A varázslóság alapelvei

Rate this item
(2 votes)

varazsloEz az írás a varázslóság elveinek leírása. Nem kivonata a könyveknek, hanem egy kissé más nézõpontból való tárgyalása. Találsz benne egy-két dolgot, melyek a könyvekben nincsenek benne. Szóval olvasd figyelmesen.

Ajánlom, hogy többször olvasd el ezt a szöveget, sok magyarázat rekurzív módon szerepel benne. Sok elvvel minden átmenet nélkül találkozhatsz és lehet, hogy csak második olvasásra válik világossá.

Ezért sok alapelvet így fogsz megtalálni, bár teljesen más nézõpontból, mint a könyvekben. Pontosan ez a varázslóság. Úgy is veheted, hogy az összegzés a varázslók egyik fõ eszköze. Meg kell tanulnod egy dolgot sok különbözõ nézõpontból nézni. Ezt a mûveletet úgy hívják, hogy rejtõzés.

 

Most pedig a figyelmedre van szükségem.

A figyelem nem más, mint a tudat összpontosítása.

Az elsõ figyelmünk az, mellyel a mindennapi világ tárgyaira, vagy tonálunk elemeire összpontosítunk. Ideje legmnagyobb részében az elsõ figyelmünk a belsõ párbeszédre figyel. Második figyelmünk, melyet álmodó figyelemnek is hívunk, ismerõs számunkra, ezt a részünket használjuk, amikor álmodunk.

A tudatot úgy látszik, mintha felfognánk, bár véglegesnek vesszük. Amit nem tudunk, az, hogy tudatunkat lehet erõsíteni, bõvíteni, fejleszteni. Tehát rengeted dolog van, amire tudatunk képes lenne, több, mint amennyit tudatod fel tud fogni. Amit az emberek nem vesznek észre, az, hogy többnyire tudatunknak két típusát használjuk.

A mindennapi tudat úgy tûnik, mintha az megegyezne a tudattal, de ez nem így van. Milyen más típusú tudat létezhet? Például, ha álmodsz, teljesen más tudat mûködik. Az ok, hogy ez a két tudat ennyire eltér, az, hogy mindennapi tudatunkat szüleink, tanítóink alakították. Ennek az alakításnak az eredménye az a térkép, mellyel értelmezni tudjuk a világot. Ezt hívják a varázslók tonálnak. Álmodó tudatunk egy zabolátlan, vad lény, mivel senki sem tanította, nincsen tonálja.

Álmodó tudatunk nem tudja, hogy álmodik. Megérezheti, de sohasem mondja magára, hogy "már megint álmodok". Gondolj arra, hogy mennyi furcsa dolgot álmodsz és ezen az álom alatt nem vagy kiakadva. Csak ha felébredsz és visszaemlékezel mindennapi tudatoddal, akkor mondod magadban, hogy milyen bizarr volt ez az álom. Az álmok gyakran furcsák, mert az álmodásból a mindennapi tudatba való átmenetkor bekapcsolódik a tonál, mely a mindennapi tudat világának a térképe. Az álmokban gyakran olyan dolgokat érzékelünk, melyeket a tonáluk nem tud értelmezni. Álmodó tudatunknak nem furcsák az álmok, hiszen az nem ítélkezik. Nem tud megítélni semmit, mert nincsen tonálja és a tonál egyik fõ feladata az ítélkezés. Az ítélkezés hátránya, hogy az ítélet tárgya törlõdik az érzékelésbõl. De az észlelés a valódi, nem az ítélet. Persze, hogy az álmodó tudat nem ítélkezik, nem jelenti azt, hogy nem érez. Ha álmodó tudatod irányítása alatt leesel egy szakadékba, adrenalin szabadul fel a szervezetedben és gyakorta fel is ébredsz. Az észlelés csupán az energia egyik formája, vagy jobban mondva az energia érzékelésének módja, mely információt szállít a körülöttünk lévõ világról.

Minden, ami a mindennapi tudatunk világában létezik, az a tonál. Ami a mindennapi figyelmen kívül van, az a naguál. A tonál nagyon hatásosan szûri meg az észlelést és csak azokat engedi eljutni a tudatunkhoz, amiket úgy gondol; amiket elfogadhatónak és kényelmesnek ítél meg. Ez egyébként tudományosan bizonyított tény. Ha egy állatnak lekötöd a szemét abban az idõszakban, amikor a vizuális érzékelés kialakul benne, nem fog látni, ha a folyamat végén leveszed a kötést. Az állat fizikailag képes a látásra, de tonálja már rögzült és nem gondolja, hogy bármit is változtatni kellene álláspontján a világgal kapcsolatban. Éppúgy, mint te, aki ezt a szöveget olvasod.

Néha bonyolultabb, mindennapi cselekedeink felett is átadjuk az ellenõrzést második figyelmünknek. Erre jó példa a rutinból való vezetés vagy gépelés. Sokszor elõfordul, hogy vezetés alatt nem is veszünk tudomást arról, hogy hogyan vezetünk. Elsõ figyelmünk a beszéden vagy a gondolkodáson koncentrál, így átadja az ellenõrzést a második figyelemnek.

Azt találták, hogy a kényelmes, rendmániás emberek nem bírják a szélsõséges helyzeteket, mint például eltölteni egy telet egy antarktiszi bázison. Sokkal kevésbé stabilak pszichológiailag, mint azok az emberek, akiknek az asztaluk és lakásuk össze-vissza tele van mindennel.

A kényelmes, túlszervezett ember az, akinek az elsõ figyelme állandóan irányítás alatt tartja a világot. Ez a személy mindig tudja például, hogy hova tette az autói kulcsát, mert annak állandó helye van. Ha a kulcsok valahogy mégsem kerülnek oda, akkor az illetõ elveszett ember, ideges lesz, kapkod.

Érdekes, hogy a rendetlenebb emberek mégis sokszor megtalálják a kulcsaikat, mert második figyelmüket használják. Amikor el akarnak autózni valahova, valahogy mindig megtalálják a kulcsot, mégha egy újság alatt is van. Annak oka, hogy a rendetlenebb emberek életvidámabbbak és egészségesebbek, mint a túlszervezett emberek, az, hogy engedik a második figyelmet is aktív szerephez jutni. A túlszervezett ember mindig ellenõrizni akar mindent és soha nem hagyja második figyelmét érvényesülni. A második figyelem így "megsértõdik", háttérbe szorul, ami sok formában jelentkezhet - mentális vagy egyéb betegségek formájában.

Álmodó tudatunk sokszor megjelenik éber állapotunkban is. A felnõttekben ez a tudat nagyon kis mennyiségben van jelen és kreativitásnak vagy intuíciónak is hívják. A gyerekek sokkal mélyebbre tudnak hatolni az álmodó tudatukba - ezt hívják nappali álmodozásnak. Ahogyan felnövünk, mindennapi figyelmünk lassan átveszi az uralmat éber állapotunk felett, kiszorítva az álmodó tudatot. Ami létrehozza ezt a folyamatot, az a belsõ dialógus. A belsõ dialógus kikapcsolása a varázslók egyik fõ eszköze ennek az egészségtelen monopóliumnak a megszüntetésére.

