A fény örököse, vagy céda?

Rate this item
(2 votes)

A Mária Magdolna rejtély

I. rész

Mária MagdolnaAz egymásnak egyébként gyakran ellentmondó evangéliumi írások abban mind egyetértenek, Jézus élete utolsó hetét Betániában töltötte, valószínûleg a testvérek, Mária Magdolna és Márta otthonában. Az írások szerint önállóan, férfi családfõ nélkül élõ nõvérek korabeli zsidó erkölcsi törvények szerint még látogatóként se fogadhattak volna férfiembert, nem hogy szállóvendégként: a törvényerejû szokásjog elleni vétek életveszélyes botrányt robbantott volna ki. Bár nem csak ennek kapcsán, de felvetõdnek a kérdések, milyen kapcsolatban volt Jézus Mária Magdolnával? Ideiglenes szállóvendég vagy hazatérõ családfõ volt-e a házában?

 Az Evangéliumok abban is mind egyetértenek, Jézus tanításai és karizmatikus személyisége mágnesként vonzotta a nõi híveket. „Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt”, de a nõkre különösen nagy befolyást gyakorolt. Mind galileai, mind pedig júdeai térítõ körútjai során hûséges asszony tábor követte. Ezek közül egyesek a tanítványok és Jézus testvéreinek házastársai voltak, mások ministránsként önként szolgáltak, betegek gyógyulást reméltek, de mindenféle kiközösítettek és vezeklõ bûnösök, még prostituáltak is akadtak köztük.

Az állandó kísérõk táborából, mintegy rangsorolva, az evangélisták mindig elsõként említik Mária Magdolnát:

"Ezután (Jézus) bejárta a városokat s a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettõ és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektõl és a különféle betegségektõl megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akibõl hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézõjének, Kuzának a felsége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukkal is gondoskodtak róla.” (Lukács, 8:1-3)

Bár Mária Magdolna 12-szer említett az Evangéliumokban, ennek ellenére nem derül ki konkrétan belõlük, de még szélesebb körû utánanézés után is inkább csak következtetésekre és hipotézisekre szorítkozhatunk, milyen szerepet is töltött be a filozofikus alkatú, nyíltan és érzékien odaadó, a tragikus végzet idején rendületlenül kitartó rejtélyes nõalak Jézus életében.

Mária Magdolna személyisége és Jézushoz fûzõdõ kapcsolata, akárcsak maguk az Evangéliumok, vagy vallási megközelítésbõl vizsgálhatók vagy társadalomtudományi szempontból. Természetesen csak az utóbbi elemezheti elfogulatlanul önmagáért, a realitás kritikus szemszögébõl nézve – érzelmi kötöttségektõl, kötelességtudattól, vagy a várható negatív reakcióktól függetlenítve. Nemcsak az ember, de bizonyos mértékben minden párkapcsolat is része és egyben terméke a korabeli társadalomnak. Éppen ezért a társadalmi és kulturális háttér vizsgálata és befolyásoló tényezõként való figyelembevétele hozzásegíthet a kapcsolat egyéni jellegének és mélységének kifürkészéséhez. Akár évezredek távlatából is.

Mária Magdolna idejében a zsidó társadalom élesen kettéoszlott nõkre és férfiakra. A nõk másodrendû polgároknak számítottak, minimális jogokkal és megfellebbezhetetlen kötelességekkel. A nemük, illetve „tisztátlanságuk” miatt ki voltak rekesztve a fõ templom belsõ udvarából. Szavuk nem volt hitelt érdemlõ a törvény elõtt, tehát nem emelhettek vádat és nem tehettek tanúvallomást. Nem tanulmányozhatták a szent iratokat, kénytelenek voltak a papok értelmezését elfogadni. Az életük bizonytalan és kiszolgáltatott volt: a férjük egy írott cetli benyújtásával bármikor elválhatott tõlük és kidobhatta õket a házból magánál tartva a gyerekeiket, akiknek nevelésében és jövõjének eldöntésében amúgy se volt beleszólásuk.

