A küszöb ôrzôje

Friday, 10 December 2010 07:30
A küszöb őrzője: okkult élmény. Általában a félelmet nevezik annak: a visszarettenést a haláltól, a halállal kapcsolatos és más misztikus átélésektől. Az bizonyos, hogy a félelem minden okkult átélésnek kísérője. Az ősi felfogás az – természetesen ez is keleti eredetű –, hogy mialatt az ember életek folyamán a fekete úton halad, lefele húzó akarata van és egyben olyan karmával terhes, hogy az asztráltest rabláncára fűzve a fölfelé fejlődés elképzelhetetlen.
 
Azonban az embernek mégis van rá lehetősége – s ez is a kegyelem annyira félreértett fogalmának valódi értelméhez tartozik –, hogy az asztráltestet mint önálló lényt egy időre külön útra küldje, mintegy félretegye, hatását felfüggessze. Ez az idő, az asztráltest félreállításának ideje, több testet öltésre is kiterjedhet. Hogy a mágus, vagy a jógi képes rá, hogy asztráltestét félreállítsa, arról már olvastunk és hallottunk. Az előbb vázolt esetnél arról van szó, hogy az ember hosszú időre szabaddá teszi magát és új asztráltestet épít magának. Természetesen a fejlődést akadályozó asztráldémon, a maga elintézetlen állapotában továbbra is az emberhez van kötve eltéphetetlen szálakkal, sőt tovább élhet kedve szerint felépítője számlájára. Például tovább élhet úgy is, hogy megszáll egy-egy gyengébb akaratú, bűnre hajlamos embert, de eredeti tulajdonosát egyelőre nem zavarja munkájában.
 
Ne rettenjünk vissza e gondolat ijesztő újszerűségétől és fenyegető borzalmától, mert nem csak a fénylő, hanem a sötét természet minden megnyilvánulása is bennünk van; a vadállatok, a hüllők, a férgek, a vulkánok, a mocsarak, mind-mind a bennünk levő, általunk felépített erőknek, indulatoknak démonformái, amelyek csak látszólag függetlenek tőlünk. Valójában nekünk kell végül feloldanunk és lebontanunk őket.
Tehát az ember időlegesen letette terhét, a sötét bűnökből, ijesztő indulatokból és szenvedélyekből épített asztráltestét, hogy nélküle erőt gyűjtsön, tapasztalatot, tudást szerezzen, megismeréshez jusson, amelynek segítségével annak idején szembenézhet a sötétségnek e szülöttével. A megismerés hozzájuttatja a névhez, az indulat-incubus* valódi nevéhez, amelynek kimondása elveszi annak hatalmát, erőit felbontja, mint egy misztikus, magasabb rendű rádium. Az ember új asztráltestében felhasználja az előbbi életekben szerzett rossz karmák tapasztalatait. Ez az asztráltest már – feltéve, ha új bűnök nem terhelik meg – fejlődőképes. A probléma kritikus része akkor lép előtérbe, amikor az ember eléri az okkult fejlődés területét. Ez a terület kapcsolatba hozza a negyedik dimenzióval, s teljesen mindegy, hogy milyen gyakorlatot választ a kapcsolat megteremtése érdekében: jógapraxisba vagy misztikus meditációba mélyed, egy bizonyos stádiumban fokozottabban fellép a tisztánlátás és a tisztánhallás. A szimbólumok kinyílnak és szólani kezdenek hozzá, életre kelnek, de e folyamatok mindegyike az asztrálsík kapuján át vezet.
 
Amikor éppen át akar lépni, be akar nyomulni ezen a kapun, jelentkezik énjének régebben felépített asztrális démona, amely aző húsából, véréből nyerte formáját és aző bőneitől terhes. A vele való találkozás óriási megrázkódtatást idéz elő. Számára most ez a küszöbőre. Ezt a lényt meg kell szüntetnie, fel kell oldania. Ez a feladat az okkult úton való haladás igen nehéz próbaköve. Nem szabad, hogy a rémület, az utálat visszavonulásra késztesse, mert amíg ezt a feladatot sikeresen meg nem oldja, addig nem érheti el a magasabb síkokat. Ha visszaretten, akkor sem jár jobban, mert az asztrálgarázdálkodás minden elképzelhető megpróbáltatásánál csak rosszabb lehet. Például a tiszta életű embernél érthetetlen sorscsapások következnek be. Különösen áll ez a misztikusokra. Az okot még ő sem tudja meghatározni, vagy kitalálni, pedig előbbi életeire vissza tud tekinteni. Azonban a kiindulás, azősi eredet homályába vész előtte. Mert ez esetben nem visszafelé kell néznie, hanem szembe kell fordulnia az asztráldémonnal. Az idevágó tanítások szerint ennek a lénynek, az asztráldémonnak feloszlatása, lebontása bizonyos mágikus mantrák és a démon lényegének ismerete által érhető el. Itt érkezünk el a "név"-hez, amelyre előbb utaltunk. Az ilyen asztrális démontest szenvedéllyel van telítve, töltése a szenvedély és az indulat. Mindenféle rontás, gyilkolás, rombolás és kéjelgés a velejárója; de elképzelhető szelídebb megnyilvánulásban is. Például, ha valakinek az érzékiség volt az alap és főszenvedélye, akkor ezt a démonban fel kell tudni ismernie, mert minden szenvedélynek van démona, amely kielégülés céljából oda vonzódik, ahol számára ez a lehetőség kínálkozik. Oda kapcsolódik, azt az erőt fokozza fel, azt a pólust hevíti, azon a résen támad a gyönge emberre, lerombolja a még meglevő morális ellenállást is és a vágy tüzes ostorával szakadékba hajszolja. A démonnak kielégüléséhez testre van szüksége, ezért a démon léte nem más, mint tragikus ráutaltság az emberre. A démon létfeltétele az ember; nélküle nem élhet, csak belőle és általa. A gyönge ember mégis fél a démontól, hatalmat ad maga fölött neki, rést nyit számára, szolgálja és meghunyászkodik előtte. Pedig ő a teremtője és ura.İ a táplálója és fenntartója.
 
