Szent vagy kurtizán

Rate this item
(0 votes)

Mária MagdolnaA Mária Magdolna rejtély

Valaki azt írta, méghozzá Mária Magdolna védelmében, magán a szóhasználaton kívül nincs bizonyíték az írásokban, hogy kurtizán lett volna. Mivel valójában semmire sincs bizonyíték bennük - a mitológiai írásokra jellemzõ módon – a megállapítás nem sokat segít újjá értékelésében. Ami a leginkább revizionálhatja Mária Magdolna személyét és szerepét az annak kihangsúlyozása, a róla és Jézussal való kapcsolatáról szóló szájhagyományokat 5-6 évtizeddel az állítólagos események után foglalták elõször össze, éppen elég mérlegelési idõt és editoriális lehetõséget hagyva az egyházpolitika korabeli irányítóinak. Bár az írások hitele számos ponton kétségbe vonható, egyéb dokumentumok híján kizárólag ezeken keresztül idézhetõk fel humanitásukban a fõszereplõk, így Mária Magdolna is - természetesen a történelmi hûség igénye nélkül.

A múlt században rohamosan szekularizálódó világ humán jellegû tudomány és ismeretterjesztés egyes számú kritériumává vált a történelmi hûség, a historikus igazság. Számos az utóbbi évtizedekben megjelent kiadvány tanúsága szerint még a vallástudomány (liberális szárnya) is ebbe az irányba tendál. A vallásos tömeg azonban továbbra sem igényli. Számára például a Mária Magdolna körüli nehezen áthatolható ködben minden szakadékot átível, minden kétséget elsimít, minden ûrt kitölt a hit. Ha Mária mégsem a Magdala nevû halászfaluból származik - mivel ilyen nevû ókori helységet végül is nem sikerült lokalizálni –, akkor lehet hogy nagyot, kiemelkedõt, jelent az utóneve, mintegy rangsorolásként. Hoppá! És ha mégsem a vétkeit nyilvánosan sirató prostituált, akkor fõapostol volt és kicsit megkésve ugyan, de szentté kell avatni. Puff! Hirtelenjében csak egy hoppá és egy puff a sok közül.

A hit, mondhatnánk csodával határos módon képes évszázadok sok száz milliós tömegeit átlendíteni az efféle kínos dolgok szakadéka felett. Számukra az Újszövetség minden ellentmondásossága, naivitása, következetlensége és nyilvánvaló mitikus jellege ellenére Isten szavát-akaratát közvetítõ való igaz történet - maga a Bizonyosság. A racionális gondolatmenetû szekuláris humanista literátusnak viszont nem több, mint egy jelentõs korszak hit terjesztõ propagandája, amely tanulmányozásra, sokszor megfejtésre váró emberi viszonyok, hitvilágok, politikai mesterkedések, allegóriák és egyéni drámák különös kavalkádja.

Robert Eisenman Jézus nevezetes bátyjáról, Jakabról és a korai kereszténység viharosan alakuló-formálódó éveirõl írt monográfiájában felhívja a figyelmet rá, számottevõ különbség van a történelmi igazság és az irodalom között. „A Gospel írásai, mint a Pseudoclementine-ek is, irodalmi alkotások. Feltehetõleg rejtõzik bennük itt-ott egy szemernyi igazság, mint kavicsok a patakvíz felszíne alatt - így aztán a történész feladata éppen az, hogy (ezt a parányi igazságot) felfedezze és kibogozza.”

A filozófus George Santayana szerint „A vallás az emberi tapasztalat interpretálása az emberi képzelet által. (. . . ) Az a gondolat, hogy a vallás nem szimbolizmus, hanem az igazság és az élet szószerinti értelmezése, teljesen lehetetlen ötlet.” Richard Cavendish szavaival, aki mind a pogány, mind a keresztény mitológia kiváló ismerõje, a mítoszok képzeletbeli tradíciók, amelyeknek a földrõl és az emberi életrõl alkotott igazsága a saját környezetében hitelesnek és mérvadónak számít, de ez az igazság nem szószerinti, nem történelmi és nem is tudományos.

