Titokzatos piramisok a tenger alatt

Tuesday, 12 December 2006 15:54

Yanaguni monumentális kőépítményeiMu, Atlantisz, Lemuria. Legendás, írott történelem előtt mítoszok, legendák ködébe rejtező, titkos tudások szülőhelyeként újra és újra felkelti az emberiségség örök kívácsiságát a tudás forrásával kapcsolatban.

Japán partjainál titokzatos civilizáció nyomaira bukkantak a kutatók és kincsvadászok. Még 1986-ban találta meg a romokat egy könnyűbúvár egy Yonaguni nevű sziget partjainál, s azóta számos elmélet született a tenger alatt rejtőző épületekkel kapcsolatban. Azóta egy sor merülést végeztek szakértők is az azóta Yanaguni monuments-nek keresztelt romokhoz, azonban a több ezer éves kultúra továbbra sem tárta fel titkait.

Az bizonyos, hogy az épületeket hozzávetőlegesen 8-10 000 évvel borította el a tenger, így az azokat építő civilizációnak mintegy öt évezreddel meg kellett előzni a fáraók tündöklését. A régészek és történészek igen szkeptikusak a lelettel kapcsolatban, mert ha pontos az épületek kormeghatározása, az komolyan átértelmezheti a jelenlegi történelem szemléletünk alapjait.

A tenger alatti építményt sokan leginkább a piramisokhoz hasonlítják, amelyek formáját már több ősi civilizáció építészeti kultúrájában megtalálták. A kutatók egy része komolyan hisz abban, hogy az ősi civilizációkat valamilyen közös tudás vezette az egymáshoz hasonló épületek megalkotásához. Egyes elképzelések szerint Atlantisz legendás tudása a kataklizma után a szétszóródott túlélők között újjáéledhetett. Az elsüllyedt kontinens létezésére azonban konkrét bizonyítékot mindezidáig nem találtak a kutatók. A japán lelettel szemben megfogalmazott legkeményebb kritikák szerint a Yonaguni monuments nem más, mint egy épületnek látszó erózió szabdalta tengeralatti sziklaképződmény, meglepő formájú koralltelepekkel. Az elmúlt években a Yonaguni monuments a tengeralatti régészet egyik legnépszerűbb és legvitatottabb zarándokhelyévé vált.

Yanaguni

Published in Misztikus helyek

Az alvó próféta

Monday, 22 September 2008 08:52
Edgar CayceEdgár Cayce szerény körülmények között született 1877 márciusában. Véletlenül vált a 20. század egyik leghíresebb lát-nokává. A történet úgy kezdődőt, hogy 23 éves korában rekedt-séget vett észre a hangjában. Az orvosok, akikkel a család konzultált, nem tudtak segíteni, és ahogy a hetekből hónapok lettek, azt állapították meg róla, hogy gyógyíthatatlan. Úgy tűnt, sohasem fog rendesen beszélni többé, csak suttogni. Végül teljesen el volt keseredve, és a család egyik barátja azt javasolta neki, próbálja ki az önhipnózist. A jelenlévők csodálkozására kiderült, hogy mialatt mélyen aludt, normális hangon tudott beszélni. így tájékoztatta őket állapotának okairól és a hatásos gyógymódról. Hangja csaknem azonnal javulni kezdett, és normális életet tudott élni. Ami még ennél is fontosabb, felfedezte azt a technikát, hogyan tud bekapcsolódni a kollektív tudattalanba alvás közben, és hogyan tud segíteni ezáltal másoknak, hogy megtalálják a gyógymódot betegségükre. Csaknem negyven évig naponta kétszer álomba merült, és az embereknek különböző „olvasatokat" adott. Felébredt és fogalma sem volt arról, hogy mit mondott álmában. Ezért jegyzeteket kellett készíteni, amit visszaolvastak neki. Az orvosok, papok és jogászok meg voltak zavarodva, ilyesmit soha nem láttak még.
Egy egyszerű ember bizarr gyógymódokat ír elő pácienseinek - sokakat közülük nem is ismer -, és közben mélyen alszik. A sok szkeptikust mégis elhallgattatta az a tény, hogy a gyógymódok ismételten jónak bizonyultak. Azok a gyógynövények, népi gyógymódok és néha ismeretlen gyógyszerek, amiket javasolt, általában hatásosak voltak és meggyógyították pacieneseit.
Álomfejtései sokszor a fizikai gyógymódokon túlmutattak, bármiképpen is gyógyította meg a pácienseket. Alvó állapotában fiziológiai és lelki problémákat is tudott diagnosztizálni. Úgy tűnt, hogy nem a most és itt állapotából indult ki, mégcsak nem is az öröklött betegségekből, hanem kapcsolatot keresett az elmúlt életekkel. Alvó állapotában jelentette ki, hogy mindannyiunk lelke örökkévaló és mindig is a Föld bolygón éltünk, már több életen keresztül. A Föld szerinte egy iskolához hasonlít, és bár lehet, hogy az elmúlt órákat, leckéket elfelejtettük,lenyomatuk ott marad kitörölhetetlenül tudattalan lelkünk anyagában. Úgy tűnik, hogy ezeknek az elmúlt életeknek a maradványai befolyásolnak minket a jelenben is. Kapcsolatba lépve a kollektív tudatalattival, fel tudta fedni pácienseinek hibáit és erősségeit. így gyógyította meg őket, hogy betölthessék jelenlegi sorsukat.

