A nemek szétválása

Rate this item
(2 votes)

Éva teremtése - Gustave Doré

A továbbiakban az emberiségfejlődés olyan régi időszakába nyúlunk vissza, amikor a Föld lakossága még egynemű volt. Aztán elmondjuk, hogyan jelent meg a két nem.

Bármennyire különbözött is a jelenlegitől az ember alakja azokban a régi időkben, amelyeket az Akasha Krónika előző kivonataiban leírtunk, ha még messzebbre visszamegyünk az emberiség történetében, még sokkal eltérőbb állapotokat talá­lunk. Mert a férfi és női formák is csak az idők folyamán jöt­tek létre egy régebbi alapformából, amelyben az ember sem férfi, sem nő, hanem egyszerre mind a kettő volt. Aki fogal­mat akar alkotni ezekről az ősrégi időkről, annak persze teljes mértékben félre kell tennie a szokásos képzeteket, amelyeket a maga körül látottakból meríthet.


Azok az idők, amelyekbe most visszapillantunk, valamivel annak a kornak a közepe előtt voltak, amit az előző fejezetek­ben lemúriai kornak neveztünk. Az emberi test akkor még lágy, képlékeny anyagból állt, csakúgy, mint a Föld egyéb kéződményei. Későbbi szilárd állapotához viszonyítva a Föld még bugyborékoló, folyékonyabb állapotban volt. Ezekben az időkben, amikor az emberi lélek az anyagban megtestesült, ezt az anyagot sokkal nagyobb mértékben magához tudta igazíta­ni, mint később. Hogy a lélek ma férfi vagy női testet ölt ma­gára, az annak a következménye, hogy a külső földi természet fejlődése valamelyiket rákényszeríti. Amíg az anyagok nem szilárdultak meg, a lélek kényszeríthette rá ezekre az anyagok­ra saját törvényeit. Testét saját lényének lenyomatává tette. Amikor azonban az anyag megszilárdult, a lélek kénytelen volt azokhoz a törvényekhez alkalmazkodni, amiket a külső földi természet vésett ezekbe az anyagokba. Amíg a lélek ural­kodott az anyagon, testét nem alakította sem hímneművé, sem nőneművé, hanem egyidejűleg mindkét nembeli tulajdonsá­gokkal felruházta. Mert a lélek hímnemű és nőnemű is egy­ben - mindkét jelleget magában hordja. Hímnemű eleme azzal rokon, amit akaratnak, nőnemű eleme azzal, amit képzelet­nek nevezünk.

A Föld külső alakulása oda vezetett, hogy a test egyoldalúan képződött ki. A férfitest olyan alakot öltött, amit inkább az akarati elem határoz meg, a női viszont inkább a képzelet le­nyomatát viseli. Ezért van tehát, hogy az androgün, egyszerre hím- és nőnemű lélek egynemű, hím- vagy nőnemű testben él. A test tehát a fejlődés folyamán a külső földi erők hatására olyan formát öltött, hogy a lélek már nem volt képes ebbe a testbe egész belső erejét beleömleszteni. Erejéből valamennyit vissza kellett tartania saját belsejében, csak egy részét tudta a fizikai testbe árasztani.

Ha követjük az Akasha Krónikát, a következőket látjuk: egy régi korban emberi formák jelennek meg előttünk, amelyek lá­gyak, képlékenyek és egészen mások, mint a későbbiek. A férfi és női jelleg egyaránt megvan még bennük. Az idők folyamán megsűrűsödnek az anyagok; ettől kezdve az emberi test kétféle formában jelenik meg, amelyek közül az egyik a későbbi férfi, a másik a későbbi női alakhoz válik hasonlóvá. Amikor ez a kü­lönbség még nem lépett fel, bármelyik ember létrehozhatott önmagából egy másikat. A megtermékenyítés nem külső folya­mat volt, hanem magában az emberi test belsejében játszódott le. Azzal, hogy a test hím- vagy nőneművé vált, elvesztette en­nek az önmegtermékenyítésnek a lehetőségét. Ahhoz, hogy új embert hozzon létre, együtt kellett működnie egy másik testtel.

