agyKét nap beszélgetés Stanislav Grof, László Ervinés Peter Russel között

LÁSZLÓ E.: Ami itt eddig elhangzott, annak nagy része meglehetősen sötét képet fest az életről és a jobb élet lehetőségéről a mai társadalmakban. Egyrészt a nyugati és az elnyugatiasodott társadalmak módosabb lakosai egyre jobban eltelnek. Nincs már igazán szükségük azokra az anyagi javakra, amelyeket megszereztek, nem kell azon aggódniuk, hogyan szerzik meg a napi betevő falatot, rendelkezésükre áll az összes fontosabb fogyasztási cikk. Mégis, sokan közülük valami másra vágynak.Ők gyakran alkoholba vagy kábítószerfogyasztásba menekülnek, sőt az utóbbi időben a virtuális valóság is lehetséges szökési útvonallá vált. A keresés néha elvezeti őket az ezotériához is, ahol guruktól, médiumoktól vagy testetlen szellemektől kérnek spirituális útmutatást. Azok viszont, akik még nem teremtették meg biztos anyagi jólétüket, inkább annak az elérését hajszolják – nem adják meg maguknak a transzformatív élmények lehetőségét, sem azt, hogy magasabb tudati formát alakítsanak ki. Akik már elérkeztek az anyagi jólét magasabb szintjére, következő lépésként más élményekre vágynak: legrosszabb esetben ez az alkohol és a kábítószer, legjobb esetben viszont – ha elég bölcsek – a tudati átalakulás. A többi ember következő lépésként rendszerint az anyagi jólét magasabb szintjét tűzi célul. Ám ha ez így marad, az emberiség nagy része csakhamar szinte reménytelen helyzetben találja magát. Napjaink gazdasági és technológiai környezetében nincs elegendő tartalék arra, hogy mindenki elérje azt az anyagi színvonalat, amit az iparosodott világ lakosai már elértek. De a megoldáshoz nem elég, ha csak a jólétben élő társadalmak fejlesztik tudatosságukat: a világ többi részének is így kell tennie. Ha csak azon igyekeznek, hogy elérjék az iparosodott világ lakosainak életszínvonalát, akkor mindannyian bajban leszünk. 

RUSSELL:Talán nekünk kellene átsegítenünkőket ezen a szakaszon. Lehet, hogy az anyagelvűség és a pénz imádata olyan fejlődési fok, amelyen minden társadalomnak át kell mennie. A nyugati országokban az ipari forradalom indította ezt el, úgy kétszáz évvel ezelőtt. Mi mostanra jutottunk el odáig, hogy ráébredünk: már csaknem mindenünk megvan, nem kell tehát továbbra is ezt az utat járnunk. Sőt, ez egyenlő lenne az öngyilkossággal. Következő feladatunk talán éppen az, hogy segítsünk a fejlődő országoknak minél előbb túljutni a fejlődésnek ezen a szakaszán. 

LÁSZLÓE.: Az a gond, hogy bolygónk máris környezeti és erőforrásbeli nehézségekkel küzd. Nincs idő arra, hogy mindenki és minden társadalom ugyanúgy végigjárja ezeket a szakaszokat, ahogy mi tettük. 

RUSSELL:Igen, ezzel én is tisztában vagyok, és pontosan emiatt mondom azt, hogy segítnünk kell nekik a minél gyorsabb fejlődésben. Hátha nem kellenek ide évszázadok: talán néhány évtized alatt túljutnak ezen az anyagelvű szakaszon. A haladás felgyorsulása már jól látható a fejlődő országokban. Indiában mintegy húsz év alatt lezajlott az ipari forradalom, Kína pedig az agrártársadalomból egy ugrással egyenesen az információs társadalom korába jutott. Míg a Nyugatnak mindent a semmiből kellett kikísérleteznie, ezek az országok már csak átveszik az általunk létrehozott technológiákat és gyakorlatokat. Nem kell feltalálniuk a gőzmozdonyt, a repülőgépet vagy a számítógépet – mi már megtettük, ésők átvehetik a tapasztalatainkat. Ha arra is rá tudjuk ébreszteniőket, hogy belássák: az élet és a fejlődés többről szól, mint az anyagi jólét hajszolása, akkor talán abban is segítünk nekik, hogy gyorsabban átjussanak a fejlődésnek ezen a szakaszán. 

LÁSZLÓE.: Sőt, hogy átugorják egy részét ennek a szakasznak. Nagy veszélyt jelentene, ha belekerülnének az energiapazarló, könnyelmű életmód és termelési módszerek szakazába, abba a szakaszba, amit mi most élünk itt, nyugaton. Ha szép nyugalmasan araszolnak át ezen a szakaszon, könnyen kimeríthetik bolygónk erőforrásait, és visszafordíthatatlan környezetszennyezést okoznak – még akkor is, ha ezalatt egyúttal a következő szakasz struktúráit és infrastruktúráit is beépítik a rendszerbe. 

GROF:De mi most mai technológiáink ismeretében ítéljük meg a jövő trendjeit. Kilátásaink gyökeresen megváltoznának, ha át tudnánk állni más energiahordozókra, például a napenergiára. Amennyire én tudom, van már hidrogén-meghajtású autó, sőt repülőgép is. 

LÁSZLÓE.: Bizony vezethetnénk már folyékony hidrogén hajtotta autót – magam is láttam ilyet nemrég, egy BMW-t, ami teljesen olyan volt és úgy is működött, mint egy szokásos autó, azzal a különbséggel, hogy motorját szigetelt üzemanyagvezetékek kötötték össze a hátuljára szerelt jókora, úgyszintén szigetelt tartállyal. Kipufogócsövéből finom pára szállt fel, és tiszta vízként csapódott le. De ennek a prototípusnak a fejlesztői szerint ötven év kell még ahhoz, hogy létrehozzák azt a technológiát, ami a nagyközönség számára is elérhetővé teszi ezt az autót – ennyi idő kell ahhoz, hogy ugyanúgy lehessen folyékony hidrogént tankolni az út mentén, mint ma benzint. Úgy tűnik, nem látják, hogy akkorra talán már túl késő lesz világviszonylatban beindítani ezt az új technológiát – lehet, hogy akkorra túlzottan elszennyeződik a levegő, és válságtól válságig sodródunk, pedig a bajok jó része elkerülhető lett volna, ha időben átállunk a megújítható és tiszta energiafelhasználásra. 