A Leviták a héber próféták és papok határozatára két csoportra osztották a nõket: házasokra és egyedülállókra. Az utóbbiba tartoztak az özvegyek, elváltak és a hajadonok. Minden nõnek egy férfi alá kellett tartozni, aki jogi képviselõje és sorsának meghatározója volt és akinek ellentmondás nélkül engedelmeskedni kellett, akár férj, sógor, apa vagy ezek híján nagyapa, nagybácsi volt az illetõ. Asszonyi részrõl a házasságtörés a legfõbb bûnök egyike volt, amiért nyilvános kövezés általi halálbüntetés járt. A megerõszakolt nõk sorsa ugyanez volt.

Az isteni indíttatású, szélsõségesen elfogult erkölcsi törvények bevezetése a patriarkális rend végleges megszilárdítását szolgálta. A patriarchátus és a monoteizmus erõszakos térhódítása párhuzamosan zajlott, mintegy egymást támogatva és erõsítve. A végsõ cél volt: egy isten, egy családfõ - egységesen férfi uralmú társadalom. Camille Paglia szerint „A Genezis a férfiak függetlenségi nyilatkozata az õsi anya-kultusztól.”

Korábbi nézetekkel ellentétben nem teológiai megfontolás, nem is egy fajta evolúciós folyamat (mi szerint az egyistenhit fejlettebb a politeizmusnál) indította a törvényhozókat a monoteizmus kötelezõ bevezetésére, illetve a „bálványimádás”, elsõsorban az Istennõ tiszteletének szigorú betiltására. A végsõ döntést az a felismerés váltotta ki, „az olyan vallások mellett, ahol a nõk saját tulajdonjoggal bírtak, ahol jogi identitással rendelkeztek és ahol joguk volt független szexuális kapcsolatteremtésre (az Ég Királynõje vallásának jellemzõi, K. H.) ott sokkal nehezebb volt a héber férfiaknak rábírni asszonyaikat, fogadják el azt a státuszt, ahol (alárendeltként) a férjük tulajdonai.” írja Merlin Stone Mikor az Isten Asszony volt címû tanulmány kötetében.

„A héber nõket rá kellett bírni, fogadják el, hogy bûn egy férfinél többel hálni. Meg kellett nekik tanítani, hogy ez katasztrofális, isten elõtt való szégyen, és az ég haragját vonja maga után - míg párhuzamosan továbbra is elfogadható maradt a férjeik szexuális viszonya két, három vagy akár ötven nõvel is.” Az átállás, amelyre Stone utal, több évszázados viaskodást jelentett a nemek között, de az istenek között is és sokkal inkább volt társadalmi és politikai jellegû, mint teológiai. Bár akik teológiainak ítélték se jártak messze az igazságtól, ha elfogadjuk Sheila Collinst megállapítását, miszerint a teológia végsõ soron politika.

A különbözõ neveken ismert Ég Királynõje – Ízisz, Innin, Istár, Astarte, Anahita, Asera - felszentelt térítõi és papnõi minden áron próbálták megõrizni jogi-, szexuális- és gazdasági függetlenségüket (mint az anyai réven öröklõdõ tulajdonjogukat), de mint tudjuk, az elsõ évezred elsõ harmadára mindent elveszítettek.

MESTER ÉS TANÍTVÁNY

Az Evangéliumokból úgy tûnik, Mária Magdolna nem vonatkoztatta magára a Leviták törvényeit. Az írások szerint öntudatos és független nõként a nõvérével, Mártával lakott együtt. A kezdeti fenntartásokon és kételyeken túljutva a saját sorsukról önállóan döntõ testvérek az igazság forrását, a beavatottak számára ígért örök életet remélve váltak Jézus állandó követõivé, támogatóivá és valószínûleg ennél is többé.

