Titkos Tanok

Wednesday, 16 April 2008 10:41

Amikor mintegy 10 000 éwel ezelőtt a Titkos Tanok a tibeti be­avatottak között először megjelent, nem intellektuális módszerek­kel tanitották, és nem adták át nemzedékről nemzedékre egymás­nak. A Titkos Tanok csak akkor tárulhatott fel egy novicius előtt, ha az előzőleg asztráltestének központjait működésbe hozta, és ki­tágitotta éteri organizmusát. A majdani beavatott megvilágosodásának eme pillanatát köz­vetlenül megelőző felkészülés a kozmikus irat lépésről-lépésre való elolvasása volt, pontosan ugyanaz a folyamat, amelyet később a Grál-tradició igy nevezett: "az ábécé megtanulása a fekete mágia művészete nélkül".

Amikor a Harmadik Szemet felnyitották, hogy bepillantást nyer­jenek az Akashi feljegyzésekbe, a beavatott az egész világ és az emberiség fejlődésének élő tanújává vált. Az idő hatalmas távlatai­ban visszafelé utazva megjelent előtte az ember és a föld szellemi eredete, és képes volt követni az emberiség feltáruló végzetét az élet és a ciklikus fejlődés állandóan változó feltételei között.. A Titkos Tanok bizonyos rejtélyei, amelyeket Haushofer Adolf Hitlernek átadott, nagyrészt a fajoknak abból a történelem előtti időszakból származó eredetét érintették, melyet az okkult tudo­mány Atlantisznak nevez. Ez a civilizáció évezredeken át irágzott egy elveszett kontinensen, mely a mai Atlanti-óceán alatt fekszik valahol.
...

Észak-Európa népeinek mesés mitológiájában sok minden to­vább élt az Atlantiszon uralkodó viszonyokról, a környezet meg­döbbentő természetéről, a csodálatos forma-, képesség- és tudat­állapotokról. Az atlantiszi ember nem a tudomány előtti világ durva és primi­tív teremtménye volt, ahogyan a modern tudomány és a mai ant­ropológia gondolja. Atlantisz sokfajta és sokrétű civilizációinak né­melyike magas társadalmi és technikai tökéletességet ért el, mely­ben a tudományt, az oktatást és a művészeteket nagy gonddal ápolták és nagy becsben tartották. Az atlantiszi tudósok felfedez­ték, hogyan lehet magukból életerőt kivonni, és ezeket az erőket hozzáférhetővé tették a kontinensen működő kiterjedt kereskede­lem számára. Közlekedési eszközeik között nemcsak erőmeghajtá­sú hajók szerepeltek, hanem fejlett kormányszerkezetekkel felsze­relt repülő járművek is. A modern ember talán azt érti meg legnehezebben az atlantiszi örnyezeti feltételekkel kapcsolatban, hogy maguk a természeti elemek és összekapcsolódásaik módja teljesen eltérő volt a mai­tól. Igaz állítást teszünk, ha azt mondjuk, hogya Föld evolúciójá­nak akkori szakaszában a víz "hígabb", a levegő pedig, ennek megfelelően, "sűrűbb" volt a mainál. A mai érzet-észlelés számára Atlantisz sűrű ködbe burkolózva jelenne meg. Mindazonáltal az atlantisziakat semmiképpen sem hozta hátrányos helyzetbe ez a szituáció, mivel a jelenségvilágot nem közvetlen érzet-észlelés révén tapasztalták. Egyfajta élénk, képszerű tudatban éltek, amelyben a színes képzetek pontosan tükrözték az érzéki világ valóságos tárgyait. A mai és az ősi atlantiszi ember közötti legélesebb különbség az emberi tudat evolúciójában azóta történt hatalmas változásnak az eredménye. A modern ember, amikor "ébren" van, a jelenségvilágban töké­letesen tudatá nál van, ám az öntudat teljes eltörlődését éli át alvás közben. Ezzel szemben az atlanti szi a jelenségvilágban, munka közben tapasztalta tudatosságának csökkenését. Éjszaka öntudatá­nak megerősödését élte át, mert a vele mágikus eszközei folytán kommunikációban álló makrokozmosz mennyei hatalmairól köz­vetlen, tudatosan átélt víziókat látott. Az atlantiszi kornak hét kor­szaka volt, amelyek során hét alfaj fejlődése váltotta egymást. Mindegyik fennmaradt, miközben a többi kifejlődött mellette.
...