GROF:Hallottam olyan pletykát, hogy az alternatív energiaforrások terén folyó fejlesztéseket az olajtársaságok hátráltatják. Megvásárolták a legígéretesebb szabadalmakat, és mélyen elzárták a páncélszekrénybe. Felmérhetetlen, mi történne, ha ezek a projektek elsőbbséget és teljes körű támogatást kapnának. Nem lehet annyira nehéz működő megoldásokat kifejleszteni arra, hogy napenergia segítségével hidrogénné és oxigénné bontsuk a vizet, és biztonságosan tudjuk tárolni ezeket az üzemanyagokat. 

LÁSZLÓE.: Nyilvánvaló, hogy kezünkben van rengeteg praktikus megoldás, és kis erőfeszítéssel még jóval többet is kifejleszthetnénk, csak éppen az akarat hiányzik – a használathoz és a fejlesztéshez egyaránt. 

GROF:Pontosan ezt akartam mondani. És csak tovább nehezít a helyzeten a globális méretű,őrült fegyverkezési versenyből fakadó hihetetlen pazarlás, meg az, hogy lineáris stratégiákban gondolkozunk – kifosztjuk a nem megújuló energiaforrásokat, és szennyező anyagként bocsátjuk vissza a természetbe. Ha más lenne az értékrendszerünk és másképp súlyoznánk a dolgokat, akkor nem így állnánk. Ha például ciklikus stratégiát követnénk, ahogy a természet teszi, Földünk még több embert tudna eltartani könnyebben, mint most. Bolygónk és a Nap élelmiszertermelő kapacitása óriási: learathatnánk például a Sargasso-tenger hínármezejét, és mindenféle élelmiszert készíthetnénk belőle. 

LÁSZLÓE.: Engem az aggaszt, van-e reális esély rá, hogy elterjedjen az a tudatosság, amelyre szükségünk lenne az ilyen dolgok véghezviteléhez. Elterjedhet-e annyira, hogy megváltoztassa a világ uralkodó fejlődésmintáit – a gazdasági, a politikai és a társadalmi mintákat? 

RUSSELL: Azt kérdezed, hogy meg tudjuk-e reformálni társadalmunkat?

LÁSZLÓ E.: Vagy társadalmunk meg tudja-e reformálni önmagát… 

RUSSELL:Én nem vagyok biztos benne. Lehet, hogy a reform lehetősége már elmúlt. Ahogy az előbb is mondtam: félek, hogy a nyugati civilizáció bukását éljük éppen át. Egy civilizáció sem maradt fenn örökké. Miért éppen a miénk lenne a kivétel? Ellenkezőleg: minden okunk megvan rá, hogy számoljunk a bukásával. Bebizonyosodott róla, hogy hosszú távon nem tudja fenntartani magát, és ezzel a ténnyel egyre inkább szembe kell néznünk. Bolygónk szemszögéből tekintve a miénk meglehetősen őrült és nagyon kizsákmányoló civilizáció. Aligha lenne védhető az az álláspont, hogy jótékony hatással vagyunk a bioszférára. Ha összbolygói szavazást tartanánk erről a kérdésről, azaz, ha minden faj szavazhatna arról, fennmaradjon-e a nyugati civilizáció vagy sem, tartok tőle, hogy szinte minden faj, talán a csótányok és a patkányok kivételével, ellenünk szavazna. A szavazati arány 99,9 százalékos „nem” lenne: a nyugati civilizáció nincs hasznára a Föld nevű bolygónak. Meg kell halnia. 

LÁSZLÓE.: Azt érted halálon, hogy azok az emberek, akik most a nyugati civilizáció tagjai, többé nem gondolkodhatnak, cselekedhetnek, érezhetnek és élhetnek úgy, ahogy eddig, hanem valami mássá kell alakulniuk? 

RUSSELL:Igen. Nem arra gondolok, hogy személyünkben kell meghalnunk, hanem arra, hogy létezésünk jelenlegi formájának kell meghalnia. Itt az ideje, hogy létrejöjjön egy új kultúra. 

LÁSZLÓE.: A nyugati civilizációból, vagy helyette? 

RUSSELL: A bukásból majd feltámad valami új…

RUSSELL:Igen. Nem hinném, hogy el tudjuk kerülni a katasztrófa valamilyen formáját. Már túl késő. Túlságosan meszsze mentünk, és a reformhoz hosszú idő kell. Olyanok vagyunk, mint az ütközésteszteknél használt próbababák. Az autó épp most ment neki a falnak. Nézzük lassított felvételen: az autó eleje kezd lassan felgyűrődni, és a baba odabent megszólal: „Te jó Isten, mindjárt karambolozok! Valamit tennem kéne. Kiugorjak? Vagy kapcsoljak hátramenetbe?” De mindehhez már rég késő van, túlságosan késő. Sokévi helytelen gondolkodás gyümölcsét aratjuk le most. Már semmi értelme változtatni rajta. Csak az a kérdés, miként tudunk valahogy ép bőrrel kievickélni abból, ami minden bizonnyal az emberi történelem leggyászosabb időszaka lesz. Nehéz időknek nézünk elébe. Nagyon, nagyon fájdalmas időknek. De nem hinném, hogy el tudjuk kerülni. GROF:Évekkel ezelőtt Moszkvában egy barátommal, Vaszilij Nalimov professzorral beszélgettünk az ökológiáról. Nalimov professzor, ez a ragyogó tudós tizennyolc évet töltött Szibériában, egy sztálini lágerben. Nagyon élveztem a beszélgetésünket. Nem a nukleáris kérdés izgatta elsősorban, mert látta, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió valószínűleg békemegállapodást köt majd, és leszerelik nukleáris fegyvereiket. A vegyipar aggasztotta. Azt mondta, hogy életünk sok vonatkozásban teljesen a vegyiparra épül, éső valószínűtlennek tartotta, hogy teljesen ki tudnánk szűrni azt a rengeteg mérgező szennyeződést, ami visszafordíthatatlanul tönkreteszi a folyókat, a tengereket, a talajt és a levegőt. Attól félt, hogy már túl késő. 