Fred Gladstone Skinner azt írja, a francia felvilágosodás racionalistái kereken elutasították a mitológiát, mint babonaságot. Hozzá kell tenni, hogy az ész iránti hódolatukban a héber és keresztény szentírásokat is. Ez persze nem jelentette, hogy ne tanulmányozták vagy véleményezték volna. Tudás és ismeretek nélkül csak hinni lehet, de lehetetlen bármit is a kritikai analizálás valóságfeltáró módszerével elemezni, vagy éppen az isteneket érdemileg tagadni.

Az egyház évszázadokon keresztül elbátortalanította a híveket, sõt a rabszolgák millióit el is tiltotta a Biblia olvasásától, az önálló értelmezés lehetõségétõl. Ennek részeként a Jézus halálát követõ idõkben, majd további évszázadokon keresztül konspirációs hallgatásba burkolta az örökké kérdezõ, az ezoterikus tanítások mélységét kutató Mária Magdolnát. Késõbb, a XII-XIII. századtól kezdve példaképet keresve az alázatosan megtérõ bûnös alakjában állította a nõk, fõleg a perditák és lányanyák elé, míg a XVI. század körül a megfeszítés tanújaként és a hit szerinti feltámadás hírnökeként kapott elismerést. Státuszának felfelé ívelése ellenére ellenére soha, semmilyen korban nem került vissza a Lukács Mária és Márta (10:38-42) címû fejezetében ábrázolt és az apokrif írások szerinti kiemelt pozíciójába. Még a mai emancipált világban sem akar úgy gondolni rá a hívõ világ, mint aki bizalmas meghittségben Jézus lábához kuporodó, teljes énjével azonosuló asszony, aki spirituális és szellemi társ, a jézusi tanítások értõje, saját jogán a vallási szertartások ministránsa és az új hit lelkes prédikátora.

A Vatikán álláspontja mai napig is, a nõk azért nem lehetnek papok, mert Jézus kizárólag férfi tanítványokat gyûjtött maga köré és rendelt ezáltal Isten szolgálatára. Mária Magdolna személye ennek a legnyilvánvalóbb cáfolata. Õ az, akire hivatkozva az egyházi életben aktivizálódni akaró katolikus nõk régen megostromolhatták volna a Vatikán falait. Õ az, aki szimbólumává válhatna egy XXI. századi reform mozgalomnak.

SZEREP CSERE

A hittanórán tanultakból úgy tûnik, de a pulpitusról se hangzik másképp, mintha Jézus halála után a Közel-Keleten rohamosan egyeduralkodóvá lett volna a kereszténység, majd ripsz-ropsz meghódította volna az egész világot. Ezzel ellentétben a Jézus halálát követõ években, mi több évszázadokban állandó vallási (és vele kulturális) harcok folytak a Közel-Keleten: a zsidó-keresztény ellentét, a zsidóságon belüli megosztottság, a hellénizmus és a mitraizmus „ártalmas és veszélyes” befolyása elleni küzdelem, illetve a keresztény szekták közt kiélezõdõ vallási viszálykodások késztették a rémült egyházatyákat olyan drasztikus beavatkozásokra, mint az Evangéliumok megcsonkítása, többszöri átdolgozása, némi toldás-foldása, sõt egyes korai keresztény írások teljes megsemmisítése.

„Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk” utal Pál apostol mindezek tetejébe az egyházon belüli bomlasztó ellentétekre. Az említettek miatt (és az Istennõ pótlási szándékával) került sor a pogány önállóságot, tudásvágyat és az Isten elõtti egyenjogúságot megtestesítõ Mária Magdolna, valamint a passzív alárendeltséget, szûzies tisztaságot és szellemi érdektelenséget jelképezõ Mária, Jézus anyja szerepének és jelentõségének utólagos felcserélésére is.

