Veszélyek és tévutak

Tuesday, 13 September 2011 06:33

A misztikus gyakorlat nem veszély nélkül való. A japán orvosok ismerik az ún. zen-tébolyt, amit a helytelenül végzett zazen-meditáció vált ki. Jürg Wunderli svájci pszichoterapeuta, a zürichi Jung-Intézet docense a következő tapasztalatokról számol be:

“A meditációban önmagunkkal (önvalónkkal) és tudatalattinkkal kerülünk kapcsolatba. Ha olyan személy meditál, akiben lappang az elmebetegség, akut pszichózis törhet ki nála. Neurotikusok esetében is eléggé vitatható módszer a felügyelet nélküli meditáció. Gyakran vagyok tanúja, hogy betegeim menekülésként használják kínzó élethelyzetükből. A beteg menekül a valóság elől, mintha a saját árnyékát akarná átugrani – s a kísérlet mindig sikertelen."

Ha a meditáció félelmet, depressziót vált ki, vagy zavart okoz emberi kapcsolatainkban, akkor az orvosok és pszicho-terapeuták véleménye szerint jobb az elővigyázatosság. Wunderli évtizedes tapasztalatai alapján így fogalmaz:

Az intenzív meditáció feltétele a lelki és szellemi egészség. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek neurotikus félelmeink, kényszereink és gátlásaink, de elegendő ismerettel kell rendelkeznünk saját tudatalattinkról és mindenekelőtt meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Meg kell próbálnunk pozitívan bánni önmagunkkal és tudatalattinkkal. Aki erre képtelen, annak inkább a pszichoterápiát ajánlom, amit semmiképpen nem pótolhat a meditáció."

A meditáció tehát nem gyógyítja a neurózist és a pszichózist. Ez esetben más gyógymódok alkalmazása szükséges. A meditáció szellemi út. és bizonyos értelemben magasabb síkon “működik", mint a pszichoanalízis. Vigyázzunk tehát, ha olyan csodaszerként kínálják, amely bármilyen zavar esetében megoldásként alkalmazható!

Ennek ellenére gyakori, hogy komoly lelki zavarokkal küzdők a meditációhoz folyamodnak, nemegyszer azzal a reménynyel, hogy így közvetlenül jutnak el a megvilágosodáshoz. Ha körültekintés nélkül nyitjuk ki a tudatalatti zsilipjeit, két fő veszély leselkedik ránk: vagy egyfajta “spirituális radikalizmus" áldozatai leszünk, vagy nárcisztikus kényszerképzetekbe bonyolódhatunk.

Nézzük először a “spirituális radikalizmus"-t.

Ez a tévút a keletiek körében is ismeretes. Szélsőséges önsanyargatásával Buddha majdnem halálra gyötörte magát. Ám fölismerte hibáját és végül a “középutat" választotta, melyen eljutott a megvilágosodásig. Japánban nevetve mesélnek a meditáció megszállottjairól, akik addig ülnek keresztbetett lábbal, mígnem végtagjuk elhal és leválik törzsükről. A zen-buddhizmus óva int mindenféle túlkapástól, attól, hogy mindenáron erőszakoljunk valamit. A “spirituális radikalizmus" legveszélyesebb formája mégis az, amikor valaki minden kapcsolatot megszakít a mindennapi élettel és másokkal szembeni kötelezettségeit nem teljesíti. E sorok íróját nagyon megrendítette egy fiatal nő esete, akinek a házassága erre ment rá. Az illető belépett a “Brahma Kumaris" nevű hindu szektába, amelynek tagjai az elhunyt Brahma Baba guru tisztelői, és a rádzsa-jóga egyik formáját gyakorolják. Ettől kezdve csak fehér ruhát viselt, lakásukat guruja fényképeivel díszítette, szigorú vegetáriánus táplálkozást folytatott és szektájának szabályai szerint szexuális önmegtartóztatásban élt, otthon már csak ritkán fordult meg. Férje és nyolc éves kislánya nem tudta őt követni. A kétségbeesett férj végül beadta a válópert.

A fiatalasszony korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, s ezt tudva könnyebben megértjük reakcióit. Súlyos depresszióban szenvedett, amit gyógyszer – és alkoholfogyasztással próbált ellensúlyozni. A szekta otthont adott neki és irányt mutatott, miként érezhetné értelmesnek az életét. Ám a férj és a kislány szemszögéből nézve szívtelen volt a gondoktól gyötört asszony döntése, hiszen lemondott a feleség és az anya szerepéről, és sem férje, sem lánya nem követhette.

Az ilyen radikális világtól való elfordulás ellen emel szót egy japán zen-mester: Aki az Egyedülihez akar közeledni, nem gyűlölheti az érzéki világ porát. Ha megszűnik ez a gyűlölség, nem marad más, csak Buddha tökéletes bölcsessége." Eckhart mester pedig azt tanította az embertársainkkal szembeni viselkedésről: “Ha a legnagyobb eksztázisban volnál is, ám arra jönne egy szegény és megkérne, hogy főzzél neki egy levest, hagyd az eksztázist, és teljesítsd a kérését."

Mindkét idézet ugyanazt a gondolatot érinti: aki gyűlöli az érzéki világ porát, az bensőleg még kötődik hozzá, tehát magával és a világ iránti gyűlöletével van elfoglalva. Hasonló a helyzet az eksztázisban időzővel: ha eksztázisát fontosabbnak tartja, mint embertársa iránti kötelezettségét, akkor magával törődik elsősorban. Hosszú az út az “én" haláláig, pedig ez minden misztikus tapasztalat előfeltétele. Létezik tehát a misztika és meditáció gyakorlásának egy nárcisztikus tévútja, ami valójában nem más, mint a személyiség önző felnagyítása.

TOTAL_ZEN_MADNESSRudolf Bog pszichoterapeuta, aki behatóan foglalkozott a keleti tanoknak a pszichoterápiára gyakorolt hatásával, eképpen figyelmeztet bennünket:

“Ha mélylélektani vagy meditatív technikával sikerül az én ellenállását kikapcsolni, és a tudatalatti erői felszínre törnek, ez a mindenhatóság érzését válthatja ki, amelynek következtében az egyén mértéktelenül túlbecsüli saját lehetőségeit."