LÁSZLÓE.: Ez a probléma egész fajunkat érinti annyiban, hogy megbontjuk az egész bioszféra kémiai egyensúlyát.

GROF: És tesszük ezt a legkülönfélébb módokon.Nalimov mégis azt mondta, hogy a legveszélyesebb a vegyi szennyeződés, mert óriási mértékű és alig visszafordítható. 

LÁSZLÓE.: De ahogy már mondtuk, az élet folytatódni fog, létrejönnek majd új mutációk és új fajok. Méghozzá olyan fajok, amelyeknek rövidebb a reprodukciós ciklusuk, és így nálunk gyorsabban mutálódnak, vagyis jobban alkalmazkodnak a körülményekhez. Mi pedig az evolúció sereghajtói leszünk. 

GROF: Sok évvel ezelőtt láttam egy nagyszerű filmet. Az volt a címe: The Halstedt Chronicles (A Halstedt Krónika). Pontosan ezt az üzenetet hordozta: ha komoly sérülést okozunk a környezetben, a rövid reprodukciós ciklusú és nagy alkalmazkodó képességű rovarok válnak a Föld uraivá. 

RUSSELL:A másik ítéletnapi változat szerint nem ökológiai katasztrófa történik, hanem járvány tör ki. Napjainkban jókora esélye van egy nagy járványnak. Betegségekkel szembeni természetes ellenálló képességünk meggyengült. Gyorsételeket eszünk, drogokat fogyasztunk, nyakrafőre esszük az antibiotikumokat, környezetünk vegyi anyagokkal szennyezett – ezek és még sok egyéb tényező alaposan legyengítette az immunrendszerünket. A baktériumok viszont éppen megnövelték ellenálló képességüket azokkal a gyógyszerekkel szemben, amiket ellenük fejlesztettünk ki. És gyorsabban fejlődik ki az ellenállásuk, mint ahogy mi új antibiotikumokat fedezhetnénk fel. Már több olyan baktérium van, amely csaknem az összes ismert antibiotikumra rezisztens, és ha fegyvertárunk kimerült, nem lesz semmi a kezünkben, amivel megállíthatnánkőket. Ráadásul meg is könnyítjük a betegségek terjedését. Mi lenne, ha hirtelen valami új járvány törne ki Sao Paulóban? Még aznap éjjel eljutna repülőn New Yorkba, és pár napon belül a világ összes nagyvárosába. Ha ez olyan betegség, amire nincs gyógymód, és ráadásul gyorsan terjed, akkor pillanatokon belül átsöpörne az egész emberiségen. Lehet, hogy nem pusztulna el az egész emberiség, de legalábbis megtizedelődne – ami bolygónk egésze szempontjából akár hasznos is lehet. A természet gyakran akkor idéz elő járványt, amikor ideje rendszabályozni egy önkontrollját vesztett fajt. 

LÁSZLÓ E.: Igen, a természet így oldja meg a gondokat. Ha egy faj maga válik járvánnyá vagy rákos daganattá, előbbutóbb elér egy kritikus küszöböt, amely megakadályozza reprodukcióját, vagy tömeges öngyilkosságba hajtja, ahogy a lemmingeket is. Az emberi faj viszont annyi rövid távú korrekciós intézkedést dolgozott ki, hogy ezek a természetes alkalmazkodási reflexek már nem működnek. Aki rövidlátó, szemüveget hord, akinek lassú a gyalogséta, beül az autóba, felül a vonatra vagy a repülőre, és így tovább. Hosszú távon az a valószínű, hogy nagy ökológiai katasztrófát hozunk a nyakunkba, míg rövid távon ideiglenes gondenyhítő intézkedésekbe kapaszkodunk, és azt hisszük, hogy ezzel megoldottuk a problémát. 

GROF:Valóban nincs sok okunk az optimizmusra, de azért a dolgok váratlan fordulatot is vehetnek. Átbeszéltük, hogy mi a legrosszabb, amire számíthatunk, de végig a folyamatok mostani irányát vettük alapul. Hadd idézzem fel ismét, mi történt a berlini fallal és a Szovjetunióval. Jó dolgok történtek ott, váratlanul és megjósolhatatlanul. Lehet, hogy vannak olyan tényezők és erők is a színfalak mögött, amelyek más irányba mutatnak. Például már léteznek olyan baktériumok, amelyek felfalják az olajfoltokat. Lehet, hogy adódik valamilyen sci-fibe illő megoldás, amit most még nem láthatunk – olyan baktériumtörzsek, amelyek műanyagot esznek, olyan növények, amelyek felélik a szennyeződést, és ezzel visszaállítják a természet egyensúlyát, olyan genetikai mutációk, amelyek toleranciára és együttműködésre sarkallnak, és így tovább. 

LÁSZLÓE.: Hát, azt azért már említettük korábban, hogy ha pusztán a vakszerencsén múlna, merre fejlődik az emberiség, akkor elég rossz esélyekkel vágnánk a jövőnek. A biológusok a megmondhatói, hogy véletlenszerű mutációk esetén általában nem a nyertes kombináció jön létre. Ha van realitása annak, hogy talpon maradunk, az csak azért lesz, mert a mélyben nem véletlenszerű találatok és tévedések szisztémája, hanem valami más vezérli a biológiai fajok evolúcióját. De ha nem biológiai, hanem kulturális evolúciónk alapját tekintjük, lehet, hogy ott is valami hasonló tényező játszik szerepet. Hatását már érzékelhetjük a tudati forradalomban és abban az értékváltásban, amely szerte a világon elkezdődött. Ám lehet, hogy ezek a folyamatok önmaguktól túl lassan bontakoznak ki önmagukban. Ezért kell segítségül hívnunk a hatékony transzformatív élményeket, amelyek felgyorsíthatják tudatunk evolúcióját, és rajta keresztül értékeink, erkölcseink és viselkedésünk evolúcióját is. 

