Mindennapi kenyerünk

Rate this item
(1 Vote)

apic02Már nagyocska gyerek voltam, lehettem olyan ötödfélesztendős, és már körül tudtam bukfencezni a pernyésgödröt, ha senki se látta. Úgy látszik, politikusnak készültem, azonban hamarosan kiderült, hogy nem való vagyok erre a pályára, mert a nyilvánosság előtt nem tudok bukfencet vetni. Pedig a nyilvánosságot csak fél szem képviselte, amely az utcáról bekukucskált rám a deszkakerítés hasadékán keresztül. Zsibrita Jóska volt e fél szem birtokosa, velem egyidős gentleman, akihez a legőszintébb irigység fűzött. Tudniillik Jóska függetlenítette magát a polgári divattól, és télen viselt szalmakalapot, nyáron pedig akkora báránybőrsüvegben járt, hogy abba belefért volna a Dzsingisz kán feje is. Ezt azonban nem azért tette nevezett kortársam, mintha szembe akart volna helyezkedni a Daru utcai társadalom világfölfogásával, hanem azért, mert télen az öreg Zsibritának kellett a sapka, és nyáron ő hordta a szalmából készült párszárítót.

Elég az hozzá, hogy Jóska bekukucskált a kerítésen, ami még nem lett volna baj, de tudtomra is adta, hogy jelen van:

- Játjak!

Én akkor éppen a fejem tetején álltam, de a következő pillanatban már benne voltam a pernyében. Szerencsére puhára estem, és így politikai pályám anélkül ért véget, hogy csontom tört volna. Azóta meggyőződtem róla, hogy előbb-utóbb minden politikus belebukfencezik a pernyésgödörbe, s minél később esik bele, annál nagyobbat puffan.

Nem is ezért emlékezetes nekem ez a télvégi nap, hanem, mert akkor ettem először háromfogásos vacsorát.

Letappogtam magamról a hamut és beoldalogtam a szobába. Szerencsére szülém semmit se vett észre, mert nagyon bele volt merülve a Krisztusatyafiság könyvébe. Odakuporodtam mellé a padkára, a hóna alá fúrtam a fejemet, és néztem, hogy mozog a szája:

- Ö-rül-je-tek-és-vi-gad-ja-tok-mert-a-ti-ju-tal-matok-bő-sé-ges-meny-nyek-ben.

A voces paginarum hamar elaltatott. Mikor fölébredtem, még mindig ott ültünk a padkán, az óltetőről besütött a frissen esett hó, a félhomályban is ki bírtam venni a szülém arcát. Most már lecsukott szemmel, könyv nélkül imádkozott.

- Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma...

- Édesanyám - állítottam be közé és a jó Isten közé -, mit vacsorázunk máma?

Először végigmondta a miatyánkot, keresztet vetett, megcsókolta a könyv tábláján a feszületet, aztán felelt:

- Háromfélit: kenyeret, haját, bélit.

Azt mondtam erre, jobban szeretnék csak kétfélét enni, úgy, mint máskor. Szalonnát kenyérrel.

- Jaj, gyerekem, a szalonna most elment adóba - vette elő anyám a kanapé sarkából az abrosszal letakart fél kenyeret. - Örüljünk, hogy a mindennapi kenyeret megadja a jó Isten.

Arról persze még akkor semmit se tudtam, hogy minden államnak támasza és talpköve az adó, s hogy annak a malackának, amit karácsonyra vágtunk, az volt a hivatása, hogy féloldal szalonnájával fönntartsa az államot. A jó Istenről azonban már tisztább fogalmam volt. Tudtam, hogy ha akart volna, legalább egy kis vajalját adhatott volna a kenyérkéhez. No, majd ha apám hazajön - gondoltam magamban. Oda volt dohányt vágni Ring kapitány úrnak, és mindig csak az esti harangszó vetette haza. De soha anélkül haza nem jött, hogy legalább egy kis nemzetiszínű árpacukrot ne hozott volna.