Mindez igen fontos és érdekes volt az érintett személyeknek, de Cayce munkájának volt egy további dimenziója is. Azokat az álomfejtéseket, melyeket pácienseinek és másoknak készített, megtartották és gondosan összegyűjtötték. 2500 ilyen tanulmány van, és ezek egy szokatlan kutatókönyvtár alapjait képezik. Ugyanis sok olyan eseményre is történik utalás - ezek az egyének elmúlt életeiben estek meg, és gyakran igen képszerű részletességgel jelennek meg -, amelyek alapján fel lehet építeni a szemtanúk beszámolói alapján a világtörténelmet. Az érintett életekkel kapcsolatos olvasatok néha jól ismert időszakokba vezetnek bennünket, mint az ókori Róma és Görögország, de több utal Platón misztikus földjére, az Atlantiszra is. Úgy tűnik, hogy az alvó próféta tudata tudja betölteni azt az űrt, amit a régészek ásói hagytak és végül megtalálni a bizonyítékot az elveszett kontinensre. Az ő beszámolóit elemezve és megnézve az egybeeséseket, lehetségessé válik visszakövetkeztetni arra, hogy milyen lehetett ez a kontinens, valamint pusztulása okait is meg lehet találni.
Cayce leírása Atlantiszról vagy legalábbis az, amit álmában készült beszámolóiból össze lehet gyűjteni, egy igen fejlett civilizációról szólnak, amely a kísértésnek esett áldozatul. Olyan szavakkal, amelyek különösképpen alkalmasak jelenlegi helyzetünk leírására is, leírja azt az utat, amit egy technológiailag fejlett civilizáció bejárt, amikor hátat fordított Istennek, és a materializmus örömeiben merült el. Azután katasztrófák sorozata következett be az Atlantiszon, ami a természet erőinek rossz felhasználása miatt állt elő, paradicsomi szigetük felrobbant, és ahogy Platón is beszámol róla, az Atlanti-óceán fenekére süllyedt. A történet lényege az Atlantisz pusztulásáról egy kis könyvben jelent meg, aminek címe: Edgár Cayce on Atlantis. A könyvet kutatói állították össze és fiai adták ki.
Ebben a furcsa kis könyvecskében azt is leírják, hogy van egy másik oldala mindennek. Van egy Noé-történetszerű rész, amely leírja, hogy menekült el sok ember és hogyan élte túl a katasztrófát. Cayce álomszerű történetei szerint nem az összes atlantiszi pusztult el szülőföldjével és süllyedt hullámsírba. Sokan menekültek el hajón, míg mások, előre sejtvén mi fog történni, már korábban a tengeren túlra költöztek. Ahogy az várható, többnyire az Atlanti-óceán partján lévő helyeket választották: Észak-Afrikát (Líbia), Spanyolország, Portugália, Franciaország és Nagy-Britannia mai területét. Ez lehetett az eredete - legalábbis úgy tűnik - annak a nagy inváziónak, amiről Platón számol be a mediterrán terület történetével kapcsolatosan. Úgy tűnik, hogy az atlantiszi telepesek nem birodalmuk határait akarták annyira erőszakosan kiterjeszteni, mint inkább menekültek mindattól, ami kontinensüket fenyegette. És ez még nem volt minden! Cayce szerint az atlantiszi telepesek eljutottak Egyiptomba, és ami nagyon fontos, Közép-Amerikába.

Az elveszett kontinens és a Feljegyzések csarnoka

Mint már láttuk, az atlantiszi bevándorlók jelenlétének felvétele Egyiptomban nem új, de Cayce megállapításai új fordulatot jelentenek a kérdés történetében. Ha az ő, álmában készített beszámolóinak hihetünk, az az időszak, amikor az Atlantisz a hullámsírba süllyedt (számításai szerint Kr. e. 10 600 körül), az egész földön általánosan a katasztrófák időszaka volt. Úgy tűnik, hogy Egyiptom földrajzi fekvésének köszönhetően egyike volt a világ biztonságos helyeinek, és ezért nemcsak az atlantisziak érkeztek ide nyugatról, hanem más népek is jöttek kelet felől. Ezek az újonnan jöttek fehér bőrű indoeurópai emberek voltak, az Ararát hegyének tájáról, ami ma Kelet-Törökország. Mivel a Nílus-völgyének helyi lakosai ebben az időben négerek voltak, az atlantisziak többnyire vörös bőrűek, ezáltal Egyiptom egyfajta faji olvasztótégellyé vált. Ezek közül a fajok közül nyilvánvalóan az atlantisziak voltak kulturálisan a legfejlettebbek, magukkal hozták technológiájuk nagy részét, beleértve azt a tudásukat, hogy hatalmas szikladarabokat tudtak megmozgatni és piramisokat építeni. A keletről érkezettek Cayce szerint katonailag voltak dominánsak, és ők voltak azok, Ozirisz király vezetésével, akik átvették a hatalmat ezen a tájon. Úgy tűnik, ebből a furcsa keverékből új civilizáció emelkedett ki, új vallással. Ez a feketék, a bennszülött népesség régi animizmusára épült, az atlantisziak vallására, valamint Ozirisz és követőinek hitére.

Úgy látszik, valami hasonló eseményről számol be a Biblia is, bár eléggé eltorzított formában, amikor elmondja az özönvíz történetét. Ha Mózes, aki bizonyítottan a Teremtés könyvének (Genezis) szerzője Egyiptomban született, itt nevelkedett, itt járt iskolába, valószínűnek tűnik, hogy ő az univerzális vízözön legendának az egyiptomi változatát jegyezte le. A Teremtés könyve azt állítja, hogy Noé bárkája az Ararát hegyénél pihent meg, és hogy Noénak három fia volt: Kám, Sém és Jáfet, a három faj ősapái. Ha Noét Ozirisszal azonosítjuk (Cayce szerint ő az Ararát hegye körüli területről vándorolt be), akkor bibliai fiai Egyiptom három alapító faja: a vörös bőrű atlantisziak, a fehér ararátiak és a fekete egyiptomiak. Ez beszámolójával összhangban van, mert ő Oziriszt úgy mutatja be, mint aki egy egyesült, több nép lakta királyságon uralkodott.
Az alvó „próféta" nem csak ennyit mondott el az atlantisziakról. Több álomfejtésében beszámolt arról is, hogy az elveszett kontinens túlélői korábbi történelmükre vonatkozó feljegyzéseket is magukkal hoztak. Ezekről azt állítja, egy titkos kamrában rejtették el valahol a Nagy Szfinx közelében, amely őrszemként vigyázza a gízai piramisokat. A feljegyzések egy másik gyűjteményét állítása szerint más menekülők Mexikó területére vitték, és valahol a Yucatánon van elrejtve. Cayce azt állítja, hogy Atlantisz pusztulása előtt egy Iltár nevű pap, Atlan királyi környezetéből álló követőivel elhagyta Poszeidiát (a fő szigetet), és útját nyugatra, Yucatán felé vette:
 
„Azután Atlantisz civilizációjának maradványaival (elsősorban Poszeidiából) Iltár, Altan királyi házából származó követőinek egy csoportjával, akik az Egyet imádták, hozzávetőleg tíz emberrel elhagyta Poszeidiát, nyugatra jött és megérkezett a mai Yucatánra. Az ott talált népek segítségével kezdte azok civilizációját olyan módon fejleszteni, mint amilyen az atlantiszi volt. Az első templomokat, amelyeket Iltár és követői emeltek, elpusztította egy olyan időszak, ami a partvonal nagy részét lerombolta, és új partvonalat alakított ki. Ezek maradványaiból néhányat mostanában találnak meg, és az, amit már felfedeztek, az évszázadok óta feküdt ott feledésbe merülten és valaha Mu, Oz,23 valamint Atlantisz24: népének az egyesülése hozta őket létre."