Az Ószövetséget olvasva nyilvánvaló, a zsidó fõpapok az istenek közül az Ég Királynõjét tartották a legnagyobb veszélynek a legfõbb istenné elõléptetett Jahve és egyben a saját patriarchális rendszerük számára. „A biblia maga regisztrálja, hogy bárki a héberek közül, aki az Ég Királynõjének és Baáljának õsi vallását merte gyakorolni, kíméletlen vallási üldözés áldozata lett.” írja a mûvészettörténész egyetemi tanár Merlin Stone. Nem lehetetlen, sõt nagyon is valószínû, hogy a korai keresztény egyházatyák szintén az Istennõ vonzóerejétõl és széleskörû, bár dicsõ múltjához képest egyre gyengülõ befolyásától rettegtek a leginkább. Ennek esett áldozatul Mária Magdolna is.

Hogy mi köze az Istennõhöz Mária Magdolnának? Több mint felszínesen olvasva gondolnánk. Az evangéliumok egyes szakaszait és néhány cenzúrát megúszó sorát a manicheizmus írásaival, az Egyiptomban talált apokrif iratokkal és az akkori bonyolult korképpel összevetve az a kép rajzolódik ki, Mária Magdolna Jézussal való találkozása elõtt minden valószínûséggel kadesa, vagyis az Astarte-Asera-Anahita kultusz, esetleg a hasonlóképpen népszerû Ízisz kultusz felszentelt papnõje lehetett. Megbotránkozás és elfogultság helyett érdemes mindjárt kezdetben a lehetõség oldaláról vizsgálni a feltevést. Miért is ne? Konkrét adatok hiányában végül is minden hipotézisnek egyenlõ esélyei vannak.

SZENT SZAJHÁK?!?

A keresztény vallás tiltja más vallások megismerését, ezért a Bibliát és a vallástörténeti vagy valláselemzõ munkákat olvasó híveknek fogalma sincs, mikor szent szajhákról vagy rituális prostituáltakról olvasnak, mit is értsenek alatta. Mivel a szókapcsolat nyilvánvaló oximoron, mint az egy Istenben három személy, vagy a szûzen szülés, a hitük megkísértése miatt állandóan aggódók szeme sietve-menekülve átugorja anélkül, hogy egyetlen pillanatot is vesztegetnének a megfejtésére. A hit áthatolhatatlan védelmi páncélja a tudásvágy elfojtása, az elszánt tudni nem akarás.

Akiknek a Biblia egyes fejezeteit olvasva automatikusan a Rákóczi-tér lányainak képe ugrik be - és ne feledjük, ez volt az eredeti cél -, azok kellõképpen megbotránkozva továbblapoznak. Hogy is vehetett Ozeás próféta feleségül egy szajhát? Hogy akarhatott ráadásul gyerekeket tõle? És mit kezdjen a hívõ lélek ezekkel a sorokkal? „ . . . ha lányaitok paráználkodnak, és jegyeseitek házasságot törnek, nem büntetem meg leányaitokat, amiért paráználkodnak, sem jegyeseiteket azért, hogy hûtlenek, hisz (a férfiak) maguk is a cédákat keresik és pogány papnõkkel mutatnak be áldozatot.” (Ozeás 4:13-14)

A férfiak maguk is a cédákat keresik. Mindenesetre aligha lesz a biblianyálazók közül, aki feltételezi vagy konkrétan tudja, hogy a fordítások során szándékosan választott becsmérlõ szavaknak, szajha és céda az eredeti szövegekben vallással kapcsolatos szakrális értelmezése volt. Méghozzá a világ legõsibb, a szexuális egyesülés révén örök életet ígérõ Istennõ vallásával kapcsolatban.