Bog különösen nagy veszélyt lát a guru iránti feltétlen odaadásban. Ilyen esetben az egyén a gurut ideális Énként éli meg, maradéktalanul alárendeli magát a tekintélyének, miközben nárcisztikus kielégülésre lel.

Hol tanulhatunk meditációt szakavatott vezetés mellett? Önállóan csak az egyszerűbb fonnák sajátíthatók el. A jógánál már nehezebb a helyzet, a zazen-mester nélkül pedig egyszerűen hétpecsétes titok marad előttünk. Hol találhatunk tehát igazi mesterre? Nyugat inkább teoretikusokkal szolgál, mintsem a spiritualizmus gyakorlóival. Keleten viszont ősidők óta ismerik a szellemi vezető, a spirituális ember fogalmát. Indiaban gurunak, Japánban roshinak nevezik az ilyen embert. Régi hindu hagyomány szerint a guru tiszteletre méltó vallási tanítómester, lelkivezető, aki a keresőt (szanjászint) elvezeti a szellemi érettség fokára. A guru azonban általában nem prédikátor, mint a keresztény pap, aki tudását szavak révén adja át. Paul Brunton érzékletesen írja le a harmincas években történt találkozását Rámana Maharshival, a híres indiai bölccsel (1879-1950). Brunton, az angol szkeptikus, hosszú ideig járta Indiát, jógik és guruk után kutatva. Leginkább csak sarlatánokkal találkozott, akik nem hatottak rá valami meggyőzően. Ám Maharshival másként állt a helyzet, ő alig szólt hozzá – de meggyőzte a hallgatásával. Órákon át meditált a tanítványaival, és Brunton világosan érezte, miként árad belőle nyugalom, de ugyanakkor rendkívüli erő is. Brunton egy napon – betegségből lábadozva – váratlan élményben részesült Maharshi oldalán. A kritikus szemléletű értelmiségi, aki nem hitte, hogy különösebb tehetsége volna a meditációhoz, mély révületbe esett és elérte a megvilágosodást. Ez az élmény megváltoztatta az életét. Ramana Maharshi több szempontból is kiváló guru volt: nagy szegénységben élt, de pénzt nem fogadott el soha. Nem igényelte, hogy tanítványai tekintélyként tiszteljék, teljes szabadságot adott nekik. Ez pedig Indiában sem általános, az ottani hagyományoknak inkább a feltétel nélküli tisztelet felel meg. Valláskutatók beszámolnak olyan esetekről is, amikor a tanítványok abból a vízből isznak, amiben a mester megmártotta lábujját vagy a tányérján maradt ételért vetekednek. E példák nyomán nyilvánvaló: az ősi hindu guruimádás egyenes átültetése a nyugati gyakorlatba akár bajt is okozhat. Sok hindu még ma is az ősrégi hagyományok kötelékében él. Számukra vallási szempontból is más törvények és szokások érvényesek, mint a pluralista ipari társadalomban élőkre. Ami Indiában hiteles vallási tapasztalatnak számít, nem biztos, hogy Nyugaton is az. Ha egy indiai guru egyszeriben New York-ban találja magát, a “talajcsere" nyomán könnyen megváltozhat. Fölfedezheti például a pénzszerzés lehetőségét vagy a médiák fényének csáberejét – amint az sajnos oly gyakran csakugyan megfigyelhető.

Tanítványai is mások, mint Indiában. A négy életszakasz indiai tana szerint csak akkor lesz valaki szanjászin, ha szociális kötelezettségeit teljesítette. A jámbor hindu élete vége felé ölti föl a lemondás narancssárga köntösét, amikor már túl van a családalapításon és gyermekeit is fölnevelte. Ekkor fordít hátat a világnak s szenteli magát a meditációnak és az aszkézisnak. New York-ban viszont a guru javarészt fiatalokkal, nagyvárosi neurotikusokkal kerül kapcsolatba, akik hajlamosak rá, hogy búcsút intsenek szociális kötelezettségeiknek.

Így alakulhat ki az az állapot, amit a pszichológusok regressziónak neveznek: A bölcsesség és megvilágosodás után áhítozó nemhogy érettebbé válna, hanem – tudattalanul – visszaesik egy korábbi fejlődési fázisba. Aki szellemi vezetőt keres, jól teszi tehát, ha az 1986-ban elhunyt Jiddu Krishna-murti szavait választja mértékül:

“Mivel szabad vagyok, elvárom az engem értőktől, hogy ne kövessenek és ne csináljanak belőlem olyan ketrecet, amely aztán vallássá vagy szektává válik." Ez a kritikus szemlélet megóvhat bennünket attól, hogy sarlatánok kezébe kerüljünk, akik gurunak vagy szentnek adják ki magukat.

Ma szinte minden nagyvárosban vannak meditációs centrumok. Nyugaton a címük beszerezhető a spirituális címjegyzékből, ez a könyvesboltokban hozzáférhető. Három kritérium az, ami garancia lehet a minőségre a sok ajánlkozó közül: ha nincs reklám, nincsenek ígéretek, és a költségek alacsonyak. Ha ragaszkodunk ehhez a mércéhez, hamarosan megtaláljuk a megfelelő embereket és az egyéniségünknek megfelelő utat.

Forrás: HANS-PETER WALDRICH - EZOTERIKA című könyvéből

Published in Ezotéria

Különleges utazás

Friday, 22 June 2007 12:10

Egy évvel ezelőtt, külső-belső indíttatásból, velem is elkezdődött az a folyamat, amely idő közben pránaizmusként Magyarországon is közismertté vált.

A pránaizmus lényege dióhéjban az, hogy egy átállítási módszer segítségével olyan állapotba kerülünk, amikor szervezetünk az egészséges mûködéséhez szükséges energiát közvetlenül a térből képes meríteni. Ennek következtében a szilárd ételbevitel, az evés, szinte vagy teljes mértékben szükségtelenné válik.

A prána-táplálkozás elsődleges előnyét abban látom, hogy a közvetlen energia felvételre való ráhangolódás olyan belső élményeket, jóérzést, nyugalmat, tisztulást eredményez, ami nagyot lendíthet a lelki fejlődés, megértés, egészség átélésében.

