A skarlát asszony

Tuesday, 10 May 2011 08:42

Fekete madonnaA régi keresztény szövegek úgy írnak Mária Magdolnáról, mint „az asszonyról, aki ismerte a mindenség titkát". Ő volt az, akit „Krisztus minden tanítványánál jobban szeretett"; ő volt az az apostol, aki „a Péterét messze felülmúló tudással, előrelátással és bölcsességgel rendelkezett", és ő volt a szeretett menyasszony, aki felkente Jézust a Szent Esküvő (a hierosz gamosz) során Betániában.
Mindezzel nem törődve a római egyház úgy döntött, hogy Mária Magdolnának rossz hírét költi, és közben anyósát, Jézus anyját, Máriát próbálja felmagasztalni. Ennek kivitelezéséhez az Újszövetség kétértelmű megjegyzéseit használták - azokat a megjegyzéseket, melyek a férjezetlen Magdolnát „bűnösnek" nevezik (ami valójában azt jelentette, hogy hajadon almahnak számított, aki jegyességében felértékelődik). A csaló püspökök azonban úgy döntöttek, hogy egy bűnös asszony csakis szajha lehet, és Máriát ezután ennek bélyegezték.

Érdekes párhuzam van Mária és menekülttársa, Heléna-Szalóme között. Mivel utálta a nőket (különösen a tanult nőket), Péter Heléna-Szalómét mindig is boszorkánynak tartotta. Azzal nem törődött, hogy az asszony Jézus anyjához közel állt, és a keresztre feszítésnél a társaságában tartózkodott. Simon Zelótesz (Zebedeus) hitveseként Heléna valójában Boanergész Jakab és János apostolok rendházbeli anyja is volt. Eltérően a Dán helyi rendjébe tartozó Mária Magdolnától, Heléna Aser törzsi rendjéből származott, ahol a nőknek lehetett személyes tulajdona.
Heléna az epheszoszi rend főpapnője is volt (a „Sára" címzetes rangot viselte) és jogában állt a hierodulai (görög: szent asszonyok) vörös köntösét viselni. Az ilyen magas rangú nőktől Péter nagyon tartott, mert a Heléna-félék állandó fenyegetést jelentettek pozíciójára. Hasonlóképpen a római egyház sem ismerte cl a nők ilyen magas állását, és szajháknak és varázslónőknek sorolták be őket. Igy a hierodulai valaha tiszteletben álló képe átformálódott és (az angol nyelvbe a középkori francián keresztül jutva) belőlük lett a „harlot", ami angolul szajhát jelent, és lekicsinylően csak „skarlát asszonyként" utaltak rájuk.

Mária Magdolna főnővér volt a nazarita rendben (ez a rangidős püspök megfelelője), és jogában állt feketét viselni. Párhuzamosan a korai Mária Magdolnatisztelettel i. sz. 44-ben Ferriéres-ből szétterjedt egy kultusz, mely a Fekete Madonnáéként ismert. A még mindig létező Fekete Madonna-ábrázolások közül az egyik legszebb szobor a liége-i Verviers-ben áll; teljesen fekete, aranyjogarral és koronával, fölötte Sophia dicsfénye csillagokból. Csecsemő gyermeke szintén arany királyi koronát visel.
A Fekete Madonna-képmástól eltérő olyan Mária Magdolna-ábrázolás szintén általánosnak számított, ahol vörös köpenyt visel, gyakran zöld ruha fölött (a termékenység jelképe). Példa erre Piero della Francesca híres Szent Mária Magdolna-hzskó)a. körülbelül 1465-ből, a Firenze közelében levő Arezzo gótikus katedrálisában. Hasonló öltözetet visel Botticelli Mária a kereszt lábánál című képénél. A vörös célja (mint a hierodulai esetében) jelezni Mária magas egyházi állását. Azonban az a gondolat, hogy vörös köpenyes nők vallási rangot viselnek, feldühítette a Vatikán papi kormányszervezetét, és annak ellenére, hogy az egyház különállóan tiszteletben részesítette Jézus anyját, úgy határoztak, hogy a hasonló megtiszteltetést megtagadják Mária Magdolnától. 1649-ben a püspökök már addig elmentek, hogy kiadtak egy dekrétumot, miszerint Jézus anyját minden képen csakis kéket és fehéret viselve lehet ábrázolni. Ennek eredményeként a Boldog Máriától, bár az egyház felmagasztalta, mégis megtagadtak mindenfajta szervezeten belüli egyházi elismerést.

A nők felszentelése a katolikus egyházban teljesen tiltottnak számított, és a nők (Jézus anyját kivéve) általános visszaszorítása bármilyen tiszteletre méltó státusból még inkább a háttérbe szorította Mária Magdolnát. Ugyanezzel a stratégiával Jézus fizikai örököseit is teljesen homályba borították, és a püspökök képesnek bizonyultak megerősíteni igényüket a szent hatalomra, egyfajta saját maguk által kieszelt férfiörökösödés segítségével. Ez nem Jézustól eredő messiási leszármazás volt, ahogyan annak lennie kellett volna, még csak nem is a ha Rama Theo hercegtől, Jakabtól, az Igazságostól (Jézus testvére) eredt, hanem Péter, a nőgyűlölő, nyakas falusi esszénus agyalta ki ezt az örökösödési rendet.

Ugyanekkor kezdte megelégelni az ősegyház az Egyetemes Istennő elterjedt tiszteletét (különösen a mediterrán térségben) és ez tulajdonképpen még fokozódott is a szexista kérdések fölötti egyházi civódás idején. Az istennő sokféle megjelenési formában tűnt fel a történelem előtti időktől fogva, és sokféle néven ismerték, mint Kübelé, Diana, Démétér és Junó. De bármely megszemélyesítést használva Izisszel azonosították, akiről azt mondták, hogy ő „az Egyetemes Anya, minden elemek úrnője, az idő első gyermeke, mindenek ura és a mindenség egyedüli megnyilvánulása".

isis_oziriszAz ókori egyiptomiak íziszt Ozirisz testvér-feleségének tartották, Oziriszt pedig a civilizáció alapítójának és a lelkek bírájának a halál után. Izisz határozottan anyai védnöknő volt, kultusza pedig széltében-hosszában terjedt. Gyakran ábrázolták gyermekét, Hóruszt tartva, akiről úgy tartották, hogy maguk a fáraók a megtestesülései. Elfogadott tény, hogy a Fehér Madonna, Izisz megszokott képe a szoptatós anya ábrázolásán alapul. O inspirálta a rejtelmes Fekete Madonnát is, akinek képmásából közel 200 került elő Franciaországban a XVI. századra. Mostanra körülbelül 450 ábrázolását fedezték fel világszerte. Még Franciaország kedvelt védistennője, a Notre-Dame de Lumiere (Miasszonyunk, a Fény) is az Egyetemes Anyától ered.

A Fekete Madonna és gyermeke képmása állandó dilemmát jelentett az egyháznak — különösen a jelentős templomok és szentélyek szobrai a kontinentális Európában. Néhány esetben teljesen feketék, de sokszor csak arcuk, kezük és lábuk fekete, bár karakterükben nem negroidok. Néhányat felülfestettek, sápadt hússzínűre, hogy hasonlítsanak az általános Fehér Madonna-ábrázolásokhoz, míg sokat egyszerűen eltüntettek a nyilvánosság színe elől. Néhányuk öltözete szerény, másokon a presztízs és a hatalom különböző fokozatai látszanak, cifra díszítésű ruhákat és koronákat viselnek.