A rmoahalok, a tlavatlik és a toltékok mágikus erejének forrása egy tökéletesen kitágított éteri organizmus volt, mely messze túl­nyúlt a fizikai test határain. Beszédük például szorosan összekap­csolódott a természet erőivel, szavaik nemcsak a növények fejlő­dését, a vadállatok megszelídítését segítették elő, de azonnali és csodálatos gyógyulást hoztak a betegnek, és borzalmas pusztító­erővel rendelkeztek. ... Az atlantiszi alfaj ok vezetői nem voltak egyenrangúak a kö­zönségesen fejlődő emberi lényekkel, bár természetesen bizonyos szempontból összetartoztak társaikkal; ám mivel abban a korszak­ban a fizikai test lágyabb, hajlékonyabb, képlékenyebb volt, a ma­gasabb szellemi lények számára lehetséges volt, hogy emberi for­mát öltsenek. A vezetők mentális és szellemi kvalitásukban az em­berek felett álltak, és kortársaik emberfelettinek látták őket. Isteni­emberi hibridlényeknek lehetne őket nevezni, valamiféle Isten ­Embereknek. Minden alacsonyabb rendű halandó nagy hódolattal adózott nekik, hálásan fogadta irányításukat, és feltétel nélkül engedelmeskedett parancsaiknak. Ilyen felsőbbrendű lények irányították az embereket a tudomá­nyok, a művészetek, a jog és a vallás területén, és ők tanították meg nekik a szerszámkészítés technikáit és a kézművesség gya­korlatát is. Ezek a felsőbbrendű emberek az új fajok létrejöttének törvé­nyeit is ismerték. Jóshelyeiken kiválasztották a különleges tanuló­kat, és őket a többiektől elválasztva orákulumokba küldték. Ott ezeket a tanulókat megtanították arra, hogy kifejlesszék azokat a képességeket, amelyek egy új faj kitenyésztésekor szükségesek. Az ilyen, gondosan megtervezett mutációk, melyek az atlantiszi kor alfajainak születését és egymásra következését szabályozták, hatalmas ellentétben álltak a tökéletesen más természetű mutáns tí pusok megjelenésével. Ebben a történelem előtti korszakban a test méretét, formáját és képlékenységét nagyobb mértékben befolyásolták a lélek volta­képpeni minőségei, mint az öröklődés. Ha valaki a mágikus erő­ket nem helyesen használta fel, hanem ösztöneinek, vágyainak és szenvedélyeinek önző kielégítésére, akkor a teste - formájában és méretében - óriássá és groteszkké vált. ... Az atlantiszi korszak első felének tudatos evolúciója az emléke­zet erőinek kifinomítása irányában haladt. Miután akkoriban még nem létezett a fogalmi gondolkodás képessége, személyes tapasz­talatot csakis emlékezés útján lehetett nyerni. Amikor egy régi at­lantiszi lelke előtt megjelent egy képzet; számos hasonló, koráb­ban tapasztalt képre emlékezett vissza. Igy halmozódott fel a böl­csesség és az annak megfelelő személyes ítélet. A közösségi életet is az emlékezés képessége kezdte megfor­málni ezen az elveszett kontinensen. Az embercsoportok olyan férfit választottak vezérüknek, aki gazdag emlékraktárat halmozott fel magában. A faji identitás alapvetően a közösségi emlékezet egyik oldala volt. Egy további fokozat volt az, amikor az emlékezés egyfajta "vér­ségi emlékezet" formájában szállt nemzedékről nemzedékre. Az emberek olyan tisztán elevenítették fel elődeik cselekedeteit, ami­lyen tisztán saját életükre emlékeztek. Az uralkodók fiaiknak és uno­káiknak adták át bölcsességüket. Az őskultuszok valamelyest ha­sonlóan fejlődtek ki, mint sok évezreddel később az ősi Kínában. Királyi dinasztiák hatalmas királyságokat és birodalmakat építettek fel, és az uralkodás folyamatos fonala duzzasztotta a királyi emlé­kezetet, mely az ítélethozás alapja volt. Mégis, éppen az emlékezés hatalma volt az, mely nagymértékű és katasztrofális személyi kultuszt hozott magával, amelyben a személyes becsvágy a végletekig fejlődött. Minél nagyobb volt egy vezető személyes hatalma, annál jobban ki akarta használni azt. És mivel az atlantisziak mágikus erejükkel befolyásolni tudták a természetbeli életerőket, ennek tisztességtelen alkalmazása ka­tasztrofális következményekkel járt. A növekedés és a szaporodás erői, természetes funkcióikból kiszakítva és azoktól függetlenül al­kalmazva, mágikus kapcsolatban álltak a levegőben és a vízben működő elementális erőkkel. A leghatalmasabb turáni királyok kö­zül az orákulumban sokat bevezettek az elementális szellemek mű­ködésébe. Ezekben az iskolákban önző módon visszaéltek a taní­tással, és olyan szent termékenységkultuszokat teremtettek, ame­lyek a legborzalmasabb romlást idézték elő. Az emberi szaporodás erőinek eltérítését is alkalmazó fekete mágikus rítusok hatalmas és baljós hatalmakat engedtek szabadjára, és az egész földrész végzetes, katasztrofális szélviharok és vízözön közepette bekövet­kezett pusztulásához vezettek. Atlantisz történetének ebben a pillanatában teremtettek meg egy új fajt, amelynek az volt a feladata, hogy az ember szellemi lényegét megmentse a kipusztulástól, és az emberiséget megillető fejlődést biztosítsa az elkövetkező évezredekben, egészen a mi posztatlantiszi korunk első feléig.

