legértékesebb tulajdonságnak híresztelünk.

Igaz, hogy a jelen- korban az önzésnek a durva alakjai legtöbbünk számára sérelmesek, de az is igaz, hogy vannak közöttünk típusok, akiknek az önzésre igen nagy szükségük van a fejlõdésükben. Még vannak közöttünk emberek, akiknek a fejlõdésükhöz arra van szükségük, amit a természet sötétebb oldalának kell neveznünk, és ha túl gyorsan hatjuk õket e fölé, ha sok tekintéllyel és erõszakossággal ítéljük el õket ezért, akkor az eredmény az lesz, hogy késleltetik õket fejlõdésükben, és megakadályozzák, hogy kinõjenek ebbõl a helyzetbõl, mely bár rendkívül kellemetlen, de nem kevésbé szükséges és a maga helyén helyes is.

A lényeknek ezek a hierarchiái, akik a fejlõdési rendszernek, - legyen az bolygó lánc, fejlõdési kör, bolygó periódus, vagy faj - elsõ felében oly aktívak voltak, amint a fejlõdés tovább haladt, az emberi faj számára természetszerûleg mint hátráltató erõk jelentkeztek, és pedig kétféle következménnyel. Azok, aki küzdöttek ez ellen, küzdelmük következtében gyorsabban növekedtek, akik engedtek nekik, azok megakadtak az emberi fejlõdésben és oly ösvényre léptek, mely oda vezet, amit mi fekete mágiának nevezünk.

Nézzük most milyen hatással vannak a Sötét Erõk azokra az emberekre, akik közönséges egyszerû életet élnek. Nem bánnak velük úgy, mint egyénekkel. Soha sem fordul elõ, hogy a hétköznapi ember közvetlen támadásoknak legyen kitéve a természeti sötét erõk részérõl. A körülöttünk kísértõ ördög ideája tévedésen alapszik, bár az asztrális világban vannak fizikai testüktõl megfosztott lények, akik bizonyos mértékig beleavatkoznak az emberi ügyekbe és megpróbálják, hogy a saját egyéni kielégülésükre gonosz és helytelen utakra tereljék az embereket. Olyan emberek ezek, akik a szenvedélyeiket nem képesek kielégíteni az asztrális világban fizikai testük hiányában, és hogy mégis némi kielégüléshez jussanak, az emberi faj alacsonyabb típusaival keresnek összeköttetést, és oly cselekedetekre ösztönzik õket, melyeket magukra hagyva nem követtek volna el.

Az úgy nevezett bûnhullámok ilyen ösztönzéseknek a következményei. A fenti értelemben tehát beszélhetünk kísértésrõl. Ugyanez áll az öngyilkosságokra vonatkozólag is. Ezekben az estekben tényleg beszélhetünk bizonyos nyomásról, melyet az asztrális világ alacsonyabb régióiból gyakorolnak az emberi halandókra. A Sötét Erõk inkább a tömegekkel, mint az egyénekkel törõdnek. Ahol már megkezdõdött, ahol a rossz már kikezdett néposztályokat, vagy típusokat, ott elõsegítik a rossz hullámot. Sokszor nemzeti nehézségeket hoznak létre. A tevékenységnek ez a fajtája, ami nagyrészt állandóan mûködésben van, végeredményben a jó érdekében mûködig, mert gondoskodik oly állapotokról, melyekben a küszködés folytán az erények kifejlõdnek, és amely küzdelem az embert erõssé teszi. Ezek az általuk kiküldött erõk, melyek úgy látszik mintha a világ kárára szolgálnának, oly erõk, melyek ellenük lázítják az emberek fejlõdõ isteniségét és minél erõsebbek azok az energiák, melyek ellen ennek az istenségnek síkra kell szállni, annál gyorsabban fejlõdnek is azok.

