Egy korszak vége

Rate this item
(12 votes)
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy szinte mindenütt tévesen, feltételezésekből levonva? Egyenes beszédet, ami sajnos a mai világban nagyon ritka, de nem ettől értékes dolog. Amiket a következőkben itt közzéteszünk, egyedül a mi hibánkból kerülnek csak most napvilágra, mert az őszinteség ebben a világban nagyon sokszor magával von olyan dolgokat, mint a kirekesztettség és megbélyegzés, ami gátlásokat szül. Kik vagyunk mi? Ez a kérdés a legalapvetőbb és egyben a legnehezebb, ugyanúgy mint kifejteni is, mégis megpróbáljuk. Nem azért mert nem tudjuk, hanem mert az őszinte válasz annyira abszurd lesz, amit nagyon kevesek fognak közületek megérteni és elfogadni, mégis mindenkinek szól. Meg sem fordult a fejünkben eddig, hogy ezeket nyilvánosságra hozzuk valaha is, mert minden beavatkozás nélkül szerettük volna az elkövetkező időket itt tölteni. Az egyedüli ok, hogy mégis kiállunk mellettetek, azt erkölcsnek hívják. Mi egy olyan értékrendben nőttünk fel mentálisan, ami nem engedi meg a nem törődést egy másik emberrel szemben, és világosan látjuk, hogy a civilizációtoknak még sosem volt ekkora szüksége támogatásra, mint most és a következő pár évben lesz. Külső segítségre van szükségetek, ami segít átvezetni titeket egy nagyon nehéz időszakon, e nélkül nem egy helyben fogtok állni, hanem visszafelé gurulni egy igen meredek lejtőn. Mindenkinek aki ezeket a sorokat olvassa vannak barátai és családja, olyan emberek akik nagyon közel állnak a szívükhöz. Azoktól, akik kicsit is szívükön viselik ezen emberek sorsát, kérni szeretnénk valamit, mert együttműködés nélkül nem megy a segítség. Az elkövetkező információkon nem múlik kevesebb, mint az életetek, a szó szoros értelmében, tehát ezekről mindenkinek joga van tudni, nekünk pedig ezért kötelességünk, hogy minél több ember tudomást szerezzen ezekről. Egyedül ebben kérjük a segítségeteket. Ez nem egy körlevél, ha nem szólsz másnak az oldal létezéséről attól nem megy tönkre az életed, viszont ha igen lehet, hogy épp te mented meg másnak az életét.
Most ideje, hogy elkezdjünk ténylegesen magunkról is beszélni. Ha mindent az elejéről elmondanánk nem igazán tudnátok feldolgozni egyszerre a hátterünket. Az egyszerű embernek könnyen tűnhetne úgy, hogy nem vagyunk mások mint „angyalok a mennyből”. Mi mindannyian emlékszünk előző életünkre egy másik világra ahol felnőttünk, valaki kevésbé, valaki jobban. Innen a viszonyítási alapunk, ezért fáj kívülről látni amit magatokkal tesztek. Vannak ismereteink a történelmetekről ahogy arról is, ami még csak ezután fog bekövetkezni. Egy globális katasztrófa előtt álltok, leginkább a Jelenések Könyvéhez lehetne hasonlítani ezeket a dolgokat. A tradicionális ember ezt nem igazán tudja kétely nélkül fogadni, mert mindent fenntartásokkal kezel, amit nem ismer vagy, ami nem illik bele az általános világnézetbe. Pedig nem bonyolult, "csak" asztrofizika. Minden esemény a világban ciklusokból épül fel, és minden ciklusnak van két alapvető pontja - egy kezdete és egy vége. Minden ciklus vége egyben egy új kezdete is, ennek a küszöbén álltok most. A jelenlegi ciklusban az ember egyszerűen elért egy olyan technikai és biológiai fejlettségi szintet, ami már korlátot szab a további biztonságos fejlődésének ezért ideje változtatni valamin. Ami jelenleg is zajlik a világban az egy olyan kor küszöbe, amikor már nem fizikálisan, hanem mentálisan kell változnia az emberiségnek, hogy ésszel tudjon élni minden dologgal, ami a kezében van. Sokan lesznek akik görcsösen ragaszkodnak majd a jól megszokott én-központú anyagias mentalitáshoz, ők egy kihalóban lévő „faj”. És ezen nem múlik kevesebb, csak a civilizáció jövője.
Kérdezni szabad, de nem kötelező. A következő bejegyzésig annyit kérünk még, gondolkozzatok el ezeken a dolgokon, komolyan kell-e venni egy ilyen figyelmeztetést, vagy sem. Aki komolyan veszi az nem nekünk tesz jót, hanem a közösségnek amelyben él.
Forrás: http://mentalaid.blog.hu/2008/07/16/egy_korszak_vege_5
Read 10670 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

13 comments

  • Comment Link Kingi January 08 2010 posted by Kingi

    Hogy lenne hülyeség,pont erről ír ,hogy az ember nem képes felfogni,vagy egyszerűen igy meneköl,mert azzal a tudattal,hogy vége nem tudna együtt élni.S talán így vagyok ezzel én is,hnni hiszem és érzem valami történni fog,nem akaron elhinni ,hogy ennyi volt a földi létünk.....

  • Comment Link Zsolt December 31 2009 posted by Zsolt

    sok elgondolkodtató dolog van ebben ezt kiírta ??

  • Comment Link Zoli November 18 2009 posted by Zoli

    ez hülyeség

Read 12142 times 26
Szupervihar az űrben - károk a Földön
Milyen az időjárás a kozmoszban? Mennyire befolyásolják az űrben megfigyelhető meteorológiai jelenségek a Föld időjárását? 2012-ben ér a maximumra a…
Read 10671 times 13
Egy korszak vége
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy…
Read 9252 times 15
Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek
Bizonyos vulkanikus eredetű kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat…
Read 8586 times 5
Maják világvége elmélete
A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten elsô teremtményei, az elsô emberek adták…
Read 7779 times 1
Összeomlik a Föld mágneses mezeje
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erõssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állítják kutatók. A gyengülés…