A 21 napos átállás egy meghatározott, szigorú folyamat. Az első hét napon teljes szárazböjtöt kell tartani. Sem étel, sem ital, még egy csepp víz sem fogyasztható! A második harmadik héten már víz, gyümölcslé megengedett. Fontos tudni, hogy az ember szokványos körülmények között három, négy napig bírja folyadék nélkül, utána kiszárad, meghal. A prána átállás harmadik, negyedik napja között is bekövetkezik az a pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet. Mivel azonban itt egy irányított, tudatos folyamatról van szó, ez a testelhagyás (legtöbbször) nem végleges. Ez az a pillanat, amikor a valódi átállás elkezdődik. Olyan, mint egy lelki beavatás, személyes tapasztalat az alagúton túli fénylő dimenzióból.

Ezekről az élményekről nagyon felemelő, ugyanakkor mégis nehéz beszélni, írni. Most mégis erre vállalkozom, mert úgy gondolom, hogy egyrészt egy év távlatából már valamennyire letisztultak az élményeim, másrészt magam számára bebizonyosodott, hogy a folyamat hosszabb távon is mûködik, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért, mert a személyes élményeim talán másokat is érintenek.

A testemet kívülről láttam, ami hatalmas belső biztonságérzést adott, közelebb kerültem az önvalómhoz. - Ez vagyok én, az ott pedig a testem! Sokkal inkább most vagyok én, mint amikor a testemből nézek kifelé!

A valóság érzékelésének lassító, tompító, szürkítő szûrője eltûnt, mihelyst a test korlátolt érzékszervei és az agy gondolatközvetítő mûködése kimaradt a tudat és a külvilág közül. A durva fizikai beavatkozás lehetősége is megszûnt. Lényem könnyedén lebegett át az anyagi formákon. Ezt az állapotot olyan természetesnek éltem meg, hogy még így visszaemlékezve is eltölt a határtalan jóérzés.

A test sejtjeinek átállítása komoly beavatkozás. Fénylő, jóságos lények jelenlétét érzékeltem, akik szerveimen dolgoztak. Parányi energiákkal, finom apró érzésekkel segítettek, hogy a szervezetem alkalmas legyen az éhezést, szomjazást elviselni, a végtelen erőtérből meríteni.

Külön kegyelemnek tartom, hogy ezt a folyamatot gyönyörû belső élményekkel, érdekes, kellemes testi érzetekkel élhettem meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert az átállás sokaknál borzasztóan kellemetlen külső-belső élményekkel szokott járni. Gyakran fájdalmak és félelmek jelentkeznek.

Tapasztalatom szerint az átállítás egyrészt jelentős tisztulást eredményez, ami szükségszerûen szembesít a felgyülemlett mocsokkal, másrészt a kemény próbatételek sorozatát is elhozza.

Intenzív, valóságosnak tûnő álomban a személyes félelmeimből fakadó helyzetekben találtam magam.

Borzalmas rémségek vetültek elém pörgő egymásutánban. Pokoli szörnyek, csápok kígyóztak, démonok lebegtek felém. Először passzív szemlélőként próbáltam megélni az élményt. Folyamatosan figyelve rá, hogy én vagyok én, az árnyakat pedig úgy tekintem, mint valamiféle tőlem független horrorfilmet. A hozzáállásom eredményesnek mutatkozott, a képek nem tudtak magukkal ragadni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy így nem juthatok túl rajtuk. Bele kell mennem a vízióba, hiszen az bennem zajlik. Ekkor felismertem, hogy a rémek a saját rejtett félelmeim, elfojtott vágyaim megnyilvánulásai. A szörnyek lelassultak és külön-külön jelentek meg előttem, mint amikor a darab végén a színészek egyenként meghajolnak. Név szerint köszöntöttem őket, - Kedves erőszakosság, rettegés, gonoszság, stb... köszönöm, hogy eljöttél, vége a szerepednek, eltûnhetsz. Be kell vallanom, hogy maradt néhány szörny, akiket nem sikerült megneveznem, csak elengedni. Ahogy az utolsó szemétke is elbújt, sokkal nehezebb helyzetben találtam magam. Látszólag általános, mindennapi szituációkban, ahol viszont teljesen elvesztettem önmagam, ugyanis valóságként éltem meg az álmot, hétköznapi tudattal hoztam meg a rutindöntéseimet. Először apró kísértések voltak ügyesen csomagolva, pl.: Tisztázatlan tulajdonú értékek szanaszéjjel, amiket látszólag büntetlenül el lehet vinni. Az ékszerek nem hatottak meg, de amikor helyes kis gyerekholmik voltak egy áruház lépcsőjére, a lábak alá hajigálva, akkor én felvettem néhányat, azzal, hogy hazaviszem a gyerekeknek. Ahogy elindultam, rájöttem, hogy nem lett volna szabad kérdés nélkül elhoznom. Vissza akartam vinni, de már késő volt... Aztán megváltozott testi adottságaim lettek. Képtelen voltam uralkodni a testrészeimen, mint egy mozgássérült, ezért haragudni kezdtem magamra... Később nagyon erős lettem, és egy kiélezett helyzetben nyers erővel akartam nyomatékot szerezni a vélt igazságomnak... A víziókban gyors gondolatkommunikációval próbáltam reagálni, de minden döntésem rossznak bizonyult. Az azonnali ítélet folytán, rögtön a rossz döntés következtében kialakult kellemetlenebb, új megoldandó helyzetben találtam magam.

A feszültség addig fokozódott, ameddig rá nem ébredtem, hogy nincs megoldás, és föl kell adnom a küzdelmet. Ekkor mint egy sugallat, megjelent a jó megoldás. Ezután már "csak" arra kellett figyelni, hogy a tiszta ráhagyatkozás állapotában maradjak, illetve, hogy a megjelenő megoldásképeket hajlandó legyek elfogadni és tenni a dolgom. A jelképek megértésének kulcsát megkaptam. Azonnal egyértelmû volt, ha vétettem. Ekkor arra kellett összpontosítani, hogy ne merüljek bele a rossz irányba, értsem meg az új helyzetet és engedjem el a feszülést.

Az élményeket csodálatos tanításként fogtam fel, amelyek sok hibámra ráébresztettek, és segítettek megtalálni a különböző helyzetben jó megoldást adó érzést. A ráhagyatkozás állapotában a "nevelést" inkább felváltotta a tanítás. Persze messze nem képzelem azt, hogy bármilyen szempontból is jobbá váltam volna, de kaptam egy létrát a labirintusban.