Ebbõl az okból a Kali Yugában a Vaskorszakban leggyorsabb a haladás. Nem lehet fejlõdni, ha nincsenek akadályok. Az Aranykorszakban a haladás igen lassú volt. De a sötét Erõk diadalmaskodása idején igazi és nagy spirituális haladásban volt részük. Ugyanez a helyzet a visszavonultságban és a világban eltöltött élet között. A visszavonultságban eltöltött élet, melyet sokan oly kívánatosnak tartanak, inkább nyugalom ideje mint haladásé, inkább a termés betakarításának, mint a megvetésnek az ideje. Az életküzdelemben érhetünk el igazi haladást, és ha visszatekintünk a múltba, egyes emberek éltébe, akkor tapasztalni fogjuk, hogy a visszavonultságban letöltött élet csak elõkészület volt egy új küzdelmes életre.

Hogy az un. ellenséges erõk valójában barátaink, azt hamar megtanuljuk az okkult életben. Csak azok, akik a tagadás ösvényére lépnek, azok nevezhetõk valójában rosszaknak. A kezdõ fokai ennek az ösvénynek eléggé ismertesek ebben a világban, - saját magunk megfontolt elõnybe részesítése mások kárára, mások érdekeivel való nemtörõdömség. A mai kereskedelmi élet valóságos iskolája a fekete oldalra képesítõ tanítványságnak.

Azok, akik küzdenek a Sötét Erõk ellen, megtalálják az akadályokban minden lépésüknek biztonságát, mert ilyen akadálynak rendkívül nagy értéke az, hogy arra kényszerít minket, hogy lábunkat az elért magaslaton megvessük, mielõtt feljebb hágunk. Megóv a túl gyors haladástól, ami veszélyes lehet, és megóv attól, ami az életben a legszomorúbb: az ember, aki túl gyorsan haladt elõre, de nem tudta megtartani az elnyert helyet, emberi gyengeségei miatt. Ezek a gyengeségek pusztulnak el a megelõzõ küzdelemben. Különösen ha már haladottabbak vagyunk és mindinkább tudatában vagyunk nekik, mindinkább növekvõ ellenténykedéseik a legnagyobb szolgálatunkra vannak.

Azok pedig, akik velük tartanak, olyan emberek lesznek, kiknek magasabb testeik túl hamarosan merevvé, fejlõdés képtelenné válnak. A magasabb ösvényen a mentális és különösen a kauzális testnek növekvésre képes állapotban kell maradnia. Azon tény folytán, hogy a kauzális test folytatódik, növekvésre képes állapotban való megtartása sokkal nagyobb fontossággal bír a haladásunkban, mint bármi is, amit asztrális és mentális testeink érdekében megtehetünk. A kauzális teste a közönséges gonoszkodások (bûnök), alacsony érzelmek nem érintik, nem árthatnak neki. A legtöbb, amit az érzelmek tehetnek, ha bizonyos mentális erõvel vannak telítve az, hogy a kauzális test növekedését meggátolják, a megsértett régióban. Az Egó magasabb érzelmek erõinek fejlõdésükhöz igen plasztikus kauzális testre van szükségük s az a veszély áll fenn, hogy túl hamar merevvé lesz.

Ha az egyén növekedésében elért bizonyos magaslatot, az önzés sokkal veszélyesebb lesz a számára, mint addig, mert a kauzális testet az „Én - alakító" képesség fejleszti. Az intellektuális önzés, vagy a magasabban fejlett érzelmek önzése sokkal veszélyesebb, mint annak alsóbbrendû és inkább visszataszító megnyilvánulásai, mert a magasabb vechikulumokat (eszközöket, jármûveket) támadja meg. Ha a kauzális test képtelen lesz a növekedésre még mielõtt az ember a buddhikus világot elérte volna, akkor elkerülhetetlenül a fekete mágia útjára fog térni. A fekete mágusoknak jellemzõje, hogy a kauzális testük merev, sûrû s az élet nem járhat keresztül kasul rajta. Így börtönné válik, melybe az élet be van zárva, ahelyett hogy hasznos burok legyen, melyen át készségesen szétsugározz minden irányban. Ezért oly rendkívül fontos az önzetlenség és a szeretetnek magasabb alakjai, ha az ember fensõbb fejlõdésérõl van szó.

