A rontás

Rate this item
(4 votes)

A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban durva formájával aránylag ritkán találkozunk, ám az átok, de még a rosszkívánság is beleillik a rontás fogal­mába. A rontás valójában egyfajta mágikus támadás, amelynek mûködési elve azon a fel­tételezésen alapul, hogy minden élõlény egy egyetemes, közös életerõbõl merít, s az feléleszthetõ, illetve vizualizációval vagy rituális eljárásokkal irányítható.

 A legveszélyesebb rontások akkor teremtõdnek, ha a manipulátor sok idõt tölt a célpont minél pontosabb "megszemélyesítésével", a feketevarázslók, boszorkányok ezért szoktak kérni régen hajszálat, körmöt, ruhadarabot vagy valamilyen személyes tárgyat, manapság pedig fõként fényképet az ártó mûveletekhez. Rontás jellegû a szerelmi kötés is, hiába akarják mûvelõi a szerelmi érzés csodahatású megerõsítõjeként bemutatni. Rontást nem­ csak hivatásos modern "mágus" vagy "boszorkány" küldhet megbízója ellenfelére vagy ki­választottjára, hanem gyakorlatilag bárki, ha képes rá, hogy eléggé összefogja és irányítsa gonosz gondolathullámait. Ezért igazából soha nem tudhatjuk, van-e éppen készülõben el­lenünk valamilyen, a kozmikus erõket negatív szándékkal mozgató támadás.

Ám mielõtt bárki megrémülne, fontos megjegyezni, hogy az átlagosan erõs aura képes az ilyen hatások kiszûrésére, legyengítésére, ha pedig valamiért sebezhetõbb állapotba ju­tottunk, saját felsõbb énünkhöz és spirituális segítõinkhez mindig fordulhatunk. A rontásle­vétellel foglalkozók is ezeket a csatornákat használják, de õk is csak akkor tudnak segíteni, ha valaki saját maga is fellép az ártó erõk ellen, és számûzi õket energiaterébõl.

Hogyan ismerheti fel valaki hogy rontás érte? Ha az alábbi tünetek együttes jelentke­zését tapasztalja, érdemes elgondolkodnia, van-e valaki, aki befolyásolni akarná vagy ép­pen romlását szeretné, és szívesen az ártalmára volna?

  1. Észrevette-e, hogy egy idõ óta folyton fáradt, energiaszintje alacsony, nyugtalan, nem találja a helyét, sehol nem érzi jól magát?
  2. Nem tud a megszokott ágyában aludni, elkívánkozik belõle, akár sokkal kényelmetlenebb pihenõhelyre is?
  3. Furcsa, fizikai tünetekkel nem magyarázható, orvosi vizsgálatokkal nem igazolható tes­ti érzéseket észlel magán, torka, hasa, nemi szerve tájékán szorító, fullasztó, görcsös állapotokat tapasztal? Szíve idõnként fel nyilall, nagyot lódul, esetleg hõhullámok öntik el? Úgy érzi néha, mintha testének ezekrõl a pontjairól energia folyna el, vagy éppen ellenkezõleg, mintha e területekre idegen energia pumpálódna?
  4. Van olyan meghatározatlan érzete idõnként, hogy akaratán kívül kötõdik valakihez, akit korábban nem kívánt, de most furcsa, kényszeres vonzást érez, és gondolatai körülöt­te forognak?
  5. Álmodik csapdába esésrõl, megkötözésrõl, megnyomó lidércekrõl, kellemetlen sze­xuális játékokról vagy esetleg feltûnik álmában valamilyen ismeretlen, riasztó, nagyha­talmú lény?
  6. Hangulata változékony, ok nélkül jó vagy rossz kedve támad, ezek egymásba is átcsap­nak?
  7. Úgy érzi, hogy nem tud tisztán gondolkodni, mintha valamilyen köd lepné el a világot, minden homályossá válik, s az a benyomása, hogy nehezebben képes koncentrálni, és kevesebbet ért a világból, mint korábban?
  8. Minden különösebb ok nélkül elszeparálódik korábbi barátaitól, gyakran van egyedül, nem kívánkozik sehová?
  9. Van valamilyen furcsa vagy új (esetleg ajándékba kapott) tárgy a környezetében, amely mellett tompa rosszérzése támad? Eltûnt valamilyen kedves holmija, ruhája, textilnemûje, amihez nagyon ragaszkodott, vagy nagyon régóta birtokolta?
  10. Eszébe jutott már a fenti tünetek együttes megjelenése miatt, hogy rontás áldozata?

