Indulatok és a plexus solaris

Rate this item
(6 votes)

TaoA régi taoisták úgy gondolták, hogy az emberi test nem egy hanem két agy ellenőrzése alatt áll. Az ismert, fejben székelő agyon kívül létezik még egy, éspedig az alhasban. Tulajdonképpen itt arról az idegrendszerről van szó, amely az egész test aktivitását szabályozza. Amikor az idegekről beszélünk, mindig az agy jut eszünkbe. De a régi taoisták a másik agyat éppen olyan fontosnak tartották. Ma ezt az alhasi idegközpontot úgy hívjuk, hogy ,,plexus solaris". Ez egy fontos idegsejt hálózatból áll, a mellkasban, a szív alatt és a gyomor mögött helyezkedik el.


Mivel közelebb áll az alhasi részhez, mint az agy, az altesti szervek és a plexus solaris idegei közötti kapcsolat sokkal szorosabb, mint az aggyal. Ezért hívták a plexus solarist a régi taoisták „altesti agynak".
Ez utóbbi működteti és egyensúlyban tartja a belső szervei funkcióit. Csak akkor vesszük észre jelenlétét, amikor harag,  öröm, bánat, szerelem, gyűlölet vagy más erős érzelemfog el, ami a belső szervekből ered. Az érzelmek akkor születnek, amikor valami megzavarja a belső szerveket, de érezni a plexus solarisban érezzük, és fiziológiai reakciókban nyilvánulnak meg.
A taoista elméletben az érzelmek születése és észlelése inkább az altest tájékának feladata, mint az agyé. Az agy inkább egy könyvtárféle, ahol minden adat (élettapasztalat, nevelés, ismeretek stb.) elraktározódik. Modern szavakkal úgy mondanánk, hogy egy központi számítógépre emlékeztet.


A plexus solaris működése minden altesti szervet érint. A taoisták szerint az izgalom a szívvel áll kapcsolatban; a harag a májjal; a nyugtalanság a léppel és a hasnyálmiriggyel, a bánat a tüdővel; a félelem a vesével. Az öt elem elméiele szerint a túlzott izgalom árt a vékonybélnek, a nemi szerveknek, szívnek és a véredényeknek; a harag megzavarja az idegrendszert, a májat és az epét; a nyugtalanság vagy a túlzott lelkiismeretesség az izmokat, a gyomrot, a lépet és a hasnyálmirigyet; a túl sok bánat a tüdőre hat, a vastagbélre, a bőrre és a hajra; a nagy félelem a csontrendszerre, a vesére és a hólyagra. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy az indulatok károsak a szervezetre. A plexus solaris az első láncszem, amely a szerveken keresztül befolyást gyakorol. Ha ezek a szervek egészségesek és rendesen működnek, az indulatok is természetesen azzá válnak. A belső békét nem tudja befolyásolni a gondolat vagy a logika. Ezt csupán egy olyan erő képes irányítani, ami független a gondolattól.


Amikor jól működik a plexus solaris, a belső szervek hamarosan túlteszik magukat az izgalmakon és továbbra is jól funkcionálnak. De ha felborul az egyensúly, akkor álmatlanság, magas vérnyomás, érbetegségek, szívgyengeség vagy krízis, infarktus következik be; bronchitis ami krónikussá válik, nyombélfertőzés, szorulás, hasmenés, impotencia, mensturációs fájdalmak és más egyéb ehhez kapcsolódó bajok léphetnek fel.


Hogyan zavarható meg a plexus solaris egyensúlya? A taoisták szerint az újszülöttnél, az altesti második "agy"-nak sokkal nagyobb szerepe van, mint a fejben lévőnek. Az agyuk még érintetlen, mentes minden információtól amit pedig a felnőttek rendkívül fontosnak és követendőnek találnak; és nem szenvednek olyan betegségben, ami a felnőtteket akár meg is ölheti. A mesterséges nevelés és az élettapasztalatok révén az agy fejlődése lassan megindul. Egyes kultúrák lobban értékelik az adatgyűjtést, a memória fejlesztését, a racionális agyműködést mint a belső (érzelmi) fejlesztést. Ez oda vezet, hogy visszaszorul az altesti agy, majd feledésbe is merül. Ekkor válik az agy nagy könyvtárrá, ahol minden információ lerakódik (az agy térfogata mind nagyobb is lesz).

