Minden elõre meghatározott?

Rate this item
(2 votes)
A Julius Caesar címû drámában Cassius így szól Brutushoz: "Az ember néha saját sorsának kovácsa." De vajon tényleg a sorsunk kovácsai vagyunk-e? Vagy minden, amit teszünk, elõre elrendelt és meghatározott? Az elõre elrendeltség melletti érvként régebben azt hangoztatták, hogy Isten mindenható és idõn kívül álló lény, így tudja, mi fog történni. De hogyan lehet akkor szabad akaratunk? És ha nincs szabad akaratunk, akkor hogyan lehetünk a tetteinkért felelõsek? Ha valakinek az a sorsa, hogy kiraboljon egy bankot, akkor miért lenne felelõs érte, és miért kellene megbüntetni? 

 

A legutóbbi idõkig a determinizmus tudományos alapokon állt. Úgy tûnt, hogy jól meghatározott törvények léteznek, ezek irányítják a világegyetemet és benne minden jelenség idõbeli lefolyását. Bár még nem találtuk meg e törvények végleges formáját, eleget tudunk ahhoz, hogy egy-két szélsõséges esettõl eltekintve le tudjuk írni az eseményeket. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a közeljövõben megtaláljuk-e a fennmaradó törvényeket. Én optimista vagyok: azt gondolom, hogy ötven-ötven százalék annak az esélye, hogy az elkövetkezõ húsz évben eljutunk a hiányzó törvényekhez. Ha mégsem sikerül, az sem változtat lényegesen az érvelésen. Az a fontos, hogy feltételezzük a természeti törvények egy olyan rendszerének a létezését, amely a kezdeti állapottól kezdve teljesen meghatározza az univerzum fejlõdését. Ezeket a törvényeket talán Isten rendelte el, de úgy tûnik, azóta nem változtat rajtuk, és nem avatkozik a világ folyásába.

teremts.jpgLehet, hogy a világegyetem kezdeti konfigurációját Isten választotta meg, de az is elképzelhetõ, hogy még ez is a természeti törvényekbõl vezethetõ le. Mindkét esetben arra a következtetésre jutunk, hogy a világegyetemet a természeti törvényeknek megfelelõ evolúció határozza meg, így nehezen érthetõ, hogy miképpen lehetünk saját sorsunk kovácsai.

Az az elképzelés, hogy létezik egy nagy egyesített elmélet, amely a világegyetemben mindent meghatároz, számos problémát vet fel. Elõször is a nagy egyesített elmélet matematikai szempontból valószínûleg tömör és elegáns. A mindenségrõl számot adó elméletnek különlegesnek és egyszerûnek kell lennie. De hogyan írhatja le néhány egyenlet a körülöttünk levõ bonyolult és hétköznapi részleteket? Tényleg elképzelhetõ, hogy a nagy egyesített elmélet meghatározza, hogy ezen a héten Sinead O'Connor fogja vezetni a slágerlistát, vagy hogy Madonna a Cosmopolitan címlapján fog szerepelni?

A világegyetemben mindent meghatározó nagy egyesített elmélettel kapcsolatos második probléma, hogy az elmélet még azt is meghatározza, amit mondunk. És miért határozná meg úgy, hogy a kijelentéseink helyesek? Nem lenne sokkal valószínûbb, hogy helytelenek, hiszen minden helyes állítással szemben számos helytelen állhat? Minden héten több levelet is kapok, amelyben a levél írói teljes, egyesített elméleteket küldenek nekem. Ezek mind különbözõek, és a legtöbb ellentmond egymásnak. De a nagy egyesített elmélet valószínûleg meghatározza, hogy szerzõik helyesnek vélik elméleteiket. Miért kellene annak érvényesnek lennie, amit én állítok? Én magam miért ne lennék alárendelve a nagy egyesített elméletnek?