Ez áll a legközelebb egy „Szent Patrik" forgatókönyvhöz, és nekem úgy tűnik, Iltár (hívjuk atlantiszi nevén) azonos a maják nagy prófétájával, akit később tanítójukként tiszteltek, Zamna néven. Cayce szerint az Egyiptomi Szfinx közelében elrejtett feljegyzéseken, valamint azokon kívül, akiket Iltár hozott magával Yucatánra, egy harmadik gyűjtemény is létezik Atlantisz szívében. Ha ezekre a feljegyzésekre rátalálnánk, az talán rávilágítana az igazságra, a maja civilizáció eredetéről és arról, hogy honnan tudtak olyan sokat a napfoltciklusokról
/részlet A.G.Gilbert- M.M.Cotterell, Maja próféciák könyvéből/
Published in Ezotéria

Titkos Tanok

Wednesday, 16 April 2008 10:41

Amikor mintegy 10 000 éwel ezelőtt a Titkos Tanok a tibeti be­avatottak között először megjelent, nem intellektuális módszerek­kel tanitották, és nem adták át nemzedékről nemzedékre egymás­nak. A Titkos Tanok csak akkor tárulhatott fel egy novicius előtt, ha az előzőleg asztráltestének központjait működésbe hozta, és ki­tágitotta éteri organizmusát. A majdani beavatott megvilágosodásának eme pillanatát köz­vetlenül megelőző felkészülés a kozmikus irat lépésről-lépésre való elolvasása volt, pontosan ugyanaz a folyamat, amelyet később a Grál-tradició igy nevezett: "az ábécé megtanulása a fekete mágia művészete nélkül".

Amikor a Harmadik Szemet felnyitották, hogy bepillantást nyer­jenek az Akashi feljegyzésekbe, a beavatott az egész világ és az emberiség fejlődésének élő tanújává vált. Az idő hatalmas távlatai­ban visszafelé utazva megjelent előtte az ember és a föld szellemi eredete, és képes volt követni az emberiség feltáruló végzetét az élet és a ciklikus fejlődés állandóan változó feltételei között.. A Titkos Tanok bizonyos rejtélyei, amelyeket Haushofer Adolf Hitlernek átadott, nagyrészt a fajoknak abból a történelem előtti időszakból származó eredetét érintették, melyet az okkult tudo­mány Atlantisznak nevez. Ez a civilizáció évezredeken át irágzott egy elveszett kontinensen, mely a mai Atlanti-óceán alatt fekszik valahol.
...

Észak-Európa népeinek mesés mitológiájában sok minden to­vább élt az Atlantiszon uralkodó viszonyokról, a környezet meg­döbbentő természetéről, a csodálatos forma-, képesség- és tudat­állapotokról. Az atlantiszi ember nem a tudomány előtti világ durva és primi­tív teremtménye volt, ahogyan a modern tudomány és a mai ant­ropológia gondolja. Atlantisz sokfajta és sokrétű civilizációinak né­melyike magas társadalmi és technikai tökéletességet ért el, mely­ben a tudományt, az oktatást és a művészeteket nagy gonddal ápolták és nagy becsben tartották. Az atlantiszi tudósok felfedez­ték, hogyan lehet magukból életerőt kivonni, és ezeket az erőket hozzáférhetővé tették a kontinensen működő kiterjedt kereskede­lem számára. Közlekedési eszközeik között nemcsak erőmeghajtá­sú hajók szerepeltek, hanem fejlett kormányszerkezetekkel felsze­relt repülő járművek is. A modern ember talán azt érti meg legnehezebben az atlantiszi örnyezeti feltételekkel kapcsolatban, hogy maguk a természeti elemek és összekapcsolódásaik módja teljesen eltérő volt a mai­tól. Igaz állítást teszünk, ha azt mondjuk, hogya Föld evolúciójá­nak akkori szakaszában a víz "hígabb", a levegő pedig, ennek megfelelően, "sűrűbb" volt a mainál. A mai érzet-észlelés számára Atlantisz sűrű ködbe burkolózva jelenne meg. Mindazonáltal az atlantisziakat semmiképpen sem hozta hátrányos helyzetbe ez a szituáció, mivel a jelenségvilágot nem közvetlen érzet-észlelés révén tapasztalták. Egyfajta élénk, képszerű tudatban éltek, amelyben a színes képzetek pontosan tükrözték az érzéki világ valóságos tárgyait. A mai és az ősi atlantiszi ember közötti legélesebb különbség az emberi tudat evolúciójában azóta történt hatalmas változásnak az eredménye. A modern ember, amikor "ébren" van, a jelenségvilágban töké­letesen tudatá nál van, ám az öntudat teljes eltörlődését éli át alvás közben. Ezzel szemben az atlanti szi a jelenségvilágban, munka közben tapasztalta tudatosságának csökkenését. Éjszaka öntudatá­nak megerősödését élte át, mert a vele mágikus eszközei folytán kommunikációban álló makrokozmosz mennyei hatalmairól köz­vetlen, tudatosan átélt víziókat látott. Az atlantiszi kornak hét kor­szaka volt, amelyek során hét alfaj fejlődése váltotta egymást. Mindegyik fennmaradt, miközben a többi kifejlődött mellette.
...

