A küszöb ôrzôje

Friday, 10 December 2010 07:30
A küszöb őrzője: okkult élmény. Általában a félelmet nevezik annak: a visszarettenést a haláltól, a halállal kapcsolatos és más misztikus átélésektől. Az bizonyos, hogy a félelem minden okkult átélésnek kísérője. Az ősi felfogás az – természetesen ez is keleti eredetű –, hogy mialatt az ember életek folyamán a fekete úton halad, lefele húzó akarata van és egyben olyan karmával terhes, hogy az asztráltest rabláncára fűzve a fölfelé fejlődés elképzelhetetlen.
 
Azonban az embernek mégis van rá lehetősége – s ez is a kegyelem annyira félreértett fogalmának valódi értelméhez tartozik –, hogy az asztráltestet mint önálló lényt egy időre külön útra küldje, mintegy félretegye, hatását felfüggessze. Ez az idő, az asztráltest félreállításának ideje, több testet öltésre is kiterjedhet. Hogy a mágus, vagy a jógi képes rá, hogy asztráltestét félreállítsa, arról már olvastunk és hallottunk. Az előbb vázolt esetnél arról van szó, hogy az ember hosszú időre szabaddá teszi magát és új asztráltestet épít magának. Természetesen a fejlődést akadályozó asztráldémon, a maga elintézetlen állapotában továbbra is az emberhez van kötve eltéphetetlen szálakkal, sőt tovább élhet kedve szerint felépítője számlájára. Például tovább élhet úgy is, hogy megszáll egy-egy gyengébb akaratú, bűnre hajlamos embert, de eredeti tulajdonosát egyelőre nem zavarja munkájában.
 
Ne rettenjünk vissza e gondolat ijesztő újszerűségétől és fenyegető borzalmától, mert nem csak a fénylő, hanem a sötét természet minden megnyilvánulása is bennünk van; a vadállatok, a hüllők, a férgek, a vulkánok, a mocsarak, mind-mind a bennünk levő, általunk felépített erőknek, indulatoknak démonformái, amelyek csak látszólag függetlenek tőlünk. Valójában nekünk kell végül feloldanunk és lebontanunk őket.
Tehát az ember időlegesen letette terhét, a sötét bűnökből, ijesztő indulatokból és szenvedélyekből épített asztráltestét, hogy nélküle erőt gyűjtsön, tapasztalatot, tudást szerezzen, megismeréshez jusson, amelynek segítségével annak idején szembenézhet a sötétségnek e szülöttével. A megismerés hozzájuttatja a névhez, az indulat-incubus* valódi nevéhez, amelynek kimondása elveszi annak hatalmát, erőit felbontja, mint egy misztikus, magasabb rendű rádium. Az ember új asztráltestében felhasználja az előbbi életekben szerzett rossz karmák tapasztalatait. Ez az asztráltest már – feltéve, ha új bűnök nem terhelik meg – fejlődőképes. A probléma kritikus része akkor lép előtérbe, amikor az ember eléri az okkult fejlődés területét. Ez a terület kapcsolatba hozza a negyedik dimenzióval, s teljesen mindegy, hogy milyen gyakorlatot választ a kapcsolat megteremtése érdekében: jógapraxisba vagy misztikus meditációba mélyed, egy bizonyos stádiumban fokozottabban fellép a tisztánlátás és a tisztánhallás. A szimbólumok kinyílnak és szólani kezdenek hozzá, életre kelnek, de e folyamatok mindegyike az asztrálsík kapuján át vezet.
 