Az elõre meghatározottság elméletével szemben a harmadik ellenvetés az, hogy úgy érezzük, szabad akaratunk van - szabadon döntünk arról, mit cselekszünk. Ha a természet törvényei mindent meghatároznak, a szabad akarat nem más, mint illúzió. Ha viszont nincs szabad akaratunk, milyen alapon lennénk felelõsek a cselekedeteinkért? A bûncselekményekért nem büntetjük meg az elmebetegeket, mert véleményünk szerint nem tehetnek róla. Ha azonban a nagy egyesített elmélet által mi magunk is meghatározottak vagyunk, akkor ez nem azt jelenti, hogy egyikünk sem tehet arról, amit cselekszik, és így nem is felelõs érte?

A determinizmussal kapcsolatos fenti problémákat már évszázadokon át tárgyalták. A korábbi vitát azonban akadémikusnak és álokoskodásnak tekinthetjük, mert az emberiség a természet törvényeinek teljes megértésétõl távol állt, és nem ismerhette a világegyetem kezdeti állapotát. A probléma megoldása idõközben sürgetõbbé vált, mert úgy látszik, hogy kb. húsz éven belül talán sikerül megalkotni a nagy egyesített elméletet. Az is felmerült, hogy az univerzum kezdeti állapotát talán maguk a természeti törvények határozzák meg. A következõkben személyes véleményemet szeretném közreadni ezekrõl a kérdésekrõl. Nem állítom, hogy teljesen eredeti módon vagy kellõ mélységben megvilágítom a problémákat, de jelenleg ennél többet nem tudok mondani.

Kezdjük az elsõ problémával: hogy lehet az, hogy egy viszonylag tömör és egyszerû elmélet alapján olyan bonyolult világ keletkezzen, mint amilyet az összes apró és jelentéktelen részletével együtt megfigyelünk? Itt a kvantummechanika határozatlansági elve játszik kulcsszerepet, amely kimondja, hogy nem lehet egy részecske helyét is és a sebességét is nagy pontossággal mérni: minél pontosabban mérjük a helyét, annál pontatlanabbul mérhetjük a sebességét, és viszont. Ez a határozatlanság a jelenben nem nagyon fontos, mert a dolgok egymástól távol helyezkednek el, és a helyzetükre vonatkozó bizonytalanság a távolságokhoz képest nem jelentõs. A korai világegyetemben azonban minden nagyon közel volt egymáshoz, így a határozatlanság meglehetõsen nagy volt, és az univerzum részére nagyszámú lehetséges állapot létezett. Ezek a különbözõ korai állapotok az univerzum lehetséges történelmének egy egész családjává fejlõdhettek. A legtöbb ilyen történelem nagy léptékben egymáshoz hasonló: sima, egyenletes és táguló világegyetemnek felel meg. A részletekben azonban - pl. a csillagok eloszlásában, vagy még inkább abban, hogy mi van a folyóiratok címlapján - erõsen különbözhetnek. (Természetesen csak akkor, ha ezek a történelmek egyáltalán tartalmaznak folyóiratokat.) Tehát a körülöttünk lévõ világ összetettsége, komplexitása és részletei a korai világegyetemben megnyilatkozó határozatlansági elvbõl származnak. Ez a világegyetem lehetséges történelmeinek egy egész családjához vezet. Talán olyan történelem is van közöttük - bár csak nagyon kis valószínûséggel - amelyben a nácik nyerik meg a második világháborút. De éppen egy olyan világban élünk, amelyben a szövetségesek gyõztek, és Madonna került a Cosmopolitan címlapjára.

Nézzük a második problémát: ha cselekedeteinket a nagy egyesített elmélet teljesen meghatározza, miért kellene azt is meghatároznia, hogy az univerzummal kapcsolatban a helyes következtetésre jutunk, nem pedig a helytelenre? Miért kell egyáltalán bármiféle érvényt tulajdonítanunk bárminek is, amit mondunk? Az én válaszom erre Darwin természetes kiválasztódásának elméletén alapul. Abból indulok ki, hogy a Földön az élet egy nagyon primitív formája az atomok véletlenszerû kombinálódásával keletkezett. Ez a primitív élõlény valószínûleg egy nagyméretû molekula volt, de nem DNS, mert egy egész DNS-molekula véletlenszerû képzõdésének esélye rendkívül csekély.

