A dohányzás történeti értelmezése

Rate this item
(2 votes)

fustA hódítás szenvedélye és e szenvedély fonákja

 

Azt gondoljuk, ha bármit is tanulni szeretnénk a dohányzásból, egyetlen lehetőségünk, ha a jelenséget minden oldalról, becsületesen megvizsgáljuk. Gyakran igaza van mind a dohányosnak, mind a dohányzás ellenzőjének, csakhogy nem ez a lényeg. Az értékelés semmivel sem visz előbbre bennünket, egyedül az segít, ha tudatára ébredünk saját indítékainknak, vagyis hogy miért dohányzunk, illetve nem dohányzunk, miért védjük a dohányzást, illetve miért harcolunk ellene. A dohányzás minden bizonnyal tünet, a függőség pedig betegségértékű tünet. De a militáns nemdohányzás szintén tünet, méghozzá olyan tünet, amely ugyanarról a problematikáról árulkodik, mint maga a dohányzás. A dohányzást tehát egy betegség tünetének tartjuk, és ekként is tárgyaljuk, következésképpen a dohányosnak ugyanolyan jogai vannak, mint más betegnek: megérdemli, hogy komolyan vegyék, és ha támadják, rászolgál embertársai együttérzésére, védelmére. Végül is a többi beteget sem szoktuk szidalmazni tüneteik miatt, velük sem moralizálunk betegségükről. Ha tüneteinket úgy, ahogyan megjelennek, komolyan vesszük, fejlődésünk lépcsőfokaivá válhatnak. Ha azonban leküzdjük őket, amint azt a történelem is mutatja, semmi hasznunk nem lesz belőlük. Sőt, tulajdonképpeni feladatunk az, hogy megtanuljuk szeretni őket, mert így teljesedhetünk ki általuk a leginkább. Ahogy például kiteljesedésünk hasznára válik, ha ellenségeinket is megtanuljuk szeretni, amint azt Krisztus is kívánja tőlünk. Többnyire tüneteinket is ellenségeinknek, belső ellenségeinknek tekintjük, nem igaz? Belső ellenségeink azonban külső ellenségeinket tükrözik vissza, s mint ilyenek életfeladatainkról tanúskodnak, tehát módot nyújtanak nekünk a kiteljesedésre. Amikor a tünetet értelmezzük, fontosságot tulajdoníthatunk fellépése időpontjának, főként az első időpontnak, és más fontos eseményeknek, amelyek erre az időre estek, így, ha például teszünk egy kirándulást gyermekkorunkba, máris fontos előmunkálatokat végzünk. A dohányzás első megjelenése nálunk nyilvánvalóan összefügg az Újvilág felfedezésével és meghódításával. Akkoriban Európa tele volt kalandvággyal, szinte mindenkit megigézett a távolság hívó szava, a nagyvilág ínycsiklandó, titokzatos illata. Ugyanakkor valójában mégis kevesen keltek útra az Újvilágba, a legtöbbeknél hiányzott az alkalom és a bátorság.

Nekik, az otthon maradottaknak szólt mindaz, amit a kalandorok hoztak: a gyarmati áru, a távoli világok fűszerei, az illatok. Semmi sem volt alkalmasabb arra, hogy átadja a kalandok ízét, mint a dohány, nem véletlenül vetítettek ki rá annyi csodálatos tulajdonságot. Aki otthon maradt és dohányzott, legalább valamelyest kivette a részét a kalandból és a bátorságból. A dohány ízében ott volt az átélt veszélyek és bátorságpróbák nyoma, miközben a pipázó kényelmesen dőlhetett hátra karosszékében. A füst, amely a legfantasztikusabb figurákban lebbent tova, visszaadott valamit abból, amit az otthonülő elszalasztott a földgolyó másik felén, ott, ahol a felfedezés zajlott, amelyből ő itt ki volt zárva. Miként az indiánoknak is a másik oldalt, az istenek oldalát jelezte a füst, s ez nekik is fontosabb volt, mint a saját világuk, és ez a másik előlük is el volt rejtve. Ezt a kivetítési játékot a tizenhatodik század európai embere mindenesetre még nyomaiban sem látta át, ellentétben az indián kultúrák sámánjaival, akik tudatosan éltek vele. S ez mindmáig így maradt. A cigarettareklám még mindig ugyanazokkal az illúziókkal dolgozik, a füst az örökké otthon ülőnek, a bátortalannak még mindig a nagyvilág illatát pótolja. A kaland szagát még mindig a dohány illúziója helyettesíti, a nagyvilág szabadságát és kötetlenségét a hivatalok kisemberének még mindig a klímaberendezés kürtője felé fantasztikus alakzatokban gomolygó füst adja.