A nemek különválása akkor következik be, amikor a Föld bi­zonyos sűrűségi állapotot ér el. Az anyag sűrűsége leköti a sza­porodási erők egy részét. A másik résznek pedig, amely még ha­tékony, egy másik ember ellentétes erői által való kiegészítésre van szüksége. A lélek azonban - a férfiban és a nőben egyaránt - meg kell hogy tartsa korábbi erőinek egy részét önmagában. Ezt a részt nem tudja felhasználni testiségének külvilágában. Az erőknek ez a része most az emberi benső felé irányul. Nem tud kifelé hatni, így felszabadul belső szervek képzése céljára.

Itt fontos momentum lép be az emberiség fejlődésébe. Ko­rábban azt, amit ma szellemnek nevezünk (a gondolkodás ké­pessége), nem talált magának helyet az emberben. Nem létezett ugyanis olyan szervünk, amelyben működhetett volna. A lélek minden erejét kifelé használta fel, testének felépítésére. Most azonban az a lelki erő, amely kifelé nem került felhasználásra, összekapcsolódhatott a szellemi erővel, és ebből a kapcsolatból fejlődtek ki a testben azok a szervek, amelyek révén az ember később gondolkodó lénnyé vált. így tehát az ember azoknak az erőknek egy részét, amelyeket azelőtt arra használt fel, hogy magához hasonló lényeket hozzon létre, most saját lénye töké­letesítésére fordíthatta. Az az erő, amellyel az emberiség gon­dolkodó agyat formált magának, ugyanaz, mint amellyel az em­ber a régebbi időkben megtermékenyítette önmagát. A gondol­kodást az egyneműség árán vásárolta meg. Azáltal, hogy az em­berek már nem önmagukat, hanem kölcsönösen egymást ter­mékenyítik meg, produktív erőik egy részét befelé fordíthatják és gondolkodó teremtményekké válhatnak. A férfi és női test ki­felé egyaránt a lélek tökéletlen megjelenési formája, de ezáltal befelé tökéletesebb teremtménnyé válik az ember.

Ez az átalakulás nagyon lassan, fokozatosan történt. Csak lassan, fokozatosan jelentek meg a régi, kétnemű emberfor­mák mellett az új, egynemű formák.

Az is egyfajta megtermékenyülés, ami az emberben akkor ment végbe, amikor szellemi lénnyé vált. A belső szerveket, amelyeket a fölösleges lelki erő most már felépíthetett, a szel­lem termékenyítette meg. A lélek önmagában kettétagolt: hím­es nőnemű. A régi időkben így alakította ki testét is. Később már csak úgy tudta kialakítani fizikumát, hogy külsőleg egy másik testtel működött együtt, s ezáltal képessé vált arra, hogy befogadja a szellemet. Az ember ettől kezdve külső testét illető­leg kívülről termékenyült meg, bensőjét illetőleg pedig belül­ről, a szellemtől. Azt mondhatjuk, hogy a férfi testnek női lel­ke, a női testnek férfi lelke van. Az embernek ezt a belső egyol­dalúságát a szellem által való megtermékenyülés egyenlíti ki. A szellem által való megtermékenyülés folytán kétneművé válik a férfi lélek a női testben és a női lélek a férfi testben. így bár a férfi és a nő külső alakjukat tekintve különbözőek, a lelki egy­oldalúság mindkettőjük belsejében harmonikus egységgé egé­szül ki. Belsőjükben egy egységbe olvad össze a szellem és a lé­lek. A nőben lévő férfi lélekre a szellem nőiesen hat, s így egy­szerre hím- és nőneművé teszi; a férfiban lévő női lélekre a szellem férfiasan hat, s így azt ugyancsak hím- és nőneművé teszi. Az ember kétneműsége a külső világból, ahol a lemúriai kor előtt volt meg, az ember belsőjébe vonult vissza.