A korai élõlény reprodukálta önmagát. A kvantummechanikai határozatlansági elv és az atomok hõmozgása miatt a reprodukált molekulák bizonyos hányadában hibák keletkeztek. A legtöbb ilyen hiba végzetes lehetett az életképesség vagy a szaporodóképesség szempontjából, ezért az ilyen hibák nem öröklõdtek a késõbbi generációkban. Az esetek nagyon kis hányadában a véletlenszerûen keletkezett hibák viszont elõnyösnek bizonyultak. Az ilyen hibákkal rendelkezõ élõlények túlélési és szaporodási esélyei javultak, és elkezdték kiszorítani az eredeti példányokat.

 

dns245x.jpgA DNS kettõs spirál szerkezete is ilyen tökéletesedés útján keletkezhetett a fejlõdés korai stádiumában. Ez a forma valószínûleg annyira kedvezõ volt, hogy az élet összes korábbi változatát kiszorította. Az evolúció során ez a forma vezethetett a központi idegrendszer kifejlõdéséhez is. Azok az élõlények, amelyek az érzékszerveik által összegyûjtött adatok jelentõségét helyesen értelmezték és megfelelõen cselekedtek, megnövelték túlélésük és szaporodásuk esélyeit. Az emberi faj ezt az elvet egy új, magasabb szintre emelte. Mind testalkatunk, mind DNS-szerkezetünk alapján nagyon hasonlítunk a magasabb rendû majmokhoz, azonban DNS-szerkezetünk parányi eltérése lehetõvé tette számunkra a beszéd kifejlõdését. Ennek segítségével az információt és a megszerzett tapasztalatot szóban, esetleg írásos formában generációról generációra tovább tudjuk adni. Korábban a tapasztalat eredménye a reprodukció során csak a DNS-kódolás lassú folyamatában, véletlenszerû hibák következményeként jelent meg. A beszéd kifejlõdése rendkívüli mértékben felgyorsította az evolúciót. Több mint hárommilliárd év telt el az emberi faj megjelenéséig. De az elmúlt tízezer év alatt kifejlesztettük az írott nyelvet, ami lehetõvé tette számunkra, hogy a barlanglakó õsembertõl eljussunk oda, hogy a világegyetem végleges elméletének kérdéseit feszegessük.

 

Az elmúlt tízezer év alatt az emberi DNS szerkezetében nem következett be lényeges változás. Intelligenciánk - az a képességünk, hogy az érzékszerveink által szolgáltatott adatokból a helyes következtetést vonjuk le - barlanglakó napjainkból vagy még korábbról származik. Valószínûleg olyan kiválogatódási folyamat eredményeként keletkezett, amelynek alapját az ember azon képessége szolgáltatta, hogy élelemszerzés céljából bizonyos állatokat elejtsen, õ maga pedig elkerülje, hogy más állatok áldozatává váljon. Meglepõ, hogy azok a szellemi képességek, amelyek a fenti célok szerinti kiválogatódás eredményeként jöttek létre, a mai, alapvetõen megváltozott körülmények között is ilyen jól helytállnak. A nagy egyesített elmélet felfedezése vagy a determinizmus által felvetett kérdések megválaszolása a túlélés szempontjából valószínûleg nem jelent különösebb elõnyöket. Az intelligencia azonban, amely egész más okokból fejlõdött ki bennünk, lehetõséget ad arra, hogy ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a helyes választ.

 

Nézzük a harmadik kérdést: a szabad akarat és a cselekedeteinkért való felelõsség problémáját. Szubjektív módon érezzük: rendelkezünk azzal a képességgel, hogy eldöntsük, kik vagyunk, és mit teszünk. De ez talán csak illúzió. Néhány ember azt képzeli magáról, hogy Jézus Krisztus vagy Napóleon, de mindegyiküknek nem lehet igaza. Olyan objektív módszerre lenne szükség, amellyel eldönthetõ, hogy egy élõ szervezetnek szabad akarata van-e, vagy sem. Képzeljük el például azt, hogy egy másik égitestrõl egy "kis zöld emberke" látogat meg bennünket. Hogyan tudnánk eldönteni, hogy szabad akarata van-e, vagy csak egy robot, amelyet úgy programoztak, hogy hozzánk hasonlónak mutassa magát?