Az Atlantisz degenerált népeinek mágikus képességeiben rejlő romboló hatalmakat csak egy magasabb rendű képesség megjele­nése állíthatta meg - a gondolkodás képessége. A gondolkodás ereje még a múltra való mágikus emlékezést is felülmúlja. Az ember a gondolkodás segítségével összehasonlít­hatja tapasztalatait, és improvizálhat. A gondolkodás következmé­nyeként feltűnik az erkölcsi ítéletre való képesség, mely az ösz­tön, az impulzus és a vágy egyébként telhetetlen erőit ellenőrizhe­ti és szabályozhatja. Az atlantiszi ember törekvésének, hogy per­verz étvágyát önző módon kielégíthesse, mely fokozatosan tönk­retette a földrészt, csak a gondolkodás hatalma és a lelkiismeret belső hangjára való hallgatás képessége vethetett véget. A szorongató szükség eme állapotában jött létre a "vezető faj". De ez az új faj, az árja rossz, nem csupán a korábbi atlantiszi al­fajok finomítása útján jött létre. Egyfajta ugrás következett be az emberi evolúció egész folyamatában azért, hogy megalkothassák a gyökérfajt, hogy az az Atlantisz teljes pusztulását követő idők­ben, új környezeti feltételek között tovább éljen. A régi típusú képi tudatot, mely a fizikai világ láthatatlan lénye­gét színes képzetekben tükrözte vissza, a lényegi világ közvetlen érzéki felfogás útján való látására való képesség váltotta fel. Az újfajta árja ember éteri organizmusa összezsugorodott, elősegítve ezzel a személyes intelligencia és az érzéki világ közvet­len látomásának megjelenését. De a gondolkodásra és az érzéki megragadásra való képesség megszerzésének az volt az ára, hogy az emberi szervezet teljesen elvesztette a természet és az életerők feletti mágikus hatalmát. Még az ember alapvető alakja is tökéle­tesen megváltozott. A tlavatlik, toltékok és turániak képlékeny, formálható, hajlítható, laza porcú testének helyébe a mai emberíi­gura, a csontvázzal rendelkező test lépett. Az új fajt kemény időjárási körülmények között, a földrész leg­északibb, kinyúló részén tenyésztették ki. Csak több emberöltősorán, fokozatosan sikerült olyan testet kifejleszteni, amelyik elég szilárd volt ahhoz, hogy ellenálljon a korábbi atlantiszi fajokat el­torzító ellenséges lelki hatalmaknak. Az éteri test eközben fokoza­tosan összezsugorodott, és az utódok már semmilyen mágikus ha­talommal nem rendelkeztek a természet felett. De az élettestnek ez a része - most már a fizikai testtel egyesülve - a gondolkodás alapvető eszközévé kezdte átalakítani a fizikai agyat. Ennek a fo­lyamatnak a lezajlása közben az új nemzedékek az "ént", vagyis az egót, a testen belül kezdték érzékelni, és ezáltal megszületett az "öntudat" első emberi élménye. A harcos vezetőknek kiválasztottakat hegyi orákulumokba küld­ték, és kemény fegyelem mellett rideg nevelésben részesítették óket.