A legtöbb keresztény vallástörténeti könyv igyekszik a lehetõ legkisebb jelentõséget tulajdonítani és a legkevesebb szót áldozni Mária Magdolnára. Roland H. Bainton Kereszténység címû egyébként átfogó és kiválóan szerkesztett-megírt, 416 oldalas könyve például 6 sort szentelt neki. „(Jézusnak) számos nõi követõje is volt. Egyikük az utca lánya volt, aki könnyeivel áztatta a Mester lábát és a hajával törölte (szárazra). Általában egy galileai asszonyként azonosították, aki jelen volt a keresztre feszítésnél is és akinek a feltámadt Jézus megjelent. A neve Mária Magdaléna volt.”

Lehetetlen nem észrevenni Bainton kínos feszengését, míg ezeket a sorokat papírra vetette. Amerikai kifejezéssel „golyót izzadt”, míg kinyögte a lukácsi evangélium célozgatása szerinti prostituált, „a város bûnös lánya” nevét. A múlt század utolsó évtizedeit leszámítva a bibliamagyarázat kizárólag a férfiak elõjoga volt, és ezek a tudós férfiak soha nem tudtak mit kezdeni Mária Magdolnával. Ki és mi volt valójában? Ájtatos leányzó vagy kísértõ hetéra? Flúgos rajongó vagy nagy tudású apostol? Jézus beteljesületlen vágyainak tárgya vagy ágyát vetõ, lepedõjét mosó törvényes asszonya?

Az evangéliumi írásokból nyilvánvaló, az említett nõvérek közül Máriának volt jelentõsebb szerepe, de ami ennél fontosabb, az összes többi nõt megelõzve, beleértve Jézus anyját is, mindig elsõ helyen volt említve. Ez aligha tulajdonítható másnak, mint Jézushoz való rendkívüli viszonyának. A korabeli zsidó társadalomban a nõk értékelését az életükben szereplõ férfi, az apa vagy a férj társadalmi pozíciója határozta meg. Az egyedül boldogulni próbáló nõk teljesen jogfosztottan szinte társadalmon kívülinek számítottak.

Mind Máté, mind Márk beszámol arról a betániai vacsoráról, ahol egyszer csak megjelent egy asszony, és nagy stílûen pazarló módon alabástrom tégelybõl méregdrága nárdus olajt öntött Jézus fejére. Ismeretlen idegen lett volna a zártkörû összejövetelen megjelenõ asszony? Vagy csak utólag törölték az epizódból a nevét?

Amennyiben csupán betoppanó idegen lett volna, a tanítványok semmiképpen se morogtak volna rá, semmiképpen se kritizálták volna, miért pazarol, miért nagyvonaluskodik, miért nem inkább a szegényekre költi a felesleges 300 dénárját. Hogy is lett volna joguk hozzá? Nyilvánvalóan azért illették szemrehányással, mert a közvetlen körükbõl való volt, és zokon vették, hogy a közösségi érdekeket és Jézus tanításának sarkkövét, a szegények támogatását érzéki impulzusának engedve sutba vágta.

A sorokból úgy érzõdik, Jézus is ismerte szertelen kényeztetõjét és mindjárt le is intette a szemrehányókat: „Hagyjátok, mit akadékoskodtok, hiszen csak jót tett velem”. Úgy érezte, és meg is mondta, csak szebbé és kellemesebbé tette az estéjét, amelyhez hasonló nem sok maradt számára hátra. „Elõre megkente testemet a temetés(em)re.”(*1) tette hozzá. Tudhatott volna egy odatolakodó idegen nõszemély Jézus közelgõ áldozatvállalásáról? Elég furcsa feltételezés.

Ki lehetett ugyanakkor, aki megérezte, talán tudta is a Jézusra váró tragédiát, aki megengedhette és jogot is formált az „intim szeretet gesztusára” a tanítványok elõtt? Ki volt az, aki egy korábbi epizódban „Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölve elárasztotta csókjaival és illatos olajokkal kenegette”? Nem lehetett más, mint a Jézushoz legközelebb álló, érzelmeit és érzéki asszonyi énjét minden szégyenkezés nélkül vállaló Mária Magdolna.