 

A szabad akarat eldöntésére vonatkozó végsõ próbaként a következõ kérdésre kellene választ kapnunk: megjósolhatjuk-e a kérdéses élõ szervezet viselkedését? Ha igen, akkor teljesen világos, hogy nem lehet szabad akarata, cselekedetei elõre meghatározottak. Ha viszont nem tudjuk elõre megjósolni a viselkedését, akkor munkahipotézisként azt mondhatjuk, hogy a vizsgált szervezetnek szabad akarata van.

 

A szabad akarat elõbbi definíciójával szemben azt az ellenvetést lehet tenni, hogy ha a teljes egyesített elmélet birtokában leszünk, akkor az emberek viselkedését elõre meg lehet majd jósolni. Azonban az emberi agy is alá van rendelve a határozatlansági elvnek. Így az emberi viselkedésben a kvantummechanikához kapcsolódó véletlenszerûség is jelen van, bár az agymûködéshez szükséges energia kicsi, ezért a kvantummechanikai határozatlanság is csekély mértékû. Az emberi viselkedés megjósolhatatlanságának valódi oka az, hogy elõrejelzése nagyon nehéz. Az agy mûködését szabályozó alapvetõ fizikai törvényeket már ismerjük, és ezek viszonylag egyszerûek. De nagyon nehéz megoldani ezeket az egyenleteket, ha nem csupán néhány részecskére vonatkoznak. Az egyszerû Newton-féle gravitációs elméletet is csak két részecske esetében tudjuk egzakt módon megoldani. Három vagy több részecske esetén közelítésekhez kell folyamodnunk, és a nehézség a részecskék számával rohamosan növekszik. Az emberi agy kb. 1026 (százmillió-milliárd-milliárd) részecskét tartalmaz. Ez túlságosan nagy szám ahhoz, hogy a viselkedést az egyenletek megoldásával, a kezdeti feltételek és az idegek által az agy számára szolgáltatott adatok megadásával valaha is elõre tudjuk jelezni. Valójában azt sem tudjuk megmérni, mi volt a kezdeti feltétel, mivel ehhez az agyat részeire kellene bontanunk. De ha ez még sikerülne is, túlságosan sok részecske adatát kellene regisztrálni. Emellett az agy valószínûleg rendkívül érzékeny a kezdeti feltételekre: a kezdeti állapot kicsiny eltérése nagyon nagy változást okozna a késõbbi viselkedésben. Hiába ismerjük tehát az agyra vonatkozó alapvetõ törvényeket, mégsem tudjuk alkalmazni az emberi viselkedés elõrejelzésére.

 

A természettudományban a makroszkopikus testek tárgyalása esetén mindig ez a helyzet, mert a részecskék száma túl nagy ahhoz, hogy az alapvetõ egyenleteket megoldjuk. Ilyenkor megfelelõ elméletekhez folyamodunk. Ezek olyan közelítések, amelyekben a nagyszámú részecskét néhány mennyiség helyettesíti. Jó példa erre a folyadékok mechanikája. A folyadékok, mint pl. a víz, milliárd és milliárd molekulából állnak, amelyek mindegyike elektronokat, protonokat és neutronokat tartalmaz. A folyadékokat jó közelítéssel mégis olyan folytonos közegként kezelhetjük, amelyeket sebességgel, sûrûséggel és hõmérséklettel jellemezhetünk. A folyadékok mechanikája által nyújtott leírás és elõrejelzés nem teljesen egzakt - ennek érzékeltetéséhez elég meghallgatni az idõjárás-jelentést -, ahhoz azonban elegendõ, hogy alkalmazásukkal hajókat vagy olajvezetékeket tervezzünk.