Azt tanították nekik, hogy mindent, ami a földön látható módon szembekerül velük, a makrokozmosz láthatatlan hatalmai irányítanak, és nekik az életüket e hatalmak feltétel nélküli szolgá­latába kell állítaniuk. Képzésüket a hibrid Isten-Emberek vagy fel­sóbbrendű emberek irányították, akik eljuttatták őket addig a pon­tig, ahol gondolkodás útján megragadhatták az árja faj továbbfej­lesztésének alapelveit. Mindenekelőtt arra tanították meg őket, hogy tiszteljék és védelmezzék vérük tisztaságát. Megszilárdították és próbára tették erkölcsi akaraterejüket, mert önző természetű vágyaikat és sóvárgásaikat félre kellett tenniük. Ily módon a faj legkiválóbb egyedeinek legjobb tulajdonságait fejlesztették, s így folyt az árja faj kifinomítása. A földrész déli részén élő degenerált fajok hatalmas uralkodói meglátták az árják fejlődésében rejlő veszélyt, és háborút indítot­tak ellenük. Az árja hősöknek a hegyek lábát körülvevő ködben kellett szembeszállniuk a fosztogató népek rettenetes hordáival, melyek közül soknak groteszk alakja, hatalmas termete volt, s a leg félelmetesebb mágikus hatalmakat tudták megidézni, és ember­feletti tettekre voltak képesek. Az árják újsütetű intelligenciájukat használták fel velük szemben, és az improvizációra való képessé­gük magasabb rendűnek bizonyult minden rájuk küldött varázslat­nál.
Ezeknek a történelem előtti, az első tudatos lények és a ször­nyű mágikus teremtmények közt lezajlott csatáknak a kegyetlen­sége nyomokban megtalálható a mítoszokban, különösképpen az óriás lények legyőzéséről szólókban. Az árják és a földrész korábbi alfajai közötti legfontosabb kü­lönbség magában a tudatosság jellegében rejlett. Az új faj tömegei teljességgel képtelenek voltak a szellem bármiféle közvetlen meg­ragadására. Éjszaka beléptek az alvás ürességébe, nappal pedig vakok voltak a természetben működő szellemek megpillantására. A korábbi emlékezetre való képesség egyre apadt, és minden egyes Új nemzedék egyre jobban el volt zárva az emberiség szellemi erede­téről való mindenféle tudomástól. Ezek az árják sok tekintetben hasonlítottak a modern emberre, bár nem voltak a háromdimenziós tudatosság rabjai, mint mi, mivel gondolataikat valamiféle isteni hatalom ajándékaként értékelték. Akkoriban még nem létezett a gondolatok értelmi módon való irányításának és kombinálásának a képessége. Úgy tűnt, a gondolatok e helyett egy magasabb létből áramlanak, hogy vezessék őket, és irányítsák akaratukat. Hogy az árja népet megszabadítsák az érzéki világhoz való kö­töttségből fakadó szellemi vakságától, a faj elitje a "Nap-oráku­lumban" felkészült a beavatásra. További, még ridegebb önfe­gyelemre és engedelmességre való nevelés után a kiválasztott ke­vesek asztráltestében kifejlesztették és megnyitották azokat a köz­pontokat, amelyek lehetővé tették a szellemi hierarchiák meglátá­sát. Az új beavatottak a "napkerék" vagy "négykarú horogke­reszt" jelképe alatt átvették a faj vezetését, és az embertömegek és a láthatatlan magasabb hatalmak közötti közvetítőkké váltak. Új vallásuk az élet minden oldalát kapcsolatba akarta hozni a világ isteni egyetemes rendjével. Az árja népeket a nagy Manu, a felsőbbrendű emberek, azaz Is­ten fiai közül az utolsó vezette ki Atlantiszból. Európán és Ázsián keresztül vándoroltak a Góbi-sivatag területére, onnan pedig a tibeti Himalája magaslataira.

Ott, a világ közepén alapítottak egy Nap-orákulumot, mely az Atlantisz utáni kor hét civilizációját volt hivatva vezérelni és irányítani. Ebben az orákulumban beavatotta­kat képeztek, akik számos különböző nép vezetőiként születtek új­ra. Ezek a népek szintén túlélték a vízözönt, és Európa, Ázsia és Amerika különböző részein telepedtek le. A legtisztább árja népek legnagyobb része Indiában telepedett le. Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt a Titkos Tanok eme néhány részének feltárása Adolf Hitler termékeny és sátáni elmé­jének további alakulására.
/részlet : T. Ravenscroft, A végzet lándzsája c. könyvéből/
Published in Ezotéria

Shambala

Sunday, 01 April 2007 10:59
shambalaA régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek egy bizonyos Sambhalát, ám ezt a helyet hiába is keresnénk a térképen, nem találnánk.
A modern tudósok véleménye megoszlik arról, valóban létezett-e az a földi paradicsom, amelyet a hagyományok emlegetnek. Egyesek a fantázia szüleményének tartják, mások viszont valamelyik közép-ázsiai történelmi királysággal azonosítják.