Félálomban voltam már, mikor hazaért, de bizony semmivel se verte ki az álmot a szememből. Csöndesen ültek az asztalnál, elmorzsolt egy karaj kenyeret, megivott utána egy kancsó vizet, és csak akkor szólalt meg, mikor pipára gyújtott. Akkor is csak annyit mondott:

- Az istene ne legyen ennek a rossz háznak, legjobb volna felgyújtani, akkor nem nyúznának az adóval.

Kicsit nyugtalan álmom volt, égett a házunk, ropogott a nádtető, mint disznópörzsöléskor a szalma. Az apám pedig vasvillával két úriembert forgatott a tűzben.

- Mit csinál, édesapám? - kérdeztem.

- Megpörkölöm, fiam, ezeket a disznó koslebálókat.

A koslebálók azok az úriemberek voltak, akik házról házra jártak minden esztendőben, és konskribálták az adót. Egy mérges városi írnok, aki kalamust hordott a füle mellett, meg egy bakter, aki vitte utána az összeírási íveket és a tintásüveget. No meg az is a bakter tisztje volt, hogy megakadályozza a kötelességteljesítésben a kutyákat, akik minden házban meg akarták harapni az írnok urat.

Reggel, ahogy kisütötte a nap az álmot a szememből, az első dolgom volt kiszaladni az udvarra, megnézni a nádtetőt. Megvolt friss jó egészségben, a nagy mohacsomók elevenen zöldelltek ki az olvadó hóból.

- Más baj van itt - szólalt meg bennem a lelkiismeret. - A Lacika gombja miatt fogta el a jó Isten a kenyerünk mellől a szalonnát.

Lacika a legrongyosabb szabó volt, aki valaha e világon foltokat vetett a romlásnak indult nadrágokra és kabátokra. Már úgy ötven felé járt, fehér fércek akadoztak a szakállába, de gyámoltalan és együgyű volt, mint a gyerek. Ezért hívtam Lacikának még én is, akit pedig ő mindig "fiatalembernek" szólított. Minden vasárnap eljött hozzánk vecsernye után, és lámpagyújtásig segítette az apámnak Deák Ferencet szidni. Akkor fölkászolódott, és a nyakamba akasztotta a botja kampóját:

- No, fiatalember, hogy kell szépen köszönni?

- Éljen a negyvennyolc! - rikkantottam el magam, mire Lacika elégedetten megveregette vállamat, és megígérte, hogy ha az Isten élteti, akkor ő nevel belőlem olyan szabót, aki még atillát is tud szabni, olyant, mint az övé.

Nem hiszem, hogy lett volna a világon olyan kétségbeesett madárijesztő, aki azt az atillát vállalta volna, de volt rajta egy gomb, amihez fogható szépet nem fogok már látni ebben az életben. A gomb piros csontból volt, de fekete karimával, és az eredeti hivatása az volt, hogy női keblen fogja össze a kabátot. A Lacika atilláján azonban csak mint l'art pour l'art nyert alkalmazást, s a mester tekintete mindig őrajta pihent meg, ha galambepéjét fölkavarta a politikai szenvedelem.

Hát ez a gomb volt az, amely két nap óta az én ingem derekában lappangott. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és egy óvatlan pillanatban, mikor Lacika az asztalra könyökölt, lesodrogattam a kincset az atilláról. Meg kell vallanom, hogy a bűntudat csak a gyomromon keresztül ébredt föl bennem, de egy percig se haboztam a jóvátétellel. Még aznap délelőtt beosontam az öregtemplomba, s az oltárterítő megcsókolásának örve alatt odacsempésztem a gombot az Úr asztalára. Talán egyszerűbb lett volna a Lacika zsebébe csúsztatni, de akkor a jó Isten nem tudott volna róla, s én vele akartam a barátságot helyreállítani.

S azon az estén csakugyan azzal örvendeztetett meg édesanyám:

- No cselédem, kertészpecsenye lesz a vacsoránk.

Hát az volt, de bicska nem kellett hozzá. Kertészpecsenyének a sülttököt csúfolja a szegény ember. Jó étel az annak, aki szereti, de én hamarosan felmondtam neki a barátságot. Tél végén már vizet ereszt a tök, és elnyálkásodik a méze. Visszakívántam a mindennapi kenyeret, hajával, bélivel. De bizony néha a hajával is be kellett érni. Igaz, hogy amint kitavaszodott, hetipiacos napon zöldhagymát is lehetett hozzá kapni. Ez volt a bérem azért, mert Vak Márinak, a zöldséges kofának hazatoltam a piacról az üres talicskáját.