A rmoahalok, a tlavatlik és a toltékok mágikus erejének forrása egy tökéletesen kitágított éteri organizmus volt, mely messze túl­nyúlt a fizikai test határain. Beszédük például szorosan összekap­csolódott a természet erőivel, szavaik nemcsak a növények fejlő­dését, a vadállatok megszelídítését segítették elő, de azonnali és csodálatos gyógyulást hoztak a betegnek, és borzalmas pusztító­erővel rendelkeztek. ... Az atlantiszi alfaj ok vezetői nem voltak egyenrangúak a kö­zönségesen fejlődő emberi lényekkel, bár természetesen bizonyos szempontból összetartoztak társaikkal; ám mivel abban a korszak­ban a fizikai test lágyabb, hajlékonyabb, képlékenyebb volt, a ma­gasabb szellemi lények számára lehetséges volt, hogy emberi for­mát öltsenek. A vezetők mentális és szellemi kvalitásukban az em­berek felett álltak, és kortársaik emberfelettinek látták őket. Isteni­emberi hibridlényeknek lehetne őket nevezni, valamiféle Isten ­Embereknek. Minden alacsonyabb rendű halandó nagy hódolattal adózott nekik, hálásan fogadta irányításukat, és feltétel nélkül engedelmeskedett parancsaiknak. Ilyen felsőbbrendű lények irányították az embereket a tudomá­nyok, a művészetek, a jog és a vallás területén, és ők tanították meg nekik a szerszámkészítés technikáit és a kézművesség gya­korlatát is. Ezek a felsőbbrendű emberek az új fajok létrejöttének törvé­nyeit is ismerték. Jóshelyeiken kiválasztották a különleges tanuló­kat, és őket a többiektől elválasztva orákulumokba küldték. Ott ezeket a tanulókat megtanították arra, hogy kifejlesszék azokat a képességeket, amelyek egy új faj kitenyésztésekor szükségesek. Az ilyen, gondosan megtervezett mutációk, melyek az atlantiszi kor alfajainak születését és egymásra következését szabályozták, hatalmas ellentétben álltak a tökéletesen más természetű mutáns tí pusok megjelenésével. Ebben a történelem előtti korszakban a test méretét, formáját és képlékenységét nagyobb mértékben befolyásolták a lélek volta­képpeni minőségei, mint az öröklődés. Ha valaki a mágikus erő­ket nem helyesen használta fel, hanem ösztöneinek, vágyainak és szenvedélyeinek önző kielégítésére, akkor a teste - formájában és méretében - óriássá és groteszkké vált. ... Az atlantiszi korszak első felének tudatos evolúciója az emléke­zet erőinek kifinomítása irányában haladt. Miután akkoriban még nem létezett a fogalmi gondolkodás képessége, személyes tapasz­talatot csakis emlékezés útján lehetett nyerni. Amikor egy régi at­lantiszi lelke előtt megjelent egy képzet; számos hasonló, koráb­ban tapasztalt képre emlékezett vissza. Igy halmozódott fel a böl­csesség és az annak megfelelő személyes ítélet. A közösségi életet is az emlékezés képessége kezdte megfor­málni ezen az elveszett kontinensen. Az embercsoportok olyan férfit választottak vezérüknek, aki gazdag emlékraktárat halmozott fel magában. A faji identitás alapvetően a közösségi emlékezet egyik oldala volt. Egy további fokozat volt az, amikor az emlékezés egyfajta "vér­ségi emlékezet" formájában szállt nemzedékről nemzedékre. Az emberek olyan tisztán elevenítették fel elődeik cselekedeteit, ami­lyen tisztán saját életükre emlékeztek. Az uralkodók fiaiknak és uno­káiknak adták át bölcsességüket. Az őskultuszok valamelyest ha­sonlóan fejlődtek ki, mint sok évezreddel később az ősi Kínában. Királyi dinasztiák hatalmas királyságokat és birodalmakat építettek fel, és az uralkodás folyamatos fonala duzzasztotta a királyi emlé­kezetet, mely az ítélethozás alapja volt. Mégis, éppen az emlékezés hatalma volt az, mely nagymértékű és katasztrofális személyi kultuszt hozott magával, amelyben a személyes becsvágy a végletekig fejlődött. Minél nagyobb volt egy vezető személyes hatalma, annál jobban ki akarta használni azt. És mivel az atlantisziak mágikus erejükkel befolyásolni tudták a természetbeli életerőket, ennek tisztességtelen alkalmazása ka­tasztrofális következményekkel járt. A növekedés és a szaporodás erői, természetes funkcióikból kiszakítva és azoktól függetlenül al­kalmazva, mágikus kapcsolatban álltak a levegőben és a vízben működő elementális erőkkel. A leghatalmasabb turáni királyok kö­zül az orákulumban sokat bevezettek az elementális szellemek mű­ködésébe. Ezekben az iskolákban önző módon visszaéltek a taní­tással, és olyan szent termékenységkultuszokat teremtettek, ame­lyek a legborzalmasabb romlást idézték elő. Az emberi szaporodás erőinek eltérítését is alkalmazó fekete mágikus rítusok hatalmas és baljós hatalmakat engedtek szabadjára, és az egész földrész végzetes, katasztrofális szélviharok és vízözön közepette bekövet­kezett pusztulásához vezettek. Atlantisz történetének ebben a pillanatában teremtettek meg egy új fajt, amelynek az volt a feladata, hogy az ember szellemi lényegét megmentse a kipusztulástól, és az emberiséget megillető fejlődést biztosítsa az elkövetkező évezredekben, egészen a mi posztatlantiszi korunk első feléig.

Az Atlantisz degenerált népeinek mágikus képességeiben rejlő romboló hatalmakat csak egy magasabb rendű képesség megjele­nése állíthatta meg - a gondolkodás képessége. A gondolkodás ereje még a múltra való mágikus emlékezést is felülmúlja. Az ember a gondolkodás segítségével összehasonlít­hatja tapasztalatait, és improvizálhat. A gondolkodás következmé­nyeként feltűnik az erkölcsi ítéletre való képesség, mely az ösz­tön, az impulzus és a vágy egyébként telhetetlen erőit ellenőrizhe­ti és szabályozhatja. Az atlantiszi ember törekvésének, hogy per­verz étvágyát önző módon kielégíthesse, mely fokozatosan tönk­retette a földrészt, csak a gondolkodás hatalma és a lelkiismeret belső hangjára való hallgatás képessége vethetett véget. A szorongató szükség eme állapotában jött létre a "vezető faj". De ez az új faj, az árja rossz, nem csupán a korábbi atlantiszi al­fajok finomítása útján jött létre. Egyfajta ugrás következett be az emberi evolúció egész folyamatában azért, hogy megalkothassák a gyökérfajt, hogy az az Atlantisz teljes pusztulását követő idők­ben, új környezeti feltételek között tovább éljen. A régi típusú képi tudatot, mely a fizikai világ láthatatlan lénye­gét színes képzetekben tükrözte vissza, a lényegi világ közvetlen érzéki felfogás útján való látására való képesség váltotta fel. Az újfajta árja ember éteri organizmusa összezsugorodott, elősegítve ezzel a személyes intelligencia és az érzéki világ közvet­len látomásának megjelenését. De a gondolkodásra és az érzéki megragadásra való képesség megszerzésének az volt az ára, hogy az emberi szervezet teljesen elvesztette a természet és az életerők feletti mágikus hatalmát. Még az ember alapvető alakja is tökéle­tesen megváltozott. A tlavatlik, toltékok és turániak képlékeny, formálható, hajlítható, laza porcú testének helyébe a mai emberíi­gura, a csontvázzal rendelkező test lépett. Az új fajt kemény időjárási körülmények között, a földrész leg­északibb, kinyúló részén tenyésztették ki. Csak több emberöltősorán, fokozatosan sikerült olyan testet kifejleszteni, amelyik elég szilárd volt ahhoz, hogy ellenálljon a korábbi atlantiszi fajokat el­torzító ellenséges lelki hatalmaknak. Az éteri test eközben fokoza­tosan összezsugorodott, és az utódok már semmilyen mágikus ha­talommal nem rendelkeztek a természet felett. De az élettestnek ez a része - most már a fizikai testtel egyesülve - a gondolkodás alapvető eszközévé kezdte átalakítani a fizikai agyat. Ennek a fo­lyamatnak a lezajlása közben az új nemzedékek az "ént", vagyis az egót, a testen belül kezdték érzékelni, és ezáltal megszületett az "öntudat" első emberi élménye. A harcos vezetőknek kiválasztottakat hegyi orákulumokba küld­ték, és kemény fegyelem mellett rideg nevelésben részesítették óket.