A fekete mágus meg akarja õrizni elkülönülését, s ezt csak úgy teheti meg, hogyha ellenáll annak a fejlõdésnek, mely oda törekszik, hogy a kauzális test kiterjesztõ képes, áthatolható és hajlékony legyen. Amint a jobb oldalon haladó ember az egyesülésre törekszik, úgy a baloldalon (baloldali úton) levõ célja az elkülönülés. Ezt néha fekete Nirvánának is nevezik, ellentétben az egyesülés, beolvadás és a béke Nirvánájával.

A Fekete Mágusok tehát a fejlõdést a most elért ponton akarják megállítani, és nem akarják megengedni, hogy felfelé haladjon a második íven, amely a magasabb világokban való tökéletes egységhez vezet.

Most egy különös ponthoz érkeztünk. Azok, akik a buddhikus világ határán vannak, azok nem maradnak meg állandóan az elõbb említett állapotban. Egyik másik belátja az intellektus erejénél fogva is, hogy az egység elkerülhetetlen, s hogy az erõfeszítése, hogy örökre elkülönülve maradjon, nem célszerû. A fekete mágusok többsége jelenleg még nem ismeri fel a tényt, hogy elkerülhetetlenül el kell bukniuk, de azok, akik egy lépéssel elõbbre jutottak az intellektus fejlõdésében, felismerik, hogy az egység elkerülhetetlen és ezen intellektuális megismerés ereje által a mentális világoknál magasabb világokat is elérhetnek.

Mily különös ezeknek a helyzetük a világ fejlõdésében. Meggondolt felismerése annak, hogy amit tesznek, annak végül el kell buknia a hosszú úton, de egyúttal felismerése annak is, hogy az, amit tesznek szükséges a fejlõdés teljességéhez, hogy kell valakinek lennie, aki eljátssza az ellenállásnak ezt a szerepét, hogy a növekedés biztos és teljes legyen. Úgy hogy a legnagyobbak ezek közül, a nagy Sötét Testvériség tagjai oly emberek, akik elérkeztek ahhoz a ponthoz, ahol felismerték a dolgok lényegét s elfogadták a szerepet, melyet a valóságban oly soká játszottak, avégbõl, hogy együtt mûködjenek a fejlõdés érdekében, azáltal, hogy erõfeszítésre késztetik a legfejlettebbeket.

Maria Corelli „A Sátán Keservei" c. könyvében megérezte a Sátán igazi eszméjét. Ebben a könyvben a Sátán, bár igyekszik az embereket rossz útra téríteni, de mindig örült, ha ez nem sikerült neki. A nagy Sötét Testvériség tagjai nem kívánják, hogy az emberiség legelõrehaladottabb tagjai elbukjanak. Megtesznek minden lehetõt, hogy elbukjanak, mert ezt a szerepet kell játszaniuk, meggondoltan, de szomorúan vállalván magukra a Karmát, amit okoznak maguknak s feláldozván magukat, hogy akkor is végig játsszák a szerepet, melyre fejlõdésük egész tartama által képessé tették magukat s felismervén azt is, hogy mivel vétkeztek, vakságuk miatt bûnhõdniük is kell. Különös változás ez az utolsó pillanatban, de elkerülhetetlen, midõn az intellektus odáig fejlõdött, hogy áthatol az illúziókon és meglátja a dolgok lényegét.

Ez a nagy Sötét Testvériség tehát nagy részben hordozza a világ fejlõdésének a terhét, s így valóban isteni munkát végez, és ezt igen hatásosan végzi. Magára vállalja az okozott baj által következendõ bûnhõdés fájdalmát és aránylag igen rövid idõ alatt megy keresztül nehéz szenvedéseken.