Az álmodó tudat ébrenlétbe való behatolásának az ellenkezõje is megtörténhet. Mindennapi figyelmünk is képes alvó állapotunkba lépni. Az, hogy mi lesz a tényleges élmény, az az álmodás gyûjtõpontjának függvénye. Ha ez a gyûjtõpont energiaburkunk belsejében fixálódik, akkor az eredmény nem más, mint egy álom a mindennapi élet elemeivel. Elõfordulhat, hogy nem is tudod, hogy álmodsz, megdöbbensz, olyan hirtelen történhetnek veled képtelen dolgok. Ha a gyûjtõpont az energiaburkon kívülre került, mely egy felderítõ követése miatt lehetséges, akkor egy idegen világba csöppenünk.

A felderítõk energiacsomagok, melyeket szervetlen lények bocsájtanak ki. A szervetlen lények olyan entitások, melyeknek rendkívül hosszú életû tudatuk van, de nincsen szervezetük és mozgási lehetõségük. Ha te egy mozgásképtelen lény lennél, valamit ki kellene találnod, hogy a környezõ világot felderíthesd. Ezért a szervetlen lények energiákat vetítenek ki, így kerülnek kapcsolatba a világgal. Kivetítve az energiát, érzik, az hogyan módosult. Nagyjából így mûködik a radar is. A denevérek és egyes lepkefélék a példák a mi világunkban hasonló érzékelésre. Hanghullámokat (végsõ soron energiát) bocsájtanak ki és elemzik a visszaverõdött hullámokat. Az emberek tipikusan energia érzékelõ lények, akik nem bocsájtanak ki energiát. A képesség megvan bennünk is az energia kivetítésére és elemzésére, de a tonálunk soha nem tanulta meg, hogyan használja ezt a technikát.

Az erõ vagy az energia az üzemanyag, mely a tudatot életben tartja. Ha növeljük az energiát, erõsítjük a tudatot. Az energia gyûjtésének módja, hogy megakadályozzuk az energia további elpocsékolását és visszanyerjük a múltban elvesztett energiát. Az energia pocséklásának megállítását a minket körülvevõ világ iránti érzéseink helyrehozásával érhetjük el. Az energia azért vész el, mert sok mindennel szemben olyan érzéseket táplálunk, melyek elérhetetlenek számunkra. A dolgok nem csodálatosak, izgalmasak és újak számunkra (ez erõsítené a tudatot), hanem sokszor unalmasak, elcsépeltek (ez gyengíti a tudatot). Ez elveszett energia visszaállítható a nemtevés által. A nemtevés azt jelenti, hogy megváltoztatjuk a tonálban lévõ dolgokról a hozzáállásunkat, gondolkodásunkat. Ez közvetlenül a belsõ dialógus leállításával érhetõ el. Belsõ dialógusunk egy eszköz, melynek használatával a tudatunk állandóan szivárog.

Az igazán alattomos oldala a belsõ dialógusunknak az, hogy nem valódi, hanem egy mesterséges beültetés, melyet a ragadozóknak vagy szökellõknek nevezett szervetlen lények ültettek belénk, akik a tudatunkkal táplálkoznak szimbiózisban élve velünk. Ebben a viszonylatban a szökellõk a tudatunk egy részéhez jutnak, cserébe azt kapjuk, hogy szabadon lustálkodhatunk és idõnk legnagyobb részében nem kell eredeti gondolatainkkal foglalkoznunk. A belsõ dialógus egy olyan TV, amit nem lehet kikapcsolni. A társaság és a szórakozás ennek állandó forrása. A szórakozás, amit nyújt, alattomos, mert úgy mûködik, hogy állandóan megerõsíti saját fontosságunkat. A szökellõk állandó dícsérettel traktálnak minket, hogy igen, te az ember, te vagy a hatalmas, de elnézõ uralkodó. Emiatt az állandó dícsérgetés miatt az uralkodó nem csinál semmit, csak ül a trónján, miközben a trónja mögött kirabolják a kincseskamrát. Ez a TV, vagy belsõ dialógus persze energiát igényel. A szökellõk ezen az energián élnek, mivel azt mi pontosan az õ világukba vetítjük ki.

Hadd szögezzek le újra valamit. A szökellõk megtanulták, hogyan vetítsenek ki felénk enegiát. Mi ezt szóbeli dícséretként, önmagasztalásként interpretáljuk. A belénk épített fontosságtudat miatt erre a gondolatra összpontosítunk és nagy mennyiségû energiát vetítünk ki. Amit válaszként kivetítünk, azzal táplálkoznak a szökellõk.

Gondolj úgy erre, mint a horgászatra. A szökellõk bedobnak egy kis halat csaliként a vízbe és kifognak egy nagyobb halat. A szökellõk megtanulták, hogyan tehetik ezt velünk.

A táplálkozás mûvelete azért egy kicsit bonyolultabb és az elrendezéssel kapcsolatos. Képzelj el egy energiasávot, mely a szökellõtõl ered, legyen az bárhol. Ahogyan ez az energia fedésbe kerül a mi tudatunkkal (egy hullámhosszon, síkban érkezik), akkor azt értelmezzük valamilyen módon. Ha ez a valami öndícséretre hasonlít, tudatunk rögtön ráfókuszál. Ebben a pillanatban tudatunk egy síkba került a szökellõ által kibocsájtott energiával és akaratlanul is óriási energiákat küldünk vissza neki.

Hogyan mûködik a növény (Salvia Divinorium) a szökellõk megállításában - megváltoztatja a tudatunk szökellõ irányába mutató elrendezését, így a visszasugárzott energia nem tud eljutni a szökellõig. A geometria csodája miatt mi érzélhetjük a szökellõt, mivel a mi oldalunkon csak kicsit változott az irány. Ez a változás olyan kicsi, hogy észrevehetjük a kibocsájtott energiát. Mivel a szökellõ bizonyos távolságra van, ezért a szögben elõidézett kicsi változás miatt az energia nem jut el hozzá. Kis változás a szögben már nagyon nagy eltérést jelent a szökellõ tartózkodási helyén.

Az evolúció során a szökellõk megtanulták, melyek azok az energiák, melyek számunkra érzésként ismerõs alakra fordítódnak le. Az önmagasztalásként megjelenõ energia a leghatékonyabb.

A szökellõk nem tudják, hogy mi ezt tudjuk. Õk csak vad, féktelen lények. Csak az evolúció termékei a szó szigorú darwini értelmében.

Néhány ragadozó olyan rossz, gonosz gondolatokat is küld, melyekre sajnos sokan fogékonyak vagyunk. Ezeket rossz ragadozóknak is hívják.

