A legtitokzatosabb könyvtár indiában található

Rate this item
(46 votes)

palmalevel3"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és a jövőm!"

Ezekkel a szavakkal kezdte elbeszélését Bartholomaus Schmidt, müncheni üzletember, akinek a történetéről Johannes v. Buttlar, amerikai író és tudós számol be az Időkiesés című könyvében.

Schmidt a pálmalevél-könyvtárak állítólagos létéről már régebben hallott, de címüket a hazájából nem tudta kideríteni. Ezért Indiába utazott, azonban hónapokig tartó keresés után sem találta meg azokat. Csalódottságában éppen Münchenbe készült visszatérni, amikor az utolsó napon a hotel recepciójánál egy német elvezette a megoldáshoz. Kérdéseire az illető a világ legtermészetesebb hangján közölte vele, hogy azok léteznek. "Önnek Bangalore-ba kell utaznia, én személyesen voltam ott tavaly. Shastri, a pálmalevél olvasója akkor azt mondta, hogy egy éven belül - pontosan december 28-án, azaz holnapután - megnősülők. És valóban, nekem holnapután lesz az esküvőm! Egyébként akkor ebből egy szót sem hittem el! Különös történet, nem?"

A müncheni üzletember ezután azonnal Bangalore-ba, a Dél-Indiában lévő Mysore szövetségi állam fővárosába utazott, ami Madrastól 280 km-re, nyugatra van. Itt felkereste a Shastri család tulajdonában lévő régi uradalmi villát, ami Bangalore-ban, a Charmarajpet, 5 Main Road 33. sz. alatt található. A jelenlegi pálmalevél-olvasó Sri Jyotishacarya Ramakrishna Shastri tudós és filozófus. A középkorú férfi Schmidt-től csupán a születési adatait kérdezte meg, majd az archívumból kb. 20 perc múlva két pálmalevéllel tért vissza. Ezután az egyikről olyan részleteket olvasott fel a német férfi magánéletéről és hivatali pályafutásáról, amelyek teljesen megfeleltek a valóságnak. Így pl. azt, hogy már három házasságot tud maga mögött, és az utolsó felesége nemrég halt meg. Schmidt ezután a második pálmalevél segítségével a jövőbe is betekinthetett. Ebből több, még rá váró eseményről szerzett tudomást, megtudta halálának az időpontját is. (Emiatt egyelőre nem aggódik, mert a 87 éves kort megéli.)

