×

Warning

JUser: :_load: Unable to load user with ID: 62

Print this page

Fekete és sötétség

Rate this item
(0 votes)

opart...a fehérről, a világosról, a fényről hasonló összefüggésben beszélhetek, mint amilyen összefüggés a fekete és a sötétség között van. Vegyék most tehát a feketét, és próbáljanak meg valamit kezdeni a feketével, a sötétséggel! Valamit tudnak vele kezdeni. Kétségkívül megtalálható a természetben a fekete, mint valaminek a lényeges tulajdonsága, jellegzetessége,ahogyan a zöld a növény lényeges tulajdonsága. Csak a szénre kell gondolnunk. S hogy ezt még egy magasabb szinten is elképzelhessük, gondoljuk meg, hogy a szén egészen világos és átlátszó is lehet: akkor már mindenesetre gyémánttal van dolgunk. De a fekete szín annyira lényeges a szén esetében, hogy amennyiben nem fekete, hanem átlátszó,akkor az már gyémánt. Annyira erős jellegzetessége a szénnek a feketeség, hogy tulajdonképpen a szén egész mibenlétét a feketeségnek köszönheti. Tehát a szén sötét, fekete szén-jellegét éppen a fekete sötétségnek köszönheti, amiben megjelenik. Éppen úgy, ahogyan a növény képét valamiképpen a zöld adja, a szén képe a feketeségben van. De próbáljanak most belehelyezkedni ebbe a feketébe: minden tökéletesen fekete Önök körül - fekete sötétség van mindenütt - az ilyen fekete sötétségben egy fizikai lény semmit sem tud tenni. Az élet eltűnik a növényből, ha szén lesz belőle. Tehát a fekete maga mutatja meg, hogy élettől idegen, hogy ellensége az életnek. A szénben mutatkozik meg ez; mert a növény, amikor elszenesedik, fekete lesz. S az élet? Nem tehet semmit a feketeségben. A lélek? Eltávozik a lélek, ha ez az iszonyatos feketeség van bennünk. (erre még vissza fogunk térni). Ha feketét festenek fehér papírra, akkor szellemet visznek a fehér felületbe: éppen a fekete vonással, a fekete felülettel szellemítik át a fehéret. A szellemet bele tudják vinni a feketébe. Ám ez az egyetlen, amit a feketébe bele lehet vinni. És ezzel megkapják ezt a meghatározást: A fekete a holt szellemi képét jelenti.

Most tehát egy figyelemreméltó kört jártunk be a színek objektív lényegének vizsgálatával. Ha ezt a kört ábrázoljuk, mindig valaminek a képét kapjuk meg a színekben. A szín maga nem valóság, hanem valaminek a képe. Először itt van a halottnak a képe, azután az élet képe, a lélek képe és a szellem képe (lásd az ábrát). Ha így körben haladunk, megkapjuk tehát: a feketét, a holtnak a képét; a zöldet, az életnek a képét; az őszibarackvirág-színt, a lélek képét; s a fehéret, a lélek képét: S ha a tulajdonságokat is meg akarom nevezni, akkor mindig a megelőzőből kell kiindulnom: a fekete a holt szellemi képe; a zöld az élet holt képe; az őszibarackvirág-szín a lélek élő képe; a fehér a szellem lelki képe. Ebben a körben lehetőségem van arra, hogy jellemezzek bizonyos alapszíneket, a feketét, az őszibarackvirág-színt, a zöldet és a fehéret, miközben a korábbi mindig a későbbinek a tulajdonság-jelzője lesz: a fekete a szellemi képe a halottnak; a zöld a halott képe az élőnek; az őszibarackvirág-szín az élő képe a léleknek, s a fehér a lelki képe a szellemnek. Ha tehát a természet világait nézem, a halott ásványvilágot, az élővilágot, a lelkes lények világát és végül a szellemi lények világát, akkor fokról fokra felemelkedek a halottól az elevenhez, a lelkihez, majd a szellemihez - s a színek világában éppen így

Ám a szellem virágzik, a szellem át tudja hatni ezt a feketeséget, képes magát érvényre juttatni benne. Kíséreljék egyszer meg a fekete-fehér művészetet, a világos sötét művészetét a felületen ebből a szempontból megvizsgálni emelkedhetek fel fokozatosan a feketétől a zöldhöz, majd az őszibarackvirág-színhez, és végül a fehérhez. Látják, ahogyan fel tudok emelkedni a holt ásványtól az élőhöz, a lelkihez és a szellemihez az engem körülvevő világban, éppúgy jelenik meg a körülöttem lévő világ képekben,amikor felemelkedek a feketétől a zöldhöz, az őszibarackvirág-színhez és a fehérhez. Valóban, ahogyan Konstantin, Ferdinánd és Félix stb. valóságos elődök, akiknek sorát követni tudom felfelé, éppúgy képük segítségével is követni tudom ezt, és ezekben a képekben előttem van az ősök sora. Előttem van egy világ: ásványi, növényi, állati, szellemi birodalmak, amennyiben az ember a szellemit képviseli. Fokozatosan haladok felfelé a valóságokonát,ám a természet ezeknek a valóságoknak a képét nyújtja számomra. Leképezi őket. A színes világ nem valóság, a színes világ a természetben már maga is kép. Annak, ami halott, képe a fekete, az élőnek a képe zöld, a lelkinek a képe őszibarackvirág-színű, a szellem képe a fehér.

feketefeher

Ez vezet el minket a szín objektív természetéhez. Ezt szükséges volt ma elővételeznünk, hogy jobban behatolhassunk a szín természetébe, a szín lényegébe. Mert semmit sem használ, ha azt mondjuk:a szín szubjektív benyomás. Ennek a színre nézve semmi jelentősége nincs. Teljesen közömbös a zöld számára, hogy odamegyünk hozzá és megbámuljuk; de az már nem közömbös számára, hogy az élő, ha a saját színében mutatkozik meg, vagyis ha nem színezi át az ásványiság, vagy nem jelenik meg a virágban színesen stb., vagyis ha az élő a maga saját színében jelenik meg - külsőleg zöldben kell megmutatkoznia. Ez valami teljesen objektív. Az, hogy odanézünk, vagy sem, egészen szubjektív. De hogy az élőnek, amennyiben mint élő jelenik meg, zöldben kell megjelennie, zöldben kell leképződnie, ez objektív dolog.

(Részlet Steiner, A szinek lényegéről című könyvéből)

 
Read 4809 times Last modified on July 29 2014