Kérdés azonban, elképzelhetõ-e ilyen fokú intim szeretet megnyilvánulás a korabeli merev és tiltó társadalmi szabályok ellenére mester és tanítvány között? Könnyek és csókok? Vagy asszonyi jogok vagy egy kurtizán tolakodása. Mint tudjuk, az evangélisták közül volt aki az utóbbit propagálta. De miért egyezett volna Jézus bele nyilvános, rossz izlésû feltûnés keltésbe? Miért sodródott volna megbotránkoztatásba, mikor kifejezetten nem szívlelte? „Jaj annak, aki botrányt okoz. Ha a kezed vagy a lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el.” mondatják vele az írások.

A kevéssé ismert Fülöp gospel, amely a Jézus halála utáni idõkben íródott, de az egyházi elöljárók eretneknek nyilvánítva kirekesztették az Újszövetségbõl és szinte minden példányát megsemmisítették, azt állította: „Hárman voltak, akik mindig az Úrral jártak: Mária, az anyja és a nõvére és Magdolna (így írva), akit a társának mondanak.” Majd azt írja, „A nõvére, az anyja és a társa mind egy Mária voltak.” – mintha a Mária szó itt az esszéneknél alkalmazott nõi rendfokozat lenne. Végül mintegy újabb bizonyosságként hozzáteszi: „És a Megváltó társa Mária Magdolna.” Susan Haskins(*2) azt írja, az eredeti görög szó, koinonos, amelyet a gospel szerzõ Mária Magdolnát illetõen használ és többnyire társnak fordítanak, mindennapi értelmezésében félreérthetetlenül szexuális kapcsolatra utal - ma valószínûleg élettársnak fordítanák.

Máshol azt írja a Fülöp gospel, „(Jézus) jobban szerette õt (Mária Magdolnát), mint az összes többi apostolát és gyakran csókolgatta a száján. A többi apostolok kérdezgették is: ’Miért szereted jobban õt, mint minket?’ A Megváltó azt válaszolta, ’Hogy miért nem szeretlek titeket úgy, mint Õt? Mikor egy vak ember és egy látó együtt vannak a sötétben, semmiben se különböznek egymástól. Mikor megjelenik a fény, a látó látni fogja a fényt, de az, aki vak továbbra is sötétben marad.’ ”

Ez a példa aligha utalhat másra, mint a kettõjük, Mester és Tanítvány szárnyaló intellektusának találkozására. Nem utalhat másra, mint a transzcendens revelációk, a misztikus fény közvetítésérõl egy olyan személynek, aki igényli és aki pszichikai és neurofiziológiai alkata révén képes is befogadni, sõt továbbadni. Aki képes tökéletesen azonosulni a felé áradó ezoterikus szellemi forrással, amelyet viszonzásképpen felfokozottan inspirál.

A tanítványokban féltékenységet kiváltó nyílt erotikum ebbõl a kölcsönös spirituális és intellektuális feltöltõdésbõl adódó felfokozott, túlcsorduló, szikrázó élmény-energia megnyilvánulása. „Az erotikus szeretet gyakran volt közvetítõje a misztikus élmény kifejezésre juttatásának.” írja Haskins. De mivel ennek pillanatai a Fülöp gospelben a maguk természetes, spontán voltában a tanítványokkal, Jézus választott családjával is megosztottak, jelen sorok írójának egy fajta törvényesítettséget sugallnak. Nem kötelezõen a tradicionális, hanem esetleg egyfajta ezoterikus törvényesítettséget.

AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEM MEGHAMISÍTÁSA

A Mária gospel a Jézus halála utáni kétségbeesett idõkrõl írva úgy ábrázolja, Mária Magdolna összetartó erõ és vigasztalás volt a tanítványoknak, mintegy útmutató a lelki káoszban. Késõbb úgy tûnik, mintha Jézus utódjává avanzsált volna, amit rendkívüli egyéniségén és rátermettségén túlmenõen nyilván Jézussal való rendkívüli kapcsolata tett lehetõvé. Ezt a rendkívüli kapcsolatot mi se bizonyítja jobban, mint Péter egyik megjegyzése, „Nõvérem, tudjuk, hogy Jézus jobban szeretett téged, mint a nõk bármelyikét.”

