Az elengedés energiája

Monday, 21 December 2009 09:17

Szakítás

Arról szeretnék pár szót szólni, hogy amikor emberi kapcsolataink során odáig jut a helyzet hogy el kell szakadjunk, el kell engedjük egymást, akármiért, akkor fellép egy ellentétes energia, egy támadó, ellenségesnek ható erő amelyet konfliktusként és a szeretet hiányának élünk meg.

Ez az első fázisa az elengedésnek, majd ezt követi jóval később, akár hónapok netán évek múlva a szívbeli energia amelyik már selymesen lezárja a kapcsolódó felületeket. De most térjünk vissza az első "ellenségesnek" ható energiára. Miért van ez?

Amikor két ember kapcsolódik (mindegy milyen okból: szerelem, barátság, üzleti viszony, családi kötelék, stb.) akkor a két energia rendszer is kapcsolódik egymáshoz. Az emberek képesek tudatban, lélekben, szívben és mágneses módon kapcsolódni. Ez utóbbi olyan mint amikor az ember egyéni huzalpályái a másikéba olvadnak, azt keresztezik, átszövik.

Nos amikor elválás van akkor ezek a szövetek kitépődnek, és ez olyan élmény ami felsért, ami heget hagy, és nem tudod simábban megoldani. Ha menned kell, menj!

 Itt el lehet mondani, hogy az erősebb szervezetnek fáj kevésbé vagy annak aki kilép, de ez nem ennyire automatikus, mert a kitépő félnek is utóbb a sebet, horzsolást és az ügyet magát a szíve erejével el kell simítania és az már az ő egyéni munkája is. Tehát minden elválás először sebet képez, a mágneses terekből való kilépés okán.

Ne ostorozd magad, hogy szívtelen vagy, mert a folyamat így megy, és utólag ugyis be kell simitanod a szíveddel is az egykori kötelék helyét.

El lehet mondani, hogy ha nincs begyógyítva szív energiával egy kötelék, azaz a második fázis nem oldódott meg benned, akkor okszerűen előbb vagy utóbb vissza fogsz vonzódni az elszakadt feledhez és újra szembesülsz egy régen lezártnak hitt energiával.

Tehát tudj róla hogy az elválás, amely az élet természetes része, hiszen egyéni megtapasztalások miatt vagyunk itt először sebet képez a mágneses térben (mindkét félnek!) majd pedig be kell gyógyítani a szív energiájával. Ez rendszerint hetek-hónapok után alakul ki.

Ugyanilyen élmény a halott elengedése, az is először tép, majd gyógyítani kell...

Azok az emberek akik nem képesek szeretni, nem képesek a már elszakadt kötelékeiket begyógyítani bajban vannak, mert - hurkot képezve az időben a saját haladásukat gátolva - szép lassan kárhozatra juttatják saját magukat. Nem az a gond ha ezer emberrel szakitottál már, hanem ha nem vagy képes magadban azt az ezer embert szeretetben elengedni. Ez fontos kulcs.
/Forrás: Kozsdi Tamás blogja /

 

 

Published in A lélek rezdülései

Read 22481 times 0
Nyelvdiagnosztika
{mosimages}Nyelvünk elárulja, ha a szervezetben nincs minden rendjén A nyelv bizonyos elváltozásaiból a népi gyógyászat és a klasszikus orvostudomány egyaránt…
Read 21213 times 2
A születéskő
A születéskő fogalmának kialakulása időszámításunk első századában kezdődött. Régebben az évet tizenkét állatövi periódusra osztották, mindegyiket egy-egy drágakő jelképezte. Amikor…
Read 14077 times 3
Erõs paprika, az okos fájdalomcsillapító
Az erős paprikából kivont kapszicin segítségével egyedülálló, új típusú fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgoznak magyar kutatók. A hazánkban népszerû fûszernövény a népi…
Read 12211 times 6
A banán
A legismertebb trópusi gyümölcs, amely lassan felszívó­dó cukrokat tartalmaz, melyek emelik az energiaszintet. A banán nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, amelyek…
Read 11233 times 1
A szervezet megtisztitása
   Hogyan mossuk át belso szerveinket mosópor nélkül?       Talán bizony akadnak olyanok, akik a beleiket, veséjüket vagy tüdejüket…
Read 10258 times 1
A barnarizs
Az anyatej után ez a legkiegyensúlyozottabb táplálékunk. Ha semmi mást nem ennénk, akkor sem történne bajunk, sõt harmóniában és boldogságban…
Read 10038 times 2
Diéta kövéreknek és soványaknak
     Az evés örömélményt nyújt az embernek, melytõl semmi esetre sem szabad megfosztani. Ezért aztán a diéta fogalmát nem úgy…
Read 9968 times 0
A homoktövis jótékony hatásai a különböző szervi betegségekben
Keringési betegségek Az atherosklerosis (érelmeszesedés) folyamatának megelőzésében jelentős hatása van a teának, húsolajnak és tablettának. Ez különösen elhízott,magas vérnyomással rendelkező…
Read 9290 times 2
A bíbor kasvirág
Echinacea purpurea Gyógyászati célokra hol gyökerét vagy virágját, hol az egész növényt használják. Ezekbõl fõleg alkoholos kivonatot készítenek, mely gyógynövény…
Read 9006 times 2
A homlok
Megkülönböztetünk magas és alacsony homlokot, valamint sima és barázdált homlokot. A magas homlok nem a kopaszodás által megnyúlt homloki részre…