Ez persze a dohányzásnak csak az egyik aspektusa, és nem is érint minden dohányost, egyáltalán nem akarjuk azt állítani hogy minden dohányos otthonülő. Azok azonban, akik a „kalandmárkákat" szívják, gondolkozzanak el egy kicsit, mielőtt elméletünket elsietve elutasítanák. Az olyan kis dolgok ugyanis, mint kedvenc cigarettamárkáink, igen sok mindenről árulkodnak. A tünet definíciója szerint árnyékunk része, és olyan ellentétes pólusú dolgokról tesz tanúságot, amiket nem szeretünk magunkban. A dohányzó kalandor természetesen nem valódi, egy igazi kalandornak nem kell pótszerhez nyúlnia; a dohányos viszont ugyancsak szeretne kalandor lenni -ha merne!
A valósággal való hirtelen szembesülés érthető módon kellemetlen, és az érintettből elhárítást vált ki. Sőt, az elhárítás jelenségét mércéül is használhatjuk: minél több elhárítást, megbotránkozást vált ki belőlünk egy értelmezés, annál valószínűbb, hogy valahol itt van a kutya elásva. Ha vakok vagyunk önmagunkkal szemben, abban semmi rossz nincs, valójában magától értetődik. Saját árnyékára mindenki vak eleinte, rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy saját sötétségünkbe nézzünk, a kalandornak nyilvánvalóan kétszer annyi. Bár az „új világ meghódítása" témát ezennel lezárjuk, következő témánkkal, az erotika világának meghódításával, nemsokára visszatérünk hozzá.
Szorongás és a tartás hiánya kis és nagy háborúinkban

A dohányzás története azt mutatja, hogy e szokás elterjedésében komoly szerepe volt a pestisnek is. A Fekete Haláltól való félelem mindmáig az ember egyik alapfélelme maradt. A gyerekek mind a mai napig félnek a Fekete Embertől. Ugyan ki bújik meg emögött, ha nem Halálpajtás. A modern felnőttet éppúgy lenyűgözi e téma, mint a tizenhetedik századit, ezt mutatja például a „Halloween" és más, hasonló rémfilmek hihetetlen sikere. Ha alapfélelmeinkkel nem szembesülünk, hanem elfojtjuk őket, menekülünk árnyékvilágunkba süllyednek le, és a külvilágban kivetítés találkozunk velük. Nincs az a téma, hát még őstéma, amely elől el lehetne menekülni, amelyet örökre el lehetne fojtani. Dohányzásba menekülni a pestistől való félelem miatt meglehetősen kísérteties, elég, ha arra a karikatúrára gondolunk, amelyen a ha1ál áll, csontkezében cigarettával, és a képaláírás így szól: „A dohányzás karcsúsít." A dohányos épp ahhoz került közel, amit kerülni akart, a halálhoz. A késő középkor és a jelenkor fő témája szemmel láthatóan azonos, hiszen a test ugyanazon területén mutatkozik meg: így találkozik a tüdőpestis és a tüdőrák. A tüdő a bőr után a második legfontosabb kapcsolatteremtő szervünk,* és halálos megbetegedése mind akkoriban, mind manapság egy olyan megoldatlan, árnyékba süllyedt kommunikációs problémára utal, amely csak a test színpadán tudja megmutatni, kiélni magát.

