A legtitokzatosabb könyvtár indiában található

Rate this item
(46 votes)

palmalevel3"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és a jövőm!"

Ezekkel a szavakkal kezdte elbeszélését Bartholomaus Schmidt, müncheni üzletember, akinek a történetéről Johannes v. Buttlar, amerikai író és tudós számol be az Időkiesés című könyvében.

Schmidt a pálmalevél-könyvtárak állítólagos létéről már régebben hallott, de címüket a hazájából nem tudta kideríteni. Ezért Indiába utazott, azonban hónapokig tartó keresés után sem találta meg azokat. Csalódottságában éppen Münchenbe készült visszatérni, amikor az utolsó napon a hotel recepciójánál egy német elvezette a megoldáshoz. Kérdéseire az illető a világ legtermészetesebb hangján közölte vele, hogy azok léteznek. "Önnek Bangalore-ba kell utaznia, én személyesen voltam ott tavaly. Shastri, a pálmalevél olvasója akkor azt mondta, hogy egy éven belül - pontosan december 28-án, azaz holnapután - megnősülők. És valóban, nekem holnapután lesz az esküvőm! Egyébként akkor ebből egy szót sem hittem el! Különös történet, nem?"

A müncheni üzletember ezután azonnal Bangalore-ba, a Dél-Indiában lévő Mysore szövetségi állam fővárosába utazott, ami Madrastól 280 km-re, nyugatra van. Itt felkereste a Shastri család tulajdonában lévő régi uradalmi villát, ami Bangalore-ban, a Charmarajpet, 5 Main Road 33. sz. alatt található. A jelenlegi pálmalevél-olvasó Sri Jyotishacarya Ramakrishna Shastri tudós és filozófus. A középkorú férfi Schmidt-től csupán a születési adatait kérdezte meg, majd az archívumból kb. 20 perc múlva két pálmalevéllel tért vissza. Ezután az egyikről olyan részleteket olvasott fel a német férfi magánéletéről és hivatali pályafutásáról, amelyek teljesen megfeleltek a valóságnak. Így pl. azt, hogy már három házasságot tud maga mögött, és az utolsó felesége nemrég halt meg. Schmidt ezután a második pálmalevél segítségével a jövőbe is betekinthetett. Ebből több, még rá váró eseményről szerzett tudomást, megtudta halálának az időpontját is. (Emiatt egyelőre nem aggódik, mert a 87 éves kort megéli.)