Amikor éppen át akar lépni, be akar nyomulni ezen a kapun, jelentkezik énjének régebben felépített asztrális démona, amely aző húsából, véréből nyerte formáját és aző bőneitől terhes. A vele való találkozás óriási megrázkódtatást idéz elő. Számára most ez a küszöbőre. Ezt a lényt meg kell szüntetnie, fel kell oldania. Ez a feladat az okkult úton való haladás igen nehéz próbaköve. Nem szabad, hogy a rémület, az utálat visszavonulásra késztesse, mert amíg ezt a feladatot sikeresen meg nem oldja, addig nem érheti el a magasabb síkokat. Ha visszaretten, akkor sem jár jobban, mert az asztrálgarázdálkodás minden elképzelhető megpróbáltatásánál csak rosszabb lehet. Például a tiszta életű embernél érthetetlen sorscsapások következnek be. Különösen áll ez a misztikusokra. Az okot még ő sem tudja meghatározni, vagy kitalálni, pedig előbbi életeire vissza tud tekinteni. Azonban a kiindulás, azősi eredet homályába vész előtte. Mert ez esetben nem visszafelé kell néznie, hanem szembe kell fordulnia az asztráldémonnal. Az idevágó tanítások szerint ennek a lénynek, az asztráldémonnak feloszlatása, lebontása bizonyos mágikus mantrák és a démon lényegének ismerete által érhető el. Itt érkezünk el a "név"-hez, amelyre előbb utaltunk. Az ilyen asztrális démontest szenvedéllyel van telítve, töltése a szenvedély és az indulat. Mindenféle rontás, gyilkolás, rombolás és kéjelgés a velejárója; de elképzelhető szelídebb megnyilvánulásban is. Például, ha valakinek az érzékiség volt az alap és főszenvedélye, akkor ezt a démonban fel kell tudni ismernie, mert minden szenvedélynek van démona, amely kielégülés céljából oda vonzódik, ahol számára ez a lehetőség kínálkozik. Oda kapcsolódik, azt az erőt fokozza fel, azt a pólust hevíti, azon a résen támad a gyönge emberre, lerombolja a még meglevő morális ellenállást is és a vágy tüzes ostorával szakadékba hajszolja. A démonnak kielégüléséhez testre van szüksége, ezért a démon léte nem más, mint tragikus ráutaltság az emberre. A démon létfeltétele az ember; nélküle nem élhet, csak belőle és általa. A gyönge ember mégis fél a démontól, hatalmat ad maga fölött neki, rést nyit számára, szolgálja és meghunyászkodik előtte. Pedig ő a teremtője és ura.İ a táplálója és fenntartója.
 
devil
Ha ezt felismeri, máris megismerte a démon nevének első betűjét. Minden szenvedélynek van démona, a hatalomvágynak, a gyűlöletnek, a kapzsiságnak, a nyerészkedésnek, az ivásnak, a játéknak és valamennyi a maximumig fokozható fel. A démonból mindig kiárad lényege, s az okkult úton járó ezt megérzi, sőt megnyilvánulási formájáról felismeri. Az érzékiség démona például lehet szép és kívánatos. Hatása mégis romboló, lefelé húzó, rendkívül agresszív, mert ettől függ az élete. De ha az okkult tanítvány felismeri, vagyis Harmadik Szemével pillantja meg, akkor a kívánatos szépség lefoszlik róla, és megmutatja igazi arcát. E felismeréssel együtt a démon felé taszító hullámok indulnak el, s ez szörnyű éhezést jelent számára, gyötrelmes kiéheztetést, mert őt csak az érzékiség kielégülése táplálja. Ugyanígy fel kell ismernie a hatalomvággyal, a kapzsisággal, nyerészkedéssel telített démont. Harmadik Szeme, fejlődő megismerése csalhatatlanul meglátja a szőrös, hasított patát a pompás köntösök alatt. A gyűlölet, amely különféle hősi jelszavak tógájában ágál, vad vérszomjjal emelkedik föléje rettentő szörnytestével, mikor rájön, hogy leleplezték. De kárt nem tehet abban, aki nem fut el előle, hanem szembenéz vele. A szenvedélyt, amellyel a démon töltve van, felismerni annyit jelent, mint megismerni a démon nevének második betűjét. Ezek a lények összeomlanak, ha építőjük mágikus mantrákat sugároz feléjük.
 