pestisSok orvos a tüdőrákos megbetegedések hatalmas növekedésével számol a közeljövőben. Ez is azt mutatja, hogy korunk és a pestis kora közt kell, hogy legyen valami párhuzam. A tüdőpestis rettegett Fekete Halálja drasztikusan jelezte az újkor hajnalán jelentkező kommunikációs problémákat. Valószínűleg a mi kommunikációs problémáink, amelyek a bronchitistől a tüdőrákig, a sokféle tüdőt érintő megbetegedésben tükröződnek, ugyancsak az új idők eljövetelét jelzik, a horizonton sokan már látják is a „new age" bíborát. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a dohányzás a szorongáson kívül egyfajta kommunikációs problémát is leképez. Erre is vissza fogunk térni, amikor szemügyre vesszük azokat a lehetőségeket, amelyeket a dohányzás teremt különféle kontaktusok létrehozására, arra, hogy „kikezdjünk" valakivel, hogy túljussunk bizonytalanságainkon, gátlásainkon. Egyelőre elégedjünk meg azzal a gyanúval, hogy a dohányosnak kontaktus-problémái vannak, és inkább félénkebb, szorongósabb kortársaink közé tartozik. Hogy ez éppenséggel homlokegyenest ellentmond a dohányosról a cigarettareklámok által lefestett képnek, azt mutatja számunkra, hogy jó nyomon vagyunk. A dohányzás további támogatója a háború. Ez is nyilván azzal a szorongással kapcsolatos, ami háborús időkben elkapja az embert. A szorongás szűkösség, szorultság egyben, a szorongó ember összehúzza magát, meghúzza határait, hogy a leselkedő veszélynek minél kevesebb támadási felületet biztosítson - és épp ezáltal lesz sebezhető. A véredények is összehúzódnak a testben, és a vér, az élet szimbóluma, a lehető legbeljebb folyik. A test határvidékét a szorongó elhanyagolja, határát (a bőrt) lezárja. Ennek következménye a hideg, mint mondjuk is: „a hideg futkározik a hátamon", vagy „hideg lett a lábam, mint a jég", ami konkrét jelentése mellett szinonimája annak is, hogy „megijedtem". A vérkeringés legyengülése persze nem a legszínvonalasabb védekezés veszélyhelyzetekben, hiszen ilyenkor ahhoz, hogy a veszéllyel szembeszállhassunk, lábunkra kellene állnunk, nem beszélve arról, hogy a meneküléshez is fontos lenne, hogy szerveink, vérkeringésünk jól működjenek, hisz rájuk vagyunk utalva. A test azonban megmutatja, miről is van szó valójában: ahelyett, hogy szembeszállnánk, valójában legmélyebb bensőnkbe vonulunk vissza, semmiféle külső dologra nem vagyunk nyitottak többé. A remegés révén - és itt mindegy, hogy a hidegtől, vagy a félelemtől remegünk - testünk kísérletet tesz még arra, hogy egy kis meleget termeljen, és így tartson életben bennünket. Mert ha a hideg, illetőleg a félelem határtalanul nőhetne, belehalnánk a félelembe (ijedtségbe) vagy megfagynánk a hidegtől. Ilyen kellemetlen, szorongásos helyzetekben különös előszeretettel nyúlunk a cigaretta után. Emellett a szorongás percei mindennapi életünkben pont olyan hatásosak, mint a háborúban. A cigarettának az lenne a feladata, hogy ezt a helyzetet megkönnyítse, de akárcsak a pestis esetében, pont az ellenkezőjét éri el. Ereink minden szívással még szűkebbek lesznek, keringésünk egyre gyengül, és a helyzet ezáltal csak romlik. Köztudott, hogy a dohányosok hajlamosak a keringési zavarokra, a szívinfarktusra, az érszűkületre, s hogy az ezek felé vezető úton az első jelek a krónikusan hideg kéz és láb. Mindezen túl azonban ezek a tünetek egyúttal őszintévé teszik á dohányost, hisz megmutatják, hogy a dohányosnak állandóan hideg a lába, a szó mindkét értelmében (azaz hogy fél - a fordító). A minta már ismert: a dohányos, ahelyett hogy félelmét, szorongását bevallaná magának, a cigarettához menekül, amely bár nem menti meg, viszont helyzetét világosabbá, tehát becsületesebbé teszi. Különösen erre utal életünk első cigarettája. Az émelygésen, rosszulléten túl gyakran be is szarik tőle a delikvens, márpedig a beszarni szó is a félelem kissé közönséges megjelölésére szolgál. Ezek szerint már az első cigaretta rámutat, milyen sok köze van az egésznek a félelemhez, az émelygéshez. Ki tudja miért, felnőttek szeretnénk lenni, de a kellemetlenül becsületes test elárulja, hogy csalunk. Mielőtt még felkészültünk volna, máris „tele a nadrágunk".