Azt tanították nekik, hogy mindent, ami a földön látható módon szembekerül velük, a makrokozmosz láthatatlan hatalmai irányítanak, és nekik az életüket e hatalmak feltétel nélküli szolgá­latába kell állítaniuk. Képzésüket a hibrid Isten-Emberek vagy fel­sóbbrendű emberek irányították, akik eljuttatták őket addig a pon­tig, ahol gondolkodás útján megragadhatták az árja faj továbbfej­lesztésének alapelveit. Mindenekelőtt arra tanították meg őket, hogy tiszteljék és védelmezzék vérük tisztaságát. Megszilárdították és próbára tették erkölcsi akaraterejüket, mert önző természetű vágyaikat és sóvárgásaikat félre kellett tenniük. Ily módon a faj legkiválóbb egyedeinek legjobb tulajdonságait fejlesztették, s így folyt az árja faj kifinomítása. A földrész déli részén élő degenerált fajok hatalmas uralkodói meglátták az árják fejlődésében rejlő veszélyt, és háborút indítot­tak ellenük. Az árja hősöknek a hegyek lábát körülvevő ködben kellett szembeszállniuk a fosztogató népek rettenetes hordáival, melyek közül soknak groteszk alakja, hatalmas termete volt, s a leg félelmetesebb mágikus hatalmakat tudták megidézni, és ember­feletti tettekre voltak képesek. Az árják újsütetű intelligenciájukat használták fel velük szemben, és az improvizációra való képessé­gük magasabb rendűnek bizonyult minden rájuk küldött varázslat­nál.
Ezeknek a történelem előtti, az első tudatos lények és a ször­nyű mágikus teremtmények közt lezajlott csatáknak a kegyetlen­sége nyomokban megtalálható a mítoszokban, különösképpen az óriás lények legyőzéséről szólókban. Az árják és a földrész korábbi alfajai közötti legfontosabb kü­lönbség magában a tudatosság jellegében rejlett. Az új faj tömegei teljességgel képtelenek voltak a szellem bármiféle közvetlen meg­ragadására. Éjszaka beléptek az alvás ürességébe, nappal pedig vakok voltak a természetben működő szellemek megpillantására. A korábbi emlékezetre való képesség egyre apadt, és minden egyes Új nemzedék egyre jobban el volt zárva az emberiség szellemi erede­téről való mindenféle tudomástól. Ezek az árják sok tekintetben hasonlítottak a modern emberre, bár nem voltak a háromdimenziós tudatosság rabjai, mint mi, mivel gondolataikat valamiféle isteni hatalom ajándékaként értékelték. Akkoriban még nem létezett a gondolatok értelmi módon való irányításának és kombinálásának a képessége. Úgy tűnt, a gondolatok e helyett egy magasabb létből áramlanak, hogy vezessék őket, és irányítsák akaratukat. Hogy az árja népet megszabadítsák az érzéki világhoz való kö­töttségből fakadó szellemi vakságától, a faj elitje a "Nap-oráku­lumban" felkészült a beavatásra. További, még ridegebb önfe­gyelemre és engedelmességre való nevelés után a kiválasztott ke­vesek asztráltestében kifejlesztették és megnyitották azokat a köz­pontokat, amelyek lehetővé tették a szellemi hierarchiák meglátá­sát. Az új beavatottak a "napkerék" vagy "négykarú horogke­reszt" jelképe alatt átvették a faj vezetését, és az embertömegek és a láthatatlan magasabb hatalmak közötti közvetítőkké váltak. Új vallásuk az élet minden oldalát kapcsolatba akarta hozni a világ isteni egyetemes rendjével. Az árja népeket a nagy Manu, a felsőbbrendű emberek, azaz Is­ten fiai közül az utolsó vezette ki Atlantiszból. Európán és Ázsián keresztül vándoroltak a Góbi-sivatag területére, onnan pedig a tibeti Himalája magaslataira.

Ott, a világ közepén alapítottak egy Nap-orákulumot, mely az Atlantisz utáni kor hét civilizációját volt hivatva vezérelni és irányítani. Ebben az orákulumban beavatotta­kat képeztek, akik számos különböző nép vezetőiként születtek új­ra. Ezek a népek szintén túlélték a vízözönt, és Európa, Ázsia és Amerika különböző részein telepedtek le. A legtisztább árja népek legnagyobb része Indiában telepedett le. Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt a Titkos Tanok eme néhány részének feltárása Adolf Hitler termékeny és sátáni elmé­jének további alakulására.
/részlet : T. Ravenscroft, A végzet lándzsája c. könyvéből/
Published in Ezotéria

Atlantisz

Saturday, 10 March 2007 20:53

Bármily furcsa, e titokzatos földrészrõl leírás maradt ránk Platónnak köszönhetõen, aki Szolóntól és a papoktól hallott Atlantiszról. Egy réges-régi háborút elbeszélve ismerhetjük meg a szigetet. 9000 évvel korábban háború tört ki a Heraklész oszlopain kívül és belül lakó valamennyi ember között. Platón városával az élen küzdöttek Atlantisz királyaival. E sziget Afrika és Kisázsia területénél nagyobb volt, földrengések folytán süllyedt el, és Platón idején áthatolhatatlan iszaptömegként akadályozta a tengerre indulókat.

Az atlantisziak neveit elõször az egyiptomiak fordították le saját nyelvükre, Szolón onnan fordította görögre, jelentésük szerint, ezért viselnek az atlantiszi emberek görög neveket. Íme Atlantisz története.

Az istenek sorsot húzva döntötték el, hogy melyik vidék melyik istené legyen. Atlantisz szigetét Poszeidón nyerte. Szentélyeket, áldozatokat rendezett be magának, csakúgy mint a többiek. Halandó nõtõl származó ivadékait telepítette a szigetre.

"A szigetnek ez a tája ilyen volt: a tenger felõl, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a hagyomány szerint a legszebb minden síkság közt, s a legtermékenyebb. Továbbhaladva a sziget belseje felé, a síkság közelében, körülbelül ötven stadionnyi (1 stadion = 184 m) távolságban emelkedett egy hegy, amely minden oldalról alacsony volt. Ezen lakott egy azok közül a férfiak közül, akik kezdetben itt a földbõl születtek: Euénor volt a neve. Vele lakott felesége, Leukippé. Mikor a lány már férjhez meendõ volt, meghalt anyja-apja, Poszeidón pedig szerelemre gyúlva iránta egyesült vele, és azt a dombot, melyen a leány lakott, jól körülkerítette és körös-körül megerõsítette. Felváltva kisebb-nagyobb tenger és földgyûrûket vont ugyanis egymás körül: kettõt földbõl, hármat tengerbõl - mintha körzõvel csinálta volna a sziget közepétõl kiindulva, mindenféle egyenlõ távolságban, úgyhogy a terület megközelíthetetlenné vált emberek számára, mert hajó és hajózás akkor még nem volt. A közepén fekvõ szigetet, isten lévén, könnyen berendezte és felékesítette, két forrásvizet fakasztva a föld alól, egy hideget s egy meleget, s mindenféle terményt is bõségesen sarjasztott a földbõl.