Edvard Carpenter egy költeményében a Sátánról, az ember küzd a Sátán ellen, és ez által viszi elõbbre a fejlõdését, úgy hogy ahányszor is juttatja õt a földre a hatalmas küzdõtárs, mindannyiszor felemelkedik, mindig erõsebben a bukástól. „Minden fájdalom, amit az egyik testben szenvedtem, az erõvé lesz a következõben, ami javamra fog válni," mondja a költõ.

S van a Sátán szomorúságának egy része, amit a Sátán misztériumának is nevezhetünk. Minden szolgálatra kész erõ a természet sötét erõivel folytatott harcból keletkezik. Más dolgokat más úton is el lehet érni, de az, az erõ, hogy szolgálatra képesek vagyunk, az a sötét erõkkel vívott harcból keletkezik és nem a fehér erõk segítsége folytán. Haladni lehet, és erõt kaphatunk, fejlõdésünket is követhetjük, de hogy méltóvá legyünk a világon, akkor le kell mennünk az alvilágba is és meg kell küzdenünk a Sötét Hatalmakkal és bizony sokszor el is bukni, míg végül diadalmasan felemelkedhetünk, mint az élet és a halál urai. Ez az a sötétség mely körülveszi az Ember megfeszített Fiát, és ez a Halál árnyékának völgye, melyen az emberiség mindegyik megváltójának keresztül kell mennie. Nincs más út elnyerni a Megváltó helyét, csak azokkal való küzdelemben, akik ellenállnak és csak a fájdalom töviskoronáját hordozva lehet megtanulni, hogy hogyan gyógyíthatók meg az emberiség szenvedései, és hogyan lehet levenni az emberiségrõl a fájdalom terhét.

 

Atlantisz pusztulása

Fentebb szó volt az Asurákról, kiknek fejlõdése részben földön, részben megelõzõ bolygóláncokon folyik.

Tudjuk, hogy Logosz, midõn létrehozza a naprendszert a hét Planetáris Logosz útján, vagy segítségével teszi azt. Ezek azok a lények, akiket érteni kell, midõn az asztrológia a bolygókról beszél.

A bolygók maguk ezen Logoszok inkarnációinak nevezhetõk. Egy vagy több bolygó képez egy inkarnációt, ugyanazon elvek inkarnálódnak fokról fokra, a külsõ megnyilvánulás mind bonyolultabb lesz, míg a bensõ élet ugyanaz marad. A hindu õsi írások szerint a teremtõ Logosznak - Brahmának négy teste van, egészen a jelen idõkig. Ezekrõl a testekrõl beszélnek, de sohasem magyarázzák. A róluk tett állítások azonban teljesen beleillenek abba a töredékes tanításba, amit e tárgyban kaptunk.

Az elsõ a sötétségnek a teste és azt mondják, és azt mondják, hogy az Asurák innen erednek. A bolygók, melyek egy bolygóláncot kitesznek nem egyenlõ számúak, minden láncban számuk egészen 7-ig nõ, azután csökken, éspedig oly módon, hogy kettõ, kettõ egyesül, és ha a 7-ik bolygó láncot elértük, akkor csak egy bolygó van, melyben mind a hét egyesült.

Az Asurák az elsõ bolygólánchoz tartoznak, ahol csak egy bolygó van, melyen a fejlõdés végbemehet. Az anyag még nem sûrûsödött eléggé, hogy a fejlõdés a fizikai, asztrális és alacsonyabb mentális világokban lehetséges legyen. Ezek a lények, akiket ekkor még nem is nevezhetünk Asuráknak, tehát ebbõl a messze evolúcióból erednek. Õk az igazi megtestesítõi az „Én" princípiumainak (ahamkara). Ez a princípium a jelenlegi bolygóláncon jut legerõsebben kifejezésre és annak a negyedik fejlõdési körében, ahol az anyag a legsûrûbb az egész rendszerben.