Mindazt, amit a helyérõl tudunk, egy tibeti legenda foglalja össze, amely Sambhalát az "északi nyugalom helyé" -nek nevezi, ami arra utal, hogy a mitikus birodalom valahol Tibettõl északra található. Ezt támasztják alá az indiai hagyományok is, miszerint a Himalájától északra van egy Kalapa nevü hely, ahol tökéletes emberek élnek.

A legenda szerint Buddhát Sambhalában avatták be a kálacsakra (az Idõ Kereke) tanaiba, melyek asztronómiát, asztrológiát és egyéb kozmikus elméleteket tartalmaznak. A rejtett hely - azt beszélték - egy völgy mélyén búvik meg, s óriási hófödte hegycsúcsok ölelik körül. Megköelítését egy tó vagy kiszáradt tó meder nehezíti, s csupán egy keskeny hágón vagy barlangon keresztül vezet oda út. A lámák szentül állítják, hogy Sambhalába nem juthat el minden vándor - csak az, aki meghívást kapott.

Ha feltételezzük, hogy ez a mitikus birodalom valóban létezik, akkor valószínûleg a Kína nyugati felében húzódó hatalmas területen kell keresnünk, melynek ma Hszincsiang Ujgur a neve. Itt, a Kunlun, a Tien-san és az Altaj hegyláncai között több szélfútta medencét találunk, amelyek 3000 évvel ezelõtt virágzó városi civilizációknak adtak otthont. Egyes tudósok szerint Sambhala mítosza azokból az elképzelésekbõl eredeztethetõ, hogy az Altaj hegység valaha a sámánok lakhelye volt.
 
A hagyomány szerint Sambhala lakói maguk gyógyították minden betegségüket, olvasni tudtak mások gondolataiban, megjósolták a jövõt, és akár 100 évig is éltek. Királyuk állítólag meglepõen fejlett technikákat ismert. Valami üveg- tükör - akárcsak ma egy zárt láncú televíziós rendszer - lehetõvé tette, hogy igen messzire ellásson, sõt egy speciális lencse segítségével egy égre nyíló ablakon át más bolygók lakóinak életét tanulmányozta. "Kõlovai, melyeket a szél energiája hajtott", a léghajóra emlékeztetnek.
Tibeti jövendõmondók szerint Sambhalának 32 királya lesz, s mindegyikük 100 esztendeig uralkodik. Az elsõ az i. e. VI. században, Buddha életében volt hatalmon, az utolsó pedig hatalmas seregével majd gyõzelmet arat a gonosz erõi felett, és meghozza az aranykort az egész földkerekségnek. Akkor oldódik majd meg Sambhala rejtélye is.

 

Published in Misztikus helyek

A beavatási központok és a történelem

Tuesday, 07 November 2006 09:09

treeMinthogy e területen zavarok uralkodnak, nem lesz haszontalan pontosítanunk, hogy mi értendő általában "beavatási központok" és "beavatási szervezetek" alatt.
A beavatás - eredeti és csorbítatlan jelentésében - a tudatnak az emberi és individuális kondicionáltságon túli megnyitásában áll, s az alany "ontológiai status"-ának megváltozásával jár együtt, ami egy magasabb szabadsághoz és magasabb megismeréshez vezet. Ez egy bizonyos módon transzcendens, vagyis nem pusztán emberi befolyásnak az egyénbe történő beoltásával kapcsolódik össze. Az efféle befolyás általában átadódik, és egy beavatási központnak ez az átadás a lényegi funkciója.

Ebből ered a távoli és rejtélyes eredetű, adott "tradícióval" együttjáró megszakítatlan "láncolat" ideája (az iszlámban erre éppen a silsila kifejezést használják). A guénoniánus iskola szerint, ha a különféle beavatási központok autentikusak és "szabályosak", akkor egy egységes középponttal állnak kapcsolatban, ahonnét kezdetüket veszik. Ha valaki azonban egy ehhez hasonló felfogást mindenképpen igazolni és emellett kitartani szándékozik, akkor ez komoly problémákat vet fel. 
 