 

atlantiscity

Fiúgyermekbõl öt ikerpárt nemzett és nevelt fel, és az egész Atlantiszt tíz részre osztva, a legidõsebb párból az elsõszülöttnek adta anyja, Kleitó lakhelyét és a körülötte fekvõ tájékot - ez volt a legnagyobb és a legjobb rész. Õt a többiek királyává tette, de a többit is uralkodóvá tette, hiszen mindegyiknek sok ember fölötti uralmat és nagy kiterjedésû földet juttatott. Nevet is adott mindegyiküknek, a legidõsebbnek, a királynak azt, amelyrõl az egész sziget és tenger elneveztetett- tudniillik az Atlanti-tenger,- mert Atlasz volt a neve. Utána született ikerfivérének, aki a sziget szélét nyerte osztályrészül Heraklész oszlopaitól addig a földig, melyet azon a vidéken ma gadeirainak hívnak, görögül az Eumélosz, az ottani nyelven a Gadeirosz nevet adta, s róla nevezték el a vidéket is. A második párból az egyiket Amphérésznek, a másiknak Euaimonnak nevezték el; a harmadikból az elõbb születettnek a Mnészeusz, az utóbbinak az Autokhton nevet adta; a negyedik párból az idosebbet Elasziposznak, az ifjabbat Mésztornak nevezte el; végül az ötödik párban az idõsebbiknek az Azaész, a fiatalabbnak a Diaprepész nevet adta. Mindezek maguk is és utódaik is nemzedéken át lakoztak ott, uralkodván a tenger és sok más szigetén is, Egyiptomig és Türrhéniáig.

Atlasztól szépszámú és egyéb tagjaiban is tekintélyes nemzedék származott. Király mindig a legidõsebb volt, aki ivadékai közül ismét a legidõsebbnek adta át az uralkodást, s így õrizték meg a királyi méltóságot sok nemzedéken át. Gazdagságot is szereztek akkorát, amekkora királyi családban sem azelõtt nem volt, sem azután nem lesz egykönnyen, s el voltak látva mindennel, amit csak a városban és az ország más részén szükséges volt megszerezniük. Mert sok minden jött be hozzájuk uralmuk következtében kívülrõl, de a legtöbb dolgot, ami az élet fenntartásához szükséges, maga a sziget megadta; elõször is, ami szilárd és olvadékony ércet csak elõtár a bányászat, köztük olyat is, aminek ugyan ma csak a neve van meg, de akkor a puszta névnél több volt, tudniillik az oreikhalkoszt, melyet a sziget sok helyén bányásztak a földbõl, s mely az akkori fémek között-az aranyat kivéve- a legbecsesebb volt.

Továbbá, amit csak erdõ az ácsok munkájához adhat, gazdagon adott mindent, s bõségesen táplálta az állatokat; a házi és vadállatokat. Ezért elefánt is nagy számmal volt a szigeten; mert legelõ nemcsak azoknak az állatoknak jutott bõven melyek a mocsarakban, a tavakban, a folyókban vagy a hegyeken, vagy a síkságokon élnek, hanem ugyanígy ennek is, amely természettõl a legnagyobb és legfalánkabb.

Ezenkívül ami jó illatút csak terem ma is a föld, gyökeret, füvet, fát, nedveket, szivárogjanak bár virágokból vagy gyümölcsökbõl, azt ott is megteremtette és dúsan növelte. De hozott gyümölcsöt és száraz gyümölcsöt is, amely táplálékul szolgál, és mindazt, amit a kenyér mellett fogyasztunk, s amit közös néven zöldségnek nevezünk: és azt a fán termõ gyümölcsöt, mely italt, ételt, olajat ad (talán a kókusz) ; és a gyümölcsfának azt a nehezen megõrizhetõ gyümölcsét (bizonnyal az almát) , amely játékul és gyönyörûségünkre szolgál, és mindazt, amit a tele gyomor serkentésére étkezés után bágyadtság jólesõ ellenszeréül adunk - mindezeket a napfényben fürdõ sziget csodaszép példányokban és határtalan tömegben teremte. Mindezt megkapva a földtõl, templomokat, királyi palotákat, kikötõket, hajógyárakat építettek, s az egész országot a következõ módon rendezték be.

VIII. Elõször is áthidalták azokat a tengergyûrûket, amelyek a régi anyaváros körül voltak, hogy utat csináljanak kifelé és a királyi palota felé. A királyi palotát mindjárt kezdetben istenüknek és õseiknek ezen a letelepülési helyén építették fel, s egyik nemzedék a másiktól átvéve, a már meglevõ pompát tovább díszítve, lehetõleg mindig felülmúlta elõdjét, míg csak a palotát - nagysága és a mû szépsége tekintetében . bámulatossá nem tették. Ástak ugyanis a tengertõl legkülsõ gyûrûig egy csatornát, mely három plethron széles, száz láb mély, ötven stadion hosszú volt, és lehetõvé tették a hajózást a tengertõl odáig - mint valami kikötõbe, - kitágítva a torkolatát, hogy a legnagyobb hajók is befuthassanak. De ez még nem minden. Átvágták a tengergyûrûket elválasztó földgyûrûket is a hidak közelében, annyira, hogy egy háromsor-evezõsnek átjárója legyen egyikbõl a másikra, de be is födték ezeket az átjárókat, úgyhogy ezek alatt az áthidalások alatt lehetett hajózni, mert e földgyûrûk oldalfalai elég magasan kiemelkedtek a tengerbõl.

A legnagyobb vízgyûrû, melybe a tenger vizét bevezették, három stadion széles volt, a következõ földgyûrû vele egyenlõ; a második gyûrûpárnak a vizes gyûrûje két stadion széles, a száraz pedig ismét ezzel egyenlõ volt; végül a középen elterülõ sziget körüli vízgyûrû egy stadion széles volt. A szigetnek pedig, melyen a királyi palota emelkedett, öt stadion volt az átmérõje. A szigetet, a gyûrûket és a hidat, mely egyplethronnyi széles volt, körös-körül teljesen körülvették kõfallal, a hidakon pedig bástyatornyokat és kapukat emeltek mindenütt, ahol a tenger áthatott.

A szükséges követ pedig a középsõ sziget szélérõl, körös-körül s a külsõés belsõ gyûrû mélyébõl fejtették, részben feketét, részben pirosat. A kõfejtéssel két üreget vájtak a hajók számára, melyeket maga a szikla fedett be. Az épületek részben egyszerûek voltak, részben azonban a kövek keverésével színessé tették õket a változatosság kedvéért, hogy természetes gyönyörûséget keltsenek. A legkülsõ gyûrû körül lévõ fal egész kerületét mint valami kenõccsel, bronzzal vonták be, a legbelsõt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tûzszerû fénye van.