Látjuk, hogy az ember magasabbrendű belső része se nem férfi, se nem nő. De a belső egyöntetűség a nőnél férfi lélek­ből, a férfinál pedig női lélekből származik. A szellemmel való egyesülés hozza létre végül az azonosságot; de hogy az azo­nosság előtt különbözőség állt fenn, ebben az emberi termé­szet egyik titka rejlik. Ennek a titoknak a megismerése min­den okkult tudomány számára nagy jelentőségű, mert az élet fontos rejtélyeihez adja meg a kulcsot. Egyelőre azonban nem szabad fellebbentem azt a fátylat, amely ezt a titkot elfedi.

így fejlődött a fizikai ember kétneműből egyneművé, így vált szét férfivá és nővé. S ezáltal vált az ember olyan szellemi lénnyé, amilyen ma. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a Földdel nem álltak már azelőtt is kapcsolatban megismerő lények. Ha az Akasha Krónikát követjük, mindenesetre azt látjuk, hogy az első lemúriai időkben a későbbi fizikai ember kétneműsége folytán még egészen más lény volt, mint az, amit ma embernek nevezünk. Érzéki észleleteihez nem tudott gon­dolatokat kapcsolni: nem gondolkodott. Ösztönösen élt. Lelke pusztán ösztönökben, vágyakban, állati kívánságokban stb. nyilvánult meg. Tudata álomszerű volt, tompaságban élt.

De ezek között az emberek között még más lények is éltek. Természetesen ezek is kétneműek voltak. A földfejlődés akko­ri állapotában ugyanis nem jöhetett létre férfi vagy női emberi test. Ehhez még nem voltak meg a külső feltételek. Ezek az említett más lények viszont kétneműségük ellenére is szert tudtak tenni megismerésre és bölcsességre. Ez azért volt le­hetséges, mert ők egy még régebbi múltban egészen másfajta fejlődésen mentek keresztül. Az ő lelkük számára lehetségessé vált a szellem által való megtermékenyülés anélkül, hogy az emberekhez hasonlóan ki kellett volna várniuk a fizikai test megfelelő belső szervének kifejlődését. A mai ember lelke csak a fizikai agy segítségével tud gondolkodni arról, amit fizikai érzékszervei által kívülről kap. így hozta ezt magával az em­ber lelki fejlődése. Az emberi léleknek várnia kellett az agy megjelenéséig, amely közvetítő lett közte és a szellem között. Enélkül a kerülőút nélkül a lélek szellem nélkül maradt volna. Megállt volna az álomszerű tudat fokán.

Másképp volt ez az említett ember feletti lényeknél. Az ő lelkük már fejlődésük korábbi fokozatain olyan szellemi szer­veket fejlesztett ki, amelyeknek nem volt szüksége semmiféle fizikai közvetítőre ahhoz, hogy a szellemmel kapcsolatba lép­jenek. Megismerésüket és bölcsességüket érzékfeletti úton szerezték. Az ilyen megismerést intuitív megismerésnek ne­vezzük. A mai ember fejlődésének egy későbbi fokozatán fog eljutni ehhez az intuícióhoz, ami majd lehetővé teszi számára, hogy az érzékek közvetítése nélkül lépjen érintkezésbe a szel­lemmel. Előbb meg kell hogy tegye kerülőútját az „érzéki anyagiságba". Ezt a kerülőutat úgy nevezik, hogy az emberi lélek alászállása az anyagba, vagy közismert kifejezéssel élve: a bűnbeesés.