Az amerikai õslakosok egyik legszigorúbb tabuja az õrültek megölése. Egy jó ok, hogy távoltartsd magad az õrültektõl, hogy rajtuk a rossz ragadozók egész csoportja élõsködik és te nem akarsz egyet sem magadhoz csábítani. Vitatkozhatsz, hogy ezek-e az õrület fizikai okai. Az a mentálisan labilis ember, akit szeretet vesz körül és nem kerül kapcsolatba rossz ragadozókkal, csak különbözõ, még nem mondjuk õrültnek. Tegyék be azonban egy elmeintézetbe, az ott összegyûlt rossz ragadozók rávetik magukat és az eredmény nem más, mint ez az ember is megõrül, akár az ott tengõdõ társai.

A múltban elvesztett energiát az összegzéssel szerezhetjük vissza.Az összegzés egy olyan mûvlelet, melyben élénken vissza kell emlékezni mindenre, ami az életedben történt veled és egy légzéstechnika segítségével ki kell törölni az eseményekhez társított eltárolt érzéseket. Ez lehetetlen feladatnak hangzik, de ha a tudatunk erõsödésnek indult, egyre könnyebb lesz az uralmat visszaszerezni az olyan feladatoknál, mint például az emlékezés. Ha nem sikerül, akkor mondhatod a 22-es csapdájának, ha pedig igen, akkor egy örökösen visszatérõ cselekménynek. Az összegzéssel a tonálodat lényegében módosítod.

Általában ha visszaemlékezünk valamire, meglehetõsen lusták és kényelmesek vagyunk. Éppen csak egy kicsit visszasurranunk az emlékhez, megjegyezzük, ami érdekelt minket és máris visszarohanunk a gyûjtõpont szokásos helyének kényelmébe. Az igazi emlékezés azt jelenti, hogy a gyûjtõpont a teljes tudatunkkal mozdul el az emlékezet helyére - nem csak egy kirándulás erejéig. Amikor ez megtörténik, lényegében visszamegyünk az idõben ahhoz az eseményhez, melyre emlékezünk. Az eseményt hihetetlen részletesen és tisztán éljük újra.

Bármilyen felfoghatatlanul is hangzik, összes emlékünk és érzékelésünk tárolódik a testükben. Ezért van az, hogy egy jó hipnotizõr elveszettnek hitt vagy elnyomott emlékeket tud a felszínre hozni. A hipnotizõr úgy éri ezt el, hogy az alanyban a gyûjtõpont az emlékek tárolási helyére mozdul el.

A traumák nagyon hatásosak a gyûjtõpont kimozdítására a normál helyzetébõl. Ez megmagyarázza a parafenoménok, az amnézia és a skizofrénia létezését is. Ha a világod (azaz gyûjtõpontod normál helyzete) valami trauma folytán tarthatatlanná válik, egyetlen védekezésünk az, hogy eltoljuk a gyûjtõpontunkat. Az új pozícióban lényegében egy más személyiség leszel. Ezért is van az, hogy az emberek gyakran semmire sem emlékeznek, memóriakiesésük van egy tramatikus esemény után. Az emlékek ott vannak, csakhogy a gyûjtõpont teljesen más helyzetében "érhetõek el". Ha ugyanaz az esemény újra megtörténik, a gyûjtõpont újra ebbe a pozícióba kerül. Ha ez megismétlõdik, elég idõ van arra, hogy az új poziícióban is kialakuljon egy belsõ dialógus. Azaz ott egy új személyiség fejlõdik ki. A személyiségünk tulajdonképpen nem más, mint a gyûjtõpont mûködése más pozícióban, melyet a belsõ dialógus rögzít. Az új személyiség vagy az új belsõ dialógus jobban fel van készülve erre a traumára, mint a régi, ezért az illetõnek egyre könnyebb lesz az új pontba kerülnie. Így alakul ki a skizofrénia.

Amit a világnak gondolsz körülötted, nem más, mint egy térkép, amit nézel - és egyébként egy meglehetõsen hiányos térkép. Ez a térkép a tonálunk. Minden más (a térképen kívül) a naguál. Kizárólag a térképen keresztül vagyunk kölcsönhatásban a világgal. A térképünk - mi vagyunk. Szükségünk van erre a térképre, mivel anélkül, mint bonyolult, gondolkozó lények - nem létezhetnénk.

Az energiatest vagy az álmodó test a test egyik formája - az aktuális fizikai test nélkül. Akár az emberben az állat, az energiatest egyszerûen a fizikai test másolata - úgymond egy térkép. Ez a térkép mondja meg, hogyan lépnek kölcsönhatásba "figyelmeink" a világgal - ritkán kerülünk közvetlen kapcsolatba a fizikai testtel. Például, ha vezetsz és nem is figyelsz rá, az agy végzi el a munkát - pontosabban a második figyelmed parancsára az energiatested vezeti az autót.

Az energiatest az a test, ami emlékezik bonyolult feladatokra, a tonál nem elég "tehetséges" ehhez. Egy jó táncos használja gyakran az energiatestét. A fizikai test pedig jóval közvetlenebb dolgokra emlékezik (a forró tárgyak fájdalmat okoznak, dobd el õket).

Amikor álmodunk és nem vagyunk kölcsönhatásban a fizikai testünkkel, az energiatest viszont fel van készülve az álmodott világgal való kapcsolatra. Az energiatestet tehát az álmodáson keresztül lehet tökéletesíteni.

Elég érdekes, de meglehetõsen sok tudományos tény is szól az energiatest léte mellett. Jó példa erre, hogy sokszor az amputált végtagok sokkal elvesztésük után is fájhatnak. A tudósok sokat tépelõdnek azon, hogy miért van az, hogy egyes gyógyszerek megszüntetik ezt a "fantomfájdalmat", mások pedig nem.

Az erõt, mely az energiatestet mozgatja, akaratnak nevezik. Például, kézben tartani egy forró tárgyat, amit a fizikai tested elhajítana, csak nagy akarattal lehet.

Sokan egyébként meglehetõsen egyszerûnek tartják érezni az energiatestet. Ha jársz kb. 10 percet egy futópadon a tornateremben és hirtelen lelépsz róla, furcsa érzésed támad, mintha valami tovább akarna benned futni mozgás nélkül. Ha elkezded a normál mozgást, egy rövid pillanatra meghökkensz ezen az érzésen.

A rejtõzés egy olyan mûvelet, mellyel a gyûjtõpontot egy új helyzetbe hozhatod és álmodás közben ezen a ponton tartod a figyelmedet.

Egy rejtõzõnek soha nem szabad elfeledkeznie róla, hogy õ rejtõzõ. Soha nem szabad fontosságot tulajdonítania nézõpontjának, különben azt kockáztatja, hogy rejtõzõ világa eggyé válik a tonálja világával. Ezrt van az például, hogy szakprofesszorok, akik tanítják a varázslóságot, maguk mégsem azok. Mert állandóan védik új álláspontjukat. Hacsak ez a védekezés nem a "kontrollált bolondság", akkor a rejtõzés energiája kárba vész a gyûjtõpont helyzetének ellenõrzésére való törekvés miatt. A kontrollált "bolondság" pontosan ez. A bolond része az, hogy ha energiát vesztünk a önfontosságtudatunk miatt, az energiát a tonálunk valamilyen érzésként értelmezi. Ha ellenõrzött, akkor nem megy veszendõbe energia. A kontrollált "bolondság" azt jelenti, hogyan érezzünk át egy érzést úgy, hogy ne adjuk át neki magunkat.