devil
Ha ezt felismeri, máris megismerte a démon nevének első betűjét. Minden szenvedélynek van démona, a hatalomvágynak, a gyűlöletnek, a kapzsiságnak, a nyerészkedésnek, az ivásnak, a játéknak és valamennyi a maximumig fokozható fel. A démonból mindig kiárad lényege, s az okkult úton járó ezt megérzi, sőt megnyilvánulási formájáról felismeri. Az érzékiség démona például lehet szép és kívánatos. Hatása mégis romboló, lefelé húzó, rendkívül agresszív, mert ettől függ az élete. De ha az okkult tanítvány felismeri, vagyis Harmadik Szemével pillantja meg, akkor a kívánatos szépség lefoszlik róla, és megmutatja igazi arcát. E felismeréssel együtt a démon felé taszító hullámok indulnak el, s ez szörnyű éhezést jelent számára, gyötrelmes kiéheztetést, mert őt csak az érzékiség kielégülése táplálja. Ugyanígy fel kell ismernie a hatalomvággyal, a kapzsisággal, nyerészkedéssel telített démont. Harmadik Szeme, fejlődő megismerése csalhatatlanul meglátja a szőrös, hasított patát a pompás köntösök alatt. A gyűlölet, amely különféle hősi jelszavak tógájában ágál, vad vérszomjjal emelkedik föléje rettentő szörnytestével, mikor rájön, hogy leleplezték. De kárt nem tehet abban, aki nem fut el előle, hanem szembenéz vele. A szenvedélyt, amellyel a démon töltve van, felismerni annyit jelent, mint megismerni a démon nevének második betűjét. Ezek a lények összeomlanak, ha építőjük mágikus mantrákat sugároz feléjük.
 
A dimenzióváltozásról, a küszöbőrével való találkozásról az okkult irodalom bőven beszámol. A be nem avatottak e leírásokat értelmetlen, különcködő fantazmagóriáknak tartják, pedig valójában ezek az okkult út tankönyvei. Egy időben az okkult iskolák nem engedték meg és ma sem engedik meg, hogy a nyilvánosság számára ezt az utat nyíltan és őszintén leírják, hanem csupán regényes formák vagy szimbólumok alá rejtsék. Ilyenek pl. Meyrink könyvei: A fehér dominikánus, A gólem, A nyugati ablak angyala, A zöld arcú kísértet, és ilyenek Bulwer: Zanoni és Különös történet című könyvei.
 
A formában még meg nem nyilvánult, csupán pszichológiai értelemben vett küszöbőre lehet az a megrázó élmény, amely az embert megváltoztatja. Egyébként a küszöbnek ez az őrzője mindenkinél jelentkezik, aki az okkult úton akar haladni, még akkor is, ha az illető nem épített fel magának előző életeiben sötét bűnök kel és mágiával egy asztráldémont. Azok a hatások, melyek saját alacsonyabb rendű hajlamainak rokonrezgéseként áradnak feléje, vissza-vissza hívják előbbi érdeklődési síkjára és ha a haladó nem eléggé éber, hanem enged a hívásnak, bizony sok körforgást végez a küszöbön innen, amíg átlépheti az asztrálkaput. Ha egyszer ez a döntő átkapcsolás megtörtént, nem kell többé a visszahúzó és visszatartó erőtől tartania.
 
Tehát a küszöbőrzője minden okkult úton való haladónál jelentkezik. Az egyiknél feketemágiával felépített erős és aktív démon, aki a haladni akaró erőiből kapott életet, és mivel teremtője fölé nőtt, romboló, óriási, sötét kylkhorrá lett. A továbbhaladás érdekében megszabadulhat tőle egy időre, de később, az okkult úton a megismerésnek egyik haladottabb fázisában, újra szembe kell néznie vele, hogy a teremtő visszaszerezze hatalmát a teremtmény fölött és kiküzdje teljes szabadságát. A másiknál saját gyengesége, befolyásolhatósága, belső labilitása a küszöbőre, illetve gyengesége az a rés, amelyen át a mindenütt mohón ott tolongó asztrálcsőcselék benyomulhat hozzá és saját lenyőgöző hatásától ittasan megfélemlítheti, visszariaszthatja a küszöbön való átlépéstől. Itt a félelem a küszöbőrzője, amelynek ezer szörnyarca van. Mind a két esetben küzdeni kell, szembefordulva és határozottan megismerés, a fénylő erők fegyvereinek segítségével s a mágikus név, az örök mantrák ellenállhatatlan erejű kinyilatkoztatásával.
/részlet Wictor Charon, A misztikus út könyvéből/
Published in Ezotéria

Read 45898 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19486 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 13902 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13758 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 13249 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12682 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12298 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10318 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9863 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9455 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…