Korábbi fejlődésük másfajta jellege folytán az említett em­ber feletti lényeknek viszont nem kellett alászállniuk. Mint­hogy lelkük már magasabb fokot ért el, tudatuk nem álomsze­rű, hanem belsőleg világos volt. Megismerésüket és bölcsessé­güket olyan tisztánlátás útján kapták, amelynek nem volt szüksége érzékszervekre. A bölcsesség, amely szerint a világ felépült, közvetlenül sugárzott lelkükbe. Ezáltal a még tompa­ságban élő fiatal emberiség vezetőivé válhattak. Egy „ősrégi bölcsesség" hordozói voltak, amelynek megértéséhez az embe­riség az említett kerülőúton még csak most küzdi fel magát. Attól, amit „ember"-nek nevezünk, abban különböztek, hogy a bölcsesség úgy sugárzott le rájuk, mint ránk a napfény, mint felülről jövő, ingyenes adomány. Az ember helyzete más volt. Neki érzékeinek és gondolkodó szervének munkájával kellett megszereznie a bölcsességet. Nem kapta meg ingyen ado­mányként. Vágynia kellett rá. Csak ha benne élt az emberben a bölcsesség iránti vágy, akkor vívta ki azt magának, érzék­szerveinek és gondolkodó agyának munkájával. így hát új ösz­tönnek kellett a lélekben felébrednie: a bölcsesség iránti vágy­nak, kívánságnak. A lélek korábbi fokozatain ez a vágy még nem lehetett meg az emberben. Ösztönei csak annak alakítá­sára irányultak, ami külsőleg öltött formát, ami mint álomsze­rű élet játszódott le benne, de nem a külvilág megismerésére, nem a tudásra. Csak a nemek különválásával jelent meg a tu­dásra irányuló ösztönző erő.

Az ember feletti lények éppen azért ismerték meg a böl­csességet tisztánlátás útján, mert bennük nem volt meg az iránta való vágy. Megvárták, amíg a bölcsesség beléjük sugár­zik, mint ahogy mi megvárjuk a napfényt, amit mi magunk éj­szaka nem tudunk létrehozni, de amely reggel magától eljön.

A tudás iránti vágyat éppen az hozza létre, hogy a lélek bel­ső szerveket (agyat stb.) alakít ki, amelyek által a tudást meg­szerzi magának. Ez annak a következménye, hogy a lelki erők egy része már nem kifelé, hanem befelé irányulóan működik. Az ember feletti lények azonban, akik nem osztották így meg lelki erejüket, lelkük teljes energiáját kifelé irányítják. Nekik tehát kifelé irányulóan - a szellem által való megtermékenyü- lés céljára - rendelkezésükre áll az az erő is, amit az ember be­felé fordít, megismerési szerveinek felépítésére.

Az erő, amit az ember egy másik emberrel való együttmű­ködés céljából kifelé irányít, a szeretet. Az ember feletti lé­nyek egész szeretetüket kifelé irányították, hogy lelkükbe be­áradhasson a világbölcsesség. Az ember azonban, mivel erőinek csak egy részét irányíthatta kifelé, érzéki lett és ezáltal szeretete is érzékivé vált. Elvonta a külvilágtól lényének azt a részét, amit saját belső felismerésére fordított. Ebből adódik az, amit önzésnek nevezünk. Az ember, amikor fizikai testé­ben férfivá és nővé vált, lényének csak egyik részével tudott odaadó lenni, másik részével elkülönült az őt körülvevő világ­tól. Önzővé vált. Önző lett a kifelé irányuló működése és önző lett a belső fejlődésre irányuló törekvése. Azért szeretett, mert vágyódott, és azért gondolkodott, mert ugyancsak vágyódott, tudniillik a tudásra.

Amíg a gyermekien önző emberekkel szemben az ember fe­letti vezetők önzetlen, mindent és mindenkit szerető lények voltak, lelkük, amely nem lakott férfi vagy női testben, maga is androgün volt. Ők tehát vágy nélkül szerettek. így szeretett az ember ártatlan lelke is a nemek szétválása előtt, de mert alacsony fokon állt, - álomtudata volt -, nem tehetett szert megismerésre. Az ember feletti lények lelke bár ugyanígy sze­retett, magasabb fokú fejlettsége folytán a megismerésre is ké­pes volt. Az embernek át kell mennie az önzésen, hogy egy magasabb fokon - de akkor már teljesen világos tudattal - el­jusson az önzetlenséghez.

