Egy fenomén születése

Rate this item
(2 votes)

rozsikaRózsikánál évekig semmi baj nem volt, míg végig nem döngölt rajta a parapszichológia. Ez egy esős őszi napon történt, amikor a könyvesboltból zárás előtt két perccel – tévedésből - a gyerek szolfézskönyve helyett a "Sir mögött is zajos az élet" c. könyvet cipelte haza.

A gyerek másnap egyest kapott, ő meg elindult a megvilágosodás útján. Az utóbbi években úgy megdrágultak a könyvek, hogy a tudás nem tudott özönként beépülni Rózsika lelkébe.

Rózsika, aki eddig pontosan tudta mi a különbség nő és férfi között, hirtelen elkezdett test nélküli egységes tudattalanról beszélni. Megtudta, hogy ez a lelkét körülvevő 75 kg-os idombő csomag nem arra szolgál amire ő ezt eddig használta.

- Ez, akár - gyakorlással persze mert rögtön nem fog sikerülni - el is hagyható, tudatunkkal az molekuláira bontható és a világ másik felén materializálható. Így jelenhet meg ő, Rózsika egy időben két helyen. Ördögi mosollyal az arcán, azonnal elkezdte a leirt gyakorlatsort.

Testelhagyás címén döbbenetes mennyiséget kezdett aludni a relaxációs meditációk következtében. Letompított érzékkel szemlélte a hirtelen magukra hagyott gyermekei tombolását.  Már pontosan tudta: nem itt a lényeg.

Õ LÁTÓ LESZ! Tudta ennek útjai vannak. Az egyik, ha belevág egy gömbvillám. Ezt annyira nem akarta, így a lassabb utat választotta.

Első lépésként beiratkozott egy Silva-tanfolyamra, hogy megtanulja miként tudhatná eddig nem használt agyféltekéjével férjét átprogramozni. Éjjel, amikor kihámozta a Gamma és Delta szint közül Gézát, kifordult szemekkel felszólította Géza szívét a szerelemre és tudatát a helyes útra. Már tudta, hogy úrrá lett szervei működése felett, sőt a Géza szervei felett is! Már úgy érezte, hogy a kutyával is szinkronban van. Az operáció nélküli műtétekre egyelőre még nem vállalkozott, de íriszdiagnosztika segítségével bármikor megmondta kinek mi a baja. A gyereket egy ízben perforált vakbélgyulladással vitette kórházba és csak azért nem műtötték szerinte, mert nem a szemébe, hanem a torkába néztek.

Egyik nap egy ingával tért haza és feldúlt arccal himbálva kezében, fel-le rohangált az árak körül.

- Géza! A lakást azonnal eladjuk! Vízér van alattunk.

- Dehogy is pintyőkém, csak egy fogtechnikus - válaszolta rémült arccal Rózsika vehemenciáját 15 éve ismerő férj. Pontosan tudta - MESE NINCS, ha itt a vízér, ők mennek.

A "járt úton" nemesedő lelkű Rózsika kompromisszumokra is hajlandó volt. Elég ha a törésvonalakat kikerülve átrendezik az ágyakat. Miután az inga feketén-fehéren megmondta, hogy a hálószobák alkalmatlanok emberi tartózkodásra, azokat vendégszobának tartotta fenn. Gézát a kedvezőtlen földsugárzásról óvva a konyhaajtóba fektette É-D irányban. A legkedvezőbb az volt, ha Gézának a stelázsi alá polcolja a fejét.

A gyerekeknek csináltatott egy piramidot az ágyak fölé, hogy álmukban energiával töltődjenek és ezt az építményt az ágyakkal együtt a nappali közepén állította fel. Magának egy összecsukható kempingágyat vett, amit esetenként - attól függően, hogy a magányos meditációt, vagy Géza lábszagát helyezte előbbre - hol a konyhában, hol az előszobában állított fel.

Bár a földsugárzástól sikerült megmentenie a családot, de érezte, még mindig nagyon sokat tehet értük. A lélek csak a megtisztult testben talál nyugalmat. Vegetáriánusnak kell lenniük.

ÕK MÁTÓL KEZDVE MÉREGTELENÍTENEK.

A spájzból kihajigálta a maradék füstölt sonkát és több mázsa korpát, lisztet, zabpelyhet vásárolt.

A gyerekeket kivette a napköziből, mert nem tűrhette, hogy ott tovább mérgezzék őket.

De mit ér a fehérjék puszta elhagyása a gyógyteák áldásos hatása nélkül? Így a gabonák mellé beköltözött Isten Patikája is.

(Már nemcsak a molypilléktől fuldoklott Géza, de a büdöstől is.)

Különben sem léteztek már ételek a család szókincsében. Tápegységek, ásványi anyagok és vitaminok vették át a helyüket. No meg az élesztő.