Rossz esztendő járt, mostohán bánt velünk a földecskénk. Amit meghagyott a fagy, elverte a jég, leégette a nap.

- Az idén aszalt cseresznyét termett a cseresznyefa - vágta a sarokba esténként az apám a posztó-tarisznyát.

Az is jó volt nekem már akkor, a magjára száradt cseresznye. Olyan szűkös volt nálunk a kenyér, hogy egyszer színét se láttuk három napig.

Éhesen ődöngtem az utcánk gyepes árokpartján, mikor a gazdag Dobákné, a csirkéskofa, rám kiáltott a muskátlis ablakukból:

- Te gyerek, szaggass a malackámnak egy kis papsajtfüvet ott az árokparton!

Szép, kövérlevelű papsajtok bodorodtak ott, a levelüket megszedtem a malackának, én magam meg teleraktam a zsebemet szép kerek papsajtocskával. Abból lesz énnekem jó vacsorácskám.

Gazdag Dobákné igen meg volt elégedve a munkámmal. Nagy karaj fehér kenyeret adott napszámba.

- Megállj, kenek rá mézet is - fordult be a kamrába.

De én már akkor kívül voltam a kisajtón, és nekiestem a kenyérnek. De a falat nem ment le a torkomon, mert megképzett előttem az édesanyám sápadt képe.

- De jó volna visszaragasztani - néztem a megcsonkult karajra, s belemarkoltam a papsajtba. Pedig most már nem volt olyan jóízű, mint azelőtt.

Édesanyám azonban nem örült meg a kenyérnek. Inkább sírva fakadt, és visszaerőltette rám az ajándékom.

- Én már megettem a másik karajt - vörösödtem el. (Azóta se esett hazugság ilyen nehezemre.)

Anyám meg azon erősködött, hogy ő is vacsorázott már. Mégpedig bundás gombócot. (Az meg a hajába főtt krumplinak az ünneplős neve. Nem rossz étel az se, ha só is van hozzá.)

- Hanem tudod mit? - törülgette meg anyám a szemét - eltesszük a kenyeret apádnak. Szegény ki lesz éhezve, ha hazaér a szőlőből.

Azt már én nem értem ébren. A papsajttól jó álma van az embernek, nem fekszi meg a gyomrát. Csak hajnalban ébredtem föl a szóváltásra.

- Ne bántsd, fiam, jobb lesz az nektek itthon - hallottam az apám szavát. - Én el vagyok kenyér nélkül is, ellát engem az eperfa.

- No, minket se féltsen - kevélykedett anyám, s belecsúsztatta a kenyeret a tarisznyába. - Jó az Isten, ma is ad annyit, mint tegnap.

Hát éppen annyit adott. Papsajtocskát, sárgarépácskát, krumplicskát. De még egy darab sajtocskát is találtunk a láda fenekén. Ott felejtődött még a télen, s úgy megkeményedett, hogy nem vette magába a kést. Anyám örült is neki nagyon, mert így az egészet nekem adhatta. Azt mondta, az ő foga már nem bírja.

Még akkor is a kővé vált sajtot majszoltam, mikor este az apám hazaért a szőlőből. Vígan csóválta meg a tarisznyáját:

- No Ferkó, találd ki, mit hoztam neked?
- Jaj, mit? Tán fürjecskét? - ugrottam fel lelkendezve.
- Nagyobb újság ez annál is - bontogatta a tarisznya csücskit. - Nézd-e, madárlátta kenyér!

Tulajdon az a kenyér volt, amit én adtam anyámnak.
Azóta tudom, mi az a "mindennapi kenyerünk".