IX. A királyi palotát a fellegvárban a következõképpen rendezték be. Középen Kleitónak és Poszeidónnak szentelt templom emelkedett, mely el volt zárva a nyilvánosság elõl, s aranykerítéssel volt körülvéve. Ez volt az a hely, ahol hajdan Poszeidón és Kleitó nemzette és világra hozta a tíz uralkodó nemzetséget. Itt rótták le - áldozatul e tíz õsnek - minden évben mind a tíz országrészbõl és évszakok elsõ terményeit. Magának Poszeidónnak a temploma egy stadion hosszú, három plethron széles, s ennek megfelelõ magasságú volt, de formájában volt valami barbár. A templomot távolról teljesen bevonták ezüsttel, az oromzat kivételével, melyet arannyal burkoltak. Ami pedig a belsejét illeti, az elefántcsont tetõ arannyal, ezüsttel, és oreikhalkosszal volt díszítve, a falakat, oszlopokat és a padlózat pedig teljes egészében oreikhalkosszal burkolták. Aranyszobrokat állítottak fel a templomban: az istent, amint kocsijára áll és hat szárnyas lovát hajtja, s õ maga oly nagy, hogy feje tetejével a tetõt érinti, körülötte pedig száz Néréisz delfineken - mert az akkoriak szerint ennyien vannak. Ezenkívül azonban még sok más szobor is volt ott mint magánemberek fogadalmi ajándéka. Kívül, a templom körül tíz király feleségeinek és összes leszármazottainak aranyszobra állt, és magánembereknek és a királyoknak sok más nagy fogadalmi ajándéka a városból és a külsõ területekrõl, amelyek fölött e királyok uralkodtak. Az oltár mind nagyságban, mind megkálásban (?) e berendezésnek megfelelõ volt, éppen úgy a királyi palota: illett a birodalom nagyságához s illett a templom díszes voltához.

A hideg, illetve a meleg vizû forrást, pedig, melyek bõséges ki meríthetetlen, vize kellemessége és kiváló minõsége folytán csodálatosan alkalmas volt, úgy használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz jellegének megfelelõen fákat ültettek. Körös-körül medencéket helyeztek el, egyrészt nyitottakat, a szabad ég alatt, másrészt - a melegfürdõk számára - fedett, téli medencéket; külön a királyi családnak, külön a magánembereknek; külön a nõknek, ismét külön a lovaknak s egyéb igavonó állatoknak, mindegyiket ellátva a megfelelõ berendezéssel. Az elfolyó vizet részben Poszeidón ligetébe vezették, melynek sokféle fája a föld kitûnõsége folytán csodálatosan szép és magas volt, részben a külsõ övezetekbe, a hidakon elhelyezett vezetékek segítségével. Itt sok istennek sok templomot meg számos kertet és testgyakorló helyet emeltek, részben csak emberek számára, részben lovas gyakorlatok részére, külön mindegyik szigetgyûrûn: egyébként a nagyobb sziget közepén is volt egy egy stadion széles elkülönített lófuttató pálya, mely hosszában körülhúzódott az egész gyûrûn, és itt tartották a kocsiversenyeket. Körülötte mindkét oldalon a testõrök nagyobb részének laktanyái voltak: a megbízhatóbbakra a fellegvárhoz közelebb esõ kisebbik gyûrûn bízták az õrködést, végül azoknak, akik kitûntek hûségekkel, a fellegváron felül a királyi család közelében adtak lakást. A hajótárolók tele voltak háromsorevezõs hajókkal és a hozzájuk szükséges felszereléssel, s minden kellõen készenlétben állt.

A királyi palota körüli városrész tehát így volt elrendezve; ha pedig az ember áthaladt a három külsõ kikötõn, egy falat talált maga elõtt, mely a tengertõl kezdve körben haladt, s mindenütt ötven stadionnyira volt a legnagyobb gyûrûtõl és a kikötõtõl, és ott zárult össze, ahol a csatornának a tenger felöli torkolata volt. Mindez sok, sûrûn egymás mellett fekvõ lakástól volt népes, a csatorna és a legnagyobb kikötõ pedig csak úgy nyüzsgött a mindenünnen érkezõ hajóktól és kereskedõktõl, a kikötõ éjjel-nappal mindenféle nyelvû beszédtõl és százféle lármától volt hangos.

X. A városra és a régi településre vonatkozó dolgokat tehát elsoroltam, körülbelül úgy, ahogy a papok Szolónnak elmondták. Próbáljuk meg most már emlékezetünkbe idézni, hogy az ország többi részének milyenek voltak a természeti adottságai, és milyen volt a kormányzása. Elõször is az egész terület - mint mondják - nagy magasságban feküdt és meredeken emelkedett ki a tengerbõl: a város körüli része teljesen sík, s ahogy körülvette a várost, úgy vették körül körben a hegyek, melyek lenyúltak egész a tengerig. A síkság egyenletesen sima felszínû volt, s egészében véve hosszúkás alakú, egyik oldala háromezer stadion, a másik, a tenger felõl felfelé húzódó oldala pedig középen kétezer stadion. Ez a terület az egész sziget déli oldalán feküdt, s védve volt az északi széltõl. A körülötte emelkedõ hegyeket pedig úgy dicsérik, hogy sok népes falu volt bennük, meg folyók, tavak és rétek, elegendõ táplálékul minden házi- és vadállatnak, temérdek erdõ, változatos fajták, bármely munkára és mindenféle célra bõséges mennyiségben.

Mármost ez a síkság a természet munkája és sok király gondoskodása folytán hosszú idõk során a következõképpen alakult. A természet hosszúkás négyszög alakúra formálta oldalai többnyire egyenletesek voltak, ahol pedig valami fogyatékosságot mutattak, körös-körül árkot ásva kiegyenesítették õket. Az árok mélysége, szélessége, hossza - bizony szinte hihetetlen kimondani is, hogy emberi kéz a többi munkateljesítményen felül ekkorát tudott alkotni, de amit hallottunk, el kell mondanunk, - tehát mondom, a mélysége ameddig leástak, egy plethron, a szélessége mindenütt egy stadion; minthogy pedig az egész síkságot körülvette, hossza ezer stadion volt. Ez az árok fogta fel a hegyekrõl leömlõ vizeket, és körülvéve a síkságot, és a várost mindkétfelõl érintve, betorkolt a tengerbe. Felsõ (a hegyek felé esõ) oldalából vagy százlábnyi széles, egyenes csatornákat vágtak a síkságon keresztül, melyek ismét az árokba, de a tenger felõli részbe torkoltak, ezek egymástól száz stadionnyira voltak. Rajtuk keresztül szállították hajón a hegyekbõl a városba a fát s a többi terményt is úgy, hogy egyik csatornából a másikba összekötõ csatornákat vágtak keresztben, szintúgy a városhoz is. Évenként kétszer arattak, télen Zeusz esõit használták fel, nyáron pedig a földbõl felbukkanó forrásvizeket vezették a földekre a csatornákból.