Ezért mondják mindig az okkult könyvekben, hogy azok, akik ezt az „ÉN" alakító képességet mentesítik, sötét hatalmaknak nevezhetõk. De ez természetesen a fejlõdés korai fokán nem oly szembe szökõ, mint késõbb midõn már a manasz kifejlõdött az emberben és az egység és szellemiség nézõpontjából ezeknek ellenségévé válik. A szellemiség az egység felismerése, ezért ellentéte ennek a szélsõségesen kiélezett elkülönülési elvnek.

Az Asurákkal szembenálló típus a Surák testesítik meg a rend princípiumát, míg az elõbbiek a haladást, a mozgást képviselik. Ezek az idõk folyamán, mint lázadó lények szerepelnek, akik ragaszkodnak a saját útjukon való haladáshoz és igazi típusai a lázadó, forradalmi intellektusnak. Az elsõ bolygó láncon elérték tökéletességüket, és mint ennek a bolygóláncnak „emberei" (így nevezhetjük õket) fejezték be ennek a láncnak fejlõdését.

A második bolygóláncon ismét megtaláljuk õket. Ebben a fejlõdési korszakban az alakító princípium uralkodott és mintázta, formálta ennek a korszaknak anyagát. Barishad Pitriknek nevezik itt õket és ennek a korszaknak három bolygóján haladták át, ahol ezen lánc alakjainak alakításában vettek részt. E lánc végén már erõs individualitással rendelkeztek. A harmadik bolygóláncon, a holdláncon ismét megjelennek itt Hold Pitriknek (õsök) nevezik õket. Itt azokat segítik elõre, akik az alacsonyabb láncokon már elérték az intelligencia fokát. Ennélfogva az elsõ lánc fejlõdésének eredményei, a második láncban a forma mesterei, a harmadikban a segítõi és azok elméjének alakítói, akik a holdláncon érik el a fejlõdésnek magasabb fokait, kialakítván kauzális testüket. Végül is azokká fejlõdtek, akiket a Titkos Tanítás a Sötét Bölcsesség Fiainak nevez.

Az Asurák az alkotó Énnek magasabb világában is a lázadásnak jellemvonásait mutatják. Fejlõdésüket saját módszereik szerint alakítják. Midõn elhangzott a parancs a Fehér Bölcsesség Fiai részére, hogy az embert a saját képmásukra kell teremteni, a Stanzák szerint 1/3-ad rész megtagadta az engedelmességet és ezek az Asurák voltak. Ezért újra kellett születniük a földön és pedig a negyedik fajban, hogy szenvedjenek, és szenvedést okozzanak. (az Angyalok bukása).

A negyedik faj elsõ alfajában jelentek meg a földön. Az elsõ, második és a harmadik alfaj kezdetén az emberi evolúció kezdetén vannak, és egy ideig engedelmeskednek a törvénynek. Új állapotok közé jutottak, amit eleintén meg nem értettek. Rendkívül értelmesek lévén kezdtek megbarátkozni az állapotokkal, s mindenek elõtt az új eszközt igyekeztek erõssé tenni, mielõtt új helyzetükben önálló fejlõdési folyamatba kezdenének.

Ebben az idõben a földet azok a nagy lények kormányozták, akik a Vénuszról jöttek és engedelmes szolgáik és tanítványaik az Agnishvatta Pitrik voltak. A nagy királyok és tanítók inkarnálódtak soraikból.

Egy ideig az Asurák tisztán fizikai testük megtartásával voltak elfoglalva és a világ segítségükkel gyorsan haladt elõre a civilizáció útján. Amint azonban otthon kezdték magukat érezni az új világban és új testeikben, eredeti természetük ismét felülkerekedett, lerázta a környezet hatásait és saját tudását, és fölényét hirdette. Ezzel megkezdõdött a nagy küzdelem, mely korszakokon keresztül tartott, s végül is Atlantisz elpusztításában kulminált.

