Vágyak és félelmek feloldása

Sunday, 06 December 2009 19:31

Lelkünk még mindig emlékszik arra az abszolút állapotra, melyet Istennel egybeolvadva tapasztalt a Teremtés kezdetén. Nagyon hiányzik ez neki, és a maga szerény eszközeivel azon van, hogy újra elérje azt a kellemes állapotot. Szegényes és hiányos eszköze a személyiség, mely ennek az Abszolút állapotnak csak silányabb részleteit képes elérni. A Mindenttudásból így lesz információ éhség, a boldogságból - öröm keresés, az Egységből pedig szex és szenvedély

Minden vágyunkkal az abszolút élményt keressük sikertelenül és sosem kapjuk meg a végső kielégülést.

Kistestvérek a lelkünkben
Félelmeink a vágyaink be nem teljesülését tükrözik, ezért hívom őket egymás kistestvéreinek. Más oldalról, amitől félünk arra vágyunk, hogy az ne történjen meg. A félelmek az őket követő rettegés és aggódás érzése miatt vonnak el energiát, míg a vágyak a tervezgetésbe és a megvalósításukba ölt energia miatt fárasztanak le minket. A közös tőről fakadás miatt a felszámolásuk is hasonló eszközöket kíván meg. Tapasztalatom szerint, ha nem sikerül gyors eredményt elérnünk az egyik technikával, akkor egy másikkal az ellentétes oldalról érdemes megközelítenünk.

Például: A két legismertebb eszköz az elengedés és a megélés. Az elengedés vagy feladás néven ismert lelki aktusunknál a vágyhoz és a félelemhez fűződő kötődésünket számoljuk fel. Egyszerűen lemondunk arról a félelemről vagy elengedjük a vágyunkat és az azt beteljesítő cselekedetek sorát. Nem könnyű megközelítési mód ez annak, akinek erős az akarata és megszokta, hogy így vagy-úgy, de célba ér.

Félj bátran!
A másik eszköz a megélése a vágyaknak és a félelmeknek. A megélés történhet bármely tudatszinten ahol ez kellemes és hasznos. Némely spirituális utak például előtérbe helyezik az események éber tudatállapotban történő megélését mondván, hogy csak az ehhez kapcsolódó tudatosságot ne hagyjuk el! Így a megélt esemény elfogadást nyer és a tudat nem kötődik már hozzá. Ez mindenképpen megtanít az élet feltétel nélküli elfogadására és a tudatosság mindenkori megőrzésére.

Javasolnám viszont a megélés gyakorlását más tudatállapotokban is, figyelembe véve azt, hogy egy élet hossza nem mindig bírja el azt a mennyiségű karma, vágy, félelem, tartozás megélését, ami a végső megtisztuláshoz szükséges. Egyszerűen kevés hozzá a kiszabott idő. Másrészről pedig nem biztos, hogy vagy oly türelmes kivárni több napot, hetet -havat, évet egy dolog megélésére.

Gyakorlat félelmünk megélésére
Erre ad megoldást a meditatív tudatállapotban megélt be-teljesülés gyakorlata:
- Ellazult tudattal idézd fel azt a vágyadat vagy félelmedet, amit szeretnél "kisütni". Koncentrálj arra, hogy ott vagy abban a helyzetben és valóban átéled az eseményt! Amikor belehelyezkedve a történésbe már megy az átélés, akkor egy kicsit lazábbra veszed a gyeplőt/az irányítást és hagyod folyni az eseményeket a maguk sodrásában. Így a téma addva van, mégis az intuíciód is beleszólhat a megoldásba.

A kötődés feloldása
Ezzel a hozzáállással megéled a vágyad vagy félelmed bekövetkeztét, és azt az érzelmet amit kivált belőled. Ez az érzelem a lényege az egésznek, hiszen ennek átélésére akart késztetni vágyad vagy félelmed. Amint ezt az érzelmet maximálisan megélted és elfogadtad, abban a pillanatban tapasztalod, hogy a v. vagy f. gyökerestől elmúlt az életedből/tudatodból és nem tudod újra felidézni azt! Amennyiben ezek a jelek nem jelentkeznek, abból tudhatod, hogy még nem oldódott fel a hozzá fűződő kötődésed. Ebben az esetben - talán később - újra idézd fel az v./f. , vagy próbálkozz az ellentétes technikával, az elengedéssel. Nyugodtan váltogathatod az eszközöket, előbb-utóbb úgyis feloldódik kötődésed!