Az itt tárgyalandó téma kedvéért a spirituális influenciák azon arculatát fogjuk megvizsgálni, ami nem pusztán "megismerésre", spirituális megvilágosodásra, gnózis megvalósítására, hanem egy hatalomra is vonatkozik. Ez a valakitől származó - valódi - hatalom egyfajta pozitív megerősítésnek is tekinthető, mert amíg a magasabbrendű szférák tisztán benső területen maradó megismeréséről van szó, bizonyos illúziókat lehet táplálni. A hatalom megjelenése - amennyiben az ténylegesen igazolható - ekkor a beavatás révén átadódó megismerés valósága és mibenléte számára is egy közvetett, de kellőképpen pozitív jel.
Az iniciatikus centrumok, spirituális influenciák kapcsán Titus Burckhardt ezért mondhatta, hogy "ha ez utóbbiak akciója nem is mindig nyilvánvaló, de mérhetetlenül fölülmúlja mindazt, ami az ember hatalmában áll". E témát vizsgáljuk most meg a valóság és a történelem szempontjából. A mai világban lévő beavatási szervezetek létezéséről és állapotáról Burckhardttal volt egy barátságos vitánk. Ebben magunk részéről nem azt akartuk mondani, hogy többé e szervezetek nem léteznének, hanem inkább, hogy ezek egyre ritkábbá és nehezen hozzáférhetővé váltak (mindig fontos előfeltétel, hogy autentikus beavatási szervezetekről beszélünk, és nem hamisított csoportokról, amelyek egy ilyen jelleg bitorlására tartanak igényt). Úgy tűnik, az efféle szervezetek, valamint az ezek által manifesztálódó erők fokozódó "visszahúzódása" megy végbe. Egyébként, az általánosan ismert tradíciókat vizsgálva, e jelenség egyáltalán nem korlátozódik pusztán a jelenkorra. Elég azon szövegeket idézni, amelyekben arról van szó, hogy a Grál keresése ugyan a végére ért, de a Grál templomosai egy isteni rend irányába Nyugatot elhagyták és misztikus, mágikus tárgyukkal együtt - ami többé nem maradhatott a "bűnös népek között" - egy rejtélyes vidékre települtek át, amit olykor azzal azonosítottak, ahol "János pap" uralkodik, valamint a Grál kastélya, Montsalvat is mágikus módon ide helyeződött volna át. Mindebben természetesen a szimbolikus dimenziókat sem szabad figyelmen kívül hagyni. monsalvatEgy másik, még kevésbé régi tradíció a rózsakeresztesekre vonatkozik. Miután számos, nagy feltűnést keltő híresztelés jelent meg, különösképpen Manifesztumaikkal kapcsolatban, amelyekben tudatták "látható és láthatatlan jelenlétüket" és egy általános fensőbb rend helyreállításának a tervét, a rózsakeresztesek is "visszavonultak"; mindez a XVIII. század kezdetére megy vissza, amely miatt ragaszkodni kell ahhoz, hogy ezután egyes csoportok minden szabályszerű leszármazás vagy tradicionális folytonosság hiányában csak törvénytelenül minősíthetik magukat "rózsakeresztesnek".
Mindehhez egy iszlám bizonyítékot is hozzá lehetne fűzni, amelyet az izmaelita beavatási áramlat, különösen az úgynevezett Tizenkettek irányzata nyújtott. Az ezzel kapcsolatos szemlélet szerint az Imám, a Rend legfőbb vezetője - egy fentről jövő hatalom megnyilatkozása, valamint az iniciációk princípiuma - hasonlóképpen "visszavonult". Számítanak azonban arra, hogy ismételten meg fog jelenni, noha a mostani időszak az ő "hiányának" a korszaka.
Ugyanakkor véleményünk szerint mindez nem jár azzal, hogy a beavatási központok szigorúan véve ma már nem léteznének. Kétségtelen, hogy ilyenek még fennállnak, mégha e tekintetben Nyugat nem is bővelkedhet, és más területekre kell utalni: az iszlám világra és Keletre. Ez a problémát a következőképpen veti fel: ha - miként Burckhardt állítja - az iniciatikus jelleget az ilyen központok valódi letéteményeseiként megjelenő szellemi influenciákban egy, a külső világra is hatással bírni képes akció princípiumának kell tulajdonítani - ami "ha nem is mindig nyilvánvaló, de mérhetetlenül fölülmúlja mindazt, ami az ember hatalmában áll" -, akkor miként kell értelmezni a még mindig létező (nem pusztán csak túlélő) ilyen központok és a legutóbbi történelem eseményei közötti kapcsolatot?