PálmalevélAz indiai pálmalevél-könyvtárakból a hagyományok szerint életrajzokat senki nem vihet magával, Schmidt-nek azonban mégis sikerült. Bangalore-i tartózkodása során ugyanis tudomást szerzett egy másik - ugyancsak Dél-Indiában lévő - könyvtárról, ami egy nemrég felszámolt kolostorban volt. Odautazott, ahol nagy nehézségek árán ugyan, de Shastri nevét megemlítve átadtak neki egy köteg pálmalevelet a "saját felelősségére". Ezeket az ottani szerzetes "Szent Iratoknak" nevezte, és felhívta a figyelmét a fokozott őrzésükre. Az Időkiesés című könyvből megtudhatjuk, hogy a bangalore-i könyvtár 3665 kötetet foglal magában, amelyek mindegyike 365 pálmalevelet tartalmaz. Az olvasás művészete családi hagyomány, ami mindig az apáról a legidősebb fiúra száll. A leheletvékony pálmalevelek 6 cm szélesek és 48 cm hosszúak. Az élettartamuk kb. 800 év, ami után elöregednek, törékennyé válnak. Tartalmukat ezért periodikusan újramásolják. A levelekre olyan emberek életrajzát karcolták bele több ezer évvel ezelőtt, akik ma élnek és egy napon majd felkeresik ezeket a könyvtárakat! Aki nem utazik ide, annak az életrajza nincs meg, vagyis a pálmalevelek írói tudták előre, hogy a könyvtárak látogatói kik lesznek. Az emberek sorsa versformában, ősi tamil nyelven, sűrű sorokban van leírva. Az írásjelek kb. 1 mm magasak, így puszta szemmel nehezen ismerhetőek fel.
Minden látogatónak két pálmalevele van, az egyiken a múlt, a másikon pedig a jövő eseményei vannak feltüntetve. A múltat tartalmazó levélen többek között szerepel az illető neve, foglalkozása és korábbi inkarnációi. Adatok olvashatóak emellett az érintett szüleiről, testvéreiről, feleségéről és gyermekeiről. Külön fel vannak sorolva a látogatás napján még élő hozzátartozók. Az esetleges testi ismertetőjegyek is le vannak írva. Gyakran közlik a látogatás napját, sőt a látogatót fogadó pálmalevél-olvasó nevét is. Az életrajzok nagyon élethűek, az illető gyakran úgy érzi, mintha azok írója személyesen is részt venne az életében. Bizonyos szavak és fogalmak gyakran képszerű magyarázatokkal vannak körülírva. A mozdonyvezető hivatását pl. a következőképpen ismertetik: " Olyan gépi berendezés vezetője, amivel lehetőség van arra, hogy gőz vagy más energia segítségével sok embert nagy távolságra szállítsanak." Az első pálmalevélen szereplő adatok ismertetése után az érintett kérheti, hogy a második pálmalevélről olvassák fel a jövőjét. Ezek az események 2,5-5 éves időintervallumokban vannak összefoglalva, s mint Schmidt esetében is látható volt, fel van tüntetve a halál dátuma, és az órája is. A pálma-levél olvasás elválaszthatatlan a Shuka Nadi elnevezésű keleti filozófiai irányzattól (a Shuka Isteni bölcsességet, a Nadi az idő egy pillanatát jelenti), aminek a tana 5300 évre nyúlik vissza.
Az ebben jártas pálmalevél-olvasó elemzi a születés pillanatát, és a pálmalevélen feltüntetett sorshoz szellemi, lelki és gyakorlati tanácsokat ad. Abból a célból teszi ezt, hogy az egyén az életlehetőségei ismeretében mindig a legjobbat tegye. Tehát az illető lelki és szellemi fejlődését próbálja szolgálni, elősegítve az evilági kötelezettségek jobb megértését, a leveleken feltüntetett "Isteni terv" megvalósulását. Azt vallja, hogy az ember jelenben zajló földi életének egyes eseményei előre meg vannak írva, ez a karma, amit többnyire maguk az egyének hoznak létre az előző életeikben elkövetett hibáikkal. Ugyanakkor a karmikus feladatok megoldásának a módjában, és az előre meg nem írt események, új karmák létrehozásában szabad akaratunk van.
A Shuka Nadi filozófiája az, hogy a Föld "csak" iskola! Ittlétünk oka pedig az egyre magasabb lelki fejlettségi szint elérése, vagyis az önzetlen szeretet elsajátítása, ami az egyszer véget érő inkarnációk során történik.

 

A világ 50 év múlva

Az ősi írásokban a világ jövőbeni eseményei is megtalálhatók. Főként a Kanchipuram-i és a Bangalore-i könyvtárakban fellelhetők a világ jövőjére vonatkozó kijelentések, megközelítőleg ötven évre előre megírva. Az írások szerint a társadalmunk döntő változások elé néz. Az Egyesült Államok által elindított,  terrorizmus elleni világméretű harcban - mely elsősorban az amerikai hegemóniára való törekvések keresztülvitelét szolgálja - a NATO tagállamai is részt vesznek katonai akciók formájában, amerikai vezetés alatt. A támadási célok többek  között Irán, Jemen, Líbia, Sri lanka, Malájzia és Szudán lesznek. A legérdekesebb azonban az a tény, hogy a prognózisok szerint az Irak elleni támadás, mely februárban kellene elkezdődjön, egy amerikai "Vimana" elpusztítása miatt egy hónapot késni fog.  A Vimana az írásban repülőgépet vagy éppen űrhajót jelent.  És valóban az amerikai űrhajó, a Columbia balesete miatt az Irak elleni amerikai háború a tervezettnél később kezdődött.