/Móra Ferenc/

Read 2213 times Last modified on July 29 2014
More in this category: A novaji asszony »

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 3738 times 1
J. A. Deutch - A möbius-metró
A metró bonyolult, szellemes hálózata a Park Street-i csúcspontból ágazott szét. Kitérõvágány kötötte össze a Lechmere-vonalat az Ashmont-vonallal - erre…
Read 3045 times 0
Gyógyító Web Gömb Projekt
  Valerus Santus vagyok, webgyógyító programozó. Több mint tíz éve foglalkozom a spiritualizmussal és az informatikával. E két tudomány integrálásával…
Read 3024 times 0
Sólyom beavatás
  1973. december 17-én egyedül voltam a házban, egyszercsak éktelen riadalomra kapom fel a fejemet. Akkorát szólt, mintha teljes, tíz…
Read 2882 times 1
Spritizmus
Magyarországon sokan foglalkoznak a lélekidézéssel. Magam is részt vettem harminc vagy negyven ilyen ülésen. Megtörtént, hogy a lelkek neveket is…
Read 2725 times 1
Egy fenomén születése
Rózsikánál évekig semmi baj nem volt, míg végig nem döngölt rajta a parapszichológia. Ez egy esős őszi napon történt, amikor…
Read 2628 times 0
A jellem műveltségéről
Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetről vagy az emberi…
Read 2586 times 0
Extrémmosogatás
Két dolog nem volt itthon: wireless router és mosogatószer. Mindkettőből a szokásost vettem, Linksys WRT54G és citromos P u r.…
Read 2578 times 2
Márton G. - A végtelen
Apámmal rohanunk a sínek mentén. Elõttünk a távolban a kígyó, ami üldöz minket. Feléje rohanunk, csak így menekülhetünk meg elõle.…
Read 2486 times 0
Az a hatalmas harmadik - 2.rész
Egy délután záporesső kerekedik. Bemegyünk addig a szobájába. Ahogy ott ülünk, azt mondja nekem:Szeretném ismerni a maga életét, mint a…
Read 2477 times 0
A novaji asszony
Régen hallogatom már hirét a novaji asszonynak. Azt beszélik róla, hogy látja az elköltözöttek lelkét s lelát a föld mélyébe,…
Read 3859 times 0
Mi a csudát tudunk a világról?!
2005 augusztusában kezdték vetíteni a mozikban a fenti címû filmet, amelynek eredeti angol címe ez volt: "What the Bleep do…
Read 3026 times 0
A kapcsolat
A film számos ponton különbözik a regénytõl. Néhány kulcskarakter hiányzik, vagy más formában jelenik meg. A kis Ellie félárva. Édesapja…
Read 2826 times 0
Stigma
Frankie Paige huszonéves lány, aki fodrászként keresi a kenyerét. Jár is valakivel. Olyan lányt, mint õ, akár több százat is…
Read 2760 times 0
Fehér zaj
Az igazság odaát van, de azért átszűrődik belőle valami hozzánk is. Mert a halottak beszélnek hozzánk, és ha jól figyelünk,…
Read 2693 times 0
A forrás
A The Fountain egzisztencialista kérdéseket dolgoz fel: a film élet és halál, férfi és nő kapcsolatának a rapszódiája, keveredik benne…
Read 2691 times 0
Angyalok városa
Aggódó hang. Egy anyáé. Egy beteg kislány. És a sarokban az ágy mellett egy feketekabátos férfi. Nyugodtan szemléli az eseményeket,…
Read 2635 times 0
Csodálatos álmok jönnek
Van-e élet a halál után? - ez a kérdés bizonyára több szempontból is bekerülhetne a Guiness Rekordok Könyvébe: mint a…
Read 2561 times 0
Mátrix
"Mi az a Mátrix?" Neó-t, (Keanu Reeves) a komputer hackert nem érdekli a kérdés. 1999 van, és õ a komputeres…
Read 2440 times 0
A végtelen tizedes meg a többiek
Aronofsky filmje emlékeztet arra, amit korról korra újra felfedezzünk: számokba vagyunk fojtva.
Read 2426 times 0
Hatodik érzék
Van egy kilencéves srác. Rendkívül zárkózott, a suliban sincsenek barátai, és az édesanyja sem tud mit kezdeni vele. Cole más…

KÖNYVAJÁNLÓ