A találkozásom a segítő lényekkel, új erőt adott. Gondolatvetítéssel beszélgettünk, miközben úgy éltem meg, hogy ők tanítanak és gyógyítanak. A víziók alkalmával az volt az érzésem, mintha egy magasabb szellemiségû lénnyel beszélgetnék, aki hatalmas szeretettel és bölcsességgel próbál vezetgetni.

Egy alkalommal szemtől szembe láttam, azután profilból, mielőtt eltávolodott volna. Akit láttam, leginkább egy Ókori görög istenábrázolásra emlékeztető, fehérben ragyogó, markáns, áthatóan tiszta tekintetû férfi arc, a hajában apró színes virágszirmokra emlékeztető fénykoszorú. Többször nem láttam konkrét formát, inkább éreztem a jelenlétet.

Érdekes, hogy hetekkel később az Interneten rábukkantam egy leírásra, miszerint a prána átállítás szellemi segítő csoportjának irányítója az a lélek, aki annak idején Szókratész néven élt a Földön.

Mindez álom vagy vízió lett volna csupán?

Mindenesetre egészségkárosodás nélkül túléltem a hét napot, sőt a testem átállítása valóban megtörtént. A hatodik naptól nemcsak erőnlétem, hanem testsúlyom is növekedni kezdett, pedig levegőn kívül semmit sem vettem magamhoz.

A megértések alapvetően megváltoztatták az életfelfogásomat és az életvitelemet is. Több, a múltat és a jelent tisztázó, továbbá a várható jövőre vonatkozó élményt kaptam.

Érzékenyebbé váltam az érző lények iránt, ami bizony nem mindig kellemes. A háború, a tömeges félelem sötét rettegés és gyûlölet felhőjét látni nem öröm. A düh és a betegségek emberekből kifakadó árnyai sem éppen hangulatemelő hatásúak. A nap mint nap, az előre látott rémisztő jövőképek beigazolódásáról való értesülés pedig, reménytelenségtől fájó felelősségérzetet ébresztett bennem.

Csodálatos öröm ugyanakkor, a világon együtt meditáló, segítő szellemi erők közegében, megélni a szeretetteljes nyugalmat. Mélységes jóérzéssel tud eltölteni a kiáradó harmónia átérzése, s annak tudata, hogy ezzel a fejlődés szolgálatában, személyes küldetésemként, a dolgomat teszem.

Meglátásom szerint a benső vezetőnek az a trükkje, hogy elém teszi a kész dolgokat, nekem csak meg kell tanulnom észrevenni és elfogadni, miközben kezdetben, akár még azt is hihetem, hogy én találtam ki. Amennyiben hajlandó vagyok belemenni a játékba, olyan szerencsés segítő erők és körülmények állnak mellém, pontosabban az adott ügy mellé, amitől minden akadály csupán egy érdekes szemponttá alakul. Ha azonban tényleg magamtól okoskodok ki valamit, az nem valószínû, hogy sikerül, ha esetleg mégis, akkor pedig utólag derül ki, hogy talán nem kellett volna...

A gyakori testelhagyások és az intenzív lelki élmények időszakában, miután kielégítő válaszokat kaptam a legnagyobb kérdéseimre, feltettem azt a kérdést is, hogy:

Mi a dolgom itt a földön? Mi az a munka, fizikai szintû tevékenység, amivel a leginkább meg tudnám valósítani a szellemi, testi küldetésemet?

Válaszként egy színes álomszerû állapotban találtam magam, ahol egy éttermet mutattak be. Változó, térbeli víziók magyarázták, hogy nem csupán egy étteremről van szó, hanem egy egész szemléletről, pontosabban szemléletfejlődésről. Nagyon kellemes hangulatú, természetes hatású belső képek, vidám, nyugodt emberek, békés, értelmes munkát végeztek. Először az étterem részletei bontakoztak ki. Kiderült, hogy sok ehhez hasonló mûködik. A pulton friss gyümölcsök, nyers és párolt zöldségek, csírák, gabonafüvek, és présgép várta a vendégeket. Frissen sült biosütemények illatát éreztem, halk zene szólt. Meglepődtem és értetlenül szemléltem a helyet. - Eszem ágában sincs éttermet nyitni! Én nem értek a vendéglátáshoz! Nem hiszem, hogy ez nekem való feladat lenne! - Próbáltam szabadkozni magamban. Az is eszembe jutott, hogy biztos azért vagyok most egy étteremben, mert abbahagytam az evést, és a tudatalattim így reagál. Egészen elbizonytalanodtam és megpróbáltam újrafogalmazni a kérdést: Nekem mit kell tennem konkrétan? A következő éjjel részletesebb és pontosabb képet kaptam. Kisebb nagyobb tanyák, farmok mûködnek, ahol egyrészt növényeket termesztenek, étkezési és gyógyászati céllal, másrészt az ott élő és dolgozó emberek önképző, gyógyító közösségeket alkotnak. Néhányan rövidebb időt töltenek a farmon, kifejezetten töltekezés, gyógyulás céljából, mások ott élnek, tanulnak, tanítanak, a szellemi és a fizikai munkát egymással kiegészítve végzik. A növényeket nem csupán termesztik, hanem tudatos élet-energia-közösséget igyekeznek fenntartani a természettel és egymással. A farmokról látják el a városokban, forgalmasabb helyeken lévő éttermeket, boltokat. A feldolgozásban, szállításban is a tágabb értelemben a közösséghez tartozók tevékenykednek. Ismét egy étteremben találtam magam. Ez kicsit tágasabb volt az előzőnél. Igen, ezt kell megvalósítani, jött a sugallat! Természetesen nem csak nekem! Ebben az időszakban sok-sok ember kapja meg ezt a feladatot. Mindenki a neki szóló részfeladat előkészítését. Különböző mértékben vagyunk rá tudatosak. Az, hogy valaki még esetleg kevesebbet lát át a folyamat egészéből nem jelent semmiféle hátrányt. Nekem az a feladatom, hogy a terv lényegét segítsek tudatosítani, ezzel elindítva a folyamat teljes megvalósulását.