 

Azt gondolom, hogy a szabad akaratot és a cselekedeteinkért való morális felelõsséget a folyadékok mechanikájának értelmében effektív elméletként kell elfogadnunk. Lehetséges, hogy a nagy egyesített elmélet elõre meghatároz mindent, amit teszünk. Ha ez az elmélet azt határozza meg, hogy felakasztanak bennünket, akkor nem fogunk vízbe fulladni. De annak, aki egy keskeny csónakban a viharos tengerre merészkedik, nagyon biztosnak kell lennie abban, hogy a sors rendeltetése szerint bitófán fogja végezni. Megfigyeltem, hogy még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielõtt átmennek az úttesten. Persze lehet, hogy akik nem néznek szét, nem élik meg, hogy elmondhassák a meggyõzõdésüket.

 

Viselkedésünket azért sem vethetjük alá az eleve elrendeltetés hitének, mert nem tudhatjuk, hogy mi van eleve elrendelve. Ehelyett el kell fogadnunk effektív elméletként illetve munkahipotézisként, hogy az embernek szabad akarata van, és felelõs a tetteiért. Ezzel az elmélettel nem lehet pontosan megjósolni az emberi viselkedést, de el kell fogadnunk, mert semmi esélyünk sincs arra, hogy az alapvetõ elmélet ide vonatkozó egyenleteit megoldjuk. Egy darwinista ok is amellett szól, hogy elfogadjuk a szabad akarat elméletét: abban a társadalomban, amelynek tagjai felelõsséget éreznek a cselekedeteikért, nagyobb fokú együttmûködés jön létre, és az ilyen társadalomnak nagyobb esélye van a túlélésre és értékrendjének elterjesztésére. Természetesen a hangyák is nagyfokú együttmûködésre képesek. De az õ társadalmuk statikus. A váratlan kihívásokra nem tud reagálni, és nem tud új lehetõségeket megragadni. Azok a szabad egyének azonban, akik közös céljuk érdekében fognak össze, képesek az együttmûködésre, ugyanakkor az újítások végrehajtásához is kellõen rugalmasak. Az ilyen társadalomnak nagyobb esélye van a prosperitásra és értékrendjének továbbadására.

 

A szabad akarat fogalma nem tartozik a természet alaptörvényeinek kategóriái közé. Ha az emberi viselkedést a természeti törvényekbõl akarjuk levezetni, az önmagát tükrözõ rendszerek paradoxonába ütközünk. Ha cselekedeteinket az alapvetõ törvényekbõl le lehetne vezetni, akkor maga az elõrejelzés megváltoztatná azt, ami történni fog. Ez hasonló az idõutazás problémájához (amelynek lehetõségében egyébként nem hiszek). Ha valaki elõre látná, mi fog történni a jövõben, lehetõsége lenne annak megváltoztatására. Ha tudnánk, hogy melyik ló fog gyõzni a Nemzeti Nagydíjon, vagyonokat lehetne nyerni azzal, ha rá fogadunk. Ez azonban megváltoztatná a fogadási arányokat. Csak meg kell nézni a Vissza a jövõbe c. filmet, hogy elképzeljük, milyen bonyodalmak keletkeznének.

 