A dimenzióváltozásról, a küszöbőrével való találkozásról az okkult irodalom bőven beszámol. A be nem avatottak e leírásokat értelmetlen, különcködő fantazmagóriáknak tartják, pedig valójában ezek az okkult út tankönyvei. Egy időben az okkult iskolák nem engedték meg és ma sem engedik meg, hogy a nyilvánosság számára ezt az utat nyíltan és őszintén leírják, hanem csupán regényes formák vagy szimbólumok alá rejtsék. Ilyenek pl. Meyrink könyvei: A fehér dominikánus, A gólem, A nyugati ablak angyala, A zöld arcú kísértet, és ilyenek Bulwer: Zanoni és Különös történet című könyvei.
 
A formában még meg nem nyilvánult, csupán pszichológiai értelemben vett küszöbőre lehet az a megrázó élmény, amely az embert megváltoztatja. Egyébként a küszöbnek ez az őrzője mindenkinél jelentkezik, aki az okkult úton akar haladni, még akkor is, ha az illető nem épített fel magának előző életeiben sötét bűnök kel és mágiával egy asztráldémont. Azok a hatások, melyek saját alacsonyabb rendű hajlamainak rokonrezgéseként áradnak feléje, vissza-vissza hívják előbbi érdeklődési síkjára és ha a haladó nem eléggé éber, hanem enged a hívásnak, bizony sok körforgást végez a küszöbön innen, amíg átlépheti az asztrálkaput. Ha egyszer ez a döntő átkapcsolás megtörtént, nem kell többé a visszahúzó és visszatartó erőtől tartania.
 
Tehát a küszöbőrzője minden okkult úton való haladónál jelentkezik. Az egyiknél feketemágiával felépített erős és aktív démon, aki a haladni akaró erőiből kapott életet, és mivel teremtője fölé nőtt, romboló, óriási, sötét kylkhorrá lett. A továbbhaladás érdekében megszabadulhat tőle egy időre, de később, az okkult úton a megismerésnek egyik haladottabb fázisában, újra szembe kell néznie vele, hogy a teremtő visszaszerezze hatalmát a teremtmény fölött és kiküzdje teljes szabadságát. A másiknál saját gyengesége, befolyásolhatósága, belső labilitása a küszöbőre, illetve gyengesége az a rés, amelyen át a mindenütt mohón ott tolongó asztrálcsőcselék benyomulhat hozzá és saját lenyőgöző hatásától ittasan megfélemlítheti, visszariaszthatja a küszöbön való átlépéstől. Itt a félelem a küszöbőrzője, amelynek ezer szörnyarca van. Mind a két esetben küzdeni kell, szembefordulva és határozottan megismerés, a fénylő erők fegyvereinek segítségével s a mágikus név, az örök mantrák ellenállhatatlan erejű kinyilatkoztatásával.
/részlet Wictor Charon, A misztikus út könyvéből/
Published in Ezotéria

A szellemek - 4. rész - Ördögök

Tuesday, 09 November 2010 09:02

bukottHa volnának ördögök, Isten teremtményei volnának. Igazságos és jó volna-e azonban Isten, ha teremtett volna olyan lényeket is, akiknek örökre a gonosz felavatottainak és boldogtalanoknak kellene lenniük? Ha volnának ördögök, akkor a te alantas világodon és más ahhoz hasonló világon élnének. Azok a képmutató emberek az ördögök, akik az igazságos Isteni gonosz és bosszúálló Istenné alacsonyítják le és azt hiszik, hogy kedveskednek Neki, ha nevében aljas tetteket visznek véghez.
Az ördög (démon) szó csak a mostani értelmében jelenti a gonosz szellemet, mert a görög daimon szó, szellemet, értelmet jelentett és a test nélkül való lényekre vonatkozott, a jókra és rosszakra egyaránt.

A közönséges értelemben vett ördög alatt az emberek csakis gonoszt cselekvő lényeket értenek, akiknek, mint minden másnak, Isten teremtményeinek kellene lenniük. Isten azonban mindenekfölött igazságos és jó lévén, nem teremthetett, már természetüknél fogva, rosszra, szánt és örökre elkárhozott lényeket. Ha pedig ezek nem Isten teremtményei volnának, akkor Istennel egyenlően öröktől fogva kellett volna lenniük, vagy pedig léteznie kellene több felsőbb hatalom nak a mindenségben.