Van elképzelése róla, kitõl érkezhetett az átok?

A rontásokról, különösen, ha azok erõteljesek, általában van valamilyen megérzése az em­bernek. A rosszkívánság vagy a befolyásolás ugyanis többnyire olyanoktól érkezik, akikkel valamilyen kapcsolatban vagyunk, ismeretleneknek ritkán fûzõdik érdekük személyes sze­rencsétlenségünkhöz vagy a lelkünk feletti hatalomgyakorláshoz.

A megkötõ mágia ismert formája, ha a manipulátor kép varázst használ, vagyis egy viaszból, fából vagy textilbõl készült bábun végzi praktikáit. Az ilyen rongybabát (amely­be olykor az áldozat körömdarabkáját, hajtincsét, ruhájának egy foszlányát is belevarr­ják) a szakirodalom dagyde néven is ismeri. A voult ugyanez leginkább viaszból, s elké­szülte után olyan helyen rejtik el, ahol az áldozat gyakran elhalad. Ilyenkor a figura helyettesíti az élõ személyt, ám valójában az a cél, hogy a baba létrehozása közben foly­tatott irányított koncentrációval a mágus a lehetõ legpontosabban elõ tudja hívni az ál­dozat képét. A képmás abban segít, hogy több erõt lehessen felszabadítani a gondo­latok összesûrítéséhez. A mágus aztán az élõvé tett figurába a szándékait, akaratát, a testre és a lélekre tett hatást szimbolizáló tûket vagy szegeket szúr; ha szerelmi varázs­latról van szó, az esetleges eltávolodás, elválás, az önálló döntések megakadályozására meghatározott színû fonalakat teker a bábura, amelyekre megerõsítõ varázsigéket jelké­pezõ csomókat köt. Milyen auradinamikai jelenségeket láthatunk a rontómágus és a célpont erõterében? A hivatásos mágus külsõ energiaburka gyakran erõs, páncélhoz vagy igen sûrû, vastag ré­teg zseléhez hasonló, ezüstösszürke, és a szokványos emberi auráknál nagyobb kiterjedé­sû. A mágus a varázsmûvesség idejére módosult tudatállapotba juttatja magát, amelynek során a központi energiavezetéke kitágul, 10-12 centiméter átmérõjûvé is nõhet, fala ugyancsak elasztikus és zselészerû. A harmadik szem és a koronacsakra a legaktívabb, s a mágus eléri a halhatatlan test síkját, ahol a téridõvel. a formáló mezõkkel dolgozhat. Ebben a közegben jut hozzá a rejtett információkhoz is másokról, szabadon megismerheti fizikai, érzelmi és lelkiállapotukat, és beavatkozhat éteri mintázatukba. A képmás ebben a folya­matban fókuszpontként, erõsítõként funkcionál. A hatodik csakra látszólag megnagyob­bodik, körfogata megnõ, szabályos kúp alakot vesz fel, .,fedõlapja" a homloktól körülbelül 20-22 centiméterre látható. Ez arra utal, hogy ilyenkor az aura mentális szintjén mûködik elsõsorban. A csakra hamarosan belsõ kivetítõ ernyõként kezd funkcionálni, s a homloktól mintegy 30-40 centiméterre, a szemsíkhoz képest 20 fokkal kissé fölfelé megjelennek a hívott vagy kialakított képek. (Megjegyzendõ, hogy például a meditáció egyes fajtái eseté­ben is ezen a területen látjuk a belsõ képeket, s a lehunyt szem már automatikusan is ezt a helyzetet veszi fel - mintha várakozóan fölfelé nézne.) A mágus ezen a belsõ képernyõn is látja, amit tesz a képmással, s amikor erre a látványra koncentrál, információhoz juthat a közös kozmikus tudatból, a kollektív tudattalanból is. Valójában az onnan nyert információk­kal keresi meg és azonosítja be az áldozatot, aki fölött azzal nyer befolyást, hogy megza­varja annak halhatatlan testi mezõit, s az onnan továbbtranszformálódó, tovább hullámzó hatás révén az éteri másolatot, az energiatestet is.