PálmalevélAz indiai pálmalevél-könyvtárakból a hagyományok szerint életrajzokat senki nem vihet magával, Schmidt-nek azonban mégis sikerült. Bangalore-i tartózkodása során ugyanis tudomást szerzett egy másik - ugyancsak Dél-Indiában lévő - könyvtárról, ami egy nemrég felszámolt kolostorban volt. Odautazott, ahol nagy nehézségek árán ugyan, de Shastri nevét megemlítve átadtak neki egy köteg pálmalevelet a "saját felelősségére". Ezeket az ottani szerzetes "Szent Iratoknak" nevezte, és felhívta a figyelmét a fokozott őrzésükre. Az Időkiesés című könyvből megtudhatjuk, hogy a bangalore-i könyvtár 3665 kötetet foglal magában, amelyek mindegyike 365 pálmalevelet tartalmaz. Az olvasás művészete családi hagyomány, ami mindig az apáról a legidősebb fiúra száll. A leheletvékony pálmalevelek 6 cm szélesek és 48 cm hosszúak. Az élettartamuk kb. 800 év, ami után elöregednek, törékennyé válnak. Tartalmukat ezért periodikusan újramásolják. A levelekre olyan emberek életrajzát karcolták bele több ezer évvel ezelőtt, akik ma élnek és egy napon majd felkeresik ezeket a könyvtárakat! Aki nem utazik ide, annak az életrajza nincs meg, vagyis a pálmalevelek írói tudták előre, hogy a könyvtárak látogatói kik lesznek. Az emberek sorsa versformában, ősi tamil nyelven, sűrű sorokban van leírva. Az írásjelek kb. 1 mm magasak, így puszta szemmel nehezen ismerhetőek fel.
Minden látogatónak két pálmalevele van, az egyiken a múlt, a másikon pedig a jövő eseményei vannak feltüntetve. A múltat tartalmazó levélen többek között szerepel az illető neve, foglalkozása és korábbi inkarnációi. Adatok olvashatóak emellett az érintett szüleiről, testvéreiről, feleségéről és gyermekeiről. Külön fel vannak sorolva a látogatás napján még élő hozzátartozók. Az esetleges testi ismertetőjegyek is le vannak írva. Gyakran közlik a látogatás napját, sőt a látogatót fogadó pálmalevél-olvasó nevét is. Az életrajzok nagyon élethűek, az illető gyakran úgy érzi, mintha azok írója személyesen is részt venne az életében. Bizonyos szavak és fogalmak gyakran képszerű magyarázatokkal vannak körülírva. A mozdonyvezető hivatását pl. a következőképpen ismertetik: " Olyan gépi berendezés vezetője, amivel lehetőség van arra, hogy gőz vagy más energia segítségével sok embert nagy távolságra szállítsanak." Az első pálmalevélen szereplő adatok ismertetése után az érintett kérheti, hogy a második pálmalevélről olvassák fel a jövőjét. Ezek az események 2,5-5 éves időintervallumokban vannak összefoglalva, s mint Schmidt esetében is látható volt, fel van tüntetve a halál dátuma, és az órája is. A pálma-levél olvasás elválaszthatatlan a Shuka Nadi elnevezésű keleti filozófiai irányzattól (a Shuka Isteni bölcsességet, a Nadi az idő egy pillanatát jelenti), aminek a tana 5300 évre nyúlik vissza.
Az ebben jártas pálmalevél-olvasó elemzi a születés pillanatát, és a pálmalevélen feltüntetett sorshoz szellemi, lelki és gyakorlati tanácsokat ad. Abból a célból teszi ezt, hogy az egyén az életlehetőségei ismeretében mindig a legjobbat tegye. Tehát az illető lelki és szellemi fejlődését próbálja szolgálni, elősegítve az evilági kötelezettségek jobb megértését, a leveleken feltüntetett "Isteni terv" megvalósulását. Azt vallja, hogy az ember jelenben zajló földi életének egyes eseményei előre meg vannak írva, ez a karma, amit többnyire maguk az egyének hoznak létre az előző életeikben elkövetett hibáikkal. Ugyanakkor a karmikus feladatok megoldásának a módjában, és az előre meg nem írt események, új karmák létrehozásában szabad akaratunk van.
A Shuka Nadi filozófiája az, hogy a Föld "csak" iskola! Ittlétünk oka pedig az egyre magasabb lelki fejlettségi szint elérése, vagyis az önzetlen szeretet elsajátítása, ami az egyszer véget érő inkarnációk során történik.

 

A világ 50 év múlva

Az ősi írásokban a világ jövőbeni eseményei is megtalálhatók. Főként a Kanchipuram-i és a Bangalore-i könyvtárakban fellelhetők a világ jövőjére vonatkozó kijelentések, megközelítőleg ötven évre előre megírva. Az írások szerint a társadalmunk döntő változások elé néz. Az Egyesült Államok által elindított,  terrorizmus elleni világméretű harcban - mely elsősorban az amerikai hegemóniára való törekvések keresztülvitelét szolgálja - a NATO tagállamai is részt vesznek katonai akciók formájában, amerikai vezetés alatt. A támadási célok többek  között Irán, Jemen, Líbia, Sri lanka, Malájzia és Szudán lesznek. A legérdekesebb azonban az a tény, hogy a prognózisok szerint az Irak elleni támadás, mely februárban kellene elkezdődjön, egy amerikai "Vimana" elpusztítása miatt egy hónapot késni fog.  A Vimana az írásban repülőgépet vagy éppen űrhajót jelent.  És valóban az amerikai űrhajó, a Columbia balesete miatt az Irak elleni amerikai háború a tervezettnél később kezdődött.

