Hol található a frigyláda?

Rate this item
(0 votes)
thumb_frigyladaA frigyláda az egyik legmegragadóbb, Templommal kapcsolatos tárgy. Sok elmélet létezik arra vonatkozóan, mi történhetett a frigyládával, és rengeteg a hollétével kapcsolatos spekuláció. Egyesek úgy vélik, hogy a Vatikánba vitték más templomi edényekkel együtt, mint ahogy az például a római emlékművön, Titus diadalívén látható. Sok olyan hiteles, ókori történetírási emlék - és még több népszerű legenda - létezik, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy számos szent edényt Rómába hurcoltak. Ez azonban nem vonatkozik az első Templom legszentebb tárgyára, a frigyládára.

 

Míg egyesek azt állítják: bizonyítékuk van rá, hogy a láda Etiópiában van, és természetesen a mozilátogatók igen fantáziadús változatot kaptak a történetről az Elveszett frigyláda fosztogatói című filmben, a valóságban az „elveszett" frigyláda nem pontos kifejezés a zsidó nép álláspontjára vonatkozóan - ugyanis mi mindig is pontosan tudtuk, hol van a frigyláda. Tehát a láda „elrejtettnek", ráadásul igen jól elrejtettnek mondható, de semmiképpen sem „elveszettnek".

solomon.jpgA hagyomány feljegyzi, hogy Salamon király már az első Templom építése közben - isteni ihletésre - tudta, hogy azt végül le fogják rombolni. Ilyen módon Salamon - a valaha élt legbölcsebb ember - intézkedett arról, hogy a Templom-hegy alatt egy hatalmas labirintus-, útvesztő-, kamra- és folyosórendszer épüljön. Megparancsolta, hogy egy különleges helyet építsenek a föld gyomrában, ahol a Templom szent edényeit el lehet rejteni a közelgő veszély esetén. A Midrás tradíciója azt tanítja, hogy Jósijáhú, Izrael királya, aki körülbelül negyven évvel az első Templom lerombolása előtt élt, megparancsolta a lévitáknak, hogy rejtsék el a ládát, együtt a Menórával és számos egyéb tárggyal* ezen a titkos helyen, amelyet Salamon készíttetett.

Ez a helyszín fel van jegyezve a forrásainkban, és ma vannak olyan emberek, akik pontosan tudják, hol van ez a kamra. Azt is tudjuk, hogy a láda még mindig ott van, háborítatlanul, és várja azt a napot, amelyen előkerül. Néhány éve kísérletet tettek arra, hogy ásatásokat végezzenek e kamra irányában, de ez kiterjedt muszlim zavargásba és lázongásba torkollott. Sok vesztenivalójuk van, ha a láda előkerül, mert az egész világ előtt bebizonyosodik, hogy valóban létezett a Szentély, és ilyen módon a zsidók valóban igényt formálhatnak a Templom-hegyre. (Az iszlám Wakf - a Templom-hegyet felügyelő testület -hivatalos álláspontja az, hogy sosem volt Templom, és hogy a zsidóknak semmilyen joguk sem fűződik a helyhez).

*mint például Áron botja, amely mandulavirágokat hajtott a Kórach-hal kapcsolatos vita során (Mózes 4. könyve, 16), a mannás korsó, amely bizonyságképpen került elhelyezésre a Szentek Szentjében, és a kenetolajt tartalmazó korsó

/forrás: http://www.templeinstitute.org/magyar/frigylada.htm/

Read 5545 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 40985 times 279
A legtitokzatosabb könyvtár indiában található
"Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és…
Read 17882 times 8
A kristálykoponya titka
Megoldásra váró rejtélyek Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek…
Read 16649 times 13
Szerelmi mágia
Az ártatlannak tűnő szerelmi varázslat, a megkötés sem annyira veszélytelen, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A leggyakrabban két babát készítenek, ellátják…
Read 13110 times 15
Hasonmás (Doppelgänger)
Minden emberi lényben él valami "emberellenes", amit a szótárak "kiegészítõként vagy hasonmásként" határoznak meg. Sok filozó­fus és költõ leírja személyes…
Read 11052 times 7
A rontás
A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás ugyan az akaratmágia köré­be tartozik, mégis megérdemel egy külön fejezetet. A hétköznapokban…
Read 10596 times 1
Szellemfotók
A fényképezés történetének kezdete óta bizonygatják, hogy a filmen megjelenhetnek olyan "alkalmi" szellemek, amelyek a felvétel készítésekor nem voltak láthatóak.…
Read 8135 times 4
Az emberi öngyulladásról
Veszélyes világban élünk, melyben gyúlékony, tűzveszélyes és robbanékony anyagok vesznek körül minket. De mi a helyzet velünk? Az emberek is…
Read 7656 times 1
Milarepa
Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetõen mindenét elvesztette. Tíz…
Read 7418 times 10
Szellemi erõk
Alacsonyabb szellemi behatás energia csapolása a félelem keltésen keresztül Alacsonyabb szellemi behatásnak nevezhetjük azokat az erõket, melyek igyekeznek megcsapolni az…
Read 7217 times 3
Shambala
A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák õsidõk óta emlegetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

KÖNYVAJÁNLÓ