GROF:Hadd meséljek el egy megfigyelést, amit nagyon érdekesnek és ide tartozónak érzek. Akik különleges tudatállapotban átélik a pszichospirituális halál és újjászületés folyamatát, meghatározott fázisokon mennek keresztül, amelyek mindegyike valamilyen jellegzetes témához kapcsolódik. Az élmények során az illető gyakran képeket lát: borzalmas kegyetlenségeket, féktelen szexuális szélsőségeket – köztük mindenféle deviáns és perverz dolgot –, sátánista jeleneteket vagy messianisztikus történeteket. A belső átalakulás folyamatában ezek a képek később eltűnnek, és rendszerint megnyitják az utat a mélyreható spirituális kinyílás és átalakulás felé. Ha valaki maga próbálja feldolgozni ezt a tapasztalatot, megvan a veszélye, hogy tárgyiasítja a folyamatot, és pusztító vagy önpusztító módon éli végig. Ilyen körülmények között odáig is eljuthat valaki a legszélsőségesebb esetben, hogy tényleges öngyilkosságot követ el, ahelyett, hogy csak egóját gyilkolná meg – és átélné az ego halálát, majd az újjászületést. Akik előtt leperegnek ezek a képek, gyakran beszélnek arról, mennyire hasonlítanak a látottak ahhoz, ami ma a világban történik – terjed a bűnözés, az erőszak, a terrorizmus. A szexuális szabadság nemcsak pozitív, hanem aberrált formákat is létrehozott, növekszik az érdeklődés a sátánista praktikák iránt, és terjednek a messianisztikus kultuszok. Mindebből arra következtethetünk, hogy talán az egész emberiség hasonló átalakulási folyamaton megy keresztül. Sajnos ennek nagy része kívülre kerül és tárgyiasul. Ha ezt a folyamatot nem pusztító és önpusztító cselekedetekben élnénk ki, hanem belül tartanánk, segítene abban, hogy eljussunk a tudatosság magasabb fokára. 

LÁSZLÓE.: Ez már reményt keltő lehetőség. De hogyan tudjuk növelni annak az esélyét, hogy ez így történjen? 

RUSSELL:Két dolgot érzek itt fontosnak. Először is terjesztenünk kell azokat a technikákat és technológiákat, amelyek segítenek abban, hogy nagyobb békében élhessünk önmagunkkal. Amíg magunkkal harcban állunk, semmi értelme azon igyekezni, hogy békét teremtsünk a világban. Ha félelem és gyűlölet tölt el bennünket, a világban sem tudunk békésen élni. Hízeleghetünk neki, de az is csak hazugság marad. Az összes spirituális hagyomány vezérgondolata az, hogy meg kell találnunk a belső békét, és pontosan ez lesz egyre fontosabb most, ahogy mind mélyebbre hatolunk a gyorsuló világba, ahol mind több döntést kell hoznunk. Ha feszültek, dühösek vagy egyszerűen csak holtfáradtak vagyunk, képtelenek leszünk olyan döntéseket hozni, amelyekkel magunknak és környezetünknek is használunk. Az sem valószínű, hogy egészségesek maradunk. Az egyik sarkalatos pont tehát az, hogy olyan utakat találjunk meg, amelyek segítségével az emberek nagyobb békében élhetnek magukkal. Nem azt mondom, hogy a nulláról kellene elindulnunk. A világ legkülönbözőbb spirituális hagyományai rengeteg ilyen technikát ismernek. Nekünk csak annyi a teendőnk, hogy megvizsgáljuk, melyek a legmegfelelőbbek és leghatékonyabbak a mai világban, és hozzáférhetővé tegyük őket. A második kulcskérdés az emberi kapcsolatok területe. A jó kapcsolat lényege a tiszta, figyelmes kommunikáció. Ez viszont valami olyasmi, amit nem nagyon tanítanak iskolában vagy egyetemen. Saját próbálkozásainkból és hibáinkból kell tanulnunk, és gyakran túl késő már, mire vizsgaérettek leszünk. Mi az, ami két ember kapcsolatát vezérli, akár otthon, akár a munkahelyen? Az, hogy mindketten várják a szeretetet, és békében szeretnének élni. De bekerülnek egy ördögi körbe, és egyikőjük sem azt kapja, amire vágyott. Ha egyikőjük azt érzi, hogy a másik megsértette vagy kritizálta, a leggyakoribb reakció az, hogy támadással védekezik. Lehet ez nagyon finom, egy aprócska hangsúlyváltozás, egy mozdulat vagy egy szó, de persze megjelenhet erősebb formában is. A mögöttes szándék mindenesetre az, hogy a másik rosszul érezze magát – hogy tudja, milyen az, ha megsértik, véleményezik vagy támadják. Nagy szerencse, ha a másik személy ismeri ezeket a dinamikákat, és nem hagyja belerángatni magát a játékba. Ha viszont nem így van, valószínűleg hasonló módon fog reagálni, és olyan üzeneteket küld a társának, amelyek a támadottság érzését erősítik benne. És íme, létre is jött az ördögi kör. A felszínen két könnyed és mosolygós embert látunk, miközben a mélyben zajlik a harc. Mindketten a szeretetet és a békét keresik, mégis arra törekszenek, hogy bűntudatot és keserűséget ébresszenek a másikban. Ezért annyira fontos, hogy megtanítsuk az embereknek, hogyan kerülhetik el a kommunikáció során az ördögi kört, illetve hogyan törhetnek ki belőle, ha már létrejött. Minden jó kommunikáció alapelve, hogy megnyilvánulásainkkal a másik embert megerősítsük abban: szeretet és béke veszi körül. Magam is kipróbáltam ezt a saját kapcsolataimban, és az eredmény meseszép volt. 

GROF:Családterapeuták kifejlesztették a kommunikáció egy érdekes módját, amely segíthet elkerülni ezeket a fájdalmas ördögi köröket az interakcióban. A módszer szerint szóbeli megnyilvánulásainkat következetesen úgy kell megfogalmaznunk, hogy saját érzéseinket írjuk le általuk, ítélkezés vagy vádaskodás helyett. Társunkat így folyamatosan tájékoztatjuk saját belső folyamatainkról és a különböző helyzetek kiváltotta reakcióinkról anélkül, hogy közlendőnk vádaskodássá fajulna. 