A varázslónak minden érzésétõl meg kell szabadulnia. Ez most úgy hangzik, mint valami teljesen szörnyû utasítás. De észre kell, hogy vedd, ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem leszel képes érezni. Egyszerûen csak ne birtokold õket, mint saját tulajdonodat. Érezheted a saját érzéseidet, mások érzéseit és a Föld érzéseit is. De abban a pillanatban, hogy eluralkodtak feletted, elvesztél. A harcos viszont mindig teljes szabadságra törekszik. Álmunkban is megtarthatunk egy képet, nagyon hasonló módon, nem rögzítjük érzéseinket semmihez, csak hagyjuk a figyelmünket, hogy szabadon pillantson mindenre - mindent ítélkezés nélkül fogadunk el.

Egy tárgy megfigyelésének, vagy jobban mondva figyelmünk rajta való rögzítésének mûveletét és az információ megszerzését a tonál végzi, de az információ, amit visszakapunk, nem az energia közvetlenül (az lenne a látás), hanem a tonál alkotta ítélet a tárgyról. Ezért közvetlenül nem tudjuk a világot észlelni. Az észleléstõl és a tonál által visszakapott ítéletig egy bizonyos idõ telik el. A hagyományos erõnövények fel tudják függeszteni a tonálunkat a tudat sebességének felgyorsításával. Tudatunk mindig egy bizonyos idõt vár, mire az információt megkapja a tonáltól. Ha a tudat sebessége felgyorsult, a várakozási periódus csökken, így az információ nem érkezik meg idõben és elvész. Tonálunk így felfüggesztõdik és a világot közvetlenül érzékeljük.

Második vagy álmodó figyelmünk nem tud semmirõl sem információval szolgálni, mivel nincsen tonálja (pontosabban szólva, még nincsen). Ez áldás és átok is egyben. Az álmodó figyelem, mivel nincsen korlátozva a tonál által, közvetlenül képes észlelni a világot. De tonál nélkül az álmodó figyelem ellenõrizhetetlen.

Egy átlagos ember tonálja is nagyon bonyolult - második figyelmednek szülsége van egy tonálra, de nem tudja mindazt egyszerre megtanulni. Ne felejtsd el, második figyelmed egy gyerek, nem tud egy tonált egy csapásra kifejleszteni. Ugyanakkor az elsõ figyelem tonálja nem képes tenni mindazokat a dolgokat, melyekre második figyelmed álmodás alatt képes.

Az álmodás a gyûjtõpont mozgatásának mûvelete. Ébren is tudsz álmodni, az álmodás nem olyan dolog, mely csak éjjel alvás közben történhet meg.

Ha becserkészed magad, akkor nem teszel mást, mint a tonálod cserkészed be. Ezt úgy lehet megtenni, hogy más-más nézõpontokat hozunk létre mindennapi tonálunkon kívül, így szabadon megfigyelhetjük a tonálunkat. Ha képesek vagyunk látni a tonálunkat, akkor képesek leszünk látni rossz szokásainkat és energiaforrásainkat, melyeket elpocsékolunk. Ez hozzásegít minket, hogy megtisztítsuk a tonálunkat. A tonál kitakarításával lehetõvé tesszünk használatát a második figyelem számára is. Ahelyett, hogy tanítanánk második figyelmet, mint ahogyan ez az elsõvel történt, szüleink és tanáraink által, egyszerûen átalakítjuk egyetlen tonálunkat, hogy az kompatíbilis legyen a második figyelemmel.

A látás az energia közvetlen érzékelésének mûvelete. Az energia nem hazudik, mivel az csupán energia. Ezért a látás mindig elvezet a végsõ válaszhoz. Érzékeink minden pillanatban képesek a látásra. De csak ha tonálunk megérti az észlelésünket, csak akkor hasznosak számunkra. Mivel tonálunk ad értelmet a látásnak, a látás különbözõ formákban jelenhet meg. Ez lehet a bizonyosság egyfajta érzése, hogy a dolgok így vannak. Lehet egy tudás felbukkanása is a sötétségbõl.

Aki elég energiával rendelkezik, láthat és az emberi lényeket fénylõ energiagömbökként láthatja. A fizikai test jobb lapockájának magasságában van egy izzás. Ez a tudat és ez a pozíció a gyûjtõpont természetes helyzete.

Az erõ élet. A varázslóság célja növelni ezt az erõt. Amit még fontos tudnod, hogy a varázsló, ezzel a megnövekedett energiával, sokkal hajlamosabb a halálra, ha túl sok energiát veszít. Az erõ, kivéve ha az nem ajándék (szeretet a szüleinktõl), a harcos számára az, mely érzésekként az emlékeinkbe vannak zárva. Ha egy átlagos ember meríti ki magát a végletekig, általában nem hal meg, mivel ott vannak számára ezek a rejtett energiatartalékok. A harcos, aki felhasználta ezt az energiát, elkövetheti azt a hibát, hogy teljesen kimeríti magát és nem marad több energiája az élethez.

A dupla személy az, akinek természetesen van több energiája. A dupla személyt is hívják naguálnak. Ennek az extra energiának az elõnye, hogy egyfajta tárolóként viselkedik és megakadályozza az energia kimerítését. Aki lát, annak ezek a többletenergia egységek az ember középtáján, mint energiagömbök jelennek meg. Egy átlagos embernek két ilyen gömbje van, egyik az édesanyjától, másik az édesapjától. A dupla emberek több ilyen gömbbel rendelkeznek, mert szüleiken kívül még valaki gyerekeként szerette. Egy szeretõ családba befogadott árvának jó esélye van, hogy dupla legyen.

Harcos életstílus - Ennek kifejtésére most nincsen elég hely. Azt ajánlom, ezzel kapcsolatban olvass el mindent a könyvekben. Az egyik fõ célja a harcos életstílusnak a tonál edzése, hogy ne féljen. Ha a tonálod túl sokat ijedezik, tested megbetegedhet, megõrülhetsz vagy meg is halhatsz. A harcos életstílus erõsíti a tonált és olyan referenciapontokat ad, melyek nyugodtan tartanak akkor is, amikor a szar belehullik a ventillátorba. Ezzel nagyon sok idõt kell eltöltened. A varázsló idejének kilencven százalékában nem tesz mást, mint harcosként él. Ajánlott tevékenységek a harcos számára a sziklamászás, kajakozás, a harcmûvészetek, minden olyan, ami próbára tesz. Kell, hogy legyen egy tevékenység, mellyel elûzheted a félelmet, mely egész utadon végigkísér. Mindig lesz valami vagy valaki jobb nálad, ezért mindig a csúcsra kell törekedned - még ha soha el nem éred is.