Minden tannak az az első feltétele, hogy logikus legyen, a szoros értelemben vett ördügről szóló tanpedig épen ez ellen a lényeges kellék ellen vét. Érthető az, hogy a régi népek, akik nem ismerték Isten tulajdonságait, hittek rosszat cselekvő istenségekben, sőt ördögökben is: de vét a logika ellen és önmagával is ellenkezik az, aki Isten jóságát isteni tulajdonságnak minősitve, feltételezi Istenről, hogy képes volt olyan, lényeket is teremteni, akiket a gonosznak szánt ós kiknek végzetük örökké gonoszat cselekedni; mert ezzel a feltevéssel tagadná Isten jóságát. Az ördög tanának hívei Krisztus szavára támaszkodnak. Mi pedig, akik sokkal jobban szeretnők az emberek szivében látni, mint szájukból hallani Krisztus tanát, bizonyára nem vitatjuk el annak tekintélyét; de azt kérdjük, egészen bizonyosak-e ama tannak hivei abban, hogy milyen értelmet adott Krisztus az ördög szónak? Nem ismerjük-e az ő beszédét épen arról a jellemző oldaláról, hogy képletes; és szó szerint kell-e vennünk mindazt, ami az egész evangéliumban van? Nem kivánunk több bizonyítékot, mint a következő sorokat:

„A nyomorúságnak azon napjai után a nap elsötétedik és a hold nem fénylik, az ég csillagai lehullanak és az egekben lévő hatalmasságok megrendülnek.  Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, mig meg nem lesznek mindezek."

Nem láttuk-e, hogy a teremtést és a föld mozgását illetőleg egészen mást állapított meg a tudomány, mint amit a bibliai tétel, szó szerint értelmezve, állított? Nem történhetik-e ugyanez azokkal a képekkel, melyeket Krisztus alkalmazott beszédében, kinek a korhoz és a helyhez kellett alkalmazkodnia tanításaiban? Tudományosan helytelent Krisztus nem mondhatott, és ha mégis van valami olyan a beszédében, ami az értelembe ütözik: akkor annak csak az lehet az oka, hogy mi vagy nem értjük meg, vagy rosszul értelmezzük.

Az ördögökkel ugyanazt tették az emberek, amit az angyalokkal. Amint azt hitték az angyalokról, hogy öröktől fogva tökéletesek voltak, úgy hitték az alsórendű szellemekről is, hogy örökké gonoszak. Az ördög szó alatt oly tisztátalan szellemeket kell értenünk, akik igen gyakran semmivel sem jobbak, mint amilyet ez alatt a név alatt érteni szoktak: csakhogy abban rejlik a különbség, hogy ez az állapot csupán átmeneti. Oly tökéletlen szellemek azok, akik zúgolódnak a megpróbáltatások ellen és azáltal meghosszabbítják szenvedéseiket.; de azért eljutnak ők is a helyes útra,  mihelyt akarni fogják. Ilyen értelemben meg lehetne tartanunk az ördög szót; de abban a kizárólagos értelemben véve, melyben most használják, könnyen arra a félreértésre vezetne, hogy vannak külön csakis a rosszra teremtett lények.

A gonosznak valósággal képletes megszemélyesítője az ördög; mert nem tételezhetjük fel, hogy van olyan gonosz lény, aki ugy küzd Istennel, mint magához hasonlóval, és akinek egyéb foglalatossága nem is volna, mint hogy állandóan Isten ellenébe helyezze a saját szándékait. Mivel pedig az embernek képzelete kielégítésére mindig alakok és képek kellenek, azért olyan tulajdonságú anyagi testek alakjában festett,e le a test nélkül való lényeket, amelyek kellőképen kifejezték azoknak minőségét, vagy hibáit. így történt az, hogy a régiek az időt öreg ember alakjában ábrázolták, kaszával és homokórával; mert fiatal ember alakja épen az ellenkezőjét fejezte volna ki. Ugyanígy van jelképe a szerencsének, az igazságnak st.b. A jelen korban az angyalokat vagy szellemeket tündöklő fehérszárnyú alakoknak festették a tisztaság jelzésére. A szarvakkal, karmokkal és állati tulajdonságokkal ábrázolt, ördög az alacsony szenvedélyek jelképe. A közönséges ember, aki mindent betű szerint értelmez, valóságos egyéneknek tekintette ezek el a jelképeket, mint hajdanában Szatumusznak nézte az idő jelképét.