A cselekedeteink elõrejelzésének képességével kapcsolatos paradoxon szorosan kötõdik a korábban említett problémához: vajon a végsõ elmélet meghatározza-e, hogy a végsõ elmélettel kapcsolatban a helyes következtetésre jussunk? Én azt a nézetet képviseltem, hogy Darwin természetes kiválogatódási elmélete a helyes válaszra fog vezetni bennünket. Lehet, hogy a helyes válasz nem a megfelelõ leírásmód lesz, de a természetes kiválogatódásnak a fizikai törvények olyan együtteséhez kell elvezetnie, amely kielégítõen fog mûködni. Ezekbõl a törvényekbõl azonban az emberi viselkedést két okból sem tudjuk majd levezetni. Elõször: nem tudjuk megoldani az egyenleteket. Másodszor: még ha meg tudnánk is oldani, az elõrejelzés maga zavart okozna a rendszerben. Ehelyett úgy tûnik, a természetes kiválogatódás arra vezet, hogy elfogadjuk a szabad akarat effektív elméletét. Ha elfogadjuk, hogy az egyén cselekedeteinek megválasztásakor szabad akaratából dönt, nem hivatkozhatunk arra, hogy néha külsõ erõk irányítják. A "majdnem szabad akaratnak" nincs értelme. Gyakran összetévesztik azt a körülményt, hogy valakinek a döntését elõre sejteni lehet, azzal, hogy a döntés nem szabadon történt. Sejtem, hogy a legtöbb olvasó vacsorázni fog ma este, de szabad akaratából éhesen is lefeküdhet. Az egyik példa az ilyen fogalomzavarra a korlátozott beszámíthatóság tantétele: ez azt jelenti, hogy az a személy, aki a bûn elkövetésekor stressz (nagy lelki igénybevétel) alatt áll, nem lenne büntethetõ. Lehet, hogy valaki stresszes állapotban hajlamosabb antiszociális cselekedet végrehajtására, de vajon nem lehetséges az is, hogy az ilyen ember bûnelkövetését elõsegíti, ha a büntetést mérsékelik?

 

Az alapvetõ természeti törvényeket és az emberi viselkedés törvényeit egymástól függetlenül kell tárgyalni. Ahogy említettem, az alapvetõ törvényekbõl nem vezethetõk le az emberi viselkedés szabályai. Remélhetõleg hasznosítani tudjuk a természetes kiválogatódás folytán szerzett intelligenciát és a logikus gondolkodás erejét. Sajnos a természetes kiválogatódás olyan jellemvonásokat is kialakított bennünk, mint az agresszió. Az agresszió túlélési elõnyöket jelentett a barlanglakó és a még korábban élt õsembereknek, így a természetes kiválogatódás során tovább öröklõdött. A tudomány és a technológia segítségével azonban az ember birtokába jutott hatalmas romboló erõk miatt az agresszió nagyon veszélyes tulajdonsággá vált, és napjainkban az egész emberiség létét fenyegeti. A problémát az okozza, hogy az agresszió valószínûleg a DNS-ben van kódolva. A DNS azonban a biológiai evolúció során csak évmilliók alatt változik meg, míg az emberiség romboló ereje az információ evolúciója alapján húsz-harminc éves idõléptékkel növekszik. Ha nem leszünk képesek intelligenciánk segítségével kontroll alatt tartani agressziónkat, akkor az emberi fajnak nem sok esélye van. De: míg élünk, remélünk. Ha az emberiség túléli az elkövetkezõ kb. száz évet, akkor más bolygókra, sõt más csillagok közelébe is szétszóródik. Ez lecsökkenti annak a veszélyét, hogy egy atomháború teljesen elpusztítsa az emberiséget.

 

Összefoglalva: azokkal a problémákkal foglalkoztunk, amelyek a világban uralkodó teljes meghatározottságból fakadnak. Nem jelent lényeges különbséget, hogy a determinizmust egy mindenható Isten, vagy a természet törvényei írják elõ, hiszen azt is mondhatjuk, hogy a természet törvényei Isten akaratának kifejezõi.

 

Három kérdéskörrel foglalkoztunk: elõször azt vizsgáltuk meg, hogy a világ komplexitását és apró részleteit hogyan határozhatja meg néhány egyenlet. Vagy tényleg hihetõ, hogy Isten minden triviális részletet elõre elrendelt, például azt is, hogy ki legyen a Cosmopolitan címoldalán? Úgy tûnik, hogy a választ a kvantummechanika határozatlansági elve adja meg, amely szerint a világegyetemnek nem csak egyetlen lehetséges történelme van, hanem a lehetséges történelmek egész családja. Ezek a történelmek nagy léptékben igen hasonlóak lehetnek, de a mindennapos, számunkra normális léptékben erõsen eltérnek egymástól. Mi éppen egy adott történelemben élünk, amelyet bizonyos tulajdonságok és részletek jellemeznek. De más történelmekben nagyon hasonló más értelmes lények léteznek, más nyeri meg a háborút és más áll a slágerlista élén. Így a világegyetem triviális részletei abból származnak, hogy az alapvetõ törvényekben - a hozzá tartozó határozatlansággal és véletlenszerûséggel - a kvantummechanika is jelen van.