Ami a népességet illeti, el volt rendelve, hogy a síkságon lakó harcképes férfiak közül telkenként állítsanak egy vezetõt, egy-egy telek nagysága tízszer tíz stadion volt, telek pedig összesen hatvanezer. Azt mondják, hogy a hegyekben, s az ország többi részén számtalan sok ember élt, s ezek mind vidékek és falvak szerint ezekhez a telkekhez, ezek alá a vezetõk alá voltak beosztva. A törvény úgy rendelkezett, hogy háború esetén minden vezetõ egy harc szekér kiállításának hatodrészérõl gondoskodjon, összesen tehát tízezer szekérrõl, állítson ki két lovat és lovast, egy pár lovat kocsi nélkül, hozzá egy kocsist, továbbá két nehézfegyverzetû katonát, két-két íjászt, és parittyást, három-három könnyûfegyverzetû katonát kõ- és dárdadobásra, végül négy hajóst ez ezerkétszáz hajó ellátására. A királyi város hadügyét így szervezték meg, a többi kilenc területét másképp amit hosszú volna elsorolni.

XI. A hatóságokat és méltóságokat eleve a következõképpen szervezték meg. A maga osztályrészében, a maga városában a tíz király mindegyike ura volt az embereknek és nagyrészt a törvények is: büntethette, kivégeztethette, akit csak akart. A királyoknak egymás közötti hatalmi viszonyát és érintkezését Poszeidón rendelkezései szabták meg, melyeket a hagyomány és egy, õsöktõl oreikhalkosz oszlopra vésett felirat õrzött, amely a sziget közepén, Posszeidón templomában állt. Ide minden ötödik, illetve hatodik évben összegyûltek (hogy mind a páros, mind a páratlan számnak megadják a magáét) tanácskoztak a közügyekrõl és megvizsgálták, nem lépte-e át valamelyikük a hatáskörét. Ha ilyenre akadtak, törvényt ültek. A törvénykezésre készülve elõbb a következõ biztosítékot adták egymásnak. Posszeidón ligetében bikák legelésztek szabadon. A tizek egyedül maradva könyörögtek istenükhöz, hogy a neki kedves állatot foghassák meg, majd vaseszköz nélkül, fával és hálóval vadászni kezdtek a bikákra, s amelyeket megfogták, azt az oszlophoz vezették, s a tetejénél, a felirat fölött levágták. Az oszlopon a törvényen kívül egy esküforma állt, amely súlyos átkot szórt a törvény megszegõire. Mikor szokásaik szerint a bika összes tagját feláldozták, egy vegyítõedénybõl italt kevertek, és mindegyikükért egy-egy csepp vért hintettek bele. A többi részt tûzbe vetették, de elõbb körös-körül megtisztították az oszlopot. Ezután aranycsészékkel merítve a vegyítõedénybõl és áldozatot loccsantva a tûzbe megesküdtek, hogy az oszlopon álló törvények szerint fognak ítélni és büntetést kiróni, ha valamelyikük korábban áthágta a törvényeket; a jövõt illetõen pedig, hogy egyetlen írott rendelkezést sem fognak szándékosan áthágni, nem fognak a törvények ellenére uralkodni, és nem fognak másnak, csak annak, aki atyjuk törvényei szerint uralkodik, engedelmeskedni. Amikor mindegyikük megfogadta ezt a maga és ivadékai nevében, ivott, és a csészét az isten templomának ajándékozta. Ezután a lakomával és egyéb szükséges dolgokkal foglalatoskodtak. Mikor pedig besötétedett, és az áldozati tûz kialudt, mindnyájan gyönyörû szép sötétkék ruhát öltve leültek a földre az esküáldozat hamujára, s minden tüzet kioltva a templom körül, éjszaka ítéltek és ítéltettek, ha közülük egyik a másikat törvényszegéssel vádolta. Az ítéleteket, amikor kivilágosodott, aranytáblára írták, s díszköntösükkel együtt elhelyezték a templomban. Az egyes királyok elojogaira vonatkozó sok különleges törvény között a legfontosabbak mégis azok voltak, hogy soha egymás ellen fegyvert nem fognak, hanem inkább mindnyájan segítik egymást, ha közülük valaki valamelyik városban megpróbálná megbuktatni a királyi családot; és hogy, mint elõdeik, közösen tanácskoznak háborúról és egyéb ügyekrõl, az irányítást Atlasz nemzetségére bízva. Halálra azonban a király senkit sem ítélhet rokonai közül, csak ha a tizek több mint fele jónak látja.

XII. Ezt a nagyhatalmat, mely akkor ezen a tájon fennállt, az isten a vidékeink ellen indította, a hagyomány szerint a következõ okból. Sok nemzedéken át, amíg az isten (Posszeidón) természete elog erõs volt bennük, engedelmeskedtek a törvénynek és jó barátságban éltek a velük rokon isteni világgal párosult nyugalmat tanúsítottak mind a sors viszontagságaival szemben, mind egymással való érintkezésükben, ezért az erényt kivéve mindent megvetettek, nem sokat törõdtek a múló kincsekkel, könnyen vették, sõt mint valami terhet tekintették az aranynak és egyéb javaknak tömegét, s minthogy nem részegedtek meg a gazdagságban való dõzsöléstol, s nem vesztették el önuralmukat, nem is hanyatlottak, hanem józanságukban élesen látták, hogy mindezek a külsõ javak a kölcsönös szeretet és az erény folytán gyarapodtak, ha ellenben igyekezetük és megbecsülésük a külsõ javakra irányul, azok is elpusztulnak, s az erény is velük vész. Ennek a gondolkodásmódnak és isteni természetük megmaradásának következtében gyarapodott is minden, amit az elõbb felsoroltunk. De midõn az isteni rész tünedezett bennük, mert gyakran és sok halandó elemmel keveredett, s túlsúlyba kerül az emberi jelleg, nem tudva már jelen javaikat elviselni, elkorcsosultak s éles látású ember szemében bizony hitványnak látszottak, hiszen a legbecsesebb értékeiket elvesztették. Azok szemében persze, akik képtelenek az igazi boldogság felé vezetõ életet meglátni, épp ekkor tûntek a legszebbnek és legboldogabbnak, amikor már telve voltak igazságtalan kapzsisággal és hatalomvággyal. Az istenek istene, Zeusz, ki törvények szerint uralkodik, minthogy meg tudja látni az ilyesmit, észrevette, hogy egy derék nemzettség ilyen nyomorúságos állapotba jutott, s büntetést akart mérni rájuk, hogy észre térve mértéktartóbbak legyenek. Összehívta hát az összes isteneket, legfenségesebb székhelyükre, amely, a mindenség közepén elhelyezve, lát mindent, ami csak része keletkezésben, és összehíván õket, így szólt hozzájuk:"

a kézirat itt megszakad

(Kövendi Dénes fordítása)
Platón összes mûvei

Published in Misztikus helyek

Read 38249 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17743 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16375 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 12869 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 10911 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10524 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8073 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7588 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7310 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7121 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