Az Asurák érezvén nagy intellektuális erejüket nem voltak hajlandók engedelmeskedni többé, különösen midõn az isteni tanítók visszavonultak és gyengébb kezekbe került az akkor uralkodó nagy tolték faj kormányzása. Egy új központ alakítását kezdték meg, ahol õk lehettek a legfõbbek. Azt gondolták, hogy az õ intelligenciájuk is olyan erõs, ha nem erõsebb, mint azoké, akik akkor az Arany Kapu városában uralkodtak. Így összegyûltek õk is és megalapították saját városukat, melyet egy új birodalom székhelyévé tehetnek majd.

Itt megkezdték felépíteni a természetfeletti erõknek azt a nagy épületét, melybõl lassanként az atlantiszi fekete mágia fejlõdött ki.

Az Aranykapu városában két igen tisztelt dolog volt, az egyik a nagy aranytemplom, ahol a Logoszt a nap alakjában tisztelték és a másik a Beavatás barlangja. A sötét erõk tehát szintén megépítették a maguk templomát és barlangját.

Ezután segítségükre hívták a Föld elemtáljait, akik a világ romboló erõit testesítették meg, hogy természet feletti csodát vihessenek végbe. Ezeket az elementálokat különbözõ állat, majd késõbb emberáldozatokkal kötötték le maguknak, s a sötét beavatásoknak egész rendszere fejlõdött ki, ami még a mai napig sem szûnt meg egészen.

Így keletkezett a Sötét Páholy és a Sötét Hierarchia szemben a Fehér Páhollyal és Fehér Hierarchiával és nemcsak a fizikai, de a magasabb síkokon is.

Az anyag ebben az atlantiszi idõkben különbözött a mostanitól, keményebb sûrûbb volt, a mi szempontunkból, sokkal nehezebben kezelhetõ, míg azok szempontjából, akik a fizikai világ gorombább és erõsebb energiáit kezelték, a legmegfelelõbb volt céljaiknak. Korszakokon keresztül tartott ez, míg végül is kiépült az atlantiszi mágiának rettentõ rendszere. Nemcsak a természet romboló erõinek elementáljai erõsítették, de az emberiség alsóbbrendû típusai is, úgy hogy ez a különös szövetség ezek között a rendkívüli fejlett intellektuális erõvel rendelkezõ lények és azok között jött létre, akiket a Stanzák értelemnélkülieknek (mindless) nevez, a legalacsonyabb típusok, akiket embereknek egyáltalán még nevezni nem lehet.

Erre a szövetségre vonatkoznak a Genezis 6. Részének következõ verssorai:

„És látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok és vevének feleségeket magoknak mindazok közül, kiket megkedvelnek vala. Az óriások valának abban az idõben a földön, sõt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz és azok gyermeket szülének nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitõl fogva híres-neves emberek voltak."

Az Isten fiai alatt a Sötét Bölcsesség Fiai értendõk, kik nemcsak így, de Isteneknek is nevezték magukat, s imádatot is követeltek maguk számára.

Ezeknek és a legalacsonyabb lemuriai és atlantiszi fajták asszonyainak egyesülésébõl, akik a mágiában is segítségükre voltak, született a legsötétebb mágia. S még ma is megmaradt a fekete mágiának az a fajtája, mely szexuális kilengésekben nyilvánul meg, s melyben az állatias elemek a magasabb elemekkel elvegyülnek. Még ma is a leggonoszabb és legveszélyesebb ellenségét a fehér mágiának és az igazi miszticizmusnak a szexuális eltévelyedések útján leljük fel.