Racionálisan végiggondolva a belső víziókat, kételyeim tovább növekedtek:

Egy ilyen vállalkozáshoz rengeteg pénz kell! Szaktudásra, tapasztalatokra van szükség! A társadalom nem valószínû, hogy nyitottan reagálna egy ilyen újításra!...

A következő mélymeditációim alkalmával további megerősítések jöttek. Megértettem, hogy ez az egész is csak egy rész, de fontos rész egy nagyobb erőszakmentesebb, egészségesebb szemlélettágulást jelentő változásban. Rengeteg különböző jelentőségû részletkérdésre kaptam választ, például: hogy hívják ezt az éttermet? Ahogy felvetődött a kérdés rögtön ott álltam a portál előtt és csak el kellett olvasnom a szépívû betûket: manna

- Honnan lesz mindehhez szakértelem?

Válasz: Türelem, nem mindem a te dolgod.

- Honnan lesz rá pénz? A válasz ugyanaz.

Vissza a ébrenlétbe: Másnap felhívott Gyula, a sok éve nem látott barátom, aki közben vegán lett és az USA-ban dolgozik, azzal, hogy egy magyar származású ismerőse hatalmas összeget örökölt és egy komoly részét Magyarországon szeretné befektetni. Az egyetlen bökkenő, hogy az illető vegetáriánus és kizárólag valami erkölcsileg nagyon tiszta dologba kíván beszállni. ő életmód kúrás gyógyüdültetésre gondolt, lenne-e kedvem segíteni?...

Pár nappal később felkeresett Nagy László, aki sorozatos véletlenek folytán jutott el hozzánk. Részletes anyagot hozott Búzafûlé az Isten Mannája címmel. ő is Amerikában dolgozik és tanul. Megdöbbenve hallgattam, hogy a vízióimban megélt téma, szinte egy az egyben évek óta mûködő valóság az USA-ban. Rengeteg publikált kutatással, tapasztalattal, csodálatos eredményekkel.

Elgondolkodtam, hogy a Magyarországi megvalósításra is talán érik az idő.

Ezek után még megismerkedtem néhány emberrel, akik fontos feladatokat kaptak különböző módon, anélkül, hogy az egészről ilyen módon tudnának. Egyre többen vallják magukénak az ügyet.

Az eltelt egy évben nem mindig éreztem úgy, hogy éppen a dolgomat teszem. Sokszor még meg is nehezítette a napi teendőimet az a tudat, hogy már megint olyan ügyekbe merültem el, amikről érzem, hogy csak kitérők. Gyakran még nem a lényegre összpontosítok. De megértettem, hogy az egészségesebb és erőszakmentesebb élet, mennyire fontos a fejlődésünk szempontjából.

A továbbiakban közreadom azt a nem végleges vázlatot, amit a "Manna"-elképzelésről összeállítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy gondolod, hogy neked is szorosabb közöd van, lehet hozzá, akkor könnyebben megtaláljuk egymást.

/Figyelem! A prána evés veszélyes! Inkább élvezd az evés örömét! Nem értelmetlenül meghalni születtél a Földre!/

Forrás: a cikk a Fénykeresők oldaláról való

Published in Ezotéria

Veszélyek és tévutak

Monday, 07 May 2007 08:52

A misztikus gyakorlat nem veszély nélkül való. A japán orvosok ismerik az ún. zen-tébolyt, amit a helytelenül végzett zazen-meditáció vált ki. Jürg Wunderli svájci pszichoterapeuta, a zürichi Jung-Intézet docense a következõ tapasztalatokról számol be:

"A meditációban önmagunkkal (önvalónkkal) és tudatalattinkkal kerülünk kapcsolatba. Ha olyan személy meditál, akiben lappang az elmebetegség, akut pszichózis törhet ki nála. Neurotikusok esetében is eléggé vitatható módszer a felügyelet nélküli meditáció. Gyakran vagyok tanúja, hogy betegeim menekülésként használják kínzó élethelyzetükbõl. A beteg menekül a valóság elõl, mintha a saját árnyékát akarná átugrani - s a kísérlet mindig sikertelen."

Ha a meditáció félelmet, depressziót vált ki, vagy zavart okoz emberi kapcsolatainkban, akkor az orvosok és pszicho-terapeuták véleménye szerint jobb az elõvigyázatosság. Wunderli évtizedes tapasztalatai alapján így fogalmaz:

"Az intenzív meditáció feltétele a lelki és szellemi egészség. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek neurotikus félelmeink, kényszereink és gátlásaink, de elegendõ ismerettel kell rendelkeznünk saját tudatalattinkról és mindenekelõtt meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Meg kell próbálnunk pozitívan bánni önmagunkkal és tudatalattinkkal. Aki erre képtelen, annak inkább a pszichoterápiát ajánlom, amit semmiképpen nem pótolhat a meditáció."

A meditáció tehát nem gyógyítja a neurózist és a pszichózist. Ez esetben más gyógymódok alkalmazása szükséges. A meditáció szellemi út. és bizonyos értelemben magasabb síkon "mûködik", mint a pszichoanalízis. Vigyázzunk tehát, ha olyan csodaszerként kínálják, amely bármilyen zavar esetében megoldásként alkalmazható!

Ennek ellenére gyakori, hogy komoly lelki zavarokkal küzdõk a meditációhoz folyamodnak, nemegyszer azzal a reménynyel, hogy így közvetlenül jutnak el a megvilágosodáshoz. Ha körültekintés nélkül nyitjuk ki a tudatalatti zsilipjeit, két fõ veszély leselkedik ránk: vagy egyfajta "spirituális radikalizmus" áldozatai leszünk, vagy nárcisztikus kényszerképzetekbe bonyolódhatunk.