A Fekete Madonnának van Izisz királynő-tradíciója, és gyökerei a patriarkális kor előtti Lilithez nyúlnak vissza. így a nők erejét és egyenlőségét jelképezi — büszke, nyílt és parancsoló figura, ellentétes azzal a szigorúan alárendelt képpel, melyet a szokásos Fehér Madonna mutat Jézus anyjának templomi ábrázolásain. Úgy tartották, hogy mind ízisz, mind Lilit ismerte Isten titkos nevét (a titok birtokában volt Mária Magdolna is, „az asszony, aki ismerte a mindenséget"). A Fekete Madonna így jelképezi azt a Magdolnát is, aki az alexandriai tan szerint „Jézus igazi titkát viszi tovább". Valóban, a hosszan tartó Magdolnakultusz szoros kapcsolatban állt a Fekete Madonna elhelyezkedéseivel. Fekete, mert Bölcsesség (Sophia) is fekete, hiszen a teremtés előtt a káosz sötétjében létezett. Simon Zelótesz gnosztikusai számára a Bölcsesség volt a Szentlélek: a nagy és halhatatlan Sophia, aki az Első Atyát, Jaldaboatot létrehozta a mélységből. Úgy tartották, hogy Sophia a Szentlélek megtestesülése Mária Magdolna királynőben, és úgy mondták, ő hordozza a Hit megtartásának végső terhét.

/részlet: Laurence Gardner, A Szent Grál vérvonala c. könyvéből /

Published in Misztikus személyek

Szent vagy kurtizán

Monday, 13 November 2006 20:56

Mária MagdolnaA Mária Magdolna rejtély

Valaki azt írta, méghozzá Mária Magdolna védelmében, magán a szóhasználaton kívül nincs bizonyíték az írásokban, hogy kurtizán lett volna. Mivel valójában semmire sincs bizonyíték bennük - a mitológiai írásokra jellemzõ módon – a megállapítás nem sokat segít újjá értékelésében. Ami a leginkább revizionálhatja Mária Magdolna személyét és szerepét az annak kihangsúlyozása, a róla és Jézussal való kapcsolatáról szóló szájhagyományokat 5-6 évtizeddel az állítólagos események után foglalták elõször össze, éppen elég mérlegelési idõt és editoriális lehetõséget hagyva az egyházpolitika korabeli irányítóinak. Bár az írások hitele számos ponton kétségbe vonható, egyéb dokumentumok híján kizárólag ezeken keresztül idézhetõk fel humanitásukban a fõszereplõk, így Mária Magdolna is - természetesen a történelmi hûség igénye nélkül.

A múlt században rohamosan szekularizálódó világ humán jellegû tudomány és ismeretterjesztés egyes számú kritériumává vált a történelmi hûség, a historikus igazság. Számos az utóbbi évtizedekben megjelent kiadvány tanúsága szerint még a vallástudomány (liberális szárnya) is ebbe az irányba tendál. A vallásos tömeg azonban továbbra sem igényli. Számára például a Mária Magdolna körüli nehezen áthatolható ködben minden szakadékot átível, minden kétséget elsimít, minden ûrt kitölt a hit. Ha Mária mégsem a Magdala nevû halászfaluból származik - mivel ilyen nevû ókori helységet végül is nem sikerült lokalizálni –, akkor lehet hogy nagyot, kiemelkedõt, jelent az utóneve, mintegy rangsorolásként. Hoppá! És ha mégsem a vétkeit nyilvánosan sirató prostituált, akkor fõapostol volt és kicsit megkésve ugyan, de szentté kell avatni. Puff! Hirtelenjében csak egy hoppá és egy puff a sok közül.

A hit, mondhatnánk csodával határos módon képes évszázadok sok száz milliós tömegeit átlendíteni az efféle kínos dolgok szakadéka felett. Számukra az Újszövetség minden ellentmondásossága, naivitása, következetlensége és nyilvánvaló mitikus jellege ellenére Isten szavát-akaratát közvetítõ való igaz történet - maga a Bizonyosság. A racionális gondolatmenetû szekuláris humanista literátusnak viszont nem több, mint egy jelentõs korszak hit terjesztõ propagandája, amely tanulmányozásra, sokszor megfejtésre váró emberi viszonyok, hitvilágok, politikai mesterkedések, allegóriák és egyéni drámák különös kavalkádja.

Robert Eisenman Jézus nevezetes bátyjáról, Jakabról és a korai kereszténység viharosan alakuló-formálódó éveirõl írt monográfiájában felhívja a figyelmet rá, számottevõ különbség van a történelmi igazság és az irodalom között. „A Gospel írásai, mint a Pseudoclementine-ek is, irodalmi alkotások. Feltehetõleg rejtõzik bennük itt-ott egy szemernyi igazság, mint kavicsok a patakvíz felszíne alatt - így aztán a történész feladata éppen az, hogy (ezt a parányi igazságot) felfedezze és kibogozza.”

A filozófus George Santayana szerint „A vallás az emberi tapasztalat interpretálása az emberi képzelet által. (. . . ) Az a gondolat, hogy a vallás nem szimbolizmus, hanem az igazság és az élet szószerinti értelmezése, teljesen lehetetlen ötlet.” Richard Cavendish szavaival, aki mind a pogány, mind a keresztény mitológia kiváló ismerõje, a mítoszok képzeletbeli tradíciók, amelyeknek a földrõl és az emberi életrõl alkotott igazsága a saját környezetében hitelesnek és mérvadónak számít, de ez az igazság nem szószerinti, nem történelmi és nem is tudományos.

Fred Gladstone Skinner azt írja, a francia felvilágosodás racionalistái kereken elutasították a mitológiát, mint babonaságot. Hozzá kell tenni, hogy az ész iránti hódolatukban a héber és keresztény szentírásokat is. Ez persze nem jelentette, hogy ne tanulmányozták vagy véleményezték volna. Tudás és ismeretek nélkül csak hinni lehet, de lehetetlen bármit is a kritikai analizálás valóságfeltáró módszerével elemezni, vagy éppen az isteneket érdemileg tagadni.

Az egyház évszázadokon keresztül elbátortalanította a híveket, sõt a rabszolgák millióit el is tiltotta a Biblia olvasásától, az önálló értelmezés lehetõségétõl. Ennek részeként a Jézus halálát követõ idõkben, majd további évszázadokon keresztül konspirációs hallgatásba burkolta az örökké kérdezõ, az ezoterikus tanítások mélységét kutató Mária Magdolnát. Késõbb, a XII-XIII. századtól kezdve példaképet keresve az alázatosan megtérõ bûnös alakjában állította a nõk, fõleg a perditák és lányanyák elé, míg a XVI. század körül a megfeszítés tanújaként és a hit szerinti feltámadás hírnökeként kapott elismerést. Státuszának felfelé ívelése ellenére ellenére soha, semmilyen korban nem került vissza a Lukács Mária és Márta (10:38-42) címû fejezetében ábrázolt és az apokrif írások szerinti kiemelt pozíciójába. Még a mai emancipált világban sem akar úgy gondolni rá a hívõ világ, mint aki bizalmas meghittségben Jézus lábához kuporodó, teljes énjével azonosuló asszony, aki spirituális és szellemi társ, a jézusi tanítások értõje, saját jogán a vallási szertartások ministránsa és az új hit lelkes prédikátora.

A Vatikán álláspontja mai napig is, a nõk azért nem lehetnek papok, mert Jézus kizárólag férfi tanítványokat gyûjtött maga köré és rendelt ezáltal Isten szolgálatára. Mária Magdolna személye ennek a legnyilvánvalóbb cáfolata. Õ az, akire hivatkozva az egyházi életben aktivizálódni akaró katolikus nõk régen megostromolhatták volna a Vatikán falait. Õ az, aki szimbólumává válhatna egy XXI. századi reform mozgalomnak.

SZEREP CSERE

A hittanórán tanultakból úgy tûnik, de a pulpitusról se hangzik másképp, mintha Jézus halála után a Közel-Keleten rohamosan egyeduralkodóvá lett volna a kereszténység, majd ripsz-ropsz meghódította volna az egész világot. Ezzel ellentétben a Jézus halálát követõ években, mi több évszázadokban állandó vallási (és vele kulturális) harcok folytak a Közel-Keleten: a zsidó-keresztény ellentét, a zsidóságon belüli megosztottság, a hellénizmus és a mitraizmus „ártalmas és veszélyes” befolyása elleni küzdelem, illetve a keresztény szekták közt kiélezõdõ vallási viszálykodások késztették a rémült egyházatyákat olyan drasztikus beavatkozásokra, mint az Evangéliumok megcsonkítása, többszöri átdolgozása, némi toldás-foldása, sõt egyes korai keresztény írások teljes megsemmisítése.

„Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk” utal Pál apostol mindezek tetejébe az egyházon belüli bomlasztó ellentétekre. Az említettek miatt (és az Istennõ pótlási szándékával) került sor a pogány önállóságot, tudásvágyat és az Isten elõtti egyenjogúságot megtestesítõ Mária Magdolna, valamint a passzív alárendeltséget, szûzies tisztaságot és szellemi érdektelenséget jelképezõ Mária, Jézus anyja szerepének és jelentõségének utólagos felcserélésére is.

Az Ószövetséget olvasva nyilvánvaló, a zsidó fõpapok az istenek közül az Ég Királynõjét tartották a legnagyobb veszélynek a legfõbb istenné elõléptetett Jahve és egyben a saját patriarchális rendszerük számára. „A biblia maga regisztrálja, hogy bárki a héberek közül, aki az Ég Királynõjének és Baáljának õsi vallását merte gyakorolni, kíméletlen vallási üldözés áldozata lett.” írja a mûvészettörténész egyetemi tanár Merlin Stone. Nem lehetetlen, sõt nagyon is valószínû, hogy a korai keresztény egyházatyák szintén az Istennõ vonzóerejétõl és széleskörû, bár dicsõ múltjához képest egyre gyengülõ befolyásától rettegtek a leginkább. Ennek esett áldozatul Mária Magdolna is.

Hogy mi köze az Istennõhöz Mária Magdolnának? Több mint felszínesen olvasva gondolnánk. Az evangéliumok egyes szakaszait és néhány cenzúrát megúszó sorát a manicheizmus írásaival, az Egyiptomban talált apokrif iratokkal és az akkori bonyolult korképpel összevetve az a kép rajzolódik ki, Mária Magdolna Jézussal való találkozása elõtt minden valószínûséggel kadesa, vagyis az Astarte-Asera-Anahita kultusz, esetleg a hasonlóképpen népszerû Ízisz kultusz felszentelt papnõje lehetett. Megbotránkozás és elfogultság helyett érdemes mindjárt kezdetben a lehetõség oldaláról vizsgálni a feltevést. Miért is ne? Konkrét adatok hiányában végül is minden hipotézisnek egyenlõ esélyei vannak.

SZENT SZAJHÁK?!?

A keresztény vallás tiltja más vallások megismerését, ezért a Bibliát és a vallástörténeti vagy valláselemzõ munkákat olvasó híveknek fogalma sincs, mikor szent szajhákról vagy rituális prostituáltakról olvasnak, mit is értsenek alatta. Mivel a szókapcsolat nyilvánvaló oximoron, mint az egy Istenben három személy, vagy a szûzen szülés, a hitük megkísértése miatt állandóan aggódók szeme sietve-menekülve átugorja anélkül, hogy egyetlen pillanatot is vesztegetnének a megfejtésére. A hit áthatolhatatlan védelmi páncélja a tudásvágy elfojtása, az elszánt tudni nem akarás.

Akiknek a Biblia egyes fejezeteit olvasva automatikusan a Rákóczi-tér lányainak képe ugrik be - és ne feledjük, ez volt az eredeti cél -, azok kellõképpen megbotránkozva továbblapoznak. Hogy is vehetett Ozeás próféta feleségül egy szajhát? Hogy akarhatott ráadásul gyerekeket tõle? És mit kezdjen a hívõ lélek ezekkel a sorokkal? „ . . . ha lányaitok paráználkodnak, és jegyeseitek házasságot törnek, nem büntetem meg leányaitokat, amiért paráználkodnak, sem jegyeseiteket azért, hogy hûtlenek, hisz (a férfiak) maguk is a cédákat keresik és pogány papnõkkel mutatnak be áldozatot.” (Ozeás 4:13-14)

A férfiak maguk is a cédákat keresik. Mindenesetre aligha lesz a biblianyálazók közül, aki feltételezi vagy konkrétan tudja, hogy a fordítások során szándékosan választott becsmérlõ szavaknak, szajha és céda az eredeti szövegekben vallással kapcsolatos szakrális értelmezése volt. Méghozzá a világ legõsibb, a szexuális egyesülés révén örök életet ígérõ Istennõ vallásával kapcsolatban.

. Mindenesetre aligha lesz a biblianyálazók közül, aki feltételezi vagy konkrétan tudja, hogy a fordítások során szándékosan választott becsmérlõ szavaknak, szajha és céda az eredeti szövegekben vallással kapcsolatos szakrális értelmezése volt. Méghozzá a világ legõsibb, a szexuális egyesülés révén örök életet ígérõ Istennõ vallásával kapcsolatban.

Keren Armstrong megfogalmazásában az egység és harmónia megdicsõülését, melyet a nemek egybekelése jelképezett, rituális közösüléssel ünnepelték az Ókori Kánaánban, a késõbbi Szíria-Palesztínában. Az istenek utánzásával az emberek részt vállaltak a terméketlenség elleni küzdelemben, amit az égiek a világ gyarapodása és termékenysége érdekében folytattak. Ebben a küzdelemben Mezopotámiától Arábiáig, Szíriától Hellász földjéig és Núbiától Cipruson át Ugaritig az Ég Királynõje vitte a vezetõ szerepet, bár más és más néven és sokszor a helyi társadalmi és kulturális igényekhez alakított személyiséggel.

A papnõk, akik évezredeken keresztül követték az istennõ-hit õsi szakrális rítusait és szokásait, az eredeti értelemben felszentelt asszonyoknak neveztettek, a gyermekeiket pedig isteni származásúnak tekintették, és többnyire kiváltságos helyzetet élveztek. Nor Hall a szabad, független nõ archetípusát elemezve azt írja, "Létezik egy rendkívüli vonzerõ az önellátó természethez, amely nem tûri a (megbecstelenítésnek tartott) kisajátítást. Ezek az istennõk nem állítják, hogy nem adják magukat szexuálisan, hanem azt, hogy nem szerezhetõk meg (önkényesen) és nem birtokolhatók egy másik lény által."

Az Istennõt példaképnek tekintve ill. a hajdani matriarchális társadalmi- és jogi rendet idézve az ókori papnõk és hívek ragaszkodtak a szexuális kapcsolatteremtés indítványozásához és az anyaság önkéntes vállalásához. A Biblia fordítók és az elmúlt két évszázad Biblia elemzõ szakirodalma viszont a lejáratás szándékával rituális prostituáltként vagy szent szajhaként nevezte õket.

Merlin Stone Mikor az Isten asszony volt címû tanulmánykötetében dühösen kifakadt az értelmi hamisítás ellene: “Azon túlmenõen, hogy a kadistu (kadesa) szó prostitultként való fordítása megszentségteleníti azt, amit valamikor szentnek tartottak, a szó társadalmi implikációjával és (általánosan) elfogadott értelmezésével való visszaélés etnocentrikus elfogultságra vall. Amellett az olvasót a kor vallási hiedelmeinek és társadalmi felépítésének félreértésére készteti.” Máshol azt mondja, a kadistu szó prostituáltként való használata a szakirodalomban hiányos teológiai és társadalmi ismereteknek is bizonyítéka.

Természetesen részben lehet a skolasztikusok kínos melléfogása, de sokkal inkább a lényegre tapint Stone, mikor a pogány Istennõ és hajdani követõi szándékos becsmérlését etnocentrikus elfogultságnak ítéli. Nehéz lenne az elmúlt évszázad közel-keleti politikai helyzetétõl függetleníteni a kánaáni õsvallás mai szemmel értelmetlennek tûnõ megvetésének és indokolatlan lejáratásának további rendületlen folytatását.

Robert Graves szerint - akit ugyancsak meglepett az Istennõhöz fûzõdõ teológia, rítus és szokások homogenitása szerte az ókori világban - azt írta, „A Nagy Istennõt mindenhol hallhatatlannak tartották, öröknek és mindentudónak”. Na persze semmi sem örökké „örök”, legkevésbé az emberi koncepciók. Így történhetett meg, hogy az Istennõ haldoklása során eljött az az idõ, mikor a zsidó fõpapok átruházták ezeket a címeket a hegyormok antropomorfikus istenébõl elõléptetett Jahvéra - így lett õ is hallhatatlan, mindent tudó és igen bizony - örökké való.