Az ember feletti lényeknek, a nagy vezetőknek az volt a fe­ladata, hogy saját jellegüket - a szeretetet - belevéssék a fiatal emberiségbe. Ezt a lelki erőknek csak annál a részénél tudták megtenni, ami kifelé irányult. így jött létre az érzéki szerelem. Ez tehát nem más, mint a lélek férfi vagy női testben való mű­ködésének kísérőjelensége. Az érzéki szerelem a fizikai em­berfejlődés erejévé vált. Ez a szerelem az, ami a férfit és a nőt mint fizikai lényt egymáshoz vezeti. Ez a szerelem az alapja a fizikai emberiség előrehaladásának.

Az említett ember feletti lényeknek csak efölött a szerelem fölött volt hatalmuk. Az ember lelki erőinek az a része, amely befelé irányult, hogy az érzékek kerülő útján tudást hozzon, kivonta magát az ember feletti lények hatalma alól, akik ma­guk sohasem szálltak le odáig, hogy ilyen belső szerveket fej­lesszenek ki. A kifelé irányuló ösztönt azért tudták szeretetbe öltöztetni, mert a kifelé ható szeretetet mint saját lényüket hordozták magukban. Ez szakadékot teremtett köztük és a fia­tal emberiség között. A szeretetet - egyelőre érzéki formájá­ban - bele tudták plántálni az emberbe, de tudást nem tudtak adni neki, mert saját megismerésük sohasem járt azoknak a belső szerveknek a kerülőútján, amelyeket az ember épített ki magának. Nem tudtak olyan nyelven beszélni, amit egy „aggyal rendelkező lény" megérthetett volna.

Bár az ember említett belső szervei csak a földfejlődésnek azon a fokán váltak éretté a szellemmel való érintkezésre, ami a lemúriai kor közepére esik, de kezdetleges alapjuk már a fejlődésnek sokkal korábbi szakaszában kialakult. Fizikai meg­testesüléseken ugyanis már az ezt megelőző időkben is átment a lélek, még ha nem is a Földön, hanem más égitesteken élt megsűrűsödött anyagban. Az erre vonatkozó részletekre csak később térhetünk ki. Most csak annyit, hogy a földi lények ko­rábban más planétán éltek, és az ottani körülmények között fejlődtek olyanná, amilyenek akkor voltak, amikor a Földön megjelentek. Az előző planéta anyagait - mint egy ruhát - le­vetették, és az ott elért fejlődési fokon álló tiszta lélekcsírákká váltak, azzal a képességgel, hogy érzeteik és érzéseik stb. le­gyenek, röviden: hogy azt az álomszerű életet éljék, ami még földi létük első fokozatain is jellemző volt rájuk.

Az ember feletti lények, akik a szeretet terén vezetőikként működtek, már az említett planétán is olyan tökéletesek voltak, hogy nem kellett leszállniuk odáig, hogy kialakítsák magukban a szóban forgó belső szervek alapjait.