Barbara Thiering, a neves biblia tudós, teológus és a Holt-tengeri tekercsek szakértõje szerint nem kérdéses, hogy õk ketten, Mester és Tanítvány házasok voltak. A kapcsolat törvényesítése nem csak érzelmi igény és erkölcsi döntés lehetett a részükrõl. Thiering véleménye szerint Jézusnak meg kellett nõsülni, hogy folytassa a családi vonalat és az õ esetében különösen szükség volt rá, hogy megerõsítse a saját legitimitását. „Jézus házassága abból a célból köttetett, hogy teljesítse a dinasztikus rend elõírt szabályzatát.”

Jézus házasságán leginkább azok botránkoznak meg, akik szexuális vonatkozása miatt még mindig bûnös állapotnak tartják a házasságot, akik továbbra is az alacsonyrendû állati ösztönök kiélésének vélik férfi és nõ érzelmi-fizikai-szellemi egyesülését. Bár senki semmi erre utalót nem találhatott Jézus tanításában, mint ahogy a mindenhova fényt sugárzó hellén kultúrában sem, a korai keresztények mégis fanatikus megrögzöttséggel analógiát láttak a szexuális kapcsolat és a bûn között.

John Shelby Spong, episzkopális püspök véleménye szerint sokan azzal indokolják a házasság iránti ellenérzésüket, „Valahogy úgy érzõdik, (Jézus) tökéletes humanitása, ugyanakkor teljes isteni volta is kompromittálva lesz ezáltal a javaslat által.” Erre cáfolatként szolgáljon, hogy a keresztény egyház szentségnek tartja a pap által megáldott házasságot, (évszázadokon keresztül Jézus földi helytartói, a pápák is házasodtak) ugyanakkor az is megfontolandó, hogy a világ minden mitológiájában és vallásában párban voltak és közösültek az istenek, hol egymás közt, hol földi asszonyokkal.(*3) Igen, mindegyikben - valamikor még a törzsi isten, Jahve is házas volt „az õ Aserájával”.

Mindenesetre figyelmet érdemlõ, hogy Lukács, aki éppen el akart evickélni ettõl az örvénytõl, és ennek érdekében egyszerûen kurtizánnak nyilvánította Mária Magdolnát, közölte azt az epizódot, amely szerint a kettõjükhöz legközelebb álló személy, Márta szerint Jézusnak rendelkezési joga, vagyis házastársi joga volt Mária felett. Mikor egy hármas együttlét alkalmával Márta sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendõket, „Mária az Úr lábához ült és hallgatta a szavait.” A kép idilli, bizalmas meghittséget sugall. Márta azonban nincs meghatva tõle. „Uram – méltatlankodott – nem törõdsz vele, hogy a húgom elnézi, egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen.”

Jézus azonban Márta „mindennapisága”, aggodalmaskodó kicsinyessége fölé emeli Mária Magdolna emelkedett tudásvágyát. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy dologra van szükség. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Ezek után persze nem illett volna nekiülni a Márta által fõzött levesnek, de nyilván pontosan ez történt.)

A történet szerint Mária elvárta, hogy (kiemelkedõ pozíciója révén?) Márta õt is kiszolgálja, ugyanakkor Jézus úgy érezte, Mária védelmében kioktathatja Mártát, aki mintha nem csak vendéglátó lett volna a szemében, hanem családtagként (?) annál több, illetve éppen kevesebb. (Egy családtag, akinek ráadásául ismerjük minden csip-csup gondját, inkább leinthetõ, amellett, hogy feltétlen több várható el tõle, mint egy vendéglátótól.)

Ben Witherington hívja fel a figyelmet rá, a zsidó nõk nem lehettek tanítványok, csak abban a kivételes esetben, mikor a férjük vagy eltartójuk rabbi volt és hajlandó volt személyesen tanítani õket. Mivel sehol nincs utalás Mária Magdolna rabbinikus származására (valójában zsidó származására vagy vallására sem), kiemelkedõ tudását, képzettségét más forrásokból kellett gyûjtenie. Abban a korban egyedül a pogány istennõ-vallások nyújtottak keretet, mintegy intézményesített lehetõséget a nõknek tanulásra, kultúrálódásra, anyagi önállósodásra, esetleg társadalmi felemelkedésre.