Nézzük elõször a "spirituális radikalizmus"-t. Ez a tévút a keletiek körében is ismeretes. Szélsõséges önsanyargatásával Buddha majdnem halálra gyötörte magát. Ám fölismerte hibáját és végül a "középutat" választotta, melyen eljutott a megvilágosodásig. Japánban nevetve mesélnek a meditáció megszállottjairól, akik addig ülnek keresztbetett lábbal, mígnem végtagjuk elhal és leválik törzsükrõl. A zen-buddhizmus óva int mindenféle túlkapástól, attól, hogy mindenáron erõszakoljunk valamit. A "spirituális radikalizmus" legveszélyesebb formája mégis az, amikor valaki minden kapcsolatot megszakít a mindennapi élettel és másokkal szembeni kötelezettségeit nem teljesíti. E sorok íróját nagyon megrendítette egy fiatal nõ esete, akinek a házassága erre ment rá. Az illetõ belépett a "Brahma Kumaris" nevû hindu szektába, amelynek tagjai az elhunyt Brahma Baba guru tisztelõi, és a rádzsa-jóga egyik formáját gyakorolják. Ettõl kezdve csak fehér ruhát viselt, lakásukat guruja fényképeivel díszítette, szigorú vegetáriánus táplálkozást folytatott és szektájának szabályai szerint szexuális önmegtartóztatásban élt, otthon már csak ritkán fordult meg. Férje és nyolc éves kislánya nem tudta õt követni. A kétségbeesett férj végül beadta a válópert.

A fiatalasszony korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, s ezt tudva könnyebben megértjük reakcióit. Súlyos depresszióban szenvedett, amit gyógyszer - és alkoholfogyasztással próbált ellensúlyozni. A szekta otthont adott neki és irányt mutatott, miként érezhetné értelmesnek az életét. Ám a férj és a kislány szemszögébõl nézve szívtelen volt a gondoktól gyötört asszony döntése, hiszen lemondott a feleség és az anya szerepérõl, és sem férje, sem lánya nem követhette.

Az ilyen radikális világtól való elfordulás ellen emel szót egy japán zen-mester: "Aki az Egyedülihez akar közeledni, nem gyûlölheti az érzéki világ porát. Ha megszûnik ez a gyûlölség, nem marad más, csak Buddha tökéletes bölcsessége." Eckhart mester pedig azt tanította az embertársainkkal szembeni viselkedésrõl: "Ha a legnagyobb eksztázisban volnál is, ám arra jönne egy szegény és megkérne, hogy fõzzél neki egy levest, hagyd az eksztázist, és teljesítsd a kérését."

Mindkét idézet ugyanazt a gondolatot érinti: aki gyûlöli az érzéki világ porát, az bensõleg még kötõdik hozzá, tehát magával és a világ iránti gyûlöletével van elfoglalva. Hasonló a helyzet az eksztázisban idõzõvel: ha eksztázisát fontosabbnak tartja, mint embertársa iránti kötelezettségét, akkor magával törõdik elsõsorban. Hosszú az út az "én" haláláig, pedig ez minden misztikus tapasztalat elõfeltétele. Létezik tehát a misztika és meditáció gyakorlásának egy nárcisztikus tévútja, ami valójában nem más, mint a személyiség önzõ felnagyítása.

Rudolf Bog pszichoterapeuta, aki behatóan foglalkozott a keleti tanoknak a pszichoterápiára gyakorolt hatásával, eképpen figyelmeztet bennünket:

"Ha mélylélektani vagy meditatív technikával sikerül az én ellenállását kikapcsolni, és a tudatalatti erõi felszínre törnek, ez a mindenhatóság érzését válthatja ki, amelynek következtében az egyén mértéktelenül túlbecsüli saját lehetõségeit."

Bog különösen nagy veszélyt lát a guru iránti feltétlen odaadásban. Ilyen esetben az egyén a gurut ideális Énként éli meg, maradéktalanul alárendeli magát a tekintélyének, miközben nárcisztikus kielégülésre lel.

Hol tanulhatunk meditációt szakavatott vezetés mellett? Önállóan csak az egyszerûbb fonnák sajátíthatók el. A jógánál már nehezebb a helyzet, a zazen-mester nélkül pedig egyszerûen hétpecsétes titok marad elõttünk. Hol találhatunk tehát igazi mesterre? Nyugat inkább teoretikusokkal szolgál, mintsem a spiritualizmus gyakorlóival. Keleten viszont õsidõk óta ismerik a szellemi vezetõ, a spirituális ember fogalmát. Indiaban gurunak, Japánban roshinak nevezik az ilyen embert. Régi hindu hagyomány szerint a guru tiszteletre méltó vallási tanítómester, lelkivezetõ, aki a keresõt (szanjászint) elvezeti a szellemi érettség fokára. A guru azonban általában nem prédikátor, mint a keresztény pap, aki tudását szavak révén adja át. Paul Brunton érzékletesen írja le a harmincas években történt találkozását Rámana Maharshival, a híres indiai bölccsel (1879-1950). Brunton, az angol szkeptikus, hosszú ideig járta Indiát, jógik és guruk után kutatva. Leginkább csak sarlatánokkal találkozott, akik nem hatottak rá valami meggyõzõen. Ám Maharshival másként állt a helyzet, õ alig szólt hozzá - de meggyõzte a hallgatásával. Órákon át meditált a tanítványaival, és Brunton világosan érezte, miként árad belõle nyugalom, de ugyanakkor rendkívüli erõ is. Brunton egy napon - betegségbõl lábadozva - váratlan élményben részesült Maharshi oldalán. A kritikus szemléletû értelmiségi, aki nem hitte, hogy különösebb tehetsége volna a meditációhoz, mély révületbe esett és elérte a megvilágosodást. Ez az élmény megváltoztatta az életét. Ramana Maharshi több szempontból is kiváló guru volt: nagy szegénységben élt, de pénzt nem fogadott el soha. Nem igényelte, hogy tanítványai tekintélyként tiszteljék, teljes szabadságot adott nekik. Ez pedig Indiában sem általános, az ottani hagyományoknak inkább a feltétel nélküli tisztelet felel meg. Valláskutatók beszámolnak olyan esetekrõl is, amikor a tanítványok abból a vízbõl isznak, amiben a mester megmártotta lábujját vagy a tányérján maradt ételért vetekednek. E példák nyomán nyilvánvaló: az õsi hindu guruimádás egyenes átültetése a nyugati gyakorlatba akár bajt is okozhat. Sok hindu még ma is az õsrégi hagyományok kötelékében él. Számukra vallási szempontból is más törvények és szokások érvényesek, mint a pluralista ipari társadalomban élõkre. Ami Indiában hiteles vallási tapasztalatnak számít, nem biztos, hogy Nyugaton is az. Ha egy indiai guru egyszeriben New York-ban találja magát, a "talajcsere" nyomán könnyen megváltozhat. Fölfedezheti például a pénzszerzés lehetõségét vagy a médiák fényének csáberejét - amint az sajnos oly gyakran csakugyan megfigyelhetõ.