/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

Published in Ezotéria

Káromkodás

Sunday, 04 October 2009 16:15


battle1Ha az ember káromkodik, nemcsak azért teszi, mert a dolgok engedetlenek. A káromkodás kielégítő magyarázata fölött egyelőre nem rendelkezünk. Mindenesetre és biztosan mantra (mágikus formula), hatalmakat idéz meg, és ha már nem tud segítséget nyújtani, legalább bosszút áll, és az engedetlen dolgot azzal, hogy átok alá helyezi, megbünteti. A káromkodás démoni erőt szabadít fel. A dolgoknak engedelmeskedniük kellene, és az ember nagyon jól emlékszik a létre, amelyben a dolgok tényleg engedelmeskedtek; amelyben az ember még birtokában volt egy hatalomnak, amely a dolgok fölött való korlátlan uralmát számára biztosította. Az ember a legkevésbé a dolgok engedetlenségét viseli el. Elviselhetetlen, hogyha valamit elereszt, az leesik, ha forró vashoz nyúl, kezét megégeti. Az ember kolosszális erőfeszítéseket tesz, hogy hatalmát visszaállítsa, és a civilizáció, a tudomány, a technika végül is semmi egyéb, mint az eredetileg megvolt, de elveszett feltétlen hatalom visszaszerzésére tett kísérlet. Abban a létben, amelyre az ember emlékszik, a humánum és a dolgok rendje között a szó (nyelv) olyan közvetítő szerepet játszott, hogy a kimondott szót a dolgok teljesítették. A nyelv eredetileg mantra-természetű lehetett, de az minden bizonnyal törvényes volt. Később (a korrupció következtében) az ember a dolgokat törvénytelenül akarta felhasználni, s ezért a dolgok nem engedelmeskedtek. A civilizáció, a tudomány, a technika pedig nem a dolgok, törvényes alkalmazását keresi, hanem azért tesz erőfeszítést, hogy megtalálja a módszert, miképpen tudja a dolgokat törvénytelen céljaira felhasználni. Ebben a folyamatban a mágikus mantráknak (ma általában matematikai képletek alakjába foglalt varázsformulák) célja nem a dolgok általános rend-elv szerint való használata, hanem a dolgok feltétlen leigázása. A dolgok ez ellen nem szűnnek meg tiltakozni, és ellenállnak. Magasabb fokon az ember a leigázásra mindig újabb formulákat eszel ki, alacsony fokon, ha a dolog ellenáll, káromkodik. Többnyire Istent szidalmazza, (egy másik formula Isten támogatását kéri), abban a hiszemben, hogy a dolgok fölött való hatalomtól Isten fosztotta meg. A kezdeti korrupció következtében az ember a hatalmat a maga hibájából vesztette el, és végül is azt csak egyetlenegy esetben tudja visszaszerezni, ha korrupcióját felszámolja, az emberi normalitást helyreállítja, és a világ általános rendjébe visszatér. Dolgok alatt persze nemcsak a fémet és a követ és a levegőt és vizet kell érteni. Ilyesmik leigázása nem valószínű, hogy sikerül, de részletsikerek lehetségesek, csakhogy végül a bukás annál nagyobb legyen. Dolog, amely fölött való uralom elveszett, az emberi kapcsolatok dolog-világa, a privát és a kollektív emberi élet viszonylatainak sokszerűségében. És ez hasonlíthatatlanul súlyosabb. Az ember a viszonylatoknak sem ura többé, és valójában sejtelme sincs arról, mi történik. Újabb ok a káromkodásra. A dolgok engedetlenek. Saját törvényeikel követik, és az ember parancsát nem teljesítik. Minden valószínűség szerint az ember nem törvényesen követel. Nem a rend követel, hanem az önkény. Ezért az ember nem azt keresi, hogy a maga követeléseinek törvényességét miképpen tudja helyreállítani, hanem önkényét akarja érvényesíteni, éspedig mindenáron. Ez az, amit erőszaknak hívnak. A káromkodás a démoni erőszak varázsformulája. Tökéletesen értelmetlen és céltalan, mint ahogy minden démoni megnyilatkozás az.