frontkaracsonyA félelem a háborúnak csak egyik jellemzője, ott van még tucatnyi egyéb jellegzetesség is, mint például a felszabaduló agresszió, az uralkodó jellemgyengeség, az eddigi értékek elbizonytalanodása, az élvezetek totális hiánya. Kétségtelen, hogy a háborúkban mindkét oldal agressziója „levezetődik", és az is kétségtelen, hogy a katonák különösen sokat dohányoznak. Az a gyanúnk, hogy a dohányzás háborús helyzetben egyrészt egyfajta kísérlet az agresszió levezetésére, másrészt a katonák szerény próbálkozása, hogy egy értékek és tartás nélküli korban legalább szimbolikusan kötődjenek valamihez. Mindehhez jön még, hogy a katonák elvileg inkább jellemgyengék, amint az mindenféle helyzetben meg is mutatkozik, mint például a verekedésekben, a nemi erőszakban, fosztogatásban, alkoholorgiákban és egyéb túlkapásokban. A katonának jellemgyengének is kell lennie, hisz ez a kiképzés célja, melynek során - engedelmessé nevelve — szándékosan megtörik gerincét mind szellemi, mind lelki értelemben. Hogy azután fizikailag annál egyenesebben álljon. A katona ne gondolkozzon, hanem engedelmeskedjen és harcoljon, ezt tanítják neki a kiképzés minden pillanatában, a díszlépéskor stb. Individualitását adja fel és egyenfrizurával ellátva, bújjon uniformisba (ugyanolyan formába). Katonailag az is kívánatos, hogy erkölcsileg gyenge legyen, hisz egyik percről a másikra olyan gaztetteket kell elkövetnie, mint a gyilkosság, az emberölés, ami addigi életében a legnagyobb tabu volt. 

Aki belsőleg ilyen jellemgyenge, vagy értékeiben legalábbis ennyire elbizonytalanodott, könnyen nyúl bármiféle szalmaszál után, ha az valamit ígér neki. S a cigaretta ígér valamit. Szinte magától értetődik, hogy ez az ígéret végül is illúzió. Hisz hogyan is adhatna akár külső, akár belső tartást ez a kis dohánytörmelékkel tömött papírcsövecske? Eleinte azonban elegendő az illúzió, és az is sokat jelent, ha legalább egy cigarettát a kezünkben tartunk, ha már semmi mást nem tartunk a kezünkben. Ha már minden egyéb megbízható viszonyítási pont olyan messze került, mint egy lövészárokban, legalább a cigarettához tarthatjuk magunkat. A cigaretta tehát itt is pótlék, a valódi tartás pótléka, és a dohányos joggal kérdezheti magát, dohányzásával mennyiben dolgozza fel szimbolikusan jellemgyengeségét, vagyis azt a vágyát, hogy a kezében tartsa a dolgokat, miközben valójában a kezében csak egy csikk van.