AZ ÉG ÉKES ÉKE

A mediterrán Astarte vallásában csak úgy, mint az Istennõ számos más néven (a szumir és babiloni Istár, a szkíta Anahita, a bibliai Astoret, a kánaáni-ugariti Asera és Anat, az egyiptomi Ízisz és Hator, az arábiai Al Lat*) való imádása során mind nõi, mind pedig férfi hívei az évezredek során folyamatosan követték a liturgiát és a megújulást-termékenységet biztosító szexuális rítust. Az Istennõ hatalma joggal tûnt hódolói számára idõben öröknek és térben végtelennek.

Az ókori Mezopotámiában az Istennõt Istárként - szumir (sumér) nyelven Innin (Eanna) - a termékenység és szerelem istennõjének tartották, és az Esthajnal csillaggal való azonosítása révén (Rákos Sándor gyönyörû fordításában) az „ég ékes éke” címet viselte, míg a „pillantása fény” volt. A tiszteletére emelt zikkurat - amely egyben kulturális és gazdasági központként is szolgált – a több száz bástyával védett Uruk városa fölé magasodott. Nem véletlen, hogy az írás legõsibb példányainak egyikét (Erechben) szintén az Ég Királynõjének templomában fedezték fel.

Hol voltak még, hol is azokban a dicsõséges idõkben a késõbbi vetélytársak, a vulkán istenbõl felkapaszkodó, állandóan megtorlást forraló törzsi isten, Jahve, vagy ellentéteként a gnosztikusok és más keresztények atyaian megbocsátó (bár õsi pogány módra fiától véráldozatot elváró) Istene?

Az istennõ-kultusz társadalom formáló és kulturális szerepének ismeretében nyilvánvaló, amennyiben Mária Magdolna fiatal korában az Istennõ alkalmi szolgálólányaként vagy felszentelt papnõjeként szolgált, tiszteletre méltó, nemes tradíciót követett. Érdemes felidézni, hogy az õsi Gilgames eposz elsõ táblája szerint a vad férfiember az Istennõ papnõinek közbenjárásával ismerkedett meg a humán érzelmekkel, a szenvedéllyel, az igaz barátság, az empátia és a hûség erényével. Enkidu Istár térítõ papnõjén keresztül a városba kerülve találkozott a magasabb rendû közösségi élettel, az építõ és díszítõ mûvészettel és a természet erõitõl védett, kifinomult életmóddal.

Ez a nemesítõ és civilizáló szerepkör késõbbi korokon át is jellemezte az Istennõ szolgálólányait. Az Istennõ hajdani teológusai, papnõi és jósnõi nem csak magas szintû intuitív készségük, de a tanultságuk és tájékozottságuk, fejlett analitikus és szintetizáló képességük miatt voltak az antik világban uralkodók és hadvezérek tanácsadói, írnokok, mûvészek, kincstárnokok és városállamok megbecsült bírái és magisztrátusai.

Ha azokban az idõkben az Istennõ választottjaiként ég és föld közötti közvetítõként tisztelték is õket, ma nyilvánvaló kell hogy legyen, a személyes tudásuk és tehetségük révén töltötték be tisztelet övezte pozíciójukat. „Az intellektuális kíváncsiság és a logika pogány,” emlékeztet a sokszor ignoranciából alábecsült régmúltra Camille Paglia. Az apokrif iratok tanúsága szerint Mária Magdolna a beavatottakhoz szóló ezoterikus tanok értelmezésében és tudásvágyban felülmúlta a férfi tanítványokat - méltó szellemi partnere volt Jézusnak. A Fülöp evangélium szerint Mária Magdolna Jézus legintimebb társa, hitvese volt, a mennyei bölcsesség jelképe, akit Jézus gyakori dícséretével a többiek fölé emelt, mivel ". . . olyan nõként beszél, aki mindent tud."

SZIMBÓLUMOK ÉS ÁRNYAK

Kevesen tudják, hogy Izrael se volt kivétel a világmindenséget teremtõ Istennõ befolyása alól. Az Ószövetség szerint a jeruzsálemi kadistu szõtte az aserim, a fa faragványként megjelenített Istennõ fátylát és ruháját, ami korántsem tette boldoggá a Biblia szerzõit. Roland De Vaux Õsi Izrael címû munkájában szintén utal rá, a termékenységet biztosító szexuális hagyományok jellemzõi voltak a kánaáni templomoknak. Az izraeli asszonyok a héber próféták és törzsi vezetõk idõnként felerõsödõ tiltakozásának, de a törvényeiknek is fittyet hányva hódoltak a faji, bõrszín szerinti, társadalmi és nembeli kirekesztést nem ismerõ Istennõnek, még Júdea földjén is.

Bár a jeruzsálemi fõ templom Jahvének volt szentelve, és utólag úgy is tüntetik fel, mintha mindig egyeduralkodóként fogadta volna az áldozatokat, valójában az Istennõnek hódoló szexuális rítusok, szokások és áldozat bemutatások a zsidó vallási szertartások részeként tovább éltek - akárcsak Tammúz keserves siratása. A legendás hírû Bölcs Salamon, Dávid (állítólagos) utódja, aki az írások szerint templomot emeltetett Jahvénak, a templom közvetlen környéket különbözõ istenek és istennõk oltáraival, bálványaival és kegyhelyeivel népesítette be. A fiának tartott Rehoboam uralkodása alatt is szerves része volt a templomi szertartásoknak Ashera rítusa.

„A héberek, bár formálisan ellenezték a kánaáni vallást, valójában átörökítették jellemzõ vonásait”, állítja Fred Gladstone Skinner Az õsi Közel-Kelet mítoszai és legendái címû könyvében. "A héber mitikus tradíciók mintegy folytatását jelentik az ugariti-kánaáni vallási elõzményeknek." Vern Bullough vélekedése szerint a héber írások egy része a babiloni hiedelmeken alapszik, a keresztény írások viszont nem csak a judaizmust használták forrásként, hanem a zoroasztrizmust, Ízisz és Ozírisz vallását és a pogány görög filozófiai tradíciókat is. Mária Magdolna független, vagyonos nõként, Istár, Ízisz vagy Artemisz papnõjeként ill. híveként könnyebben kerülhetett Jézus közvetlen körébe és késõbb könnyebben azonosulhatott a görög, egyiptomi, iráni és indiai hatásokat is felölelõ keresztény tanításokkal, mintha gyakorló ortodox zsidó vallású lett volna.

A héberek, bár formálisan ellenezték a kánaáni vallást, valójában átörökítették jellemzõ vonásait”, állítja Fred Gladstone Skinner Az õsi Közel-Kelet mítoszai és legendái címû könyvében. "A héber mitikus tradíciók mintegy folytatását jelentik az ugariti-kánaáni vallási elõzményeknek." Vern Bullough vélekedése szerint a héber írások egy része a babiloni hiedelmeken alapszik, a keresztény írások viszont nem csak a judaizmust használták forrásként, hanem a zoroasztrizmust, Ízisz és Ozírisz vallását és a pogány görög filozófiai tradíciókat is. Mária Magdolna független, vagyonos nõként, Istár, Ízisz vagy Artemisz papnõjeként ill. híveként könnyebben kerülhetett Jézus közvetlen körébe és késõbb könnyebben azonosulhatott a görög, egyiptomi, iráni és indiai hatásokat is felölelõ keresztény tanításokkal, mintha gyakorló ortodox zsidó vallású lett volna.

Published in Ezotéria

A fény örököse, vagy céda?

Monday, 13 November 2006 20:53

A Mária Magdolna rejtély

I. rész

Mária MagdolnaAz egymásnak egyébként gyakran ellentmondó evangéliumi írások abban mind egyetértenek, Jézus élete utolsó hetét Betániában töltötte, valószínûleg a testvérek, Mária Magdolna és Márta otthonában. Az írások szerint önállóan, férfi családfõ nélkül élõ nõvérek korabeli zsidó erkölcsi törvények szerint még látogatóként se fogadhattak volna férfiembert, nem hogy szállóvendégként: a törvényerejû szokásjog elleni vétek életveszélyes botrányt robbantott volna ki. Bár nem csak ennek kapcsán, de felvetõdnek a kérdések, milyen kapcsolatban volt Jézus Mária Magdolnával? Ideiglenes szállóvendég vagy hazatérõ családfõ volt-e a házában?