. Mindenesetre aligha lesz a biblianyálazók közül, aki feltételezi vagy konkrétan tudja, hogy a fordítások során szándékosan választott becsmérlõ szavaknak, szajha és céda az eredeti szövegekben vallással kapcsolatos szakrális értelmezése volt. Méghozzá a világ legõsibb, a szexuális egyesülés révén örök életet ígérõ Istennõ vallásával kapcsolatban.

Keren Armstrong megfogalmazásában az egység és harmónia megdicsõülését, melyet a nemek egybekelése jelképezett, rituális közösüléssel ünnepelték az Ókori Kánaánban, a késõbbi Szíria-Palesztínában. Az istenek utánzásával az emberek részt vállaltak a terméketlenség elleni küzdelemben, amit az égiek a világ gyarapodása és termékenysége érdekében folytattak. Ebben a küzdelemben Mezopotámiától Arábiáig, Szíriától Hellász földjéig és Núbiától Cipruson át Ugaritig az Ég Királynõje vitte a vezetõ szerepet, bár más és más néven és sokszor a helyi társadalmi és kulturális igényekhez alakított személyiséggel.

A papnõk, akik évezredeken keresztül követték az istennõ-hit õsi szakrális rítusait és szokásait, az eredeti értelemben felszentelt asszonyoknak neveztettek, a gyermekeiket pedig isteni származásúnak tekintették, és többnyire kiváltságos helyzetet élveztek. Nor Hall a szabad, független nõ archetípusát elemezve azt írja, "Létezik egy rendkívüli vonzerõ az önellátó természethez, amely nem tûri a (megbecstelenítésnek tartott) kisajátítást. Ezek az istennõk nem állítják, hogy nem adják magukat szexuálisan, hanem azt, hogy nem szerezhetõk meg (önkényesen) és nem birtokolhatók egy másik lény által."

Az Istennõt példaképnek tekintve ill. a hajdani matriarchális társadalmi- és jogi rendet idézve az ókori papnõk és hívek ragaszkodtak a szexuális kapcsolatteremtés indítványozásához és az anyaság önkéntes vállalásához. A Biblia fordítók és az elmúlt két évszázad Biblia elemzõ szakirodalma viszont a lejáratás szándékával rituális prostituáltként vagy szent szajhaként nevezte õket.

Merlin Stone Mikor az Isten asszony volt címû tanulmánykötetében dühösen kifakadt az értelmi hamisítás ellene: “Azon túlmenõen, hogy a kadistu (kadesa) szó prostitultként való fordítása megszentségteleníti azt, amit valamikor szentnek tartottak, a szó társadalmi implikációjával és (általánosan) elfogadott értelmezésével való visszaélés etnocentrikus elfogultságra vall. Amellett az olvasót a kor vallási hiedelmeinek és társadalmi felépítésének félreértésére készteti.” Máshol azt mondja, a kadistu szó prostituáltként való használata a szakirodalomban hiányos teológiai és társadalmi ismereteknek is bizonyítéka.

Természetesen részben lehet a skolasztikusok kínos melléfogása, de sokkal inkább a lényegre tapint Stone, mikor a pogány Istennõ és hajdani követõi szándékos becsmérlését etnocentrikus elfogultságnak ítéli. Nehéz lenne az elmúlt évszázad közel-keleti politikai helyzetétõl függetleníteni a kánaáni õsvallás mai szemmel értelmetlennek tûnõ megvetésének és indokolatlan lejáratásának további rendületlen folytatását.

Robert Graves szerint - akit ugyancsak meglepett az Istennõhöz fûzõdõ teológia, rítus és szokások homogenitása szerte az ókori világban - azt írta, „A Nagy Istennõt mindenhol hallhatatlannak tartották, öröknek és mindentudónak”. Na persze semmi sem örökké „örök”, legkevésbé az emberi koncepciók. Így történhetett meg, hogy az Istennõ haldoklása során eljött az az idõ, mikor a zsidó fõpapok átruházták ezeket a címeket a hegyormok antropomorfikus istenébõl elõléptetett Jahvéra - így lett õ is hallhatatlan, mindent tudó és igen bizony - örökké való.