Az is lehet, hogy a lövészárokban fekvő bakának a parázsló cigarettavég egyfajta reményt jelent, ami vele marad, és bár ez a remény csak olykor-olykor parázslik fel, mégiscsak valamiféle fény kilátástalan és sötét helyzetében. Legszívesebben sosem hagyná kialudni ezt a fényt, mintha tényleg az életet szimbolizálná. Sokan lettek így erős dohányosok, és ez magáért beszél: szinte magunk előtt látjuk a parázsló fénypontok láncolatát, amely nem alszik ki sohasem, akárcsak a templomban az örökmécses, amely az életet jelképezi. Valóban, az erős dohányosoknak ma is az a képük magukról, hogy életük különösen aktív, mozgalmas élet, és hajlanak arra, hogy a szakadatlan dohányzást segítségnek, támasznak tekintsék felgyorsított életritmusukhoz. Bár a láncra vetett kutya képe sokkal kézenfekvőbb lenne (németül az erős dohányos Kettenraucher, azaz láncdohányos - a fordító), ahogyan az a szó szoros értelmében rabként vergődik láncán, de ezt a dohányos próbálja nem észrevenni. És ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen ez a dohányos árnyékoldalának témája, ezáltal sokkal őszintébb és sokkal kellemetlenebb is. A vágykép tehát a mozgalmas aktív élet, a valóság azonban ezeknek éppen az ellenpólusa, a függőségben, gyámoltalanul, kiszolgáltatva. A katonák szocializációja is kulcs lehet az agresszió levezetésének témájához. Nyilvánvalóan rengeteg agressziót halmoz fel az

Intettekben a kiképzés módja, ahogy a katonákat a behívással kényszerűen elgyökértelenítik, kvázi gyámság alá helyezik, személyiségi jogaikat korlátozzák; és itt még nem is beszéltünk arról az agresszióról, amelyet az ellenségére vetít. Ez a felhalmozódott agresszió sül ki a megszámlálhatatlanul sok cigarettában. Valójában a cigaretta, akárcsak a kenyér, a katonák napi ellátásának része a front mindkét oldalán. Amikor egy amerikai tábornokot akinek az egysége hosszas várakozásra kényszerült a bevetés előtt, egy izgatott riporternő megkérdezett, mire lenne a legégetőbben szükségük, a hölgy legnagyobb meglepetésére a tábornok azt válaszolta: „Cigarettára!" A katonai szolgálatnak békeidőben is kettős hatása van, egyrészt rendre és fegyelemre szoktat, ám ennek árnyoldalaként dohányzásra, túlhajtott evésre és ivásra. Ez a probléma felismerhető a Bundeswehrnél is: a vonatokon védelmet kell biztosítani a kaszárnyákba visszatérő részeg kiskatonák randalírozásával szemben. A katonakötelesek jó része a fegyelmezésből nem sportosan, hanem túlsúllyal és dohányosként tér vissza, elveszítve minden eredeti motivációját, ami a tanulásra vagy hivatására vonatkozott.
Minden orvosi vizsgálat azt bizonyítja, hogy a pszichoszomatikus megbetegedések száma a fronton harcoló katonák között a lehető legalacsonyabb, ezzel szemben az egységeknél meglehetősen magas. A tudósok ezt rendszerint azzal magyarázzák, hogy a fronton a katonák agressziójukat kiélhetik a harcban, így szorongásaiktól konkrét tetteken keresztül szabadulhatnak. A katonák túlnyomó többsége azonban a háborúban sem harcol, hanem vagy a harcra vár, vagy unatkozik, vagy rutinszerű utánpótlási problémákkal foglalatoskodik, így agresszióját nincs min levezetnie.
Azt, hogy az agresszió felhalmozódása kapcsolatban áll a dohányzással, mutatja az is, hogy a tömeges iparosodás és a tömeges cigarettafogyasztás kora egybeesik. Amióta füstölnek a kémények, az emberek is úgy füstölnek, mintha kémények lennének.