- Géza, ideje, hogy kinövesszük a hajadat! - szólt egyik reggel Rózsika, és menten beletömött 10 dkg étkezési élesztőt urába. Miután Géza már 10 éve csontkopasz volt, így reményteli harsány böfögésekkel tűrte a D-vitamin ilyen irányú adagolását.

Penetráns utóizét szódabikarbónával enyhítgetve, órákat nézte magát a tükörben.

Érdekes kémiai folyamat zajlott le az erjedés alatt!

A szomszéd hetente háromszor hívta ki a duguláselhárítókat, mígnem azok egy hónap múlva rabattot adtak a kiszállásokhoz.

Rózsika egy újabb szellemi forrástól vezérelve észrevette, hogy Géza talpán kiütött a húgysav. Azon nyomban elrángatta egy talpmasszázs szalonba, ami egy fél éve privatizált trafik álmennyezetén működött. Az alsó szinten NON-STOP KÕFARAGÓT nyitott a férj, az emeleten IROCSKA látta el a betegeket. A masszőrnő még két éve a tanárképző főiskola orosz tanszékét vezette és nem olyan rég komoly döntés előtt állt. Vagy a faluturizmust választja, vagy a masszírozó szalont. (Õ a férjét választotta, és maradt.)

Irocska alkatilag is alkalmasabb volt masszírozni, mint a romantikára. 90 kilóját és összes keservét latba vetve akkorákat préselt Géza talpain, hogy valóban kinyomta a húgysavat belőle.

A Jóisten is láthatta, hogy hová tart Géza? Egyenest a megvilágosodás felé. Csupán Rózsika volt még valahogy elégedetlen. Még semmit nem tettek az aktív egészségért. Valami harci sportot kellene választaniuk.

Miután Gézának már jártányi ereje sem maradt és szó szerint vért pisilt Irocska erőlködésétől, bevallotta hitvesének, ha ez még egy ötlettel előáll, ő megfojtja. Ezt olyan nyugodtan és megfontoltan mondta, hogy Rózsika lelke kán-kánt járt örömében. Hiszen ez a Géza már olyan visszafogott, mint egy tibeti guru. (Mindenesetre nem feszegette többet a TEAK-WAN-DO-t.)

Így azután talpain állottvizes borogatással maga mögött hagyva urát, tovább járta Rózsika a sors által csak keveseknek megengedett utat.

Egyenest bele a tudásba.

Keresett magának egy hipnoterapeutát, hogy közösen hajtsanak végre regresszív hipnózist.

Ez volt élete legnagyobb élménye!

Az első regressziós kezelés után megtudta, hogy előző életében ő volt Madame Curie.

A második alatt kiderült, hogy egy barcelonai csodaszép táncosnő volt az 80-as években (91-61-91 mérettel) és nősége alig pár éve alatt 76 férfi ölte meg magát érte, Bikával.

Végre teljessé vált a kép! Õ mindig érezte, (mi az, hogy értette - TUDTA), hogy ő rendkívüli.

A fejlődés lám milyen szépen ível felfelé sok életen át. Először a világszépe - majd a világ esze - végül ő: RÓZSIKA.

Nem lehetett vele bírni. Megszületett a kerület királynője. Egyet nem tudott csupán. Nem derült ki számára, mi volt előző életeinek nagy bűne, amiért karmaként megkapta Gézát. Ezt az otromba, kopasz tenyészmént, ezt a félhülyét, aki minden 20 év körüli férfifaló vámpírt megbámul, akiknek még egy valamire való regressziós múltjuk sincs.

Még aznap lebontotta a stelázsit, és kivágta alóla Gézát.

A gyerekek elhelyezését nem a bíróság, hanem egy pecsenyesütő döntötte el, ahova a gyerekeket apjuk meghívta, - még az ajtóban állva – bőröndökkel a kezében.

Rózsika végre szabad lett! Szabad a családtól, szabad a mérgektől, szabad a munkától – ugyanis a hivatali leépítések alkalmából elsők közt rúgták ki.

Boldog volt. Õ végigjárta a göröngyös utat.

Már közel az IGAZSÁG!

Csak azt nem tudta, hogy a hirtelen rászakadt IDŐT mivel töltse ki, ami embertársai - mi társai? -, testvérei! javát szolgálja, hasznára válik.

És ekkor álmában megjelent előtte egy JÓS-IRODA. Óriási bagolyneon villogtatta szemeit a bejárat felett. Magnó játszotta a huhogást a bagoly alá. Automatavezérlésű fekete lepedők csukódtak-nyitódtak öt másodpercenként.

Frenetikus hatás: ott ült ő, talpig csillogó feketében, mint Mesternő-Istennő 70 füstölő és a nappali közepén kártyával, gömbbel-zaccal.

A Planetáriumból 10 percenként érkeztek a telefaxok a csillagok állásáról. Alig győzte nővérei, fivérei kígyózó sorát és kíváncsiságát kielégíteni.

Végülis szárnyat kapott a hír: megszületett a legnagyobb parafenomén.

Uri Geller neki adta összes megoldhatatlannak tűnő esetét, és visszavonult egy kibucba kapálni.