/részlet: Hamvas Béla - Patmosz/

Published in Hamvas Béla

A holtakkal élnek együtt

Friday, 26 January 2007 08:56

 A japán Simonoszeki (Simonszék?) kikötõ közelében 1185-ben lezajlott dannourai tengeri ütközetben a Minamoto nemzetség teljesen kiirtotta a Taira nemzetséget, Antoku tennóval, azaz a gyermek császárral egyetemben. A hajósok évszázadokon át nem mertek arrafelé hajózni: attól féltek, hogy a Tairák fel találnak bukkanni a tengerbõl és elsüllyesztik hajóikat. A helybeli halászok között mindenféle mendemondák kaptak lábra kísérteties, lebegõ, démoni tüzekröl.

Idõvel Simonoszekiben felépült egy Amidadzsi nevû buddhista templom, amelyet késõbb sintoista kápolnává alakítottak át és Akarna dzsingúnak neveztek el. Itt imákat mondtak, hogy a holtak lelke megbékéljen, és emlékmûvet emeltek a gyermek császár és családja tiszteletére. A nyughatatlan szellemek azonban olykor még mindig háborgatták az élõket.

Hoicsi, egy világtalan zenész, aki biván (lanthoz hasonló hangszer) játszott és a XVIII. század közepe táján a templom lakója volt, remekül tudta elõadni a dannourai ütközet történetét. Kiváló tolmácsolásának híre ment, olyannyira, hogy a mit sem sejtõ zenészt a holt Tairák elhívták magukhoz: adja elõ nekik a tengeri csata históriáját. A zenészt éjjelente fegyveres õr vezette egy látszólag elhagyatott udvarházhoz, ahol legalábbis õ így hitte egy nemesi család szórakoztatásáról kellett gondoskodnia. A templomszolgákat aggasztotta, hogy Hoicsi minden éjjel eltûnik; végigkutatták hát a várost, míg végül rábukkantak, amint Antoku tennó sírja elõtt térdelt, és népes tûzdémon* közönség elõtt adta elõ szenvedélyes átéléssel a históriát.

A japán és a kínai irodalomban számos történetet találunk, amelyek arról szólnak, hogy halandó emberek mit sem sejtve rég meghaltakkal kerülnek kapcsolatba. Egy kínai tudós például mámoros éjszakákat töltött egy gyönyörû szép, de rejtélyes asszony karjai között. A barátai végül felfedezték, hogy a "palota", amelyet éjszakánként felkeres, puszta rom, s a nõ, akit szeret több száz éve egy közeli temetõben nyugszik. A nyugati kultúrákban a holtak távoli mennyországba vagy pokolba kerülnek, a keleti gondolkodásban azonban az élõk és a holtak világa nem határolódik el szigorúan egymástól. A kettõt elválasztó szövedék anyaga vékony, könnyen átszakad, így könnyebben alakulhat ki kapcsolat élõk és holtak között. Ezek a kapcsolatok azonban rendszerint veszélyesek. Hoicsinak szerencséje volt, hogy életben maradt és elmondhatta, mi történt vele: a Tairák elpusztíthatták volna.

*szellemek

Published in Misztikus történetek

Read 46720 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19872 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 14553 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 14089 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13637 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12910 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12529 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10489 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 10324 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9621 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…