RUSSELL:Igen, ezt valóban nagyon fontos megtanulnunk, de emellett még rengeteg egyéb dologgal is segíthetjük a folyamatot. A legfontosabb az, amit Buddha helyes beszédnek hívott. Tanulj meg úgy beszélni, hogy ne okozz vele kárt és szenvedést másoknak. 

GROF:Amikor Esalenben, a kaliforniai Big Sur-ben éltünk, Christinával végeztünk egy nagyon érdekes kísérletet. Kísérleti oktatóprogramot szerveztünk, amelyben jókora részt tett ki a gyakorlati munka. A program egyhónapos turnusok sorozatából állt, összesen harmincból, évente kétszer. Főként olyan témákat választottunk, amelyek bennünket is érdekeltek, mint a tudattérképezés, a buddhizmus, a nyugati pszichológia, a holisztikus gyógyszerek és gyógyítás, a függőségek és a misztikus keresés kapcsolata és hasonlók. Minden turnusra meghívtuk az adott téma több ismert előadóját, de rengeteg egyéb dolog kipróbálására is lehetőséget adtunk. Volt például rendszeres holotropikus légzőgyakorlat, Gestalt-gyakorlat, jungi homokjáték, csoportdinamikai gyakorlat, masszázs, jóga, szertartások, meditációk, érzelemkifejező tánc, utazások a vadonba, a témához kapcsolódó filmek és videók megtekintése. Meghívott vendégeink között a lehető legkülönbözőbb szakemberek voltak. Eljöttek az új paradigma szerinti gondolkodás úttörői, például Fritjof Capra, Rupert Sheldrake, Karl Pribram és Joseph Campbell, de jártak nálunk mexikói és észak-amerikai sámánok, médiumok, spiritiszták, keresztény szerzetesek, szúfík, jógatanárok, valamint tibeti, zen és vipasszana buddhisták. Véletlenszerűen váltották egymást a különböző intellektuális és tapasztalati hatások, és gazdag kombinációjuk rendkívül transzformatívnak bizonyult. Rájöttünk, hogy ha huzamosabb ideig egy adott tematikájú workshop munkájában veszünk részt, akkor pillanatok alatt megtanuljuk a játékszabályokat, felépítjük lelki védelmi rendszerünket, és gyakran sikerül lényegében érintetlenül kikerülnünk az egészből. Ha azonban különböző irányokból és különböző szintekről folyamatosan bombáznak bennünket új, meglepő információkkal és kísérleti módszerekkel, akkor ennek katalizáló hatása lehet. Az évek során rengeteg levelet kaptunk a workshopok részvevőitől, akik azért írtak, hogy tudassák velünk: az Esalenben töltött hónap fordulópontot jelentett az életükben. Azt gondolom, egy hasonló intézmény felállítása nagyon hasznos lehetne, hiszen segítségével emberek tömegei juthatnának el az átalakuláshoz. 

LÁSZLÓE.: Ezzel vissza is tértünk vezérmotívumunkhoz: a tudati forradalomhoz. Úgy tűnik, hogy az ítéletnapi változatot csak úgy haladhatjuk meg, ha transzformatív élmények segsítségével továbbfejlesztjük tudatunkat, és megváltoztatjuk az egymáshoz és a A TUDATI FORRADALOM 126 126 természethez fűződő viszonyunkat. Ennek a lehetőségnek azonban számos velejárója és vetülete van.Talán délután sikerül végiggondolnunk néhányat ezekközül.

/Részlet László Ervin, A tudat forradalma című könyvéből  - kiadó : Újparadigma/

Published in 2012

Az ember halhatatlanságának kérdése

Tuesday, 18 January 2011 08:57
- Amíg idő van, addig Élet is van: különböző formákban -

Mi emberek vagyunk azok, akik tudunk az időről, és ezáltal valamiképpen felette állunk az idő folyásának. Tudunk az örökkévalóságról, vagy másképp kifejezve: a valóság egészének valamiképpen örök voltáról.


Most tegyük fel magunknak  a kérdést: hogyan jutottunk ehhez a kétségtelenül igaz tudáshoz, hogy tovább élünk?

A válasz ez lehet: Ha saját magunk létezésének időben véges (nem örökké tartó) módját összehasonlítottuk a valóság egészének csakis öröknek, minden időn túlinak elgondolható létezési módjával. Tehát az örökkévalóságra vonatkozó tudásunk egy lépésről lépésre haladó gondolatmenetnek, egy levezetésnek a következménye, illetve eredménye. Mert iít tulajdonképpen sajáí létezési módunk megtapasztalásának egyszersmind adott két mozzanatára vonatkozó tudásról van szó. Vagyis ez a tudás egy alapvetően közvetlen ismeret, azaz tapasztalat eredménye. Persze ez a léttapasztalat nem úgy áll rendelkezésünkre, mint az érzékelhető tárgyakra vonatkozó tapasztalat, hanem csak élettapasztalatunk hátterében, az élettapasztalatunkban bennfoglalt tudásként van számunkra jelen.

Ennek a kifejtésnek azonban sohasem az a célja, hogy olyasmivel ismertessen meg minket, ami távol áll tőlünk, amiről még semmit sem tudtunk, hanem e kifejtés csak arra irányul, hogy rádöbbentsen arra, amit alapjában véve már mindig is, pontosabban, amióta az eszünket tudjuk, tudtunk, persze sokszor anélkül, hogy figyeltünk volna rá.

Témánk megfogalmazása és lehatárolása

A halál az ember biológiai, evilági létezésének vége. Ebben az értelemben kétségtelenül múlandó lények vagyunk. A nagy kérdés viszont, hogy csak ezek vagyunk-e? Van-e önmagunkban valami, ami túléli a biológiai haláll? Van-e személyes élet a halál után? A nagy monoteista vallások (az ortodox zsidóság, a kereszténység és az iszlám) ezt állítják, hogy amikor a halottak feltámadásáról és a halál utáni személyes örök életről beszélnek - amit a filozófusok a görög filozófiából vett szóhasználattal mint a „lélek halhatatlanságát" írnak le a lélek halhatatlanságáról való beszéd lényege, hogy a „lélek" szóval azt a valamit jelöljük, ami a halál után is biztosítja a földi életet élt személy önazonosságát. Az Istenben és az örök életben hívő ember meg van győződve arról, hogy személyes léte nem szűnik meg halála által. - Minket viszont most az foglalkoztat: ez a meggyőződés pusztán a hit dolga, vagy megnevezhetünk belátható, az értelem számára is meggyőző érveket, melyek ezt a hívő meggyőződést alátámasztják, illetve megalapozzák? - Ezt a kérdést kívánjuk most megvizsgálni.