Végül, de nem utoljára a harcosnak folyamatosan törekednie kell fontosságtudatának elvesztésére és az elfogulatlanságra. Az elfogulatlanság és az aggódás hiánya az univerzum természetes állapota. Ez az állapot lehetõvé teszi, hogy szembenézz az univerzummal és ezek a legjobb eszközök, hogy kihúzzanak a bajból. Ha kételyeid vannak - ne aggódj.

 

ÖSSZEGZÉS 

Mi az Univerzum igazi természete? 
 

Az Univerzum és minden, ami benne van, energiából áll. Nincsenek tárgyak, csak színtiszta energia. Az energia egy erõbõl származik (Sas) és szétsugárzódik az egész univerzumban (a Sas emanációi), mint végtelen számú energiamezõ. 
Az emberek a látóknak úgy látszanak, mint energiabuborékok (fénylõ tojások), melyek a Föld 48 energiamezõjébõl az egyik, a szerves élet sávján helyeznednek el. (Az emanációk nagy sávjai). Hét további sávon is találhatóak élõlények, ezek a nem szerves lények. 
Az emberi lények akkor kezdenek érzékelni, amikor emanációik egy része  a fénylõ tojáson kívül esõ emanációkra rörgzül. Ez a pont, ahol az érzékelés megtörténik, a gyûjtõpont. A gyûjtõpont helyzete meghatározza, mit képesek az emberek érzékelni. 
Ha a gyûjtõpont egy bizonyos ponton (a megszokott, kialakult ponton) rögzül, az elsõ figyelemnek hívjuk. (tonál
Ha a gyûjtõpont a szokványos pontból elmozdul, akkor második figyelemrõl beszélünk. (naguál
Ha a gyûjtõpont egyidejûleg minden pontra rögzül, az a harmadik figyelem, vagy a belülrõl izzó tûz

Az emberek ugyanúgy a Sashoz jutnak vissza, életük során felhalmozott élményeik által növelt tudatuk szolgál a Sasnak táplálékként. 

(Sas: az õserõ, a toltékok Sasnak hívják, hogy valamiképpen lehessen beszélni róla)

Miért nem érzékelik az emberek a valóság igazi természetét? 
 

Amikor az emberek megszületnek, gyûjtõpontjuk instabil, folyékony. A kisbabák rengeteg dolgot észlelnek egyszerre, azért nem emlékezünk korai (csecsemõ, kisbaba) korunkra, mert ekkor még nem szilárdult meg a gyûjtõpont. Amint a gyermekek felnõnek, gyûjtõpontjuk rögzül egy bizonyos pontot, ez a környezetük (elsõsorban szülõk, tanítók) hatására történik meg. (az idõk tonálja) 
A gyûjtõpont szokványos helyzetét naponta fenntartjuk (belsõ párbeszéddel) energiánk nagyrészét erre használva. (ego) Ezért a valóság értelmezése életünk végéig ugyanaz marad. 
 

Hogyan lehet a valóság igazi természetét érzékelni? (A varázslók útja) 
 

A valóság igazi természetének megismeréséhez el kell mozdítani a gyûjtõpontot szokványos helyzetébõl. (a világ megállítása) A gyûjtõpont elmozdításához energiára van szükség, melyre a varázslóknak több módszere van: feddhetetlenség, rejtõzés, emlékek összegzése, nemtevés, helyes járás, álmodás, szemlélõdés, stb. 
 
Miután elég energia felszabadult, a gyûjtõpont véglegesen elmozdul megszokott helyzetébõl (az emberi forma elvesztése) Az emebri forma elvesztése vagy a gyûjtõpont állandó mozgatása után a harcos életének döntéseit már a rendelkezésre álló energia határozza meg. Ilyenkor a harcos már a természettel együtt folyik, nem fontos, hogy más emberek mit tartanak róla.

Mi a varázslók útjának végsõ célja? 
 

Elérni a harmadik figyelmet, mely lehetõvé teszi, hogy elkerülje a Sashoz való visszajutást, azaz a halált.

 

GONDOLATOK A HARCOSI ÚTRÓL 

 Nem túl jó látni, hogy sokszor milyen rosszkedvûek az emberek, ezen pedig semmiféle pénz, ajándék nem segít. Abból az alaptételbõl kiidnulva, hogy egy ember képtelen egy másikat megváltoz-tatni, legfeljebb rávenni tudja, hogy változzon meg. Valakit megpróbálni megváltoztanti: önzés, hiszen azt akarjuk, hogy õ is legyen olyan, mint mi. 

Egy átlagos ember teljes mértékben a társadalom által meghatározott elvárások szerint él, ennek megfelelõen viselkedik, kiszámíthatóvá válik. Az ember elvesztette a szabadság, az ismeretlenség misztikus érzetét, a csodálkozást és elfelejtett látni cserébe a technikai civlizáció biztonságáért és melegéért. Ezért azt az árat kell fizetni, hogy sok ember úgy hiszi, csak az létezik, amit embertársai mondanak, egy idõ után megunja a világot, öregkorára pedig azt hiszi, mindent látott a világból. Túl fontosnak érzi magát az az ember, akinek sorozatosan bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy a világ csodálatos és bonyolult. Az ember a többi lényhez hasonlóan nem örök életû, csak azok bánnak meg és sajnálnak mindent, akik örök életûnek hiszik magukat. Aki tudja, hogy az élete véges, mindent megtesz, hogy gyönyörködjön a világban, minden tettében az az erõ érzõdik, hogy tudtában van annak, hogy akár a következõ pillanatban is meghalhat. Ha szomorúnak és gyengének érzi magát, forduljon egy kicsit balra, néha megérezni a halál jelenlétét, aki állandóan figyel. A halál nem egy esemény, nem egy személy, hanem egyetlen igazi társunk, mert csak az számít, amikor azt mondja, eljött az idõ. Semmi más nem számít. Aki a gyengeséget, panaszkodást keresi és a lelkét nem javítja, az a halált keresi, a halál keresése pedig nem más, mint a semmi keresése, hiszen a halál úgyis minden-képpen legyûr majd minket. Tulajdonképpen az ember lelkének tökéletesítése emberlétének egyetlen feladata, hiszen egyetlen megoldás kínálkozik arra, hogy elviseljük ezt az eleve elrendeltséget, mégpedig az, hogy minél boldogabbak legyünk. Az emberi mûvészet legteteje, hogy kiegyensúlyozza az emberlét rettenetességét az emberlét csodálatosságával. 