AZ ÉG ÉKES ÉKE

A mediterrán Astarte vallásában csak úgy, mint az Istennõ számos más néven (a szumir és babiloni Istár, a szkíta Anahita, a bibliai Astoret, a kánaáni-ugariti Asera és Anat, az egyiptomi Ízisz és Hator, az arábiai Al Lat*) való imádása során mind nõi, mind pedig férfi hívei az évezredek során folyamatosan követték a liturgiát és a megújulást-termékenységet biztosító szexuális rítust. Az Istennõ hatalma joggal tûnt hódolói számára idõben öröknek és térben végtelennek.

Az ókori Mezopotámiában az Istennõt Istárként - szumir (sumér) nyelven Innin (Eanna) - a termékenység és szerelem istennõjének tartották, és az Esthajnal csillaggal való azonosítása révén (Rákos Sándor gyönyörû fordításában) az „ég ékes éke” címet viselte, míg a „pillantása fény” volt. A tiszteletére emelt zikkurat - amely egyben kulturális és gazdasági központként is szolgált – a több száz bástyával védett Uruk városa fölé magasodott. Nem véletlen, hogy az írás legõsibb példányainak egyikét (Erechben) szintén az Ég Királynõjének templomában fedezték fel.

Hol voltak még, hol is azokban a dicsõséges idõkben a késõbbi vetélytársak, a vulkán istenbõl felkapaszkodó, állandóan megtorlást forraló törzsi isten, Jahve, vagy ellentéteként a gnosztikusok és más keresztények atyaian megbocsátó (bár õsi pogány módra fiától véráldozatot elváró) Istene?

Az istennõ-kultusz társadalom formáló és kulturális szerepének ismeretében nyilvánvaló, amennyiben Mária Magdolna fiatal korában az Istennõ alkalmi szolgálólányaként vagy felszentelt papnõjeként szolgált, tiszteletre méltó, nemes tradíciót követett. Érdemes felidézni, hogy az õsi Gilgames eposz elsõ táblája szerint a vad férfiember az Istennõ papnõinek közbenjárásával ismerkedett meg a humán érzelmekkel, a szenvedéllyel, az igaz barátság, az empátia és a hûség erényével. Enkidu Istár térítõ papnõjén keresztül a városba kerülve találkozott a magasabb rendû közösségi élettel, az építõ és díszítõ mûvészettel és a természet erõitõl védett, kifinomult életmóddal.

Ez a nemesítõ és civilizáló szerepkör késõbbi korokon át is jellemezte az Istennõ szolgálólányait. Az Istennõ hajdani teológusai, papnõi és jósnõi nem csak magas szintû intuitív készségük, de a tanultságuk és tájékozottságuk, fejlett analitikus és szintetizáló képességük miatt voltak az antik világban uralkodók és hadvezérek tanácsadói, írnokok, mûvészek, kincstárnokok és városállamok megbecsült bírái és magisztrátusai.

Ha azokban az idõkben az Istennõ választottjaiként ég és föld közötti közvetítõként tisztelték is õket, ma nyilvánvaló kell hogy legyen, a személyes tudásuk és tehetségük révén töltötték be tisztelet övezte pozíciójukat. „Az intellektuális kíváncsiság és a logika pogány,” emlékeztet a sokszor ignoranciából alábecsült régmúltra Camille Paglia. Az apokrif iratok tanúsága szerint Mária Magdolna a beavatottakhoz szóló ezoterikus tanok értelmezésében és tudásvágyban felülmúlta a férfi tanítványokat - méltó szellemi partnere volt Jézusnak. A Fülöp evangélium szerint Mária Magdolna Jézus legintimebb társa, hitvese volt, a mennyei bölcsesség jelképe, akit Jézus gyakori dícséretével a többiek fölé emelt, mivel ". . . olyan nõként beszél, aki mindent tud."