 Az Evangéliumok abban is mind egyetértenek, Jézus tanításai és karizmatikus személyisége mágnesként vonzotta a nõi híveket. „Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt”, de a nõkre különösen nagy befolyást gyakorolt. Mind galileai, mind pedig júdeai térítõ körútjai során hûséges asszony tábor követte. Ezek közül egyesek a tanítványok és Jézus testvéreinek házastársai voltak, mások ministránsként önként szolgáltak, betegek gyógyulást reméltek, de mindenféle kiközösítettek és vezeklõ bûnösök, még prostituáltak is akadtak köztük.

Az állandó kísérõk táborából, mintegy rangsorolva, az evangélisták mindig elsõként említik Mária Magdolnát:

"Ezután (Jézus) bejárta a városokat s a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettõ és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektõl és a különféle betegségektõl megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akibõl hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézõjének, Kuzának a felsége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukkal is gondoskodtak róla.” (Lukács, 8:1-3)

Bár Mária Magdolna 12-szer említett az Evangéliumokban, ennek ellenére nem derül ki konkrétan belõlük, de még szélesebb körû utánanézés után is inkább csak következtetésekre és hipotézisekre szorítkozhatunk, milyen szerepet is töltött be a filozofikus alkatú, nyíltan és érzékien odaadó, a tragikus végzet idején rendületlenül kitartó rejtélyes nõalak Jézus életében.

Mária Magdolna személyisége és Jézushoz fûzõdõ kapcsolata, akárcsak maguk az Evangéliumok, vagy vallási megközelítésbõl vizsgálhatók vagy társadalomtudományi szempontból. Természetesen csak az utóbbi elemezheti elfogulatlanul önmagáért, a realitás kritikus szemszögébõl nézve – érzelmi kötöttségektõl, kötelességtudattól, vagy a várható negatív reakcióktól függetlenítve. Nemcsak az ember, de bizonyos mértékben minden párkapcsolat is része és egyben terméke a korabeli társadalomnak. Éppen ezért a társadalmi és kulturális háttér vizsgálata és befolyásoló tényezõként való figyelembevétele hozzásegíthet a kapcsolat egyéni jellegének és mélységének kifürkészéséhez. Akár évezredek távlatából is.

Mária Magdolna idejében a zsidó társadalom élesen kettéoszlott nõkre és férfiakra. A nõk másodrendû polgároknak számítottak, minimális jogokkal és megfellebbezhetetlen kötelességekkel. A nemük, illetve „tisztátlanságuk” miatt ki voltak rekesztve a fõ templom belsõ udvarából. Szavuk nem volt hitelt érdemlõ a törvény elõtt, tehát nem emelhettek vádat és nem tehettek tanúvallomást. Nem tanulmányozhatták a szent iratokat, kénytelenek voltak a papok értelmezését elfogadni. Az életük bizonytalan és kiszolgáltatott volt: a férjük egy írott cetli benyújtásával bármikor elválhatott tõlük és kidobhatta õket a házból magánál tartva a gyerekeiket, akiknek nevelésében és jövõjének eldöntésében amúgy se volt beleszólásuk.

A Leviták a héber próféták és papok határozatára két csoportra osztották a nõket: házasokra és egyedülállókra. Az utóbbiba tartoztak az özvegyek, elváltak és a hajadonok. Minden nõnek egy férfi alá kellett tartozni, aki jogi képviselõje és sorsának meghatározója volt és akinek ellentmondás nélkül engedelmeskedni kellett, akár férj, sógor, apa vagy ezek híján nagyapa, nagybácsi volt az illetõ. Asszonyi részrõl a házasságtörés a legfõbb bûnök egyike volt, amiért nyilvános kövezés általi halálbüntetés járt. A megerõszakolt nõk sorsa ugyanez volt.

Az isteni indíttatású, szélsõségesen elfogult erkölcsi törvények bevezetése a patriarkális rend végleges megszilárdítását szolgálta. A patriarchátus és a monoteizmus erõszakos térhódítása párhuzamosan zajlott, mintegy egymást támogatva és erõsítve. A végsõ cél volt: egy isten, egy családfõ - egységesen férfi uralmú társadalom. Camille Paglia szerint „A Genezis a férfiak függetlenségi nyilatkozata az õsi anya-kultusztól.”

Korábbi nézetekkel ellentétben nem teológiai megfontolás, nem is egy fajta evolúciós folyamat (mi szerint az egyistenhit fejlettebb a politeizmusnál) indította a törvényhozókat a monoteizmus kötelezõ bevezetésére, illetve a „bálványimádás”, elsõsorban az Istennõ tiszteletének szigorú betiltására. A végsõ döntést az a felismerés váltotta ki, „az olyan vallások mellett, ahol a nõk saját tulajdonjoggal bírtak, ahol jogi identitással rendelkeztek és ahol joguk volt független szexuális kapcsolatteremtésre (az Ég Királynõje vallásának jellemzõi, K. H.) ott sokkal nehezebb volt a héber férfiaknak rábírni asszonyaikat, fogadják el azt a státuszt, ahol (alárendeltként) a férjük tulajdonai.” írja Merlin Stone Mikor az Isten Asszony volt címû tanulmány kötetében.

„A héber nõket rá kellett bírni, fogadják el, hogy bûn egy férfinél többel hálni. Meg kellett nekik tanítani, hogy ez katasztrofális, isten elõtt való szégyen, és az ég haragját vonja maga után - míg párhuzamosan továbbra is elfogadható maradt a férjeik szexuális viszonya két, három vagy akár ötven nõvel is.” Az átállás, amelyre Stone utal, több évszázados viaskodást jelentett a nemek között, de az istenek között is és sokkal inkább volt társadalmi és politikai jellegû, mint teológiai. Bár akik teológiainak ítélték se jártak messze az igazságtól, ha elfogadjuk Sheila Collinst megállapítását, miszerint a teológia végsõ soron politika.

A különbözõ neveken ismert Ég Királynõje – Ízisz, Innin, Istár, Astarte, Anahita, Asera - felszentelt térítõi és papnõi minden áron próbálták megõrizni jogi-, szexuális- és gazdasági függetlenségüket (mint az anyai réven öröklõdõ tulajdonjogukat), de mint tudjuk, az elsõ évezred elsõ harmadára mindent elveszítettek.

MESTER ÉS TANÍTVÁNY

Az Evangéliumokból úgy tûnik, Mária Magdolna nem vonatkoztatta magára a Leviták törvényeit. Az írások szerint öntudatos és független nõként a nõvérével, Mártával lakott együtt. A kezdeti fenntartásokon és kételyeken túljutva a saját sorsukról önállóan döntõ testvérek az igazság forrását, a beavatottak számára ígért örök életet remélve váltak Jézus állandó követõivé, támogatóivá és valószínûleg ennél is többé.

A legtöbb keresztény vallástörténeti könyv igyekszik a lehetõ legkisebb jelentõséget tulajdonítani és a legkevesebb szót áldozni Mária Magdolnára. Roland H. Bainton Kereszténység címû egyébként átfogó és kiválóan szerkesztett-megírt, 416 oldalas könyve például 6 sort szentelt neki. „(Jézusnak) számos nõi követõje is volt. Egyikük az utca lánya volt, aki könnyeivel áztatta a Mester lábát és a hajával törölte (szárazra). Általában egy galileai asszonyként azonosították, aki jelen volt a keresztre feszítésnél is és akinek a feltámadt Jézus megjelent. A neve Mária Magdaléna volt.”