felemelkedettAzt az állítást, hogy az ember személyes élete nem zárul le a halállal, nem könnyű az értelem számára belátható érvekkel alátámasztani. Mert abban a kétségtelen tényben, hogy a halállal az ember minden számunkra megtapasztalható tevékenysége megszűnik, holtteste pedig elporlad, oly megdöbbentő erővel mutatkozik meg az emberi élet múlandósága, hogy e megrázó tapasztalattal szembesülve látszólag alig van esélyünk arra, hogy kimutassak az elhunyt személy nem semmisült meg. Erre csak akkor nyílik lehetőség, ha ki tudjuk mutatni: vannak másfajta, a mindennapi tapasztalat számára hozzáférhető tények, melyek helyesen értelmezve, meggyőzően utalnak arra, hogy a halál nem jelenti az ember személyes létének végét; hanem, hogy az, ami az ember személyes létének végső hordozója, vagyis az, amit „léleknek" nevezünk, nem azonosítható minden további nélkül azzal a "testtel", mely a halál után feloszlik. (Megjegyzendő, hogy amikor itt tapasztalatról beszélek, akkor nem a természettudományos kutatás értelmében vett tapasztalatra gondolok, mert a természettudományos kutatás számára csak az számít tapasztalatnak, ami mint a kutató tudóssal szembenálló, észlelhető és lehetőleg mérhető tárgyként vizsgálható meg.) Itt sokkal inkább olyan tapasztalatokat szeretnék szóvá tenni, melyek egyéni, személyes életünkben mutatkoznak meg akkor, amikor gondolkodunk, és öntudatosan cselekszünk. Vagyis itt egzisztenciális, magunkat személyi voltunkban érintő, és egyben a mindennapi életben jelentkező tapasztalatokról lesz szó. Olyan tapasztalatokról tehát, melyek egészen hétköznapiak és melyek mindenkinek rendelkezésére állnak. - Ezt azért hangsúlyozom, mivel sok régi kultúrában, sok népnél bizonyos rendkívüli, ritkán előforduló, de esetenként, úgy tűnik, megbízhatóan dokumentált események kapcsán alakult ki. Olyan történetekre gondolok itt, melyek elhunyt személyeknek haláluk utáni megjelenéséről, túlvilági üzenetekről számolnak be. A felvilágosodás kora óta ezek száműzve vannak a tudomány területéről. A parapszichológia és az ezoterikus irodalom azonban foglalkozik velük. Az ilyenfajta eseményekről később beszélünk.

Még egy előzetes kérdést itt legalább érintenünk kell: Lehet-e a halál utáni személyes életet, azt, amit a lélek halhatatlanságának nevezünk, bizonyítani? - Ha csak olyan gondolatmenetet vagyunk hajlandók bizonyításként elfogadni, melynek senki sem tud ellentmondani, akkor a lélek halhatatlansága nem bizonyítható. De egy ilyen igénynek tulajdonképpen semmiféle gondolatmenet nem tehet eleget. Olyan bizonyítás, mely kikényszeríti egy állítás elfogadását, nem létezik. Minden állítás elfogadásában szerepe van személyes szabadságunknak.

Honnan tudjuk, hogy mi emberek mik vagyunk?

Ebből a nagyon egyszerű kérdésből indulunk ki. Tegyük fel a kérdést először egészen általánosan: Honnan tudjuk egyáltalában, hogy mi micsoda? - Válasz: a dolgok, az élőlények, a személyek megfigyeléséből. De mit kell elsősorban megfigyelnünk? - Válasz: Elsősorban a dolgok, az élőlények, a személyek tevékenységét keli megfigyelnünk. Ezek szerint az élőlények és az ember esetében a belőlük kiinduló, a tőlük származó cselekedetek azok, melyek megmutatják a bennük rejlő képességeket és e képességek alapján azt is, hogy milyen az igazi mivoltuk. - Az ember mivoltának megismerése szempontjából azonban még egy kérdést tisztáznunk kell. Ha a tevékenység mutatja meg valaminek igazi mivoltát, akkor tudnunk kell, hogy honnan ismerjük meg azt, hogy egy tevékenység tulajdonképpen milyen jellegű, hogy mit is nyilvánít ki? -

Válasz: Egy tevékenység mivoltát abból ismerjük meg, hogy megvizsgáljuk, mire is irányul ez a tevékenység, mi is ennek a tárgya?

Hogy tehát kiderítsük, valójában mik is vagyunk mi emberek, meg kell tehát vizsgálnunk, mire vagyunk képesek. Azt, hogy mire vagyunk képesek, azt a tőlünk, magunktól származó cselekedetek vizsgálata által állapíthatjuk meg. A cselekedeteink jellegét pedig abból tudjuk megállapítani, hogy megvizsgáljuk, mire is irányulnak cselekedeteink, mik a cselekedeteink tárgyai.
Ezen előkészítés után belefoghatunk egy vizsgálódásba:

Mi az, hogy „örök"?

Mivel az emberi személy örökkévalósága, más szóval a lélek örök élete foglalkoztat minket, azért vizsgáljuk meg ezt a szót, „örök". Ezt a szót használjuk a mindennapi nyelvben is. Valamiképpen értjük is, hogy mit is jelent. Valamiképpen az idővel hozzuk kapcsolatba, habár ha valamiről azt mondjuk, hogy „örök", akkor azt az időt felülmúlónak tartjuk. - Ezért, hogy kiderítsük az „örök" szónak igazi jelentését, először az idővel kell kicsit foglalkoznunk.

Mi az idő?

