Carnac-i kősorok rejtélye

Rate this item
(1 Vote)
Az északnyugat-franciaországi Bretagne partja mentén 12 km hosszan sorakozó hatalmas megalitokat titok lengi körül. Az egyik mítosz szerint minden egyes kő egy római katona, akit Merlin, a varázsló, változtatott kővé. Néhány tudományos vizsgálat arra enged következtetni, hogy talán földrengés-előrejelzőként használták őket.
Más források szerint máig is élő bizonyítékai csillagászati ismereteinknek. A legkorábbi lelet egy halommal borított kamrasír, Kercado mellett található és az i. e. 5. évezredre datálható, ha hihetünk a C 14-es módszernek. Bejárata szinte pontosan a téli napforduló napfelkeltéjének irányába mutat.
A legismertebbek és talán a legváltozatosabbak azonban a több ezer kőből álló, párhuzamosan futó kősorok Carnac körzetében, melyek a 116 m-es szélességet és az 5 km-es hossszúságot is elérhetik. Az álló kövek magassága érdekes módon fokozatosan csökken 3,5 méterről 50-60 cm-re A kősorok végét egy-egy olyan kőkör zárja le, amely dolment vagy halmot ölel körül. Már 1755-ben a napkultusszal hozták kapcsolatba, mivel kimutatták, hogy a kősorok a napkelte irányába mutatnak. Három szép csoportosulást tartanak számon Le Menec, Karmario és Kerlescau néven.


Carnaci kövek A Carnac-i kősorok rejtélyét A. Thom igyekezett megoldani. 1970-től öt éven át dolgozott itt. Elmélete szerint ezek az álló kősorozatok "finom műszerként" segítették a fogyatkozások előrejelzését. A fogyatkozások problémája váltja azonban ki a legtöbb vitát a régészek és a csillagászok között. Vajon képes volt-e az őskor embere a hold-, de legfőképpen a napfogyatkozásokat előre megjósolni? Szükséges volt-e egyáltalán erre a tudásra? Ha igen, hogyan rögzítette az adatokat az írás ismerete nélkül? A fogyatkozások "megjósolása" fejlett matematikai tudást és az égbolt hosszú időn át való megfigyelését kívánja, valamint a Hold igencsak bonyolult mozgásának számontartását.

A. Thom feltételezte, hogy a legyezőszerűen elrendezett kövek sorozatának legfőbb célja a fogyatkozáaok előrejelzése volt. Szerinte a kősorozat egy része olyan, mint egy milliméterpapír, melyen cölöpökkel rögzítették a Hold helyzetét nyugtakor. Állítása szerint az így kapott "görbe" akkor is folytatható volt, ha a Hold nem volt látható. A Hold, illetve a Nap mozgásának nyomonkövetésében segítenek a kősorozatokhoz nem tartozó magányos kőóriások, a menhirek, melyek közül a legfigyelemreméltóbbak a Manio Menhir és a Nagy Menhir. A Nagy Menhir 18, 5 méteres magasságával környezetének igen szembetűnő darabja volt.

A. Thom kiszámította azt is, hogy több mint száz éven keresztül kellett volna összegyűjteni és megőrizni a pontos megfigyeléseket ahhoz, hogy az általa feltételezett gigantikus méretű szabadtéri "obszervatóriumot" megszerkesszék. Hogyan tudta volna ezt a nagy mennyiségű információt összegyűjteni és megőrizni ily hosszú időn át egy írástudatlan nép? A kérdés még valószínű, hogy sokáig megválaszolatlan marad, ha egyáltalán feltehető.

A kősorok szakrális funkcióját tekintve csak találgathatunk. A kövekkel körülzárt szentély lehetett az, ahol a szertartások és ünnepek zajlottak. A kővekkel szegélyezett út, utak talán az ünnepi fölvonulást szolgálták, vagy méltó utat ajánlottak az égi istenek számára, hogy szertartásaikban részt vegyenek. Ki tudja?
 
/Írta: Pársztor Emilia Andromeda, 1993., I. évf., 3. szám, 21. o./
Read 5901 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

2 comments

Read 35813 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17656 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16232 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 12736 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 10825 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10470 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8031 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7530 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7235 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7060 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