Amikor megszületünk, létrejövünk, mint az ember mintájának lenyomata. Ekkor és még egy jó darabig nincsen rögzítve a gyûjtõpontunk. A gyûjtõpont határozza meg, hogy hogyan fogjuk látni a világot. Ezt a gyûjtõpontot szüleink és azok a nevelõk rögzítik bennünk, akikkel gyermekkorunk során találkozunk, õk írják le nekünk, hogy mit érzékelünk, azaz, hogy a világ milyen. Mert érzékelünk, az kemény tény. De az, hogy mit érzékelünk, az már vitatott. A gyûjtõpontunk rögzített állapota garantálja, hogy normális emberek legyünk, ez biztosítja, hogy a legtöbb dolgot olyannak látjuk, mint mások. Vannak esetek, amikor a gyûjtõpont elmozdul. Ez lehet trauma, részegség, halálközeli élmény állapota, ekkor a gyûjtõpont elmozdulhat és másképp láthatjuk utána a világot. Jó példa a gyûjtõpontra a skizofrének világa, az õ gyûjtõpontjuk nem rögzített, ezért a következõ pillanatban már másképp láthatják a világot, mint most. Az õrültek világa így borzalmas, hiszen soha nincsen viszonyítási pontjuk, világuk akár napról-napra változhat és megrekedhet egy szélsõséges pontban. Minden embernek mozog a gyûjtõpontja, mégpedig álmában. Ha valaki álmában egy másik valóságot rak össze, az a gyûjtõpont elmozdulásának köszönhetõ, minél "vadabb" az álom, annál mélyebbre mozdult a gyûjtõpont. A gyûjtõpont mibenlétét megérteni azért fontos, mert így látható, hogy az ember felnõttkorában hogyan tartja fixen ezt a pontot. A belsõ párbeszéd segítségével. Biztosan mindenki észrevette már, minden ember beszélget magában, persze nem láthatóan, de ha az ember egyedül van, többnyire nem teljes csendben ül, hanem belsõ monológjaival újra-és újra megerõsíti magában a világot. Ha ezek a belsõ monológok a helyzet súlyosságáról és rossz gondolatokról szólnak, akkor a pont egy olyan helyzetben fog állni, ahol a világ kegyetlen és pesszimista. Meg kell próbálni egyszer-kétszer elhagyni ezeket a párbeszédeket, tudatosan, amikor észreveszi az ember, hogy most magadban újra megmegtárgyalta valaki gonoszságát, valamilyen esemény kellemetlenségét, abban a pillanatban el kell hagyni elúszni a gondolatot, nem szabad továbbgondolni. Ez kezdetben nehéz, de sokat segít. 

Ha a gyûjtõpont nagyon kilendül, túlhalad az észlelés korlátján. Erre azt is mondják, hogy az ismert világ összeomlik, az ember racionális énje nem képes megmagyarázni az érzékleteket. Ilyet teljesen köznapi emberek is átélhetnek, ezt nevezik sokknak.  Az orvostudomány már sokféleképpen elnevezte és megmagyarázta, de sok esetben a sokknak a vége a test fizikai halála. Végül, az észlelés korlátját minden ember áttöri egyszer az életében, mégpedig halálakor. Ezzel magyarázható sok olyan embernek az nagymértékû megváltozása, akiknek halálközeli élményük volt. Ilyenkor nem történik más, mint az, hogy az ember rádöbben, hogy hogyan teremtõdött, hogyan jött létre és mibõl van. Az ilyen mértékû beigazulás a normális emberek számára többnyire egyenértékû a halállal. Más kérdés, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik tudatosan készülnek arra, hogy szabadok legyenek és tudatában legyenek ezeknek a változásoknak. 

Sajnos ezek az élmények mind-mind olyan jellegûek, mint az álmok, az érzelmek, a racionális én számára nem elmagyarázhatóak, ezeket a lélek éli meg. Ez olyasmi, mintha találkozni egy olyan emberrel, aki nem képes a szerelemre vagy nem tudna álmodni. Nekik nem lehetne ezt elmagyarázni, ezeket csak átélni lehet, ezért hiábavaló leírni a halálközeli élményt, az álmokat. A szavak nagy mûvészei, a költõk és írók is feltételezik, hogy az olvasó már átélte a megénekelt élményt, a szerelem élménye nélkül mit sem mond egy szerelmes vers. 

Ezért ugyanolyan nehéz például a pszichedelikus drogokról is beszélni. A szó említésekor feltámadnak azok a szokásos érzelmek, melyek a téma említésekor elõjönnek, amit a társadalom, a média sugall. Meg kell vizsgálni õket tudatosan, mibõl és honnan is erednek. Egyszer lehet, hogy az emberek elgondolkoznak rajta, hogy ezeknek a szerek használata semmilyen összefüggésben nem áll a használó lelkiállapotával, a társadalom által megítélt életkortal, "felnõttséggel". A nagy többség azt hiszi, hogy ezek a szerek is ugyanolyanok, mint a többi, az ember elszáll tõle és nagyon jól érzi magát. Errõl persze szó sincsen. Ezek a szerek nem mások, mint az említett gyûjtõpont nagy erejû eltolói. Nem szükséges és nem is lehet rájuk szokni, az ember életét már egy alapos eltolódás is nagyon meg tudja változtatni. Annyit tesznek, hogy megmutatják, hogy a világ nemcsak annyiból áll, amennyit érzékelünk. Megmutatják, hogy a világ csodálatos és soha nem fogjuk teljesen megérteni. Ezért a legtöbben, akik ilyen szerekkel foglalkoznak, egyre ritkábban teszik ezt, hiszen egy idõ múlva megtanulják, hogyan lehet ezt a pontot tudatosan, segédeszközök nélkül  elmozgatni. Sok embernek, aki természeténél fogva érzékeny és tanítói vannak, legyen az buddhista, indián vagy kínai taosita egyáltalán nem szükséges, hogy találkozzanak ezekkel a szerekkel. Azért soroltam fel többnyire keleti rendszereket, mert sajnos a nyugati rendszer a legerõsebben racionális, az nyugati civilizáció rabja legjobban a technikának és a rációnak (és persze a pénznek). 

Egyszóval az aggódás teljesen felesleges. Az aggódás emiatt és bármi miatt  is teljesen felesleges, egy kicsit önzõ dolog is. Az más felõli aggódás néha nem más, mint a saját magunk miatti aggódás, hogy mi lesz velünk, ha vele ez történik, vagy ha az kiderül róla. A pszichedelikus zene azért nagyon különös dolog, mert talán õ tud a legtöbbe hatni a lélekre racionális eszközökkel. A zene egyfajta kódnyelv, mellyel a kreaktív emberek hangokká tudják alakítani a gondolataikat, érzelmeiket. A más tudatállapotban hallgatott zene és a normálisan hallgatott zene közti különbség szintén elmagyarázhatatlan, a gyûjtõpont elmozdulásából fakad, s mint ilyen megérthetetlen. Csak megélni lehet. Lényeges, hogy az ember még csak a szintetikus szerek közelébe se menjen, de semmiképp se használja õket sorozatosan. A természetes szerek sokkal kíméletesebbek, mint az ember által készített szintetikusok. Ez szinte mindenre igaz, amit az ember utánozni igyekszik a természettõl. 