Német turistairodák utakat szerveztek az ő áldásos kezének gyógyító erejéért.

Mikor felébredt, már tudta - több százéves feladata bevégeztetett; és élete hátralévő részében türelmesen várta a NIRVÁNÁT

/Dr. Csertán Zsuzsa/
Read 2508 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

1 comment

  • Comment Link ironfield May 04 2010 posted by ironfield

    A Piramis nem ott van - Nem a Kevélyen. Onnan északabbra, de még csak nem is Dobogókőn. Az 1 igazi,-minden hegytől elhatárolódva, 3 szögű,Kb 150 m magas, van rajta 1 út aminek nincs vége mert befordul a Piramisba....

Read 3437 times 1
J. A. Deutch - A möbius-metró
A metró bonyolult, szellemes hálózata a Park Street-i csúcspontból ágazott szét. Kitérõvágány kötötte össze a Lechmere-vonalat az Ashmont-vonallal - erre…
Read 2871 times 0
Gyógyító Web Gömb Projekt
  Valerus Santus vagyok, webgyógyító programozó. Több mint tíz éve foglalkozom a spiritualizmussal és az informatikával. E két tudomány integrálásával…
Read 2832 times 0
Sólyom beavatás
  1973. december 17-én egyedül voltam a házban, egyszercsak éktelen riadalomra kapom fel a fejemet. Akkorát szólt, mintha teljes, tíz…
Read 2684 times 1
Spritizmus
Magyarországon sokan foglalkoznak a lélekidézéssel. Magam is részt vettem harminc vagy negyven ilyen ülésen. Megtörtént, hogy a lelkek neveket is…
Read 2509 times 1
Egy fenomén születése
Rózsikánál évekig semmi baj nem volt, míg végig nem döngölt rajta a parapszichológia. Ez egy esős őszi napon történt, amikor…
Read 2466 times 0
A jellem műveltségéről
Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetről vagy az emberi…
Read 2397 times 2
Márton G. - A végtelen
Apámmal rohanunk a sínek mentén. Elõttünk a távolban a kígyó, ami üldöz minket. Feléje rohanunk, csak így menekülhetünk meg elõle.…
Read 2397 times 0
Extrémmosogatás
Két dolog nem volt itthon: wireless router és mosogatószer. Mindkettőből a szokásost vettem, Linksys WRT54G és citromos P u r.…
Read 2302 times 0
Az a hatalmas harmadik - 2.rész
Egy délután záporesső kerekedik. Bemegyünk addig a szobájába. Ahogy ott ülünk, azt mondja nekem:Szeretném ismerni a maga életét, mint a…
Read 2291 times 0
A novaji asszony
Régen hallogatom már hirét a novaji asszonynak. Azt beszélik róla, hogy látja az elköltözöttek lelkét s lelát a föld mélyébe,…
Read 3656 times 0
Mi a csudát tudunk a világról?!
2005 augusztusában kezdték vetíteni a mozikban a fenti címû filmet, amelynek eredeti angol címe ez volt: "What the Bleep do…
Read 2850 times 0
A kapcsolat
A film számos ponton különbözik a regénytõl. Néhány kulcskarakter hiányzik, vagy más formában jelenik meg. A kis Ellie félárva. Édesapja…
Read 2630 times 0
Stigma
Frankie Paige huszonéves lány, aki fodrászként keresi a kenyerét. Jár is valakivel. Olyan lányt, mint õ, akár több százat is…
Read 2569 times 0
Fehér zaj
Az igazság odaát van, de azért átszűrődik belőle valami hozzánk is. Mert a halottak beszélnek hozzánk, és ha jól figyelünk,…
Read 2508 times 0
Angyalok városa
Aggódó hang. Egy anyáé. Egy beteg kislány. És a sarokban az ágy mellett egy feketekabátos férfi. Nyugodtan szemléli az eseményeket,…
Read 2487 times 0
A forrás
A The Fountain egzisztencialista kérdéseket dolgoz fel: a film élet és halál, férfi és nő kapcsolatának a rapszódiája, keveredik benne…
Read 2469 times 0
Csodálatos álmok jönnek
Van-e élet a halál után? - ez a kérdés bizonyára több szempontból is bekerülhetne a Guiness Rekordok Könyvébe: mint a…
Read 2372 times 0
Mátrix
"Mi az a Mátrix?" Neó-t, (Keanu Reeves) a komputer hackert nem érdekli a kérdés. 1999 van, és õ a komputeres…
Read 2251 times 0
A végtelen tizedes meg a többiek
Aronofsky filmje emlékeztet arra, amit korról korra újra felfedezzünk: számokba vagyunk fojtva.
Read 2221 times 0
Hatodik érzék
Van egy kilencéves srác. Rendkívül zárkózott, a suliban sincsenek barátai, és az édesanyja sem tud mit kezdeni vele. Cole más…

KÖNYVAJÁNLÓ