Spong Asszonytól született címû, 1992-ben nagy figyelmet keltett valláselemzõ könyvében azt írja, „Számos jel található az evangéliumi írásokban, ami arra utal, hogy Jézus valószínûleg házas volt, hogy Mária Magdolna, mint a gospel történetek legjelentõsebb nõi személyisége volt Jézus felesége, és hogy ennek megörökítése a gospel írásának idején a keresztény egyház által el lett fojtva, bár teljesen nem tudták megsemmisíteni.”

Több bibliakutató is feltételezi, hogy a János evangélista által említett kánai menyegzõ Jézus és Mária Magdolna egybekelését örökítette meg. Jézus anyja Mária mindenesetre felelõsnek érezte magát a násznép ellátásáért, és a ház úrnõjeként rendelkezett a szolgákkal, mikor elfogyott a bor. „Csináljátok amit (Jézus) mond nektek.” utasította õket.

Amennyiben családi eseményrõl lett volna volt szó, egyesek szerint János evangélista esküvõjérõl, akkor vajon mi ok lehetett az ifjú pár neve vagy a rokonsági fok teljes elhallgatására? Ha viszont a harmincas éveiben járó, tehát nagyon is házasulandó korba jutott Jézus esküvõje lett letagadva, és késõbbi szerkesztõk által az egész történet meg lett csonkítva, annak a menyasszony személye lehetett az egyetlen oka. Annak a menyasszonynak a személye, aki a kiközösített gnosztikus írások szerint ugyan „a fény örököse” volt, deebben a kiváltságos pozíciójában persona non grata lett az egyháztörténelem lapjain. A kezdeti egyház formáló évszázadok során a nõi alárendeltség bevezetésének/megvalósításának céljával, mintegy a jogfosztás igazolására Mária Magdolnát megvetendõ kurtizánként a bûnös szexualitás és nõi szégyenérzet térden csúszó, porig alázkodó megtestesítõjévé degradálták.

A fenti feltevésnek az egyházi cenzorok igyekezete ellenére is maradt nyoma. Jelképes üzenetek, rejtett kapcsolatok és események lapulnak az evangéliumok közvetlen felszíne alatt - a látók számára. János evangélista sorain keresztül például egy bensõséges és egyedülálló kapcsolat sejthetõ, mikor a temetés utáni harmadik napon Jézust megjeleníti Máriának. A rövid, drámai találkozás során a sírt zokogva felkeresõ Mária sûrû könnyeitõl csak akkor ismeri fel a hajnali sötétségben közelében álló Jézust, mikor az a nevén szólítja, „Mária!” Mire odafordulva felkiált, ösztönösen becézõleg szólítva - ami talán csak az õ kiváltsága volt - és hozzáfutva ölelni akarja. Jézus azonban "tisztátalansága" miatt - tehát iránta való aggodalmában - elhárítja, de rögtön fontos bizalmi feladatot ad neki: az apostolokhoz küldi hírvivõnek. Akik jelképesen értelmezik a jelenetet, ezen a feladaton keresztül tartják Mária Magdolnát az apostolok apostolának.

Az apokrif Mária gospel még érzelmesebb közlése szerint a rituális megtisztulás folyamata miatt Jézus még nem volt kész a családjával és híveivel való találkozásra, de képtelen volt kivárni a megszabott idõt Mária Magdolna mély gyászát látva: „Nem jelentem meg neked, amíg a könnyeidet és az értem érzett fájdalmadat meg nem láttam.”