A megnevezett katonai akciók a világ további polarizálódásához vezetnek. A világméretű konfliktus, a rettegett harmadik világháború azonban a pálmalevelek jóslatai szerint nem fog bekövetkezni. Ehelyett az elkövetkező évtizedekben számos helyi és regionális háború rázza meg a világot, többek között Afrika és Ázsia sok országában. Így például India és Pakisztán között is kiújul a fegyveres konfliktus, a Közel-Keleten újabb háború tör majd ki Izrael és Pakisztán között, melynek kiváltó oka egy magas rangú pakisztáni méltóság meggyilkolása lesz. A háborúba ezúttal a szomszéd országok, Szíria és Jordánia is be lesznek rángatva. Fennáll a veszély, hogy a harcok során nukleáris fegyvereket is bevetnek, mely a Közel-Kelet nagy részének elsivatagodásához vezet.

Európában a balkánon 2040-ig újabb harcok várhatók. A következő háborút a szerb államfő meggyilkolása váltja majd ki. Közép és Nyugat-Európa valamint az Egyesült Államok újabb terrorista támadások célpontja. A támadások száma viszonylag alacsony lesz, a hatásuk annál nagyobb. A támadások egyre gyakrabban történnek turisták által látogatott helyeken, Spanyolországban és Olaszországban, ami jelentős emberáldozatokkal jár majd. Európa ezen felül masszív bevándorlástól szenved majd, melyet a világ más részén kitörő háborúk váltanak ki. Az európai szociális rendszereket túlterheli a menekülők tömege, az európai infrastruktúra eléri a terhelhetősége határait. Hasonló problémákkal fog küszködni Amerika is. Ez pedig a gazdaságok és a nyugati valuták destabilizálódását  okozza. Ezek a fejlemények 2012-ben az amerikai dollár összeomlásához vezetnek.

Az USA-ban és Európában súlyos zavargások lesznek, részben polgárháborús állapotok alakulnak ki. A nyugati társadalmak hosszútávú krízise az Egyesült Államok külpolitikai jelentőségének csökkenéséhez vezet. Az erőszak elterjedése oda vezet, hogy az érintett országokba megerősített békehadtestek állítják fel állásaikat. Míg az USA-ba kanadai csapatok vonulnak be, addig Európában elsősorban orosz szövetséges csapatok veszik át a békefenntartó feladatot, ezek az országok ugyanis óvatos külpolitikájuknak köszönhetően kevésbé érzik majd meg a válságot.

A világméretű változások az európai naptárrendszer szerint kb. 2050-ig tartanak. Eredményeképpen Amerika elveszíti jelenlegi domináns pozícióját, Európa pedig Ázsiával együtt  új geopolitikai gazdasági teret teremt  egy Párizs-Berlin-Moszkva-Peking-Delhi-Tokio tengely mentén, melynek társadalmai az egyes országok gyökereinek és hagyományainak figyelembe vételével a világot  a stabilitás és fejlődés új korszakába vezetik.

forrás:http://www.r-solar-club.hu/ezot2.htm

Read 38371 times Last modified on July 29 2014
More in this category: « Atlantisz Camelot »

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

279 comments

  • Comment Link bogyofej December 07 2010 posted by bogyofej

    Oszter Tamás vállalta fel,hogy az egész non-profit szervezetnek vezetőjeként segítse az embereket,hogy megtalálják levelüket.
    Szkeptikusok mindig voltak és lesznek is. Aki úgy érzi,nincs ezzel "dolga" az tovább sétál.
    110 millió embernek van levele,egyértelmű,hogy nem tud mindenki kijutni Indiába. Nekik ez egy lehetőség.
    Hogy a felolvasás, beazonosítás,kerestetés miért kerül pénzbe?
    Kint 202 könyvtárban keresik a leveleket , több százan. Azt hiszem azt senkinek nem kell bemutatni,hogy sajnos ők sem ingyen dolgoznak.
    Senki nem akar "eladni" semmit. Ez egy szolgáltatás,amit igénybe vehetsz,ha úgy érzed. Nem vagy rákényszerítve semmire.
    Közeli barátoknak olvasták fel a levelét és azóta próbálnak az "úton" járni.
    Van aki tudja,hogy mi a feladata az életben, van aki keresgél. Nekik próbálnak segítséget nyújtani.

  • Comment Link rennie November 08 2010 posted by rennie

    Szerinted egy olyan ezoterikusan fejlett személy mint Oszter Tamás, -nem beszélve az indiai gurukról- bevállalnak egy karmikus vétket? Mert sztem nem.