Tanítványai is mások, mint Indiában. A négy életszakasz indiai tana szerint csak akkor lesz valaki szanjászin, ha szociális kötelezettségeit teljesítette. A jámbor hindu élete vége felé ölti föl a lemondás narancssárga köntösét, amikor már túl van a családalapításon és gyermekeit is fölnevelte. Ekkor fordít hátat a világnak s szenteli magát a meditációnak és az aszkézisnak. New York-ban viszont a guru javarészt fiatalokkal, nagyvárosi neurotikusokkal kerül kapcsolatba, akik hajlamosak rá, hogy búcsút intsenek szociális kötelezettségeiknek.

Így alakulhat ki az az állapot, amit a pszichológusok regressziónak neveznek: A bölcsesség és megvilágosodás után áhítozó nemhogy érettebbé válna, hanem - tudattalanul - visszaesik egy korábbi fejlõdési fázisba. Aki szellemi vezetõt keres, jól teszi tehát, ha az 1986-ban elhunyt Jiddu Krishna-murti szavait választja mértékül:

"Mivel szabad vagyok, elvárom az engem értõktõl, hogy ne kövessenek és ne csináljanak belõlem olyan ketrecet, amely aztán vallássá vagy szektává válik." Ez a kritikus szemlélet megóvhat bennünket attól, hogy sarlatánok kezébe kerüljünk, akik gurunak vagy szentnek adják ki magukat.

Ma szinte minden nagyvárosban vannak meditációs centrumok. Nyugaton a címük beszerezhetõ a spirituális címjegyzékbõl, ez a könyvesboltokban hozzáférhetõ. Három kritérium az, ami garancia lehet a minõségre a sok ajánlkozó közül: ha nincs reklám, nincsenek ígéretek, és a költségek alacsonyak. Ha ragaszkodunk ehhez a mércéhez, hamarosan megtaláljuk a megfelelõ embereket és az egyéniségünknek megfelelõ utat.

Részlet:
HANS-PETER WALDRICH
Titkos tanok -Ezoterika-Keleti és nyugati tradiciók c. könyvébõl

Published in A lélek rezdülései

Egy fenomén születése

Wednesday, 03 May 2006 23:00

rozsikaRózsikánál évekig semmi baj nem volt, míg végig nem döngölt rajta a parapszichológia. Ez egy esős őszi napon történt, amikor a könyvesboltból zárás előtt két perccel – tévedésből - a gyerek szolfézskönyve helyett a "Sir mögött is zajos az élet" c. könyvet cipelte haza.

A gyerek másnap egyest kapott, ő meg elindult a megvilágosodás útján. Az utóbbi években úgy megdrágultak a könyvek, hogy a tudás nem tudott özönként beépülni Rózsika lelkébe.

Rózsika, aki eddig pontosan tudta mi a különbség nő és férfi között, hirtelen elkezdett test nélküli egységes tudattalanról beszélni. Megtudta, hogy ez a lelkét körülvevő 75 kg-os idombő csomag nem arra szolgál amire ő ezt eddig használta.

- Ez, akár - gyakorlással persze mert rögtön nem fog sikerülni - el is hagyható, tudatunkkal az molekuláira bontható és a világ másik felén materializálható. Így jelenhet meg ő, Rózsika egy időben két helyen. Ördögi mosollyal az arcán, azonnal elkezdte a leirt gyakorlatsort.

Testelhagyás címén döbbenetes mennyiséget kezdett aludni a relaxációs meditációk következtében. Letompított érzékkel szemlélte a hirtelen magukra hagyott gyermekei tombolását.  Már pontosan tudta: nem itt a lényeg.

Õ LÁTÓ LESZ! Tudta ennek útjai vannak. Az egyik, ha belevág egy gömbvillám. Ezt annyira nem akarta, így a lassabb utat választotta.

Első lépésként beiratkozott egy Silva-tanfolyamra, hogy megtanulja miként tudhatná eddig nem használt agyféltekéjével férjét átprogramozni. Éjjel, amikor kihámozta a Gamma és Delta szint közül Gézát, kifordult szemekkel felszólította Géza szívét a szerelemre és tudatát a helyes útra. Már tudta, hogy úrrá lett szervei működése felett, sőt a Géza szervei felett is! Már úgy érezte, hogy a kutyával is szinkronban van. Az operáció nélküli műtétekre egyelőre még nem vállalkozott, de íriszdiagnosztika segítségével bármikor megmondta kinek mi a baja. A gyereket egy ízben perforált vakbélgyulladással vitette kórházba és csak azért nem műtötték szerinte, mert nem a szemébe, hanem a torkába néztek.

Egyik nap egy ingával tért haza és feldúlt arccal himbálva kezében, fel-le rohangált az árak körül.

- Géza! A lakást azonnal eladjuk! Vízér van alattunk.

- Dehogy is pintyőkém, csak egy fogtechnikus - válaszolta rémült arccal Rózsika vehemenciáját 15 éve ismerő férj. Pontosan tudta - MESE NINCS, ha itt a vízér, ők mennek.

A "járt úton" nemesedő lelkű Rózsika kompromisszumokra is hajlandó volt. Elég ha a törésvonalakat kikerülve átrendezik az ágyakat. Miután az inga feketén-fehéren megmondta, hogy a hálószobák alkalmatlanok emberi tartózkodásra, azokat vendégszobának tartotta fenn. Gézát a kedvezőtlen földsugárzásról óvva a konyhaajtóba fektette É-D irányban. A legkedvezőbb az volt, ha Gézának a stelázsi alá polcolja a fejét.

A gyerekeknek csináltatott egy piramidot az ágyak fölé, hogy álmukban energiával töltődjenek és ezt az építményt az ágyakkal együtt a nappali közepén állította fel. Magának egy összecsukható kempingágyat vett, amit esetenként - attól függően, hogy a magányos meditációt, vagy Géza lábszagát helyezte előbbre - hol a konyhában, hol az előszobában állított fel.

Bár a földsugárzástól sikerült megmentenie a családot, de érezte, még mindig nagyon sokat tehet értük. A lélek csak a megtisztult testben talál nyugalmat. Vegetáriánusnak kell lenniük.