Arany középút
A harmadik eszköz az aranyközépút eszköze! Itt egyszerűen lemondasz arról, hogy bármit is tegyél a megoldásért, végcélod eléréséhez. Előzményként mindenképpen szükséges a végcél meghatározása, amit az Önmegvalósításban látok. Ezzel végül is rákényszeríted Istent, hogy a célodhoz Ő vezessen oda, mert te nem vagy hajlandó egy lépést sem tenni. Hidd el, hogy a legjobb kezekbe adtad az önmegvalósításodat, és biztos a siker!
Jó gyakorlást kivánok!

Írta: Huszti Sándor

 

Published in A lélek rezdülései

Az élmények szabadsága - részlet

Thursday, 26 November 2009 17:51

vagyÖnzőnek kell lenni?

Legelőször is igen. De nem csak annak kell lenni. Ha te nem vagy önző és én nem vagyok önző, és én azt teszem, amit te akarsz, és te azt teszed, amit én akarok, akkor egy rettenetesen hülye szituációba kerülünk.

Van egy 2000 éves mondása egy rabbinak. Az első része így szól: Ha én nem vagyok önmagamért, akkor ki lesz értem? Csak te vagy abban a pozícióban, hogy tudj magadról. Önzőnek kell lenni abból a szempontból, hogy más nincs abban a helyzetben, hogy elmondja, ki vagy, hogy mit akarsz és mit nem akarsz. Ha te nem harcolsz magadért, ki fog harcolni érted?

A második rész ezt mondja: Ha csak önmagamért harcolok, mi vagyok? Először magamért kell lenni, és ha már önmagam vagyok, és önzően és őszintén vagyok a világban, akkor van még egy csomó energiám. És azzal az energiával még lehetek másokért, olyanokért, akik meg tudják mondani, hogyan tudok őértük lenni. Mert elég önzőek ahhoz, hogy kifejezzék magukat annyira, hogy tudjak nekik segíteni. Nekem is önzőnek kell lennem annyira, hogy ha segítségre van szükségem, ki tudjam mutatni, hogyan segítsetek.

Végül a harmadik rész: Ha most nem, akkor mikor? Nem is tudnálak szeretni, ha nem lennél önző. Az azt jelentené, hogy nekem nem kell olvasnom a te eszedet, és neked nem kéne olvasni az enyémet.

Lehet, hogy a szeretet is jár fájdalmakkal, de ez valahogy természetes, és a vágy is jár fájdalommal, de ezt le lehet építeni.

Hogyan tudjuk magunkban megkülönböztetni, hogy ami fájdalmat érzünk, az a szeretetünkkel jár vagy a vágyunkkal?

Nincs semmilyen baj a vággyal. Az csak más, mint a szeretet. A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz. Nagyon jó a párokban, ha mindketten szeretik a másikat és vágynak is egymásra. Ha valamelyikükből valamelyik hiányzik, az rossz, akkor sok a bonyodalom. De ha két ember szereti egymást és vágyik is egymásra, akkor az a mennyország.

Hogyan lehet a szeretettel járó önfeláldozás mértékét megérezni? Amikor még nem megy a rovásomra, amikor nem túlzott még.

Ha valaki megüt, azt nem kell eltűrni. De ha valakit szeretek, aki mondjuk szobrásznak tanul, és elmegy egy másik városba, hogy egy szobrásztól tanuljon, akkor az ebből fakadó fájdalmam jó fájdalom. Nekem minden képességemmel támogatnom kell abban, amit akar.

Mennyi fér bele ebbe a szeretetbe? Hol van az utolsó pont?

Nem kell szeretni. Az nem akarat kérdése. Az egy olyan csoda. Ha azt érzem, hogy valakit szeretek, akkor az egy csoda. És ezt észre kell venni. Nem azt mondom, hogy szeressétek egymást, hanem akkor, amikor úgy éreztek, ismerjétek azt fel. De nem kell! Van olyan ember, akivel ez a csoda soha nem történik meg az életében. A szeretet egzisztenciálisan nem szükséges, csak egy lehetőség. Aki szeret, az rettenetesen szerencsés.
...