A köznapi ember hallucinációnak nevezi ezeket az élményeket. Egyrészt azért, mert még nem élt át ilyeneket, másrészt pedig nem tudja, hogy az az élet, amit éppen élünk, sem más, mint hallucináció és halálunkor vége is szakad. Ezért valamit hallucinációnak nevezni vagy valóságnak, teljesen mindegy, az ember számára az a valóság, amit érzékel. Köznapi valóságnak pedig azt nevezzük, amit minden ember egyszerre "közmegegyezés szerint" érzékel. Jó példa erre, hogy valakik ugyanazt álmodták. Ilyenkor erre azt mondják, hogy véletlen és furcsa dolog, pedig nem más, mint a két ember gyûjtõpontjának egy helyre való tolódása. Az intuíció, a jövõ ritka megsejtése, a telepátia sem más, mint a köznapinál több információ érzékelése. Véletlenek nincsenek, utólag sok véletlenrõl kiderül, hogy mégsem volt az, csak a megfelelõ információk hiánya miatt tûntek az események véletlennek. 

Mindez átélt élmény nélkül meglehetõsen vadnak tûnik. Persze nem is mûködik ilyen egyszerûen, ezért is nem igaz, hogy mindennki, aki pszichedelikus szereket szed, az mind megvilágosodott, tökéletes és totálisan szabad ember. Mert hát az egész célja nem más, mint hozzáedzõdni a halál állapotához és halál helyett szabadnak lenni. Ettõl még fizikailag meghal az ember és eltûnik ebbõl a világból, de nem mindegy, hogy van-e folytatás. 

Persze hihetetlen dolgok ezek, és sokak számára furcsa, hogy értelmes emberek hogyan hihetnek ilyeneket. Számos értelmes ember valllásos, számos értelmes embernek volt látomása és megtért. A keresztény szentek látomásai igazak ugyan, de másképp is lehet értelmezni õket, ugyanis Istent látni, nem más mint az ember mintáját látni, mely hasonló érzéseket kelt, mint a halálközeli élményekkor megélt fehér fény, de az ember mintájának semmilyen hatalma sincsen és imádkozni sem lehet hozzá. Az elterjedt vallások hívõi is sokkal jobban élük le életüket, mint az atesita átlagember,  mert azt õk is tudják, hogy a világ nem annyi, mint amennyinek látszik. Az egész kulcsa a személyes erõ gyûjtése. 

Személyes erõt gyûjteni és "harcosként" élni a legnehezebb dolog. A harcos itt nem a köznapi értelemben értendõ, az élet harcosa: feddhetetlen. Mindenért felelõsséget vállal, mindent azzal a meggyõzõdéssel tesz, hogy rövid az élete, nincs ideje megbánni és nem elég jól megcsinálni valamit, a legjobbra törekszik. Ha az ember eljutott odáig, hogy bármit, amit vállal, feddhetetlenül teszi meg, ez életmódjává válik és személyes energiája gyûlni kezd. Emelett tudatában kell lennie azzal, hogy egyenlõ bármivel a Földön, hiszen minden élõlényre ugyanúgy les a halál, mint az emberre. A harcos semennyire sem érzi magát fontosnak a világban. Egész életében a világ iránti csodálat és jóindulat jellemzi, és amikor csak tud, hozzátesz az emberiség számlájához valamit, segít, hiszen ez a számla többnyire igen alacsony. Még öregkorában sem tud betelni a világgal, és ha lelke boldog, a teste is boldognak érzi magát, így lehet akár ötvenéves, örökre fiatal marad. Nem igazán van múltja, nincsen életkora, bár nem rejtõzik és nem bújik el sem családja, sem munkája elõl, de senki sem tud róla bizonyosat, elérhetetlenné válik. Ha valakinek nincsenek szokásai, akkor nem sorolható be, nem kérhetõ számon semmiért. Elérhetetlensége, feddhetetlen élete és jókedve teszi harcossá. Semmin sem sértõdik meg, hiszen a sértõdés az önmagunk iránti fontosságból fakad, félelme és haragja is csak arra való, hogy tudatosítsa magában és inkább nevessen rajta. A fontosságtudattól mentes ember nem képes megsértõdni semmiért, nem haragszik senkire és mindenkit elfogad olyannak, amilyen. Amióta rádöbbent, hogy a világ teljesen más és mégis olyan, mint amilyennek hitte, onnantól nem képes embertársaiban és a világban a rosszat látni. Ez természetesen nem egyenlõ a naívsággal és a hiszékenységgel, egy harcos harcoshoz méltóan minden tettét tökéletesen viszi végbe, a valós világban mûküdõ tökéletes élete, a személyes energia gyûjtése, a rendezett racionális világa a kulcs ahhoz, hogy a lélek világában küzdhessen a szabadságért. A személyes energia (nevezhetjük életerõnek, életvidámságnak, hitnek is) növekedése segíti a harcost, hogy a lélek világában boldoguljon, álmodással és gyûjtõpont váltással azt tegyen amit akar. Ekkor már lát, (ezt intuíciónak, megérzésnek hívják a valóságban), tökéletesen ismeri a köznapi embereket és ismeri érzéseiket. Ebbõl fakad talán az mondás, hogy valaki csak néz, de nem lát. Ilyenkor már szó sincsen arról, hogy a harcos erejét, hatalmát bármi olyanhoz is felhasználnálná, aminek köze van a társadalomhoz, nem tör magasabbra, nem küzd több pénzért,  nem tör hírnévre, hanem egyetlen feladatára koncentrál: lelke tökéletesítésére és a szabadság elnyerésére. 

Sokan vannak, akik a jobb agyféltekéjük irányít (a racionálisabb emberek), nekik egy ilyen élmény nem jóérzés, lebegés lenne, hanem inkább egy nagy lelki sokk, ha egyáltalán fel tudják mérni, hogy min mentek át. A szenvedélyes embereké ez az út, õket maguktól is errefelé viszi az sors, a racionálisabbak többnyire csak egy az említett sokk hatására változnak meg. A tanítások nem egy szekta, nem egy vallás, ez a szabadság keresése, ami minden embernek az õsi vágya, de mindenki jófelé halad, ha végre felismeri a világ, az élõ Föld csodálatosságát, elhagyja a múltját és megpróbál feddhetetlenül élni és nem hagyja, hogy az egész életét mások véleményének megfelelõen kelljen leélnie. Ha az ember elfogadja a sorsát, bármilyen rosszul menjen is, hamarosan csoda történik vele: az élet ajándékai hamarosan megtalálják. 