A halhatatlan lélekIsmeretes Szent Ágoston megállapítása az időről: „Ha nem kérdeznek, akkor tudom, hogy ez mi; de ha kérdeznek, akkor nem tudom." - Ezzel valamiképpen mi is így vagyunk, hiszen időben élünk, és így számoljuk az órákat, a napokat, az éveket. De pontosan megmondani, hogy mi az idő, nem egyszerű. Az mindenesetre világos, hogy az időnek három dimenziója van: múlt, jelen és a jövő. Persze a múlt az, ami már nincs, a jövő az, ami még nincs, és a jelen csak egy rövid pillanatnak tűnik, mely, mihelyt észleljük, már el is illant. Az idő mégis valamiképpen az, ami összefogja a múltat a jelent és a jövőt. - Nagyon fontos itt megállapítanunk azt, hogy az idő a szó szoros értelmében csak öntudattal (önmagára vonatkozó tudással) rendelkező lény, vagyis csak az ember számára van. Mi emberek vagyunk azok, akik tudunk az időről, mint időről, és ezáltal valamiképpen felette állunk az idő folyásának. Tudunk a múltról, mint ami már elmúlt, a jövőről, mint arról, ami még nincsen itt, de el fog jönni, és tudunk a jelenről, melyben cselekednünk kell, melyet amennyire lehetséges ki kell használnunk. A múltra emlékezve a múltat a jelenbe hozzuk, a jövőt tervezve a jövőt a jelenünkbe vonjuk be. A múltnak és a jövőnek a jelenben való összefogása, a múltról és a jövőről való tudás a jelenben megint megmutatja, hogy valamiképpen felette állunk annak, amit az idő múlásának nevezünk. Az idő a megőrzött múlt és a várt jövő egysége az öntudattal rendelkező személy jelenében. - Nagyon fontos megállapítanunk még azt is, hogy az idő, végeredményben mindig a saját időm, az én időm. A saját időbeliségünkről tudva tudunk az időről. Akkor is, ha eseményeket el tudok helyezni a történelmi időben, a saját időbeliségemről való tudás az alapja időtudatomnak. Mint olyan valaki, aki tudok az időmről, tudok az időbeli végességemről is. Ezzel a tudással, ezzel a tapasztalattal többféleképpen szembesülök.

Az időbeli végességemről való tudás, mellyel szembesülnöm általában nem esik jól, egy nagyon érdekes, nagyon tanulságos tudás. Feltételezi ugyanis az örökkévalóságról, az „örökéről való tudási, mégpedig első fokon abban a formában, hogy tudom: biológiai létezésem szempontjából éppen nem vagyok örökkévaló lény. De azt is tudom - és ez az örökkévalóságról való tudás második foka hogy halálom által még nem szűnik meg a világ egésze. Vagyis azt is tudom, és itt hangsúlyozom: tudom, nem pedig csak vélem vagy elképzelem, hogy az, ami van, vagyis a létező valóséig egésze nem lehet mindenestül múlandó, hanem lényegéhez hozzátartozik a semmiképpen sem múlandóság, azaz az örökkévalóság.

Honnan ered ez a tudás?

Itt azt kell mondani, hogy ennek a tudásnak alapja egy egészen alapvető, a létezésnek, a „lenni"-nek mivoltára vonatkozó tudás. Itt arról a tudásról van szó, hogy tekintve a semmiből csak úgy magától soha nem lehet valami, vagyis, hogy a semmiből nem lesz semmi, ezért azt kell mondani: kell lenni olyasminek, ami örökkévaló, ami úgy van, hogy nem lehet múlandó; ami úgy van, hogy nem lehet, hogy ne legyen. - Itt egy biztos, letagadhatatlan tudásról van szó.
Itt idekívánkozik egy megjegyzés: Manapság a természettudományos kozmológiában beszélnek az „ősrobbanásról", mint a világegyetemünk létezésének kiindulópontjáról. Le kell szögeznünk, hogy ez semmiképpen sem érvényteleníti előbbi megállapításunkat. Mert (1) az „ősrobbanás" egy fizikai szingularitásra, csak egyediként értelmezhető állapotra mutat rá, mely a természettudományos kutatás határát jelenti; de (2) ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy a világegyetem a semmiből keletkezett. A semmiről ugyanis nem állítható, hogy robbanhat, nem állítható az, hogy robbant. A semmi, mivel semmiféle tulajdonsággal sem rendelkezhet, nem tud robbanni! Vagyis valamilyen ténylegesen létező valóság kell, hogy - ha nem is szükségképpen időben, de létben - megelőzte az „ősrobbanást". Szögezzük tehát le, hogy tudunk az örökkévalóságról, vagy másképp kifejezve: a valóság egészének valamiképpen örök voltáról. Vagyis kétségtelen, hogy ez a tudás, ez a gondolat, ez a felismerés jelen van az értelmünkben. És az is kétségtelen, hogy ez a felismerés nem fantáziánk, nem képzeletünk szüleménye, azaz megfelel a valóságnak, tehát igaz.

Weissmahr Béla: Az ember halhatatlanságának kérdése II.


Forrás:
A Faludi Ferenc Akadémia rendezésében 2005. február 16-án megtartott előadás szövege.
Szemlézte: Liptay András