Lehetetlen nem észrevenni Bainton kínos feszengését, míg ezeket a sorokat papírra vetette. Amerikai kifejezéssel „golyót izzadt”, míg kinyögte a lukácsi evangélium célozgatása szerinti prostituált, „a város bûnös lánya” nevét. A múlt század utolsó évtizedeit leszámítva a bibliamagyarázat kizárólag a férfiak elõjoga volt, és ezek a tudós férfiak soha nem tudtak mit kezdeni Mária Magdolnával. Ki és mi volt valójában? Ájtatos leányzó vagy kísértõ hetéra? Flúgos rajongó vagy nagy tudású apostol? Jézus beteljesületlen vágyainak tárgya vagy ágyát vetõ, lepedõjét mosó törvényes asszonya?

Az evangéliumi írásokból nyilvánvaló, az említett nõvérek közül Máriának volt jelentõsebb szerepe, de ami ennél fontosabb, az összes többi nõt megelõzve, beleértve Jézus anyját is, mindig elsõ helyen volt említve. Ez aligha tulajdonítható másnak, mint Jézushoz való rendkívüli viszonyának. A korabeli zsidó társadalomban a nõk értékelését az életükben szereplõ férfi, az apa vagy a férj társadalmi pozíciója határozta meg. Az egyedül boldogulni próbáló nõk teljesen jogfosztottan szinte társadalmon kívülinek számítottak.

Mind Máté, mind Márk beszámol arról a betániai vacsoráról, ahol egyszer csak megjelent egy asszony, és nagy stílûen pazarló módon alabástrom tégelybõl méregdrága nárdus olajt öntött Jézus fejére. Ismeretlen idegen lett volna a zártkörû összejövetelen megjelenõ asszony? Vagy csak utólag törölték az epizódból a nevét?

Amennyiben csupán betoppanó idegen lett volna, a tanítványok semmiképpen se morogtak volna rá, semmiképpen se kritizálták volna, miért pazarol, miért nagyvonaluskodik, miért nem inkább a szegényekre költi a felesleges 300 dénárját. Hogy is lett volna joguk hozzá? Nyilvánvalóan azért illették szemrehányással, mert a közvetlen körükbõl való volt, és zokon vették, hogy a közösségi érdekeket és Jézus tanításának sarkkövét, a szegények támogatását érzéki impulzusának engedve sutba vágta.

A sorokból úgy érzõdik, Jézus is ismerte szertelen kényeztetõjét és mindjárt le is intette a szemrehányókat: „Hagyjátok, mit akadékoskodtok, hiszen csak jót tett velem”. Úgy érezte, és meg is mondta, csak szebbé és kellemesebbé tette az estéjét, amelyhez hasonló nem sok maradt számára hátra. „Elõre megkente testemet a temetés(em)re.”(*1) tette hozzá. Tudhatott volna egy odatolakodó idegen nõszemély Jézus közelgõ áldozatvállalásáról? Elég furcsa feltételezés.

Ki lehetett ugyanakkor, aki megérezte, talán tudta is a Jézusra váró tragédiát, aki megengedhette és jogot is formált az „intim szeretet gesztusára” a tanítványok elõtt? Ki volt az, aki egy korábbi epizódban „Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölve elárasztotta csókjaival és illatos olajokkal kenegette”? Nem lehetett más, mint a Jézushoz legközelebb álló, érzelmeit és érzéki asszonyi énjét minden szégyenkezés nélkül vállaló Mária Magdolna.

Kérdés azonban, elképzelhetõ-e ilyen fokú intim szeretet megnyilvánulás a korabeli merev és tiltó társadalmi szabályok ellenére mester és tanítvány között? Könnyek és csókok? Vagy asszonyi jogok vagy egy kurtizán tolakodása. Mint tudjuk, az evangélisták közül volt aki az utóbbit propagálta. De miért egyezett volna Jézus bele nyilvános, rossz izlésû feltûnés keltésbe? Miért sodródott volna megbotránkoztatásba, mikor kifejezetten nem szívlelte? „Jaj annak, aki botrányt okoz. Ha a kezed vagy a lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el.” mondatják vele az írások.

A kevéssé ismert Fülöp gospel, amely a Jézus halála utáni idõkben íródott, de az egyházi elöljárók eretneknek nyilvánítva kirekesztették az Újszövetségbõl és szinte minden példányát megsemmisítették, azt állította: „Hárman voltak, akik mindig az Úrral jártak: Mária, az anyja és a nõvére és Magdolna (így írva), akit a társának mondanak.” Majd azt írja, „A nõvére, az anyja és a társa mind egy Mária voltak.” – mintha a Mária szó itt az esszéneknél alkalmazott nõi rendfokozat lenne. Végül mintegy újabb bizonyosságként hozzáteszi: „És a Megváltó társa Mária Magdolna.” Susan Haskins(*2) azt írja, az eredeti görög szó, koinonos, amelyet a gospel szerzõ Mária Magdolnát illetõen használ és többnyire társnak fordítanak, mindennapi értelmezésében félreérthetetlenül szexuális kapcsolatra utal - ma valószínûleg élettársnak fordítanák.

Máshol azt írja a Fülöp gospel, „(Jézus) jobban szerette õt (Mária Magdolnát), mint az összes többi apostolát és gyakran csókolgatta a száján. A többi apostolok kérdezgették is: ’Miért szereted jobban õt, mint minket?’ A Megváltó azt válaszolta, ’Hogy miért nem szeretlek titeket úgy, mint Õt? Mikor egy vak ember és egy látó együtt vannak a sötétben, semmiben se különböznek egymástól. Mikor megjelenik a fény, a látó látni fogja a fényt, de az, aki vak továbbra is sötétben marad.’ ”

Ez a példa aligha utalhat másra, mint a kettõjük, Mester és Tanítvány szárnyaló intellektusának találkozására. Nem utalhat másra, mint a transzcendens revelációk, a misztikus fény közvetítésérõl egy olyan személynek, aki igényli és aki pszichikai és neurofiziológiai alkata révén képes is befogadni, sõt továbbadni. Aki képes tökéletesen azonosulni a felé áradó ezoterikus szellemi forrással, amelyet viszonzásképpen felfokozottan inspirál.

A tanítványokban féltékenységet kiváltó nyílt erotikum ebbõl a kölcsönös spirituális és intellektuális feltöltõdésbõl adódó felfokozott, túlcsorduló, szikrázó élmény-energia megnyilvánulása. „Az erotikus szeretet gyakran volt közvetítõje a misztikus élmény kifejezésre juttatásának.” írja Haskins. De mivel ennek pillanatai a Fülöp gospelben a maguk természetes, spontán voltában a tanítványokkal, Jézus választott családjával is megosztottak, jelen sorok írójának egy fajta törvényesítettséget sugallnak. Nem kötelezõen a tradicionális, hanem esetleg egyfajta ezoterikus törvényesítettséget.

AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEM MEGHAMISÍTÁSA

A Mária gospel a Jézus halála utáni kétségbeesett idõkrõl írva úgy ábrázolja, Mária Magdolna összetartó erõ és vigasztalás volt a tanítványoknak, mintegy útmutató a lelki káoszban. Késõbb úgy tûnik, mintha Jézus utódjává avanzsált volna, amit rendkívüli egyéniségén és rátermettségén túlmenõen nyilván Jézussal való rendkívüli kapcsolata tett lehetõvé. Ezt a rendkívüli kapcsolatot mi se bizonyítja jobban, mint Péter egyik megjegyzése, „Nõvérem, tudjuk, hogy Jézus jobban szeretett téged, mint a nõk bármelyikét.”

Barbara Thiering, a neves biblia tudós, teológus és a Holt-tengeri tekercsek szakértõje szerint nem kérdéses, hogy õk ketten, Mester és Tanítvány házasok voltak. A kapcsolat törvényesítése nem csak érzelmi igény és erkölcsi döntés lehetett a részükrõl. Thiering véleménye szerint Jézusnak meg kellett nõsülni, hogy folytassa a családi vonalat és az õ esetében különösen szükség volt rá, hogy megerõsítse a saját legitimitását. „Jézus házassága abból a célból köttetett, hogy teljesítse a dinasztikus rend elõírt szabályzatát.”

Jézus házasságán leginkább azok botránkoznak meg, akik szexuális vonatkozása miatt még mindig bûnös állapotnak tartják a házasságot, akik továbbra is az alacsonyrendû állati ösztönök kiélésének vélik férfi és nõ érzelmi-fizikai-szellemi egyesülését. Bár senki semmi erre utalót nem találhatott Jézus tanításában, mint ahogy a mindenhova fényt sugárzó hellén kultúrában sem, a korai keresztények mégis fanatikus megrögzöttséggel analógiát láttak a szexuális kapcsolat és a bûn között.