SZIMBÓLUMOK ÉS ÁRNYAK

Kevesen tudják, hogy Izrael se volt kivétel a világmindenséget teremtõ Istennõ befolyása alól. Az Ószövetség szerint a jeruzsálemi kadistu szõtte az aserim, a fa faragványként megjelenített Istennõ fátylát és ruháját, ami korántsem tette boldoggá a Biblia szerzõit. Roland De Vaux Õsi Izrael címû munkájában szintén utal rá, a termékenységet biztosító szexuális hagyományok jellemzõi voltak a kánaáni templomoknak. Az izraeli asszonyok a héber próféták és törzsi vezetõk idõnként felerõsödõ tiltakozásának, de a törvényeiknek is fittyet hányva hódoltak a faji, bõrszín szerinti, társadalmi és nembeli kirekesztést nem ismerõ Istennõnek, még Júdea földjén is.

Bár a jeruzsálemi fõ templom Jahvének volt szentelve, és utólag úgy is tüntetik fel, mintha mindig egyeduralkodóként fogadta volna az áldozatokat, valójában az Istennõnek hódoló szexuális rítusok, szokások és áldozat bemutatások a zsidó vallási szertartások részeként tovább éltek - akárcsak Tammúz keserves siratása. A legendás hírû Bölcs Salamon, Dávid (állítólagos) utódja, aki az írások szerint templomot emeltetett Jahvénak, a templom közvetlen környéket különbözõ istenek és istennõk oltáraival, bálványaival és kegyhelyeivel népesítette be. A fiának tartott Rehoboam uralkodása alatt is szerves része volt a templomi szertartásoknak Ashera rítusa.

„A héberek, bár formálisan ellenezték a kánaáni vallást, valójában átörökítették jellemzõ vonásait”, állítja Fred Gladstone Skinner Az õsi Közel-Kelet mítoszai és legendái címû könyvében. "A héber mitikus tradíciók mintegy folytatását jelentik az ugariti-kánaáni vallási elõzményeknek." Vern Bullough vélekedése szerint a héber írások egy része a babiloni hiedelmeken alapszik, a keresztény írások viszont nem csak a judaizmust használták forrásként, hanem a zoroasztrizmust, Ízisz és Ozírisz vallását és a pogány görög filozófiai tradíciókat is. Mária Magdolna független, vagyonos nõként, Istár, Ízisz vagy Artemisz papnõjeként ill. híveként könnyebben kerülhetett Jézus közvetlen körébe és késõbb könnyebben azonosulhatott a görög, egyiptomi, iráni és indiai hatásokat is felölelõ keresztény tanításokkal, mintha gyakorló ortodox zsidó vallású lett volna.

A héberek, bár formálisan ellenezték a kánaáni vallást, valójában átörökítették jellemzõ vonásait”, állítja Fred Gladstone Skinner Az õsi Közel-Kelet mítoszai és legendái címû könyvében. "A héber mitikus tradíciók mintegy folytatását jelentik az ugariti-kánaáni vallási elõzményeknek." Vern Bullough vélekedése szerint a héber írások egy része a babiloni hiedelmeken alapszik, a keresztény írások viszont nem csak a judaizmust használták forrásként, hanem a zoroasztrizmust, Ízisz és Ozírisz vallását és a pogány görög filozófiai tradíciókat is. Mária Magdolna független, vagyonos nõként, Istár, Ízisz vagy Artemisz papnõjeként ill. híveként könnyebben kerülhetett Jézus közvetlen körébe és késõbb könnyebben azonosulhatott a görög, egyiptomi, iráni és indiai hatásokat is felölelõ keresztény tanításokkal, mintha gyakorló ortodox zsidó vallású lett volna.

Read 2906 times Last modified on July 26 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 44634 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19044 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 13632 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 12931 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 12631 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12375 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 11981 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10135 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9359 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9204 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…