Késõbbi korok egyházi vezetõi kétségbe vonták ezeket a személyes momentumokat, mint ahogy Mária szerepét és jelentõségét is Jézus életében. Az elsõ évszázad végétõl szisztematikus hadjárat indult a jézusi hagyatékot eredeti tisztaságában híven õrzõ és közvetítõ asszonyi tanítvány emléke ellen. A betegesen nõgyûlölõ prozelita, a tarzuszi Saul-Pál mesterkedését érezni a 180 fokos fordulatban - de ez már egy másik cikk témája lehetne.

Mindenesetre érdemes ennek kapcsán idézni Andrew Harvey Az ember fia – Misztikus ösvény Krisztushoz címû könyvébõl:

“Jézus forradalmi jellegûnek ítélhetõ tisztelete a nõk iránt hagyománnyá vált a korai egyházi gyülekezetekben. A kezdeti gnosztikus egyházakban a nõk taníthattak, gyógyíthattak, proféciálhattak, keresztelhettek és fontos pozíciókat tölthettek be. A jelenlegi keresztény egyház politikának, amely kitiltja a nõket az eklézsiából, és amely általánosságban degradálja a nõk státuszát és lehetõségeit, semmi köze magához Jézushoz és eredeti üzenetének a legkárosabb és legszomorúbb megcsúfolása. . . . Tragikus módon ebben is, mint számos más kérdésben Pál elképzelése és nem Krisztus példaadása irányította az egyházi élet két milleniumát.”

Spong Lukácsnak (7:36-40) évtizedekkel az események után írt evangéliumi epizódjára hivatkozva vetette fel, mintha ez lett volna az elsõ halvány jelzés, a kezdeti lépés, amely Mária hírnevének bemocskolásával elindította a tendenciát, ami végül kitaszította Jézus életébõl, mialatt megfontolt lassúsággal a szûz anyát próbálta a keresztény történelem fõ helyére emelni. Semmi kétség, Lukács Mária Magdolna degradálásával közrejátszott a Jézus által eredetileg kijelölt szerepek felcserélésében - valójában az egyház eredeti szellemének meghamisításában.

Míg Jézus nem sok elismeréssel adózott az anyjának - sõt Márk (3:31-35), de enyhébb formában Lukács (8:19-21) egyik beszámolója szerint is többször megtagadta - Lukács késõbb (11:27-28) a „Jézus anyjának dicsérete” címû rövid fejezetben próbálkozik a fiúi kötelezettségre apellálni: „Boldog a méh, amely kihordott és az emlõ, amely szoptatott!”. A dicsõítéssel felérõ elismerés az új irányzat, a Mária-kultusz kialakulásának elsõ tetten érhetõ megnyilvánulása.

Mária felértékelése során az engedelmesség, szerény háttérbe olvadás és szûzi tisztaság magasztos jelképévé válik, míg Mária Magdolna lejáratva a bûnös bujaságé. A kontraszt kiélezésére Lukács az (7:36-40), aki a farizeus házában lejátszódó esemény során „rosszhírû nõnek” mondja Mária Magdolnát, visszaélve a félreérthetõség lehetõségével és aláadva a korabeli férfi sovinizmus féltékeny gyûlölködésének: rosszhírû és bûnbánó városi nõnek mondja, ahol a vád (zseniális trükkel) mintegy magába foglalja a vétkesség beismerését. Ennek ellenére ott motoz az örök kétely, vajon az fakasztotta könnyekre Mária Magdolnát, amivel az Evangéliumok írói és a korai egyház atyák vádolták? És az volt-e, akinek évszázadokon keresztül hitték és mondták?

2003. október

*1 A zsidó szokásjog szerint a feleség vagy az anya joga és kiváltsága volt a halál bekövetkeztével bebalzsamozni a férj ill. fiúgyermek holttestét - nyilván „megelõlegezni” is csak az anyának vagy házastársnak illett volna.
*2 Susan Haskins: Mary Magdalen – Myth and Metaphor, 1993
*3 Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.
Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.
Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennõvel való egyesülés követte.


A második rész a <következõ> gombbal érhetõ el.

(Kuliffay Hanna írása)

Read 3262 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 45898 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19486 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 13902 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13758 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 13249 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12682 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12298 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10318 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9863 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9455 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…