John Shelby Spong, episzkopális püspök véleménye szerint sokan azzal indokolják a házasság iránti ellenérzésüket, „Valahogy úgy érzõdik, (Jézus) tökéletes humanitása, ugyanakkor teljes isteni volta is kompromittálva lesz ezáltal a javaslat által.” Erre cáfolatként szolgáljon, hogy a keresztény egyház szentségnek tartja a pap által megáldott házasságot, (évszázadokon keresztül Jézus földi helytartói, a pápák is házasodtak) ugyanakkor az is megfontolandó, hogy a világ minden mitológiájában és vallásában párban voltak és közösültek az istenek, hol egymás közt, hol földi asszonyokkal.(*3) Igen, mindegyikben - valamikor még a törzsi isten, Jahve is házas volt „az õ Aserájával”.

Mindenesetre figyelmet érdemlõ, hogy Lukács, aki éppen el akart evickélni ettõl az örvénytõl, és ennek érdekében egyszerûen kurtizánnak nyilvánította Mária Magdolnát, közölte azt az epizódot, amely szerint a kettõjükhöz legközelebb álló személy, Márta szerint Jézusnak rendelkezési joga, vagyis házastársi joga volt Mária felett. Mikor egy hármas együttlét alkalmával Márta sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendõket, „Mária az Úr lábához ült és hallgatta a szavait.” A kép idilli, bizalmas meghittséget sugall. Márta azonban nincs meghatva tõle. „Uram – méltatlankodott – nem törõdsz vele, hogy a húgom elnézi, egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen.”

Jézus azonban Márta „mindennapisága”, aggodalmaskodó kicsinyessége fölé emeli Mária Magdolna emelkedett tudásvágyát. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy dologra van szükség. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Ezek után persze nem illett volna nekiülni a Márta által fõzött levesnek, de nyilván pontosan ez történt.)

A történet szerint Mária elvárta, hogy (kiemelkedõ pozíciója révén?) Márta õt is kiszolgálja, ugyanakkor Jézus úgy érezte, Mária védelmében kioktathatja Mártát, aki mintha nem csak vendéglátó lett volna a szemében, hanem családtagként (?) annál több, illetve éppen kevesebb. (Egy családtag, akinek ráadásául ismerjük minden csip-csup gondját, inkább leinthetõ, amellett, hogy feltétlen több várható el tõle, mint egy vendéglátótól.)

Ben Witherington hívja fel a figyelmet rá, a zsidó nõk nem lehettek tanítványok, csak abban a kivételes esetben, mikor a férjük vagy eltartójuk rabbi volt és hajlandó volt személyesen tanítani õket. Mivel sehol nincs utalás Mária Magdolna rabbinikus származására (valójában zsidó származására vagy vallására sem), kiemelkedõ tudását, képzettségét más forrásokból kellett gyûjtenie. Abban a korban egyedül a pogány istennõ-vallások nyújtottak keretet, mintegy intézményesített lehetõséget a nõknek tanulásra, kultúrálódásra, anyagi önállósodásra, esetleg társadalmi felemelkedésre.

Spong Asszonytól született címû, 1992-ben nagy figyelmet keltett valláselemzõ könyvében azt írja, „Számos jel található az evangéliumi írásokban, ami arra utal, hogy Jézus valószínûleg házas volt, hogy Mária Magdolna, mint a gospel történetek legjelentõsebb nõi személyisége volt Jézus felesége, és hogy ennek megörökítése a gospel írásának idején a keresztény egyház által el lett fojtva, bár teljesen nem tudták megsemmisíteni.”

Több bibliakutató is feltételezi, hogy a János evangélista által említett kánai menyegzõ Jézus és Mária Magdolna egybekelését örökítette meg. Jézus anyja Mária mindenesetre felelõsnek érezte magát a násznép ellátásáért, és a ház úrnõjeként rendelkezett a szolgákkal, mikor elfogyott a bor. „Csináljátok amit (Jézus) mond nektek.” utasította õket.

Amennyiben családi eseményrõl lett volna volt szó, egyesek szerint János evangélista esküvõjérõl, akkor vajon mi ok lehetett az ifjú pár neve vagy a rokonsági fok teljes elhallgatására? Ha viszont a harmincas éveiben járó, tehát nagyon is házasulandó korba jutott Jézus esküvõje lett letagadva, és késõbbi szerkesztõk által az egész történet meg lett csonkítva, annak a menyasszony személye lehetett az egyetlen oka. Annak a menyasszonynak a személye, aki a kiközösített gnosztikus írások szerint ugyan „a fény örököse” volt, deebben a kiváltságos pozíciójában persona non grata lett az egyháztörténelem lapjain. A kezdeti egyház formáló évszázadok során a nõi alárendeltség bevezetésének/megvalósításának céljával, mintegy a jogfosztás igazolására Mária Magdolnát megvetendõ kurtizánként a bûnös szexualitás és nõi szégyenérzet térden csúszó, porig alázkodó megtestesítõjévé degradálták.

A fenti feltevésnek az egyházi cenzorok igyekezete ellenére is maradt nyoma. Jelképes üzenetek, rejtett kapcsolatok és események lapulnak az evangéliumok közvetlen felszíne alatt - a látók számára. János evangélista sorain keresztül például egy bensõséges és egyedülálló kapcsolat sejthetõ, mikor a temetés utáni harmadik napon Jézust megjeleníti Máriának. A rövid, drámai találkozás során a sírt zokogva felkeresõ Mária sûrû könnyeitõl csak akkor ismeri fel a hajnali sötétségben közelében álló Jézust, mikor az a nevén szólítja, „Mária!” Mire odafordulva felkiált, ösztönösen becézõleg szólítva - ami talán csak az õ kiváltsága volt - és hozzáfutva ölelni akarja. Jézus azonban "tisztátalansága" miatt - tehát iránta való aggodalmában - elhárítja, de rögtön fontos bizalmi feladatot ad neki: az apostolokhoz küldi hírvivõnek. Akik jelképesen értelmezik a jelenetet, ezen a feladaton keresztül tartják Mária Magdolnát az apostolok apostolának.

Az apokrif Mária gospel még érzelmesebb közlése szerint a rituális megtisztulás folyamata miatt Jézus még nem volt kész a családjával és híveivel való találkozásra, de képtelen volt kivárni a megszabott idõt Mária Magdolna mély gyászát látva: „Nem jelentem meg neked, amíg a könnyeidet és az értem érzett fájdalmadat meg nem láttam.”

Késõbbi korok egyházi vezetõi kétségbe vonták ezeket a személyes momentumokat, mint ahogy Mária szerepét és jelentõségét is Jézus életében. Az elsõ évszázad végétõl szisztematikus hadjárat indult a jézusi hagyatékot eredeti tisztaságában híven õrzõ és közvetítõ asszonyi tanítvány emléke ellen. A betegesen nõgyûlölõ prozelita, a tarzuszi Saul-Pál mesterkedését érezni a 180 fokos fordulatban - de ez már egy másik cikk témája lehetne.

Mindenesetre érdemes ennek kapcsán idézni Andrew Harvey Az ember fia – Misztikus ösvény Krisztushoz címû könyvébõl:

“Jézus forradalmi jellegûnek ítélhetõ tisztelete a nõk iránt hagyománnyá vált a korai egyházi gyülekezetekben. A kezdeti gnosztikus egyházakban a nõk taníthattak, gyógyíthattak, proféciálhattak, keresztelhettek és fontos pozíciókat tölthettek be. A jelenlegi keresztény egyház politikának, amely kitiltja a nõket az eklézsiából, és amely általánosságban degradálja a nõk státuszát és lehetõségeit, semmi köze magához Jézushoz és eredeti üzenetének a legkárosabb és legszomorúbb megcsúfolása. . . . Tragikus módon ebben is, mint számos más kérdésben Pál elképzelése és nem Krisztus példaadása irányította az egyházi élet két milleniumát.”