Végül is a dolgok odáig fejlõdtek, hogy a nagy Okkult Hierarchia elhatározta, hogy elpusztítja azokat a testeket, amelyek a sötét oldalnak oly erõteljes képviselõi voltak, s ami azzal fenyegetett, hogy oly faj lesz kitenyésztve, mely a fizikai testben sokkal állandóbb lesz, mint az a fejlõdés szempontjából kívánatos. Ugyanis a fejlõdés feltétele az, hogy kész legyen engedni a fejlõdõ és kiterjeszkedõ Életerõknek, ahelyett hogy merev börtönné váljék, amely valójában az életet elnyomorítja és magasabb céljait illetõen fejletlenül tartja.

Így a rettentõ katasztrófa, mely Atlantisz darabokra zúzta, szétrombolta ezeket a magasan fejlett formákat és bennük a megtestesedett mágiát. A fekete mágia azonban ez idõ óta sem tûnt el teljesen, de sohasem érte el elõbbi magas fokát. Ekkor tanulták meg a Sötét Arc Urai, hogy ha az erõk igaz próbatételére kerül a sor, hogy akkor õk mindig alul maradnak, mert az egységet megtestesítõ erõk mindig erõsebbek, mint az elkülönülést megtestesítõk. Ezért a legfejlettebbek közülük el is fogadták az egység álláspontját és belõlük lettek a jelenlegi Sötét Testvérek, akik kiegyenlítették a Karmát, amit a világra rászabadítottak és valóban együttmûködõi a fejlõdésnek, bár látszólag ellene küzdenek. Mások, nem annyira fejlettek, mint ezek, szintén megtanulták a leckét és más testekbe költözvén a késõi negyedik alfajban, sõt az ötödik fajban is belevitték azt az intellektust, amit elnyertek, de most már új motívummal irányítván azt, szolgálatába szegõdtek azoknak, akik az Isteni Akarattal egyetértésben dolgoznak.

Nem kell azt gondolni, hogy azok az emberek, akikben az elme és akarat magas fejletsége az uralkodó és ezek a képességek visszataszító alakban jelentkeznek náluk, nem tanultak meg oly feladatokat, melyek igen értékesek és feltehetõ, hogy ha egykor ráeszméltek a helyes útra, ezek a képességek sokkal gyorsabban fogják õket elõbbre vinni, mint azokat, akikben ezek a tulajdonságok kevésbé vannak kifejlõdve.

Vegyük például azt az embert, aki rendkívül kifejlesztette akaraterejét arra használta fel, hogy óriási vagyont szerzett mások érdekeivel nem törõdve önzõ módon. Erkölcsi szempontból ez a típus rendkívül visszataszító, mégis nyilvánvaló, hogy ilyen ember igen értékes tulajdonságokat fejlesztett ki a fejlõdés szempontjából, ha pillanatnyilag eltekintünk a morális nézõponttól, és magasabb szempontból tekintjük a dolgot. Az illetõ rendkívüli akaraterõt fejlesztett ki, de nemcsak ezt, hanem azt a képességet is, hogy az alkalmakat meglássa és megragadja.

Mármost, hogy az ilyen ember az emberiség legnemesebb tagjai egyikévé váljék, nem kell egyéb, mint hogy megváltoztassa célját és motívumait, úgy hogy az aranyért való küzdelem helyett a szolgálat nagyságát ismerje fel, és ezt kövesse is; ahelyett hogy akaratát mindenki letörésére használja, használja fel a gyengék felemelésére, - ha a szándék megváltozik a destruktív természet a legerõteljesebben konstruktívvá válik.

Az un. Rossz emberben meg van az, ami nagy embert alkothat belõle, ha szemei megnyílnak, és kész lesz arra, hogy az emberi fejlõdést vezesse.

Mivel Isten mindenben benne van, végül is mindennek jóra kell fordulni, s nem baj hány jelentéktelen dolog tört le az úton, mindennek a vége a fejlõdés lesz.