A viasz- vagy agyagfigura, a rongybaba, a képmás (a fókusz) ugyanis úgy funkcionál, mintha az éteri másolat volna, leképezi, együtt rezeg vele (ha fénykép, akkor a "hasonló a hasonlóval" elv alapján, ha pedig emberi szöveteket is tartalmaz, a "részben az egész" elv miatt), s így a rajta végzett manipulációk energiaszinteket módosító hatásai továbbterjednek az élõ csillagtestre is. Innen már csak egy lépés a testi tünetek megjele­nése. A hatást azonban csak akkor lehet tartósítani, ha rendszeresen fenntartó jellegû is­métléseket végez a mágus. Erre azért van szükség, mert minél többször zavarják meg a halhatatlan testet, annál valószínûbb, hogy a támadás célba talál.

Általában éjszaka történnek a rosszindulatú hatáskibocsátások, mivel ilyenkor az áldo­zat nagy valószínûséggel alszik, s ezzel eleve fogékonyabb állapotban van, ráadásul az egyéb zavaró hullámtevékenység (az emberek éber-aktív agyi hullámai, rádió- és más hul­lámok jelenléte) éjjel a legkisebb. Akár élõ személyre, akár halottra akar a mágus hatni, va­rázslatát elsõsorban éjszaka hajtja végre. Az 1930-as évek elején Tibetben járt orvos, dr. Alexander Cannon egy lámamesterrel való beszélgetése során azzal próbálja meggyõzni hallgatóját, aki egyébként az érvekkel maga is mélyen egyetértett, hogy "a sötétség ereje által támogatva (...) a rádió sokkal tisztábban közvetíti a hallható és ritmikus gondolatokat. Éppen így, az éjszaka csendjében, a telepátia is sokkal hatásosabban gyakorolható, még olyanokon is, akikrõl a „sugárzónak" nincs is tudatos fogalma. A "megigézés", "rontás" stb. nem középkori babonák csupán, hanem gyakran tudományos valóságok..."

Érdekességként jegyzem meg, hogy a bizonyos vallási közösségekben szokásos éjféli imát egyre gyakrabban teszik át hajnali 2-3 óra környékére. Ennek az az oka szerintem, hogy mai világunkban egyre többen maradnak fenn a televíziót nézve vagy más okból éjszakázva, és aránylag csak késõn csendesedik el a humán energiatér annyira, hogy bár­milyen spirituális mûködés legalább olyan hatékony legyen, mint a korábbi korszakokban. Jelenleg legmélyebben más tudatokat hajnaltájban lehet befolyásolni, illetve ekkor lehet a legtisztább körülményeket biztosítani a szellemi létezõkkel való kapcsolatfelvételhez, imád­kozáshoz is.

Létezik egyébként egy másik kitüntetett, de ritkán használt idõpont is, melyet déli tündéridõnek neveznek. "Nappali tizenkét óra közibe, éjjel tizenkét óra közibe jár a szép­asszony, elveti a rontást", tartja a néphit. Ugyancsak figyelemreméltó egyezés, hogy az em­beri szervezet napi mûködésének ritmusát figyelve kiderült, déltájban leszálló ágban, pihe­nõ állapotban van az ember, anyagcsere-folyamatai a nap egyéb szakához képest másként mûködnek, a gondolkodás lelassul, a koncentráció rosszabb lesz, egészében véve a szer­vezet relaxáltabbá válik. Ez pedig elsõrendû körülmény annak, aki mentális úton kíván hat­ni embertársaira.

Éjszaka történt az az állítólagos mágikus támadás is, amelynek fõszereplõje Dion Fortune volt. Õ 1922-ben megalapította a Belsõ Fény Testvérisége_ amelyhez töb­ben is átpártoltak a Moina Mathers vezette Arany Hajnal Hermetikus Rend Alfa-Ome­ga Templomából. (Mrs. Mathers egyébként Henry Bergson, francia filozófus nõvére, és Samuel McGregor Mathers, a híres angolokkultista felesége volt.) Dion Fortune azzal vádolta, hogy bosszúból mágikus támadást intézett ellene az asztrális síkon, ál­mában. A nõ azt álmodta, hogy megjelenik elõtte egy hatalmas, a valóságosnál két­szer nagyobb  macska, majd eltûnik. Késõbb egy rém álom következe_ amelyben Diont levegõörvény forgatta. Segítségül belsõ vezetõjét hívta, mire a látomások meg­szûntek. Amikor azonban fölébredt a testét nyaktól csípõig karmolások borították.