ÕK MÁTÓL KEZDVE MÉREGTELENÍTENEK.

A spájzból kihajigálta a maradék füstölt sonkát és több mázsa korpát, lisztet, zabpelyhet vásárolt.

A gyerekeket kivette a napköziből, mert nem tűrhette, hogy ott tovább mérgezzék őket.

De mit ér a fehérjék puszta elhagyása a gyógyteák áldásos hatása nélkül? Így a gabonák mellé beköltözött Isten Patikája is.

(Már nemcsak a molypilléktől fuldoklott Géza, de a büdöstől is.)

Különben sem léteztek már ételek a család szókincsében. Tápegységek, ásványi anyagok és vitaminok vették át a helyüket. No meg az élesztő.

- Géza, ideje, hogy kinövesszük a hajadat! - szólt egyik reggel Rózsika, és menten beletömött 10 dkg étkezési élesztőt urába. Miután Géza már 10 éve csontkopasz volt, így reményteli harsány böfögésekkel tűrte a D-vitamin ilyen irányú adagolását.

Penetráns utóizét szódabikarbónával enyhítgetve, órákat nézte magát a tükörben.

Érdekes kémiai folyamat zajlott le az erjedés alatt!

A szomszéd hetente háromszor hívta ki a duguláselhárítókat, mígnem azok egy hónap múlva rabattot adtak a kiszállásokhoz.

Rózsika egy újabb szellemi forrástól vezérelve észrevette, hogy Géza talpán kiütött a húgysav. Azon nyomban elrángatta egy talpmasszázs szalonba, ami egy fél éve privatizált trafik álmennyezetén működött. Az alsó szinten NON-STOP KÕFARAGÓT nyitott a férj, az emeleten IROCSKA látta el a betegeket. A masszőrnő még két éve a tanárképző főiskola orosz tanszékét vezette és nem olyan rég komoly döntés előtt állt. Vagy a faluturizmust választja, vagy a masszírozó szalont. (Õ a férjét választotta, és maradt.)

Irocska alkatilag is alkalmasabb volt masszírozni, mint a romantikára. 90 kilóját és összes keservét latba vetve akkorákat préselt Géza talpain, hogy valóban kinyomta a húgysavat belőle.

A Jóisten is láthatta, hogy hová tart Géza? Egyenest a megvilágosodás felé. Csupán Rózsika volt még valahogy elégedetlen. Még semmit nem tettek az aktív egészségért. Valami harci sportot kellene választaniuk.

Miután Gézának már jártányi ereje sem maradt és szó szerint vért pisilt Irocska erőlködésétől, bevallotta hitvesének, ha ez még egy ötlettel előáll, ő megfojtja. Ezt olyan nyugodtan és megfontoltan mondta, hogy Rózsika lelke kán-kánt járt örömében. Hiszen ez a Géza már olyan visszafogott, mint egy tibeti guru. (Mindenesetre nem feszegette többet a TEAK-WAN-DO-t.)

Így azután talpain állottvizes borogatással maga mögött hagyva urát, tovább járta Rózsika a sors által csak keveseknek megengedett utat.

Egyenest bele a tudásba.

Keresett magának egy hipnoterapeutát, hogy közösen hajtsanak végre regresszív hipnózist.

Ez volt élete legnagyobb élménye!

Az első regressziós kezelés után megtudta, hogy előző életében ő volt Madame Curie.

A második alatt kiderült, hogy egy barcelonai csodaszép táncosnő volt az 80-as években (91-61-91 mérettel) és nősége alig pár éve alatt 76 férfi ölte meg magát érte, Bikával.

Végre teljessé vált a kép! Õ mindig érezte, (mi az, hogy értette - TUDTA), hogy ő rendkívüli.

A fejlődés lám milyen szépen ível felfelé sok életen át. Először a világszépe - majd a világ esze - végül ő: RÓZSIKA.

Nem lehetett vele bírni. Megszületett a kerület királynője. Egyet nem tudott csupán. Nem derült ki számára, mi volt előző életeinek nagy bűne, amiért karmaként megkapta Gézát. Ezt az otromba, kopasz tenyészmént, ezt a félhülyét, aki minden 20 év körüli férfifaló vámpírt megbámul, akiknek még egy valamire való regressziós múltjuk sincs.

Még aznap lebontotta a stelázsit, és kivágta alóla Gézát.

A gyerekek elhelyezését nem a bíróság, hanem egy pecsenyesütő döntötte el, ahova a gyerekeket apjuk meghívta, - még az ajtóban állva – bőröndökkel a kezében.

Rózsika végre szabad lett! Szabad a családtól, szabad a mérgektől, szabad a munkától – ugyanis a hivatali leépítések alkalmából elsők közt rúgták ki.

Boldog volt. Õ végigjárta a göröngyös utat.

Már közel az IGAZSÁG!

Csak azt nem tudta, hogy a hirtelen rászakadt IDŐT mivel töltse ki, ami embertársai - mi társai? -, testvérei! javát szolgálja, hasznára válik.

És ekkor álmában megjelent előtte egy JÓS-IRODA. Óriási bagolyneon villogtatta szemeit a bejárat felett. Magnó játszotta a huhogást a bagoly alá. Automatavezérlésű fekete lepedők csukódtak-nyitódtak öt másodpercenként.

Frenetikus hatás: ott ült ő, talpig csillogó feketében, mint Mesternő-Istennő 70 füstölő és a nappali közepén kártyával, gömbbel-zaccal.

A Planetáriumból 10 percenként érkeztek a telefaxok a csillagok állásáról. Alig győzte nővérei, fivérei kígyózó sorát és kíváncsiságát kielégíteni.

Végülis szárnyat kapott a hír: megszületett a legnagyobb parafenomén.

Uri Geller neki adta összes megoldhatatlannak tűnő esetét, és visszavonult egy kibucba kapálni.

Német turistairodák utakat szerveztek az ő áldásos kezének gyógyító erejéért.

Mikor felébredt, már tudta - több százéves feladata bevégeztetett; és élete hátralévő részében türelmesen várta a NIRVÁNÁT

/Dr. Csertán Zsuzsa/
Published in Humor

Read 45939 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19498 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 13912 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13779 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 13265 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12693 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12313 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10322 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9894 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9466 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…