Befejezésül próbáljuk megérteni ismét azt a nagy jellegzetességet, az intellektust, az „Ént", ami az egyént teszi. Ez a vizsgálat azt az eredményt adja, hogy meg kell szabadulnunk ettõl az „Én" alakító képességtõl úgy, hogy az egyéni „Én"-t olyanná tesszük, hogy azonosítsa magát a tökéletesebb Élet nagyobb „Én"-jével. De használjuk ehhez az egyéniségnek minden erejét, amit küzdelemben, lázadásban és egyéb nehézségek közepette építettünk fel, hogy ez a kisebb én elvegyüljön a nagyobbal, és mindennek a lázadásnak és küzdelemnek gyümölcseit további fejlõdésbe magával vigye. A bennünk lévõ ezen képesség lesz a legnagyobb nehézség számunkra, mert ez az a pont, ahol a természet sötét erõi megragadhatják az alkalmat s mivel most már kiemelkedtünk a hétköznapiságból, felfigyelnek reánk. Így tehát azoknak, akik gyorsítani akarják fejlõdésüket, hogy hamarább érjék el a szellemi világot fel kell ismerniük, hogy legnagyobb ellenfelük ez az ahamkara princípium, mely addig a pontig elvitte õket, ahol most állnak. Addig segítségükre volt, most ellenségükké válik s szövetségese lesz az összes sötét erõknek.

Ezért ismétlik folytonosan az összes szellemi tanítók, hogy szabaduljunk meg az elkülönülés erõs érzetétõl, ezért nevezik a világ fejlõdésének mai fokán az elkülönülést a nagy eretnekségnek, ezért oly szigorú az okkult tréning az egyéniség érzetének megtörésében. Ezen túl nem szabad egy külön saját maga érdekében mûködõ elvnek lennie az Isteni akarattal. Az akaratnak mindazon részét, mely ezen kívül marad, felhasználhatják a sötét erõk arra, hogy lehúzzák az iparkodót, aki fajtájánál gyorsabban akart elõrejutni,

Ezért van az, hogy sokan akik még nem eléggé elõrehaladottak, hogy a keserûség érzetén felülkerekedjenek, írásaikban oly nagy keserûséggel szólnak az emberben lévõ errõl az „Én"-ségrõl. A szent azért vádolja, mert jól tudja, hogy ez az a leggonoszabb ellensége és még nem elég erõs arra, hogy felismerje annak a hasznos voltát a múltban és meglássa, hogyan volt segítségére, hogy elérje azt a pontot, ahol most áll. Tudja, hogy ez egyik gyenge pontja, mely a sötét erõknek felette elõnyt biztosít és gyakran ad alkalmat nekik, hogy hálójukba kerítsék.

Láttuk a természetet sötét oldalának fejlõdését, mint függ össze az emberi növekedéssel, az emberi fejlõdéssel. S minél inkább igyekszünk megérteni az elveket, melyeknek alá vannak vetne, annál valószínûbben leszünk megfelelõbbek az okkult gyakorlatokra, mely nem oly feladataikból áll, mint azt némelyek gondolják, melyeket könyvekbõl lehet megtanulni, de jelenti az egész természetünket átszellemesítését, és mindannak a megsemmisítését, ami most összetett, egyéni és elkülönült.

/Annie Besant írását fordította Dr Martinovich Géza/

 

Read 3396 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 11655 times 26
Szupervihar az űrben - károk a Földön
Milyen az időjárás a kozmoszban? Mennyire befolyásolják az űrben megfigyelhető meteorológiai jelenségek a Föld időjárását? 2012-ben ér a maximumra a…
Read 10368 times 13
Egy korszak vége
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy…
Read 8877 times 15
Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek
Bizonyos vulkanikus eredetű kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat…
Read 8419 times 5
Maják világvége elmélete
A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten elsô teremtményei, az elsô emberek adták…
Read 7640 times 1
Összeomlik a Föld mágneses mezeje
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erõssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állítják kutatók. A gyengülés…