Melita Denning és Osborne Phillips, az Aranyló Nap Rendje társaság tagjai (Denning a nagymestere is) egy körülbelül tíz éve történt esetrõl számolnak be, amely ugyancsak az éj leple alatt zajlott. Egy fiatal okkultistát megtámadta egy ellen­sége, amíg aludt. Az áldozat azonban könnyen kivédte a támadás_ ám reggelre kel­ve döbbenten látta, hogy bútorainak egy része behorpadt megsérül  mintha a fel­sült támadó összevissza verte volna õket dühében.

Ugyancsak feketemágusok lelketlen éjszakai támadásai eredményének tartják so­kan az egyébként kétséges elveket valló Joseph-Antoine Boullan 1893-ban bekövet­kezett halálát is. A rendjébõl kitaszított római katolikus pop fõ ellensége a rózsake­resztes Stanislas de Guaita és Sar Josephin Peladan volt akik állítólag éveken keresztül pszichikus csatát folytattak az excentrikus gyülekezetet alapító Boullan ellen. A férfi barátja, Joris-Karl Huysmans francia regényíró a saját bõrén is tapasztalta a mágikus támadás_ s azokat a "folyékony ökölcsapásokat'; amelyek éjjelente az ar­cát érték. Huysmans szerint Boullan ketrecbe zárt tigrisként ugrált kiáltozott és imád­kozott amikor a támadásokat megérezte. Cuaíta és Peladan mindennap ûzték a fe­kete mágiát és az író véleménye az volt hogy folyamatosan küldték a gonosz szellemeket Boullanro. (Ha õt valóban Cuaita ölte meg, sötét mesterkedései vissza­szálltak rá, mert csupán 36 évet élt.)

Egy mágikus támadás (rontás, átok) valóban hatni tud az anyagra, tehát egy távoli erõ elvileg képes rombolni a fizikai világban, kissé hasonlóan apoltergeist jelenségekhez. A va­lóságban azonban az a gyakoribb, hogy az áldozat maga idézi elõ a fizikai hatásokat: Dion önmagát is összekarmolhatta, a fiatalokkultista izgatott álmában talán felkelt és csapkodta a rémképeket, Boullant pedig a félelem és a rettegés ölte meg. Általában a mágikus táma­dás ugyanis nem a fizikai síkon zajlik, hanem az asztrális mezõkön, gondolatformák alkal­mazásával. Ezek aztán befészkelik magukat a saját energiamezõkbe, és onnan bomlaszt­ják az aura testeit az elme, a lélek és a test egészségét.

Tragikusan erõteljesen és gyorsan hathat egy rontás, ha az áldozat valamiképpen tudomást szerez róla. E mögött nemcsak pszichés okok állnak, hanem az az energetikai jelenség is, hogy a félelem, a rettegés, mint minden negatív érzelem, belülrõl rombolja az aurát, diszharmonikus rezgéseket teremt, s ez elõbb-utóbb felbont ja az aura testeit, különösen a hamar reagáló csillagtestet, mégpedig az eleve gyengébb pontokon. Ezt a folyamatot gyorsítja a rontást végzõ azzal, ha a képmás "csakráiba" tûket szúr. Ez a bru­tális, gyilkos eljárás szörnyû hatással van a valódi csakrákra, olyan, mintha összehasogat­ná, kiégetné õket. A csakra megpróbál elmenekülni, védekezni, rezgésszáma megválto­zik, és elveszíti saját "hangját", olyan, mintha sikoltozna. A rontás alá vett aura fáradt, fénytelen, szennyezett lesz, rezgésszáma lecsökken, általános védelmi hibák keletkeznek benne. Az erõközpontok összetöredeznek, a teljes auratér tétova lesz, zavaros, gyakran a fej környéki részeknél is, ami idegen gondolatformák, vagy gyakrabban érzések jelenlé­tére utal. A megtámadott csakrákhoz a képmástól (vagy a mágustól, illetve a rontást végzõtõl) ujjnyi vastagságú, sötét színû, szürkés, szennyes-barnás vagy sárgászöldes fluidszálak vezetnek, amelyek piócaként tapadnak a csakra belsejébe. Bármikor, amikor ilyen típusú csõkígyó kat láttam, az aura tulajdonosa valamilyen rontó jellegû hatásnak volt kitéve (vagy esetleg õ maga végzett valamilyen, olykor nem is tudatos "rontó" tevé­kenységet.)