A megnevezett katonai akciók a világ további polarizálódásához vezetnek. A világméretű konfliktus, a rettegett harmadik világháború azonban a pálmalevelek jóslatai szerint nem fog bekövetkezni. Ehelyett az elkövetkező évtizedekben számos helyi és regionális háború rázza meg a világot, többek között Afrika és Ázsia sok országában. Így például India és Pakisztán között is kiújul a fegyveres konfliktus, a Közel-Keleten újabb háború tör majd ki Izrael és Pakisztán között, melynek kiváltó oka egy magas rangú pakisztáni méltóság meggyilkolása lesz. A háborúba ezúttal a szomszéd országok, Szíria és Jordánia is be lesznek rángatva. Fennáll a veszély, hogy a harcok során nukleáris fegyvereket is bevetnek, mely a Közel-Kelet nagy részének elsivatagodásához vezet.

Európában a balkánon 2040-ig újabb harcok várhatók. A következő háborút a szerb államfő meggyilkolása váltja majd ki. Közép és Nyugat-Európa valamint az Egyesült Államok újabb terrorista támadások célpontja. A támadások száma viszonylag alacsony lesz, a hatásuk annál nagyobb. A támadások egyre gyakrabban történnek turisták által látogatott helyeken, Spanyolországban és Olaszországban, ami jelentős emberáldozatokkal jár majd. Európa ezen felül masszív bevándorlástól szenved majd, melyet a világ más részén kitörő háborúk váltanak ki. Az európai szociális rendszereket túlterheli a menekülők tömege, az európai infrastruktúra eléri a terhelhetősége határait. Hasonló problémákkal fog küszködni Amerika is. Ez pedig a gazdaságok és a nyugati valuták destabilizálódását  okozza. Ezek a fejlemények 2012-ben az amerikai dollár összeomlásához vezetnek.

Az USA-ban és Európában súlyos zavargások lesznek, részben polgárháborús állapotok alakulnak ki. A nyugati társadalmak hosszútávú krízise az Egyesült Államok külpolitikai jelentőségének csökkenéséhez vezet. Az erőszak elterjedése oda vezet, hogy az érintett országokba megerősített békehadtestek állítják fel állásaikat. Míg az USA-ba kanadai csapatok vonulnak be, addig Európában elsősorban orosz szövetséges csapatok veszik át a békefenntartó feladatot, ezek az országok ugyanis óvatos külpolitikájuknak köszönhetően kevésbé érzik majd meg a válságot.

A világméretű változások az európai naptárrendszer szerint kb. 2050-ig tartanak. Eredményeképpen Amerika elveszíti jelenlegi domináns pozícióját, Európa pedig Ázsiával együtt  új geopolitikai gazdasági teret teremt  egy Párizs-Berlin-Moszkva-Peking-Delhi-Tokio tengely mentén, melynek társadalmai az egyes országok gyökereinek és hagyományainak figyelembe vételével a világot  a stabilitás és fejlődés új korszakába vezetik.

forrás:http://www.r-solar-club.hu/ezot2.htm

Read 38369 times Last modified on July 29 2014
More in this category: « Atlantisz Camelot »

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

279 comments

  • Comment Link cintia January 30 2011 posted by cintia

    Látom, már innen sem kapok semmi információt. Milyen érdekes!Kíváncsi lennék mi áll a háttérben!Fogytán a türelmem!

  • Comment Link cintia January 24 2011 posted by cintia

    Kedves Heni!
    Hová tüntél?

  • Comment Link heni pálmalevél January 19 2011 posted by heni pálmalevél

    [quote name="Cintia"]Kedve Heni!

    A sorszámom:4160 és természetesen vidéki! Bár a sorszámból te ezt látod! Köszönöm a segítségedet![/quote]

    Utánanézek!

  • Comment Link auranka2 January 18 2011 posted by auranka2

    [quote name="Cintia"]Kedve Heni!

    A sorszámom:4160 és természetesen vidéki! Bár a sorszámból te ezt látod! Köszönöm a segítségedet![/quote]
    Az enyém SZE 4189-es, augusztus óta látom, hogy megtalálták, még januárban vették le az ujjlenyomatot.

    Nekem van egy olyan érzésem, hogy túl vállaltátok magatokat. Egyszerűen matematikai képtelenség ennyi embernek felolvasni a pálmalevelét. Szerintem.

  • Comment Link Cintia January 18 2011 posted by Cintia

    Kedve Heni!

    A sorszámom:4160 és természetesen vidéki! Bár a sorszámból te ezt látod! Köszönöm a segítségedet!

Read 38370 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17763 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16414 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 12904 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 10936 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10535 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8084 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7597 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7332 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7134 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