Tradicionális nézőpontból a történelmi folyamat általában véve involutív és feloldó jellegű. Ilyen esetben a kibomlásokban működő erőkkel szemben vajon mi a beavatási központok szerepe? Ha ezek még mindig birtokolják az említett befolyásokat, akkor egy, az ezek által felvett sajátos hozzállásra kell-e gondolni, amikor e befolyásokkal nem élve az involució folyamatát nem gátolják meg, vagyis ragaszkodni kell-e ahhoz, hogy a "szolidifikáció" és a környezet érzékfeletti részébe való behatolhatatlanság általános folyamata - miközben egyfajta törést idéz elő - immár minden olyan akciót kétségessé tesz, amely a tisztán spirituális és benső értelemben vett beavatási területen túllép?
Helyénvaló, ha valaki megvizsgálja és pontosítja azokat az eseteket, amelyekben történetileg nem más zajlott le, minthogy mindannak beérett a gyümölcse, amit korábban elvetettek. Az embereknek meghagytak egy alapvető szabadságot, s ha ezt ők saját romlásukra használták fel, a felelősség rájuk hárul és nincs ok beavatkozásra. Nos, ennek kapcsán Nyugat esetét lehetne felidézni, ami egy ideje már az antitradíció útjára lépett és az olykor jól látható, máskor a felületes szemlélő elől elrejtőző okok és okozatok láncolatán keresztül a mai állapotába, az ősi tradíciók által már előre megjósolt kali-yugába, "sötét kor"-ba jutott el végzetszerűen.
De más esetekben a dolgok ettől eltérnek. Vannak olyan civilizációk ugyanis, amelyek mivel nem tűztek ki elhibázott célokat, nem ugyanezt az utat követték, s olyan külső befolyásoknak voltak kitéve, amelyek ellen képesek lettek volna védekezni. De úgy tűnik, nem ez törént. Például az iszlám esetében minden bizonnyal vannak még létező beavatási központok (sufi), azonban ezek jelenléte egyáltalán nem akadályozta meg az arab országok antitradicionális, "haladó szellemű" és modern értelemben vett "fejlődését", ennek összes következményével.
Emellett Tibet esete döntő jelentőségű. Tibet eredetileg egyáltalán nem vélte úgy, hogy a nyugati országok útjához valamilyen hasonlót kellene járnia. Tradicionális struktúráit sértetlenül őrizte meg és olyan országnak tekintették, amelyben az érzékfeletti és isteni hatalmakkal kapcsolatban álló egyének és csoportok a leginkább léteznek. Mindez azonban nem jelentett akadályt ahhoz, hogy a kínai kommunista hordák Tibetet elárasszák, profanizálják és lerombolják, ami egyúttal véget vetett Tibet nyugati spirituális körökre oly nagy vonzerőt gyakorolt mítoszának. Vagyis elvben megvoltak az előfeltételei egy olyan gyakorlati lehetőség alkalmazásának is, amit egy nem pusztán emberi és materiális rend befolyásainak tulajdonítanak.
Ezzel kapcsolatban annyit kívánatos pontosítani, hogy nem a védelem valamiféle láthatatlan és mágikus gátjára gondolunk, ami Tibet megszállóit bekerítette volna. Elegendő valami nagyon kevéssé feltűnőt elképzelni. Például az úgynevezett modern metapszichikai kutatások is utalnak arra, hogy a "parafizikai jelenségek" valóságossága szigorú ellenőrzés közepette már bizonyítást nyert, vagyis annak a lehetősége, hogy tárgyak áthelyeződjenek, elmozduljanak vagy egy bizonyos magasságra felemelkedjenek, anélkül hogy ennek egy normális magyarázatát lehetne adni. Noha a metapszichikai kutatások csaknem kizárólag az alanyokban tudattalanul működő folyamatokkal foglalkoznak, olyan jelenségekkel, amelyek önkéntelenül és nem akaratlagosan, gyakran médiumisztikus módon teremtődnek, mindazonáltal azt a tényt is megállapították már, hogy a pszichikus ágens olyan jelenségeket is képes egy nehéz tárgy felemeléséhez hasonlóan előidézni, amelyek még annál is kétségtelenül magasabb erőt foglalhatnak magukban, mint ami például egy halálos kimenetelű agyi sérülés előidézéséhez szükséges. A bilokáció, vagyis a saját képnek egy távoli helyre történő kivetítésének jelenségét szintén már rögzítették (egyébként úgy tűnik, hogy Pietralcinai Pius atyával is ez történhetett).
Nos, mindabból, amit szavahihető utazók és megfigyelők A. David-Neeltől kezdődően észleltek, megállapítható, hogy Tibetben hasonló jelenségek nyertek bizonyítást, mégpedig nem mint médiumisztikus és öntudatlan jellegűek, hanem tudatosan és akaratlagosan vezérelt, diszciplinák és az iniciációk révén lehetséges jelenségekként.