Az ilyen durva módszerrel valódi testi betegségek érhetõk el - különösen, ha a rontó­mágus az adott szerveket is a képzeletbeli képernyõjére vetíti, és azokat is manipulálja. Egy egyszerû rosszkívánság is így mûködik, hiszen amikor valaki egy másik embernek azt kívánja, "Törjön ki a lábad!", akkor többnyire meg is jelenik elõtte a másik (vizualizálja), irányított, energiatöbblettel bíró (például indulatból kimondott) üzenet halad feléje, az eseményt kész tényként kezeli (esetleg a megtörtént baleset képeit is látja). Az átok és a rontás behatolhat a bioenergetikai térbe, és fizikai tüneteket idézhet elõ. Legtöbbször azonban az áldozat orvosa nem talál fizikai elváltozást, mégis a beteg lassú, kínos sorva­dását nézheti végig.

A rontás hatásait saját magam is tapasztalhattam. Több mint egy évtizeddel ezelõtt egy olyan esetrõl kellett tudósítanom, amelyben az egyik szereplõ ellen a közösség, amelyben dolgozott komoly és valóságosnak bizonyuló kifogásokat ta­lált. Munkám során minden érintettel - így természetesen vele is - alaposan elbe­szélgettem, s a cikket tényszerûen dolgoztam fel. Mivel azonban munkatársainak vádjai bebizonyosodtak, a férfit a szakmai felügyelet elmozdította állásából. Érthetõ volt elkeseredettsége, de bosszúvágya, s az, hogy névtelen levelekkel zaklatott már sokkal kevésbé, hiszen a kialakult helyzetért csakis önmagát hibáztathatta. Az ese­mények után néhány hónappal amikor a történteket már elfedte az idõ sodrása, egyre különösebb érzések lettek rajtam úrrá. Folyton fáradt voltam, kedvetlen, s mintha minden szürkének tûnt volna körülöttem. Alig tudtam az energiáimat összeszedni és valahogy már az ágyamban sem tudtam megpihenni. Végül a földön próbáltam meg aludni nagy nehezen, de a legalább másfél-két hete tartó nyomorúságos lelkiállapot csak nem akart elmúlni. Ekkor felsejlett bennem a gya­nú, hogy talán valamilyen külsõ befolyás áldozata lettem, mivel semmiféle más in­dok nem magyarázta ezeket az érzéseket. A tünetek a depresszióra hasonlítottak, de egyre erõsebb lett bennem az a gondola_ hogy mindaz, amit érzek, nem tõlem fakad. Végül egy meditációbon megjelent elõttem az elbocsátott férfinak a képe, s ezzel világossá vált hogy õ állhat a dolgok hátterében. Nem hiszem, hogy tudatos rontástevékenységgel mérgezte volna az energiáimat de abban biztos vagyok, hogy sok átkot és rosszkívánságot szórhatott - indulatain ok jellegérõl és intenzitá­sáról már névtelen levelei is sokat elárultak. (E levelek szerzõjeként be tudtuk azo­nosítani az írógépének betûi alapján.)