Published in Ezotéria

Duállelkek

Friday, 06 August 2010 08:22
dualA duállélek egy lény része, amely szétosztódott, és több egyéni részre vált szét. Ez azt jelenti, hogy: az eredeti teljes lélek, az az eredeti lény, aki az Isteni Forrásból származik, egy volt, és tökéletes. Ha ez a teljesség be akar lépni a duális univerzumba, van egy küszöb, ahol megtörténik a több részre szakadás.
Egészen fent, ott van az egység, az eggyé válás, minden tudat forrása! És van egy tudat, amely azt választja, hogy megtapasztalja az emberi tudatot - legalábbis mondhatjuk így. Vannak másfajta tudatok is, például állati tudat, bolygó tudat, és van a természetnek is tudata. Tehát különböző típusú tudatok vannak, amelyek közül csak egy az emberi tudat, egy szellemi tudat, amely meg szeretné tapasztalni az individualitást. 
 Amikor ez a tudat alászáll a duális síkra, van egy hely, ahol ez a tudat széttörik. Ez azt jelenti, hogy előre tudható, hogy ott egy szétesés fog bekövetkezni, hogy ez az egységes tudat, amiben minden benne van, több részre fog felosztódni. Kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, de ritkán még kilenc részre is szétosztódhat. Más szavakkal: minimum kettő, maximum kilenc részre osztódik.
A kettősség világában fény és árnyék van, férfi és nő, fekete és fehér, nappal és éjjel - minden kettős.
janus-bellonaAz egységes tudat számára ez azt jelenti, hogy férfi és női részre  osztódik fel. De nem tud csak úgy belépni a kettősség világába, és önmagától felosztódni. Ehhez hívás kell!
Ez a hívás hívás egy lénytől függ, aki egy más fejlődési utat választott,  ez a lény a  felsőbbrendű én.
A felsőbbrendű én képes egységben, egységes tudatként, mint androgün személyiség, belépni a kettősség világába! És ettől a lénytől, a felsőbbrendű éntől függ annak a tudatnak a meghívása, amely meg szeretné  megtapasztalni az emberi létet. Így ez a tudat belép a dualitás világába, méghozzá azzal a feltétellel, hogy több részre szakad. Azaz  finomanyagi szinten férfi és női testet hoz létre.
Ahhoz, hogy létrehozza a női és férfi finomanyagi testet, szüksége van a felsőbbrendű én hívására. A kettősség világában poláris erők vannak: pozitív és negatív, közöttük pedig a semleges, amelyet ebben az esetben a felsőbbrendű én képvisel.
A felsőbbrendű én szeretné megtapasztalni magát az emberi lét tudat tükrében is, így emberi tudatot vesz fel, ezáltal egy családot hoz létre, ami hasonlít a a ti földi családotokhoz azzal a különbséggel, hogy a szülőket itt a felsőbbrendű én képviseli, amely androgün jellegű. Ekkor a finomanyagi szinten egy család jön létre. Ezután a „gyerekek" szeretnék megtapasztalni az anyagot, vagyis, szeretnének inkarnálódni a Földön. Ez legtöbbször úgy történik, hogy a „gyerekek" egy része inkarnálódik, sokszor eltérő idősíkokon, miközben a többiek kipihenik magukat a finom anyagi síkon. Ők figyelik a Földön élő testvéreiket, a felsőbbrendű ennel együtt támogatják őket, és tanulnak tapasztalataikból.
A felsőbbrendű én gondoskodik a család minden tagjáról, mind az otthon, a finomanyagi síkon maradtakról, mind a Földön, különböző korszakokban élőkről.
A finomanyagi síkon tehát nemcsak barátaitok vannak, hanem  egyfajta családotok is. A duállélek megnevezés arra a testvérrészre utal, amelyik - nemi szempontból - az ellenpólust képezi. Mivel a legtöbb lény több, mint két részre osztódott, azonos nemű testvéreik is vannak.
/részlet a 2012 - A Föld felemelkedése az ötödik dimenzió című könyvből/
Published in Ezotéria

A lemerevedés

Saturday, 10 January 2009 09:22

        Nemcsak a közösséget, hanem az egyént is fenyegeti a túlzott stabilitás veszélye. Ez rugalmatlansággal jár, az alkalmazkodást irányító személyiségprogramok lemerevedésével.
        Az öregkori tudati betokozódás már a gyermekkorban elkezdődik bizonyos szempontból a kondicionálásos tanulás hatására. Mindenkinek szüksége van megfelelő rituálékra és beavatási szertartásokra, melyek segítségével beilleszkedhet a közösség által számára kijelölt szerepkörébe. Ez viszont hosszabb távon megakadályozza, hogy másmilyen legyen, mint amilyenné a környezete formálta az egyént. A kialakuló megszokások tehát rögzítik, megkötik a személyiségét, lemerevítve azt.
        A folyamat eddigi ismereteink szerint hosszabb távon megállíthatatlan, viszont késleltethető a felnőttkor végéig, az öregkor elejéig. A személyiség fejlődése a megfelelően változatos külső ingerek és a belső hajtóerő, az instabilitás hiányában kifullad ilyenkor, a rendszer pedig elöregszik és fokozatosan működésképtelenné válik. Ezért célszerű a következő reinkarnációban új személyiséget építeni és nem a régit vinni tovább a maga hibáival. Az újjászületéssel együtt járó feltudati törlés és maga a felejtés is tehát elősegít(het)i a rugalmasság megőrzését.
        A személyiség lecserélése egy életen belül is megtörténhet, a külső élmények vagy belső indíttatás hatására. A rendszer frissessége így akár a halál után, a szellemi világban is megőrizhető és fejleszthető. Ez a folyamatos újjászületés.
        A gyerekek személyiségét, tetteit kevés törvény, szabály, program irányítja, ezért tűnik kaotikusnak a viselkedésük. Az öregemberek pedig rigolyásnak és konzervatívnak látszanak, mert lemerevedtek a sok törvénytől és megszokástól, mely megszabja és korlátok közé szorítja az életüket. A cél a középarányos programozás volna a rendezettség és a rugalmasság megőrzése miatt. Ez a fajta szellemi liberalizmus és önállóságra, folyamatos megújulásra nevelés azonban rövid úton lebontaná a jelenleg fennálló civilizáció szerkezetét, ezért a megvalósítása társadalmi szinten jelenleg megoldhatatlannak tűnik.
        Azt látjuk, hogy a Földön sok a bűn és kísértés, a hibalehetőség, ezért a személyiség rendszerek többsége, megfelelő felkészítés híján nem tud immunizálódni velük szemben. Az emberek többsége hamar lemerevedik, vagyis fejlődésre képtelenné válik. Sokan ezért halnak meg, távoznak el a fizikai síkról, mert nem tudnak már fejlődni, csak kínlódnak a béna, problémás személyiségükkel. A számukra nem jó itt tartózkodni sokáig.
        Amint a szellem elvégezte kijelölt feladatait a Földön, igyekszik eltávozni. Elsősorban csak a tanulás (tapasztalatszerzés) miatt vagyunk itt. A fejlettebb bolygókon (máshol az univerzumban), ahol jobbak a körülmények, tovább fejlődhetnek az emberek (vagy egyéb lények) és ezért korban is hosszabb ideig élhetnek.
/Forrás: F. Winking, Gondolatok a valóságról/
Published in A lélek rezdülései

Read 53027 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 22186 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 21233 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 17134 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 15446 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 14426 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 14228 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 12680 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 11557 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 10775 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…