Az ilyen természetű erőket elég lett volna arra használni, hogy például egy agyi sérülést idézzenek elő, vagyis Mao tse tungra abban a pillanatban lehetett volna lesújtani, amikor az első kommunista osztag átkelt a tibeti határon. Vagy akár a saját kép kivetítésének a hatalmát is használhatták volna oly módon, hogy a kínai kommunista vezető elé egy figyelmeztető jelenséget idéznek.
Aki a beavatási központokkal kapcsolatban Burckhardt fentiekben bemutatott elképzelését fogadja el, és aki fenntartja, hogy hasonló beavatási központok még ma is léteznek, annak nem szabad, hogy az elhangzottak puszta képzelődésnek tűnjenek. Talán a tibeti tradíciók nem beszéltek-e a híres Milarepáról, aki életének első időszakában, mielőtt a Nagy Megszabadulás felé elindult volna, rabló volt és önmagát a fekete mágiának szentelte, és pontosan egy ilyen mágia segítségével idézte elő saját ellenfeleinek lemészárlását? Tibet bukásánál mindez akár működhetett is volna, anélkül azonban, hogy működésbe hozott volna egyfajta Nemezis erőt. Egy, a Borla kiadó által olasz nyelvre is nemrégiben lefordított könyv beszél azon lámák viszontagságairól is, akik mást nem tudtak tenni, mint saját életüket mentve elmenekültek, miközben hazájukban öldöklés volt, és a megszállók arra törekedtek, hogy minden szakralitást kiirtsanak, s a népesség kommunista, ateista "átnevelését" elkezdjék. Az egyedüli ellenállást a járhatatlan vidékekre visszavonult tibeti partizánok gerillaakciói jelentették. Szükségtelen azonban arról beszélni, hogy egy, a fent említett okkult ellenállás mit jelenthetett volna. Ennek értelme banálisként és szellemtelenként tüntette volna fel azoknak az utaknak és magyarázatoknak a csodáit, amelyeket a modern nyugati világ nagyra tart.
Az általunk előzőleg felvetett problémát így nem lehet megfelelőképpen tisztázni. Az egyedül alkalmazható nézőpont a már említett sajátos egzisztenciális törés gondolata, vagyis a valóság bizonyos részének autonómmá válása, ami egyfajta következményként az érzékfeletti befolyások vonatkozásában áthatolhatatlanná lett történelemre is vonatkozik. Itt a ciklusok doktrínájára szintúgy emlékeztetni lehetne, különösen mindarra, amit pontosan egy ciklus lezáródásáról fogalmaznak meg. A kérdéses esetben azonban nem a morális szempontok a meghatározóak, hanem egy általános folyamat, amelybe ennek ellenzői szintén betagozódnak. Továbbá egy, az iniciatikus központoknak adott olyan "parancsszó" lehetőségét sem szabad kizárni, amely arra vonatkozna, hogy azok a végzet beteljesülésébe ne avatkozzanak bele.
E helyütt az eszmék meglehetősen messzire, a világ kifürkészhetetlen irányaihoz vezető, valamint - egy másik megközelítésben - a szabadság és a szükségszerűség közötti kapcsolatra mutató rendjéről van szó, e tekintetben viszont különösen hangsúlyozni kell azt, amit bizonyos, akár negatív és drámai élmények adhatnak, amelyek egy sajátos beállítottságot, egyfajta próba jelleget vesznek fel. Miként látható, ez egy nagyon tág problémakör, ahová a történelem teológiája is néha bemerészkedik. Minderre bővebben majd egy másik alkalommal fogunk visszatérni, mivelhogy itt csak egy általános alapvetés történthetett meg, amiért is a jelen írás sajátos érvelésének kibővítését a későbbiekre halasztjuk.
Julius Evola
ford.: Németh Norbert

* Megjelent a Vie della Tradizione folyóirat harmadik, 1971. július-szeptemberi számában.
Published in Ezotéria

Read 41017 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17891 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16673 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 13130 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 11062 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10598 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8138 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7659 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7425 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7224 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