Egy svájci pszichiáter mondta azt, hogy a szerelemnek az a titka, hogy akihez vonzódunk szexuálisan, az olyan, mint az anyánk volt. Ha az anyánk kedves és jó anya volt, akkor nincs gond. De ha az anya kínozott valahogy, akkor olyan emberekbe leszek szerelmes, akik pont úgy fognak kínozni. A nemek között ebben nincs különbség, mert ez egy olyan nagyon korai élmény, amikor a papa még sehol sincs. A szexualitás lényege a testi egyesülés. Ennek az az előzménye, ahogy kijövünk az anyánk testéből. Ha szerencséd van, az anyád szoptatott téged, ha nem, akkor már azzal is kínozott, hogy nem szoptatott. Akkor olyan szeretőt fogsz találni, aki nem fog szoptatni, aki megvonja tőled azt, amit a leginkább kívánsz. A felnőttkorban elért testi kapcsolat, a szexualitás csecsemőkorban teremtődik meg. A születés és az első év meghatározza, ki után vágyunk.

Ha az van, hogy valaki szeret, de te nem tudod kívánni, és valaki nem szeret, de te kívánod, akkor csak egy dolgot lehet tenni. Azt, hogy aki után szexuálisan vonzódsz, ahhoz ne is szólj. Mert már tudod, hogy a szexuális vonzódásod olyanhoz fog vezetni, aki nem fog téged szeretni, mert az anyád nem szeretett. Akaraterővel meg kell bontani a szokást. Olyanokkal kell kapcsolatot létesíteni, akik szeretik az embert, mert azt azért észre lehet venni, még ha szexuálisan nem is érdekes az illető. És várni kell. És a jó barátság kellős közepén, talán hónapok vagy évek múltával a szexualitás egyszerre csak fellobban. Jobb így, mintha először óriási lenne a szexualitás, de ellobbanna, mert nincs szeretet a kapcsolatban.
...

Szeretni és nem kívánni, illetve kívánni és nem szeretni, milyen anyai attitűd esetén alakul ki?

Mindenkinek az anyja azt mondja valószínűleg, hogy én nagyon szeretlek. És mindenki azt mondja, hogy az anyja nagyon szerette. De a vágy és a szeretet a nyelvben is nagyon össze van keverve. Pl. ha azt mondom, hogy nagyon szeretem a marhahúst, ez nem jelent egy nagyon erős szeretetet a marhával szemben, akinek a húsát eszem. Ugyanazok a szavak más kontextusban mást jelentenek. Ha valamit eszem, akkor azt szeretem, de közben el is pusztítom. Sok anya úgy szereti a gyerekét, hogy közben el is pusztítja. De a szavak hipnotikusak. A hipnózist szavakkal indukálják. Ha az anyád azt mondta, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, akkor közben meg is evett téged. És minden tanár, és szülő, és a pszichoterapeuta is, ha rossz, éhes! Ha a család egy színjáték lesz, akkor a szülők eljátszatják a gyerekekkel az általuk írt szerepeket. Pl. az anya elhatározza, hogy az ő fia orvos lesz. Ez az éhség. Neki kellett valaki, egy fiú, aki eljátssza ezt a szerepet, hogy büszke lehessen rá. Ha ezt a szerepet a fia nem játsza el, azt hiszi, hogy a barátai nem fognak róla jót gondolni. Aki megmondja azt, hogy kinek kell lenned, azok nem szeretnek. Nekik vágyaik vannak. Vágynak arra, hogy te egy bizonyos fajta ember legyél.

Aki szeret, az kertészként körülvesz téged, mint egy növényt mindazzal, ami a növénynek jó. Egy jó kertész nem akar egy bizonyos növényt másnak növeszteni, mint ami. Sajnos mi gondolkodunk és szavakkal próbálunk hipnotizálni, hogy legyél az, akit én akarok, hogy te legyél. Ez mind vágy, és semmi köze a szeretethez. A szeretet nem akar semmit. A szeretet egy olyan energia, hogyha megihlet engem, akkor azt adom neked, ami neked kell, hogy te az legyél, aki te akarsz lenni. Nem nekem, neked. Szeretni csak úgy lehet valakit, ha megismerem, megismerni pedig csak úgy, ha szeretem. Nem lehet szeretni valakit, ha nem ismerem, és nem lehet megismerni azt, akit nem szeretek.