Spong Lukácsnak (7:36-40) évtizedekkel az események után írt evangéliumi epizódjára hivatkozva vetette fel, mintha ez lett volna az elsõ halvány jelzés, a kezdeti lépés, amely Mária hírnevének bemocskolásával elindította a tendenciát, ami végül kitaszította Jézus életébõl, mialatt megfontolt lassúsággal a szûz anyát próbálta a keresztény történelem fõ helyére emelni. Semmi kétség, Lukács Mária Magdolna degradálásával közrejátszott a Jézus által eredetileg kijelölt szerepek felcserélésében - valójában az egyház eredeti szellemének meghamisításában.

Míg Jézus nem sok elismeréssel adózott az anyjának - sõt Márk (3:31-35), de enyhébb formában Lukács (8:19-21) egyik beszámolója szerint is többször megtagadta - Lukács késõbb (11:27-28) a „Jézus anyjának dicsérete” címû rövid fejezetben próbálkozik a fiúi kötelezettségre apellálni: „Boldog a méh, amely kihordott és az emlõ, amely szoptatott!”. A dicsõítéssel felérõ elismerés az új irányzat, a Mária-kultusz kialakulásának elsõ tetten érhetõ megnyilvánulása.

Mária felértékelése során az engedelmesség, szerény háttérbe olvadás és szûzi tisztaság magasztos jelképévé válik, míg Mária Magdolna lejáratva a bûnös bujaságé. A kontraszt kiélezésére Lukács az (7:36-40), aki a farizeus házában lejátszódó esemény során „rosszhírû nõnek” mondja Mária Magdolnát, visszaélve a félreérthetõség lehetõségével és aláadva a korabeli férfi sovinizmus féltékeny gyûlölködésének: rosszhírû és bûnbánó városi nõnek mondja, ahol a vád (zseniális trükkel) mintegy magába foglalja a vétkesség beismerését. Ennek ellenére ott motoz az örök kétely, vajon az fakasztotta könnyekre Mária Magdolnát, amivel az Evangéliumok írói és a korai egyház atyák vádolták? És az volt-e, akinek évszázadokon keresztül hitték és mondták?

2003. október

*1 A zsidó szokásjog szerint a feleség vagy az anya joga és kiváltsága volt a halál bekövetkeztével bebalzsamozni a férj ill. fiúgyermek holttestét - nyilván „megelõlegezni” is csak az anyának vagy házastársnak illett volna.
*2 Susan Haskins: Mary Magdalen – Myth and Metaphor, 1993
*3 Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.
Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.
Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.


A második rész a <következõ> gombbal érhetõ el.

(Kuliffay Hanna írása)

Published in Ezotéria

Ki volt Mária Magdolna?

Friday, 26 May 2006 16:03

magdolnaA csütörtöktől már nálunk is látható A Da Vinci Kód címû mozifilm, valamint Dan Brownnak a film alapjául szolgáló regénye egy kétezer éves titokról igyekszik lerántani a leplet, amelyet állítólag a katolikus egyház minden erejével igyekezett eltitkolni. (Ez a cikk felfedi A Da Vinci Kód alapgondolatát. Ha nem zavarja, hogy lelőjük a poént, olvassa tovább cikkünket.)


Mit próbált meg titkolni kétezer éven át az egyház? Azt, hogy Jézus Krisztus és Mária Magdolna házasok voltak, sőt, gyerekük is született, és leszármazottjaik ma is köztünk élnek.

Érdekes teória, igazságalapja azonban megkérdőjelezhető. A vérvonal-elmélet nem új, az 1900-as évek elején terjedt el széles körben, az évtizedek során azonban többször bebizonyították róla, hogy téves.

A film és a könyv körüli felhajtás (a világon több mint hat millió példány fogyott a könyvből) azonban reflektorfénybe állítja az Újszövetség négy evangéliumán kívüli, Jézus életéről és tanításairól szóló többi beszámolót, amelyek olykor markánsan eltérnek a hagyományos narratívától.

Az egyetlen, nő által írt evangélium.

A Da Vinci Kód a kereszténység egyik legtöbbet vitatott, legnehezebben megfogható alakjára, Mária Magdolnára vagy Magdalénára (azaz a magdalai Máriára) irányítja rá a figyelmet. Az egyház által kurtizánnak kikiáltott Mária Magdolna Krisztus bizalmas tanítványa volt. Mind a négy újszövetségi evangélium megemlíti, hogy jelen volt Jézus keresztre feszítésekor, valamint a temetése utáni napon azok között volt, akik először a sírhoz mentek. (A sír azonban üres volt.) Márk és Lukács evangéliuma Jézussal való kapcsolatában Máriát úgy mutatja be, mint a nő, aki „szolgálatára volt”, illetve aki „gondoskodott róla”. Lukács pedig azt írja, hogy Jézus hét ördögöt ûzött ki belőle. Mária Magdolna személyét illetően más nem derül ki a Bibliából.

Többet megtudhatunk róla a Mária evangéliumának nevezett, a 100-as években született beszámolóból, amely Jézus Mária Magdolnának kinyilatkoztatott titkos tanait tartalmazza. Ez az egyetlen ismert beszámoló Jézus tanításairól, amely egy nő nevében íródott. Az ősi dokumentum hitelességében az egyház sem kételkedik, a benne foglaltak igazságtartalma és jelentőssége azonban már vita tárgyát képezi.

Az Egyesült Államokban a közelmúltban jelent meg Karen King, a Harvard Egyetem történelem professzorának Magdalai Mária evangéliuma: Jézus és az első női apostol (The Gospel of Mary of Magdala: Jesus and the First Woman Apostle) címû könyve. A professzorasszony a National Geographic amerikai honlapjának úgy vélekedett, hogy Mária Magdolna és Jézus nem házasodtak össze – egyetlen ősi szöveg sem említi őket férjként és feleségként. De Mária a tanítványok közé tartozott, akinek Jézus mély teológiai összefüggéseket fedett fel. Mária evangéliuma azt sugallja, hogy Mária Magdolna jobban, mélyebben értette Jézus szavait, mint a többi apostol, és a tanokat hirdette is.

Koptul és görögül maradtak fenn részletei

Mária evangéliumának egy része kopt nyelven maradt fenn. A beszámolót az ötödik században másolták papiruszra. A kairói régiség piacon 1896-ban tûnt fel, amikor is egy német tudós vásárolta meg. Először 1955-ben hozták nyilvánosságra. Az evangélium egy másik része a harmadik századból való, görögül íródott, és szintén Egyiptomban leltek rá. A harvardi professzorasszony becslései szerint az eredeti szöveg 125 és 175 között születhetett. Összehasonlításképpen: az Újszövetség evangéliumai az első századból származnak. Mária evangéliuma teljes terjedelmében nem ismert, a beszámoló körülbelül fele elveszhetett. A fennmaradt szöveg Jézus tanításait a belső lelkiséghez vezető útként interpretálja. A többi evangéliummal ellentétben a test feltámadásáról nem tesz említést, a lélek feltámadását és a testtől való elválását hirdeti. Tagadja többek között Krisztus második eljövetelét. Mária evangéliumából ugyancsak hiányzik a keresztény teológiában központi szerepet játszó bûn és bûnhődés gondolatkör is.

A kereszténységre 325-ben áttérő Róma császára, Nagy Konstantin kérte fel az egyházatyákat az Újszövetségbe bekerülő dokumentumok kiválasztására. Ekkor döntöttek Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának kiválasztásáról.  Ahogy nincs utalás Jézussal való házasságára, nincs bibliai bizonyíték arra nézve sem, hogy Mária Magdolna kurtizán lett volna. Az első, aki Máriáról, mint prostituáltról beszélt, Nagy Gergely pápa volt az ötödik században. Róla szóló igehirdetéseiben Mária Magdaléna, mint „vezeklő”, egyfajta ellenpólusává lett Máriának, Jézus anyjának, az „örök szûznek”.
 
Forrás: National Geographic oldala:  http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=7114
Published in Ezotéria

Read 46730 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19883 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 14575 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 14093 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13639 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12913 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12531 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10491 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 10339 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9627 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…