 

A másik problémakör az volt, hogy ha valamilyen természeti alaptörvény mindent meghatároz, akkor azt is meghatározza, hogy mit mondunk magáról az elméletrõl - és miért határozná meg úgy, hogy amit mondunk, az helyes legyen, ha ugyanúgy lehet egyszerûen rossz vagy irreleváns is? Válaszomban Darwin természetes kiválogatódási elméletére hivatkoztam: eszerint azoknak az egyedeknek van nagyobb esélyük a túlélésre és a szaporodásra, amelyek a körülöttük lévõ világ eseményeibõl a helyes következtetést vonják le.

 

A harmadik kérdés az volt, hogy ha minden elõre meghatározott, akkor mi lesz a szabad akarattal és a tetteinkért vállalt felelõséggel? Egyetlen objektív módszer létezik annak eldöntésére, hogy egy lénynek szabad akarata van-e, vagy sem: meg kell vizsgálni, hogy a viselkedése elõre megjósolható-e. Az emberrel kapcsolatban a végsõ törvények alapján két okból sem tudjuk megjósolni a jövõbeli viselkedést. Elõször azért, mert nagyon sok részecske esetén nem tudjuk megoldani az egyenleteket. Másodszor pedig azért, mert ha meg tudnánk is oldani ezeket, az elõrejelzés beavatkozást jelentene az egész rendszerbe, és más eredmény születne. Mivel nem tudjuk elõre megjósolni az emberi viselkedést, elfogadhatjuk azt az effektív elméletet, miszerint az emberi lénynek szabad akarata van, és el tudja dönteni, hogy az egyik vagy a másik cselekedet helyes-e. Úgy tûnik, hogy a túlélési képesség szempontjából határozott elõnyökkel jár, ha hiszünk a szabad akaratban és a tettekért való felelõsségben. Ezt a hitet a természetes kiválogatódás megerõsíteni látszik. Azt, hogy a beszéd által közvetített felelõsségérzés kontrollálni tudja-e a DNS által közvetített agresszív ösztönt, a jövõ fogja eldönteni. Ha a válasz negatív, akkor az emberi faj a természetes kiválogatódás egyik zsákutcájának minõsül. Talán a galaxisunkban más értelmes lények már jobb egyensúlyt találtak a felelõsségérzet és az agresszió között. Talán azt is remélhetjük, hogy sikerül velük kapcsolatba lépnünk, vagy legalább a rádiójeleiket felfognunk. Az is lehet, hogy már tudatában vannak a létezésünknek, de nem akarják magukat felfedni elõttünk. Az emberiség történelmének ismeretében ez bölcs döntésnek tûnik.

 

Ennek az elõadásnak egy kérdés a címe: Minden elõre meghatározott? A válasz az, hogy igen. De úgys fogalmazhatunk, hogy nem, mert azt, hogy mi van elõre meghatározva, sohasem tudhatjuk meg.
 
/részlet Stephen Hawking: Einstein álma címû könyvébõl/ 
Read 3296 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 11559 times 26
Szupervihar az űrben - károk a Földön
Milyen az időjárás a kozmoszban? Mennyire befolyásolják az űrben megfigyelhető meteorológiai jelenségek a Föld időjárását? 2012-ben ér a maximumra a…
Read 10318 times 13
Egy korszak vége
Bizonyára a 2012-es évről mindenki hallott már ilyen-olyan forrásból. Felmerülhet benned a kérdés: mit kaphatsz tőlünk, amit máshol nem, vagy…
Read 8804 times 15
Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek
Bizonyos vulkanikus eredetű kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat…
Read 8386 times 5
Maják világvége elmélete
A maják tudták, hogy honnan ered fejlett tudásuk. Azt állították, hogy Quetzalcoatl, az isten elsô teremtményei, az elsô emberek adták…
Read 7614 times 1
Összeomlik a Föld mágneses mezeje
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erõssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állítják kutatók. A gyengülés…