De voltak más lények is, akik még nem jutottak el arra a szintre, ahol a szeretet vezetői tartottak; ezek az előző plané­tán még inkább az emberek közé számítottak, de már előttük jártak. így a földképződés kezdetén előbbre voltak ugyan az embereknél, de még azon a fokon álltak, hogy a megismerésre belső szervek útján kellett szert tenniük. Ezek a lények külön­leges helyzetben voltak. Túl voltak már azon, hogy a fizikai női vagy férfi emberi test fokozatán átmenjenek, de ott még nem tartottak, hogy a szeretet vezetőihez hasonlóan teljes tisztánlátás útján hathassanak. Szeretetlények még nem, em­berek már nem lehettek. így csak az volt számukra lehetséges, hogy félig ember feletti lényként, de az emberek segítségével folytassák fejlődésüket. Az „aggyal rendelkező lényekhez" olyan nyelven tudtak szólni, ami azok számára teljesen érthe­tő volt. Ezáltal a befelé fordult emberi lelki erőkre hatottak, amelyek így kapcsolódni tudtak a megismeréssel és a bölcses­séggel, így jelent meg először emberi jellegű bölcsesség a Föl­dön. Ezzel az emberi bölcsességgel táplálkozhattak aztán az említett „félig ember feletti lények", hogy ők maguk elérjék azt, ami tökéletességükhöz még hiányzott. Ők voltak tehát az emberi bölcsesség felkeltői, ezért fényhordozóknak (Lucifer) nevezik őket.

Kétféle vezetője volt tehát a gyermeki emberiségnek: a sze­retet és a bölcsesség lényei. A szeretet és a bölcsesség közé volt az emberi természet befogva, amikor ezen a Földön jelenlegi formáját felvette. A szeretet lényei fizikai fejlődését ösztönöz­ték, a bölcsesség lényei pedig belső lényének tökéletesedését. A fizikai fejlődés során generációról generációra halad az em­beriség, új törzseket és fajokat alkot; a belső fejlődés során az egyes emberek haladnak a belső tökéletesedés útján: tudósok, bölcsek, művészek, technikusok stb. válnak belőlük. A fizikai emberiség fajról fajra halad; fejlődése során mindegyik faj át­örökíti a következőre érzékekkel észlelhető tulajdonságait. Itt az átöröklés törvénye uralkodik. A gyerekekben megvannak apáik fizikai jellemvonásai. Ezen túlmenően azonban van egy lelki-szellemi tökéletesedés is, ami csak magának a léleknek a fejlődése útján történhet. S ezzel elérkeztünk a földi léten be­lüli lelki fejlődés törvényéhez. A lelki fejlődés a születés és ha­lál titkával és törvényével áll kapcsolatban, amiről még szin­tén beszélni fogunk.

/ Az Akasha Krónikából /

Read 4391 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 13440 times 6
Égben köttetett párkapcsolatok.
Mitõl erõs egy karmikus kötelék? Hogyan szakítsunk? A párkapcsolatok nem képeznek megbonthatatlan karmikus köteléket, hiszen ezek nem olyan égben megkötött…
Read 9108 times 1
Karmikus kapcsolatok
Földi életünkben minden egyes találkozás karmikus törvényszerûség, azaz nincsenek véletlenek a találkozásainkban sem. Nem mindegy azonban, hogy egy utcán mellettünk…
Read 7587 times 0
Férfi - Nõ
Hogy ki az okosabb? Ez olyan kérdés, mintha azt kérdeznénk, hogy melyik víz a jobb, a hideg vagy a meleg?…
Read 7236 times 8
Kilátástalanság, céltalanság
A kilátástalanság/céltalanság a – jövõvel kapcsolatos – elvárásaink megnyilvánulásának legintenzívebb változata. Egyfajta csendes skizofrén helyzet, mert nincs konkrét cél, amely…
Read 6798 times 5
Érzelemmentesség
Érzelemmentesség Az, hogy az érzelemmentesség nem kezelendõ negatív tulajdonságként, bizonyára sokaknak meglepõ. Valószínûleg azért, mert az érzelmek alatt többnyire pozitív…
Read 6430 times 0
Megcsalás
Read 5616 times 0
Krisztus Lucifer és Ahriman között
„Egy napon, ha majd az az épület, amit a szellemi tudományoknak szántunk, elkészül, annak egy kiemelt helyén egy szobor fog…
Read 5443 times 1
Cunami
2004. december 26-án Délkelet-Ázsiában hatalmas szőkőár pusztított, meghaladva szinte minden korábbról emlékezetes mértéket. Az eseményt kiváltó okként a tudósok azt…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