Amit a mai világ tanít a felnõttségrõl, valahogy a következõképpen néz ki: a felnõtt felelõsségteljes, célokkal teli ember. Céljai többnyire a pénz és az elérhetõ anyagi javak mennyiségének növelése. A fogyasztói társadalom a lélek szempontjából nem túl kellemes, a lényege az, hogy keress minél többet és legyen minél több javad. Sokan beletemetkeznek a munkájukba, a szenvedélyükbe és már régen elfelejtették azt az érzést, amit gerekként éltek: a titokzatos világ csodálását és megértésének vágyát, egyre kevesebbet olvasnak, inkább kikapcsolni igyekezenek magukat, elmenekülnek, akár TV-vel, alkohollal vagy a munkájukkal. Felnõttként azt gondolják, hogy már mindent láttak életükben, amit csak lehetett, eltûnt belõlük az érdeklõdés. 
Egy másik, talán jobb  alternatíva a felnõttségre, hogy a felelõsségtudatot, a munkakedvet meghagyva újra elmerülni a világ szemlélésébe, titkok után keresgélni. A pszichedelikus élmény legalább azt megmutatja, hogy a világ mérhetetlenüé több, annál amit belõle láthattunk és életünkben még láthatunk. Amikor az ember diákkorában az élet, az ember és a világ keletkezésérõl, az ember céljáról filozofált, ez az élmény és érzés felnõttkorra eltûnik, pedig a kérdések mit sem vesztettek értelmükbõl és érvényességükbõl. Az is ugyanolyan nagy élmény: meglátni minden ember önmagában egy világ, ezért azonnal véleményt mondani valakirõl és megítélni jogosan nem lehet. Amikor bárkit megítélünk, valószínûleg fogalmunk sincsen belsõ világáról, problémáiról. A mai világban a megértés teljesen eltûnt, rengetegszer megsértõdünk és többnyire meg vagyunk arról gyõzõdve, hogy nekünk van igazunk. Joga szerintem megsértõdni nincsen senkinek, azzal általában úgyis csak magának árt az ember. Azt az embert, aki sokat panaszkodik, megsértõdik, így könyvelik el és lassan kialakul az a szokás, hogy azt az embert úgy látják, aki mindig csak megsértõdik és a továbbiakban is ugyanolyan lesz az élete: ezután is fog okot kapni a sértõdésre. Aki mindig másmilyen, de mindig jókedvûen másmilyen, azt nem tudják beskatulyázni, ezért aztán nem is tudnak tõle elvárni szokásos viselkedést; tulajdonképp nem tudják "lekezelni".  Ez nem jelenti azt, hogy az embernek megbízhatatlannak kell lennie, ellenkezõleg, tegyen mindent meg, amit kell, de ne hagyja, hogy beskatulyázzák. 

Sokan olyanok vagyunk, hogy túlságosan érzékenyek vagyunk: behódolunk érzelmeinknek. Ha valaki túl érzelmes, tudatosan legyen az, ha a megbántódás helyett tudatosan végiggondolja az okokat, a másik ember lelkivilágát, helyzetét, elérheti azt, hogy kineveti saját érzékenységét. Az igazi harcos a saját rossz szokásait, behódolását küzdi le, ettõl még lehet szomorú és bánatos, de csakis azért, hogy egy pillanat múlva már nevessen rajta. Ha véggigondolunk embereket, akik a környzetünkben vannak,  sokuk viselkedését meg lehet magyarázni. Bárkit, akit eddig elítéltünk, csak úgy él, ahogy a legtöbb ember, legyél te más és viszonzás nélkül fogadd el olyannak, amilyen. Rövid kínlódás után mindig örömmel fog eltölteni a mások csodálata, hogy hogyan tudsz tisztelni és szeretni egy ilyen embert. És még talán rajta is segítesz, mert õ sem fogja érteni, hogy mi történik. Ha valaki nem az õ rendjének megfelelõen viselkedik, azzal õ sem tud mit kezdeni. A lázadás azért nem jó, mert az szintén nagyon jól lekezelhetõ: le lehet verni. De ne másért legyél jó, hanem magadért, azok az emberek, akik igazán sokat tudtak tenni másokért, mindig elõször magunkban teremtették meg a békét és megértést, ez már csak kisugárzódik másokra. 

Megírni ezt és elolvasni egy dolog, megtenni nagyon nehéz, de hát a szabadságért mindig meg kellett küzdeni. A mai ember sokszor felismer dolgokat, te is felismered, hogy a pénz (önmagában) nem boldogít, rosszak az emberek közötti kapcsolatok, a természet pusztul, stb. Én azt mondom, ezek nem felismerések. Ezek mások véleményének ismételgetése, hiszen az igazi felismerést mindig tett követi. Az ember kíváncsisága nem ok nélküli, egyik fontos alapja az életnek, aki kíváncsi, az tetteket hajt végre, kutat és elõre halad. Mindenki volt már igazán szomorú, de kevesen ismerik a minden ok nélküli nagy szomorúság érzetét, ami sokszor egy-egy nagy élmény, akár egy mélyebb elgondokozás a világ folyásáról a csillagos ég bámulása közben, valamilyen sokk, vagy pszichedelikus trip utóhatásaként jelentkezik. Ilyenkor, ha széttörnek az Ismert határai, az ember mindig megérzi végsõ rendeltetését. Mert semmi sem olyan magányos érzés, mint az örökkévalóság érzése, ilyenkor az úgy lehet érezni, hogy az ember valójában semmi. Ugyanakkor semmi sem olyan lakályos érzés, mint embernek lenni. A nagy kérdés, hogyan képes az ember megtartani emberségének kötelékeit, mégis örömmel és céltudatosan nekivágni az örökkévalóság tökéletes magányának? Amikor az ember erre a kérdésre válaszolni tud, elindulhat a végsõ utazásra. A végsõ utazás pedig nem az egyszerû elmúlás, aki ebben a világban harcosként élt, ugyanakkor hozzáedzette magát a szabadsághoz és az örökkévalósághoz, annak az útja bárhova vezethet: a végtelenségnek nincsenek határai. 

Az ember bármikor meg tud változni. Az életkor nem számít, bár tény, hogy fiatalabb lévén az ember könnyebben kimondhatja, de azokra a dolgokra, melyekre visszaemlékezik fiatalabb korodából, éppen azért szépek, mert egyszeriek voltak és megismételhetetlenek. Ha az ember állandóan fiatal lenne, az élményeket éppúgy megunná, mint a gyerek a játékait. A múlt eltüntetésének éppen azért van nagy szerepe, mert nem fontos, hogy honnan jött és kicsoda az ember, hanem az a lényeges, hogy most kicsoda és hova tart. Nem érdemes helyek és korszakok között összehasonlítást tenni, mindegyiknek mgvan a maga szépsége és keresûsége is, az ember természeténél fogva szinte csak a szépre emlékszik. 
Nem vagyunk egyformák, valaki életét egy nap is megváltoztathatja, valaki egész életében ugyanolyan marad. De mindenkiben megvan a szikra, hogy megváltoztassa az életét, a vágy az elérhetõ legnagyobb szabadságra és a kitartás is, hogy végigmenjen a saját útján. 

Forrás:
Warrior Petro - A varázslóság alapelvei 
Fordítás: Biga

 

Read 5542 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

KÖNYVAJÁNLÓ