Ezzel testi és szellemi betegségek sorozata járhat együtt azok, melyeket fent már felsoroltunk, melyeket a modern idők betegségeinek neveznek. Valódi érzelmeik tagadásával az emberek a plexus solaris működésének létezését tagadják s ez együtt jár a szervek működésének zavarával és az élet megrövidülésével. A plexus solaris sorvadásának legegyértelműbb jele a has túlfeszítettsége, melynek oka, hogy ott halott sejtek gyűlnek össze, s egyéb selejtanyag is összpontosul. Mindez azt jelzi, hogy a plexus solaris elsorvadása előrehaladott állapotban van. A nagy has s az ezzel járó egyéb panaszok nem az egészséges gyereket jellemzik.

A valódi indulatok inkább a plexus solarisban találhatók mint az agyban. Ez utóbbi csak az emlékeket rögzíti. Gyakran arra tanítanak, hogyan fojtsuk el indulatainkat ésszel, vagyis gondolkodással. Pedig ezzel megakadályozzuk a plexus solaris működését. A fizika törvénye szerint, minél nagyobb a nyomás, annál több esélye van a robbanásnak. Ezért az elfojtással elősegítjük a testi és pszichológiai problémák megjelenését, s a tiszta agy emelte szép épület összeomlik. Amikor a szervezetet fenntartó szervek már nem működnek normálisan, zavarossá válnak az agyban tárolt adatok és elködösítik a valós bölcsességet és az intelligenciát. Ha meg vizsgáljuk jelenlegi társadalmunkat, megállapíthatjuk, hogy az ész felhasználása az indulatok visszaszorítására milyen rendkívül káros.

Ennek nyomán alakult ki nagyon sok egyén testi és pszichológiai betegsége.

(részlet: dr. Stephen T. Csang, Az öngyógítás teljes rendszere könyvéből)

Read 9625 times Last modified on July 29 2014

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 45898 times 96
Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben?
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját.…
Read 19486 times 7
Az atlantiszi gyűrű
Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy. Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, dAgrain…
Read 13902 times 7
Akasha
Az akasha szanszkrit eredetû szó, ragyogót jelent, de a "lényegre", illetve az "ûrre" is utal. Az akasha az ötödik elem,…
Read 13758 times 1
A gyertyaláng üzenete
Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki…
Read 13249 times 1
Az õz mint szimbólum
Az õz, mint szimbólum nem igazán gyakori sem álmainkban, sem pedig a valós életben. Messze nem olyan, mint például egy…
Read 12682 times 8
A harmadik szem
A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik- a homlok közepén helyezkedik el. Ez egy…
Read 12298 times 12
A maják 7 titkos jóslata
Azt hiszem, hogy mindannyian olvastuk a Biblia ÚJSZÖVETSÉGI oldalain lévőjövőleírását, ismerjük Nostradamus jövendölését, igen ismertek katolikus világunkban a Szűzanyánk kinyilatkoztatásai…
Read 10318 times 2
Bélyegek, okkult szimbólumok és Isten pecsétje
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni a fenevad bélyegérõl szóló bibliai jövendöléseket, először meg kell értenünk a Jelenések könyvében szereplõ bélyeg szó jelentését.…
Read 9863 times 0
Pálmalevél átverés
Sokáig ellenálltam a témának, de nem bírtam tovább, mert mindenfajta parasztvakítás elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőlem. Nem szeretem, ha…
Read 9455 times 0
Tantrikus szex
A tantra szó szanszkrit eredetû, és hálót vagy szövést jelent, de a gyakran kitágult tudatnak is fordítják. Az együttlétnek ezt…