/ Feldmár András írása.
A teljes szöveg a http://www.daath.hu/showText.php?id=108 oldalon olvasható /

Published in A lélek rezdülései

Azok a furcsa álombéli randik

Sunday, 27 July 2014 02:00

Találkozik egy nő és egy férfi. Ez a találkozás felkelti egymás iránt az érdeklődésüket. De mivel mindketten a földi sík mércéi alapján már elkötelezték magukat más és más emberhez, úgy gondolják, hogy érzelmeiket el kell nyomniuk. Azokat nem akarják, nem tudják leképezni a nappali létben. De mivel a tudat csak a nappali lét hatalmával bír, így az érzelmek áttevődnek éjszakára. A tudatalatti az elalvás után a szellemi vezetők beiktatásával, vagy azok mellőzésével kapcsolatfelvételt kér a másik személlyel. Ha a szimpátia kölcsönös, akkor nincs szükség a szellemi vezetők segítségére, ilyenkor elég a szellemi vezetők segítségét, ha az egyik oldalon sokkal erősebb a megismerési vágy, mint a másikon.

Természetesen a kölcsönös szimpátia gyorsabban létrehozza az éjszakai asztrális kapcsolatot. Nem beszélve arról, hogy ez a. kapcsolat mélyebbre is megy, mint a még csak tapogatózó kapcsolatfelvevőknél. Részben olyan ez, mint a fizikai síkon. Akik már ismerik egymást, nem írnak le tiszteletköröket egymás előtt. Akik még nem, azok a siker érdekében igénybe vesznek közvetítőket is. Mindaddig a közvetítők személye kívánatos, míg a kapcsolat felszínes.

Attól a pillanattól kezdve azonban, amikor a kapcsolat elmélyül a két ember között, a harmadik személy jelenléte már nemkívánatos. Mivel itt a közvetítő a szellemi vezető, vagy vezetők, ők is kilépnek az asztrális kapcsolatból, ha a jelenlétük zavaró lenne.

Elmondásom talán nehezen elképzelhető, de annak gyakorlati működése egyszerű és mindennapos. A teljes kapcsolatfelvétel re egyik földi lény sem fog emlékezni majd reggel. Erre azért van szükség, hogy a tudat ne érezzen bűntudatot az álombéli történtek miatt. Hiszen ő mindezek ellen volt. Mivel a történtek nem lesznek számára hozzáférhetőek, így azokkal nem kell elszámolnia önmaga előtt. Az éjszakai élmények, mert joggal nevezhetjük élményeknek ezeket az érzelmi megéléseket, különböző eredményekkel végződhetnek a nappali síkon. A leggyakrabban kisülnek, illetve visszafogottabbá válnak azok a vágyak, melyeket egymás iránt éreztek a léleklények.
Ez azért is jó, mert nem kerül konfliktusba a nappali Én az éjszakaival, a vágyak különbözőképpeni megítélése miatt. Mindaddig váltakozva ismétlődnek ezek az éjszakai találkozások, míg a két ember nem találja meg a lelki békéjét egymással szemben. Ez értendő az összes érzelmi töltésre. Nem csak kizárólagosan a szerelemre és a szexualitásra. Ritkábban ezek az éjszakai találkozások annyira közel hozzák a két embert egymáshoz, hogy a nappali létben is közeledés történik . Maguk sem fogják érteni a nagyobb nyitást okát egymás felé, ennek. ellenére megteszik azt.
Ennek szintén számos leképződési formája lehetséges. A nyitás elvezethet oda i, hogy a két ember egy életre szóló közelségbe kerül egymással, még akkor is, ha azt titokban kell tartaniuk. Az is gyakori, hogy az érzések teljesen átalakulnak a nappali létben.
Hiszen a nyitással olyan tulajdonságaikat megmutatják egymásnak, melyek már nem rendelkeznek olyan vonzási tartalommal, melyet várt a másik. Tehát a példák száma végtelen és azok elemzése kimeríthetetlen. Tömören összefoglalva az éjszakai találkozásokról azt mondhatjuk el, hogy azok minden esetben függnek a két személytől. Egy találkozás nem jöhet létre a másik fél beleegyezése nélkül. Amennyiben az ő tudatalattija ellenkezését fejezi ki a találkozással szemben, az nem történik meg. Persze a másik újra és újra próbálkozni fog. Igyekszik mindent igénybe venni a találkozás sikeréért. Gyakran az alacsonyabb szellemi vezetők segítségét is. Azokban az esetekben, amikor ők a közvetítők, a másik fél szenvedni fog álmában ettől.