Mivel akkoriban a mágia mûvészetét tanulmányoztam, magától értetõdõ véde­kezésnek tûnt (bár ma már más módszereim vonnak), hogy egy varázskör segít­ségével védjem meg magam. Az elõírásoknak megfelelõen létrehoztam a kört el­helyezkedtem, majd a belsõ látás segítségével megfigyeltem, milyen elváltozásokat látok. Egész aurám szürke volt és olyan látványt keltett mint az a növény, amely víz és tápanyag nélkül hervadozik egy félhomályos szobában. A napfonat környé­kérõ_ de gyakorlatilag mindegyik csokrából fonalszerûen szivárgott az energia, s úgy nézett h mintha ezek a szálak mind egyetlen személyhez igyekeznének, ná­la összpontosulnának a távolban. Aurám kicsi volt és több helyen zöldesszürke, füstszerû foltok borították. Az energia sárgás-barnás-zöldes, kisujjnyi vastagságú csatornán kígyózott elfelé, hullámzó vonalban. Tudtam, hogy ha ezt a folyamatot nem szakítom meg, és ha nem tudom feltölteni és védetté tenni önmagam, annak szomorú következményei lesznek. Mivel a másikat karmikus okokból nem akartam bántan_ de a rosszindulatú kapcsolatot meg kellett szüntetni a varázstõrrel (az athaméval) élénk vizualizációval kísérve elvágtam az energiaszívó csápokat, ame­lyek ekkor, mint valamilyen megereszkedett gumiszalag, visszagördültek, visszahú­zódtak az átok kibocsátójához. Öt magát csak a messzeségben láttam, mintha egy sötét tér sárgászölden világító fénypontjában volna. Elsõsorban az arca és a felsõ­teste látszott. A visszamaradt csáprészek, miután az összeköttetés megszûnt ma­guktól lehullottak. Ezután a varázskör erejére bíztam magam, s határait felhasznál­va elképzeltem a körülöttem lévõ erõs védelme_ az asztrálfûrész technikával.

A mágikus praxis szerencsésen megerõsített s a tüneteket egyszer és mindenkorra elsöpörte.

Érdekesség, hogy az események után úgy hét-nyolc évvel találkoztam ezzel a fér­fival - akit egyébként már nem ismertem fel. Csak miután szóba elegyedtünk, és rö­vid disputa után elváltunk, döbbentem rá, ki is volt a beszélgetõpartner. Úgy tûnt azonban, hogy addigra már õ is megnyugodott és feldolgozta az eseményeket. Ez a történet azt is megmutatta nekem, hogy az átok akkor is ha_ ha a célpont teljesen vétlen. Azt is mondják, egy erõs aura ellenáll a rontásnak. Ez igaz is, de a hétköznapi életünkben nehezen tudjuk megõrizni auránk folytonos épségét és sugárzását stressz, rosszkedv, csalódás, idegesség és más érzelmek gyengítik erõterünket.

Így sajnos valójában bárki bármikor ki van téve mások ártó hatásainak. Szerencse, hogy vannak azért védelmi technikák.

(részlet Hodnik Ildikó: A lélek teste c. könyvébõl

megrendelhetõ: www.alexandra.hu)

 

Read 11042 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

7 comments

  • Comment Link ismeretlen January 27 2011 posted by ismeretlen

    Tudna válaszolni valaki a feltett kérdésemre?

  • Comment Link auranka2 January 26 2011 posted by auranka2

    Marcsi!

    A "megleckéztetést" nyugodtan bízd a karmára. Mindenki azt kapja, amit érdemel. Még Te is, amikor azt gondolod, hogy bíráskodhatsz.

  • Comment Link ismeretlen January 25 2011 posted by ismeretlen

    Lehetséges az hogy a hit gyülisek vagy az ehhez hasonló gyül,sek is tudnak rontani?

  • Comment Link marcsi September 11 2010 posted by marcsi

    Én szivesen alkalmaznék vudu mágiát van egy két ember akit szivesen megleckéztetnék ha valaki alkalmazta már sikerrel az nyugodtan irjon nekem e-mail kumara25@citromail.hu

  • Comment Link vki July 18 2010 posted by vki

    [quote name="Csucpó"]Engem 5 éve élő emberek szellemei zaklatnak testileg lelkileg,képeket láttatnak és hangokat hallatnak velem,és fizikai fájdalmat okoznak rendszeresen.Ha valaki tud segitsen megoldani a problémám!!!![/quote]

    Szia!

    Egyik módszer: Naponta, vagy amilyen gyakran csak tudsz, intenzív hegymenet 30-40 fokos emelkedőn, minimum 20 percen keresztül, az sem baj, ha több. Másik: olyan pózba ülj minél többet relaxált állaotban, hogy a gerinced kb. 30 fokban dőljön hátrafelé, közben a pozitív gondolatok is fontosak, ima v. meditáció.
    Minél több testmozgás, naponta leizzadni! ("épp testben, ép lélek")

Read 40969 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17873 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16626 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 13093 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 11043 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10593 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8131 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7650 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7412 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7209 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