    [quote name="Maverick"]Én nemértelek titeket:A levelekre olyan emberek életrajzát karcolták bele több ezer évvel ezelõtt, akik ma élnek és egy napon majd felkeresik ezeket a könyvtárakat! Aki nem utazik ide, annak az életrajza nincs meg!!!!!
    AZ Info-ért nem pestre hanem indiába kell utazni!!!!Amit itt tudtok meg pesten az kamu!![/quote]

  • Comment Link Maverick November 08 2010 posted by Maverick

    Én nemértelek titeket:A levelekre olyan emberek életrajzát karcolták bele több ezer évvel ezelõtt, akik ma élnek és egy napon majd felkeresik ezeket a könyvtárakat! Aki nem utazik ide, annak az életrajza nincs meg!!!!!
    AZ Info-ért nem pestre hanem indiába kell utazni!!!!Amit itt tudtok meg pesten az kamu!!

  • Comment Link Mo October 25 2010 posted by Mo

    Kedves előttem szólók :-) !

    Sajnálattal,ám csöppet sem meglepve olvastam a véleményeiteket az ott dolgozók hozzáállásáról :sad: !Negatív tapasztalatom nekem is volt már,mint azt korábban leírtam (egy bizonyos fiatalember stílusa miatt),de (s ez nem az ő védelmükben)szerencsére eddig azért több a pozitív tapasztalatom velük...mondjuk az is igaz,a temperamentumom kapcsán,kevésbé lenne esélyük ezt megtenni velem,amit veletek megtettek...

    És még vmi:
    Tőlem az égvilágon semmilyen adatot nem kértek a születési dátumomon és az ujjlenyomatomon kívül...Eleve leléptem volna,ha ezt megteszik...Kíváncsi vagyok,meglesz-e valaha a levelem,úgy emlékszem júniusban voltam ott regisztrálni...Azt viszont tudom,hogy megvan az elképzelésem arról - na meg a pozitív tapasztalatom a valóban "látókról"-,mi is az,amit egy ilyen helyzetben elvárok...Úgy gondolom az alázatot NEM Oszter Tamás és munkatársai,NEM a pálmalevél felolvasó felé kell érezzünk,alázatot maga a helyzet kíván,az,hogy voltak (vannak)olyan emberek,akik a spirituális képességeiket önzetlenül mások megsegítésére használták fel...Visítva röhögök,amikor látom,hogy a Mokkában Liptai Klaudia halálosan komolyan ( :lol: )beszélget egy "jósnővel" arról,hogy az milyen fa*án megjósolta pl az ajkai katasztrófát...Elképesztő minek bedőlnek emberek...S valóban...a pálmalevél dolog is lehet kamu...csakhogy ott a bibi,hogy annak azért vannak kézzel fogható,szemmel látható bizonyítékai.Én nem mondom azt,hogy ez a Pálmalevél központos kerestetés nem kamu,mert könnyen lehet ez egy jól (rosszul) megszervezett csalás is,de én bizony a következő idézettel élek az élet minden területén:

    ""Sose foglalkozz mások életével.Minek teszed?Hisz ott a saját életed.Éld azt.Ha már mások életével foglalkozol, ha már mások múltjában vájkálsz, akkor csak menekülsz önmagad elől. Futsz a saját lényed, a saját jelened elől. Természetesen az egod megpróbálja elhitetni veled, hogy csak azért foglalkozol mások életével, hogy tanulj a hibáikból. De ez csak egy kényelmes önbecsapás: nem tudsz más hibájából tanulni, mert csak az a tiéd, amit megélsz, megtapasztalsz. Ha más „hibájából” okulva te nem teszel meg valamit, akkor csak kihagyod a tapasztalás csodáját – pedig csak az az ember értékeli, s becsüli igazán a tüzet, aki már megégette magát…”

  • Comment Link Cintia October 24 2010 posted by Cintia

    Kedves Solymev!
    Köszönöm a segitő szándékodat! Igen, elképzelhető, hogy még nem hoztam meg valami fontos döntést, bár akárhogyan gondolkozom nem tudom , hogy mit. Meglátjuk mikor törik meg a jég és mehetek ismét a felolvasásra, igérem jelentkezem az eredménnyel.

Read 38372 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17763 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16414 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 12904 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 10936 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10535 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8084 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7597 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7332 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7134 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