Vannak emberek, akik meg sem próbálják a nappali életre leképezni az érzéseiket, vágyaikat. Õk csak fantázia szinten élnek, valósítanak meg dolgokat. Õk a virtuális világ árnyai. Olyan jellembeli hiányosságokkal bíró egyedek, akik gyengék, lusták, avagy rosszindulatúak. Sok más jelzővel is illethetném őket, de fölösleges, talán ezekből is tudsz következtetni a lényegre, az okra, amiért a fantázia világába menekülnek. A fantázia szó az emberi tudatban nem valós, sőt nem i,s megvalósítható gondolati töltésekre használt meghatározás. Holott a fantáziából igen gyakran valóság lesz.
Igaz, a legtöbbször nem a látható világ tartományán belül. Ezek az emberek, akik mások iránt táplált vágyaikat, érzéseiket nem képezik le nappal, éjjel akarva-akaratlanul kibocsátják ezeket ez energiagömböcskéiket. Számítva arra, hogy ezek a töltések megérintik a vágyuk tárgyát, annak a kommunikációs rendszerébe be tudnak majd férkőzni általuk. De mivel ezek a töltések eredendően egyoldalúak, azaz uralni akarják a célzott személyt, ellenállásba ütköznek. Az Én védelmi rendszere belép azok érintése esetén. A védelmi rendszer igyekszik visszaküldeni ezeket a töltéseket kibocsátójukhoz. Azok vissza is érkeznek hozzá. Két dolog történhet. Vagy visszafogadja a kibocsátója azokat, elfogadva a kudarc tényét, vagy segítséget kér tervének megvalósításához az alacsonyabb szellemi síkok segítőitől. Azért csak tőlük, mert csak rájuk számíthat. Magasabb síkú szellemi vezetők a szabad akarat törvényének értelmében megtagadnák az ebbéli segítséget. Az alacsonyabb sík viszont azért ad örömmel segítséget, mert sikeres beavatkozása esetén energetikailag és érzelmileg megcsapolhatja mindkét felet. A kibocsátót azért, mert segített neki, a befogadót pedig azért, mert védtelenné vált. Minél erősebb a kibocsátó gondolati energiája, annál erősebb lesz az alacsonyabb erőtér rásegítése is. A kettőzött erővel támadó vágy-energia bizony hatalmas feladat elé állítja a célzott személy védelmi rendszerét és kommunikációs hálózatát. Minden erejét be kell vetnie ahhoz, hogy meg tudja védeni önmagát az uralkodói töltésektől. Ez a legtöbbször még ilyen erejű támadás esetén is sikerül. Egyrészt azért, mert az Én minden erejét beveti, másrészt azért, mert a saját szellemi vezetői is a segítségére sietnek. Bármelyik védelem által jár sikerrel, számára az az éjszaka harccal telik el. Mivel teljes energiájával a védekezésre kell koncentrálnia, nem lesz ideje éjjel a lelazulásra, az elengedésre. Az aura magasabb burkai emiatt nem távozhatnak messze, sót néha szét sem válhatnak az alacsonyabbaktól. Ennek eredménye a másnapi fáradtság testi és lelki örömtelenség.

Mielőtt arra gondolsz, hogy hogyan lehetne védekezni az ilyen behatások ellen, válaszolok is. Nem kell. Ezek azért vannak, hogy az Én ne csak a nappali életében tanuljon, álljon helyt, hanem éjjel is. Ne feledd, az ilyen éjszakáért elsősorban önmagadat kell okolnod, mert csak arra támadnak, aki gyenge. Mihelyt valaki megszerezte a lelki stabilitását, attól kezdve őrá nemhogy hatástalanok lesznek ezek az erők, de ki sem kezdenek vele az eleve elrendelt kudarc miatt.

/Forrás: Kun István, Szellemvilág I. a szellemi erők megnyilvánulásai című könyve.
http://www.reikikun.hu/index2.php?cat=6 /

 

Published in Álom

Read 47612 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 20293 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 15568 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 14250 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 14025 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 13114 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12799 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10868 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 10650 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9815 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…