A gőzgéppel az ember képessé vált arra, hogy a nyomás alá helyezett gőzt maga helyett dolgoztassa. Ezzel azonban ő maga is egy, re inkább nyomás alá kerül; s miként a gőzgépnek szelepei voltak, amelyeken keresztül a túlnyomástól megszabadulhatott a munkásoknak, akik szintén egyre fokozódó nyomás alatt álltak, szükségük volt valamire, amin keresztül az őket terhelő nyomástól megszabadulhattak. A cigaretta az az ideális szelep, amelyen keresztül, a szó szoros értelmében, minden szükséges helyzetben leereszthetjük a gőzt. A gőzgép már a múlté, de életünkben a nyomás, ha lehet, még nagyobb, így a cigaretta, mint a túlnyomást leeresztő szelep, ugyanolyan szükséges, mint régen. Troschke orvosszociológiai munkája* világosan megfogalmazza, hogy ugyanezen oknál fogva társadalmunk el sem viselné a dohányzás tilalmát. „Az elégedetlenségi potenciál jelentékenyen növekedne, ha a dohányt tényleg helyettesítő nélkül vonnánk ki a forgalomból. A cigaretta a modern társadalom nem nélkülözhető nyugtató- és alkalmazkodószere."


cigarettaVégül meg kell állapítanunk, hogy mivel úgy tűnik, a dohányzás lehetőséget nyújt arra, hogy felhalmozódott agressziónktól a testen keresztül megszabaduljunk, jogos az a gyanúnk, hogy a dohányos nem képes elbánni agressziójával, illetve nem képes azt a megfelelő helyzetben bevetni azt. Mint később még az akadémikus orvostudomány oldaláról hallani fogjuk, a dohányzással a dohányos agresszióját saját magával szemben éli ki. Ez stabilizálja a társadalmat, egy lélegzettel azonban tönkreteszi egészségünket. Hogy ez az egész a dohányosnak büdös, világosan ki is mutatja azzal, hogy mindent telebüdösít. Hogy miképpen érzi magát, elárulja leheletének szaga, meg a köhögés, amellyel üdvözli a reggelt. Úgyszólván már kora reggel van mit kiköhögnie. Ekkor ugyan már lehetetlen nem meghallani a feltoluló agressziót, de legalább nem kell a főnök vagy a partner felé irányítani. Ennyiben nem nehéz felismerni a dohányost jellemző fejlett alkalmazkodóképességet. Kifelé jó képet vág, a saját tüdejében meg csak úgy bugyog szurok. A hörgők krónikus gyulladása annak a krónikus konfliktusnak a testi leképezése, amelyben a dohányos él. Ahelyett, hogy nyíltan kiállna, hagyja, hogy helyettesítő gyanánt a mellkasában folyjon a háború, mert hiányzik belőle a valódi bátorság . A gyulladás képe és lefolyása tényleg a legapróbb részletekig megfelel egy háború képének és lefolyásának.* Maga a nyelv is ugyanazokat a szavakat használja. A háborúk és a konfliktusok ugyanúgy belobbannak, mint a szövetek. A kórokozók megzavarják a test alakulatait, elhárító reakciókat váltanak ki, és megvívják a csatájukat az antitestekkel, a fagociták kamikázeként vetik magukat a támadó antitestekre, a fehérvérsejtek védősáncot képeznek, és bekerítik az ellenséget... A keletkező háborús hulladékot pedig, amely az odabenn dúló szakadatlan harcról árulkodik, reggelente kiköhögjük.

A dohányos tehát krónikus háborús helyzetben él, helyzete hasonló az állóháborúhoz. A színtér a tüdő, a kommunikáció szerve. Nyilvánvalóan sem ahhoz nincs meg a bátorsága, hogy agresszivitását bevallja magának, sem ahhoz, hogy a külvilágban megtegye az ennek megfelelő lépéseket. Érthető ez, hisz láttuk már, hogy merészsége és kalandvágya beéri a dohányfüst fantáziadúsan kavargó képeivel.

 

Az orális szerelem és az emancipáció helyettesítése


A háború utolsó jellegzetességeként az élvezetek szinte teljes hiányát említenénk, ami szintén a dohányzás mellett szól. Hérakleitosz ezt írja: „A háború minden dolgok atyja." Nos, nyilvánvaló, hogy az apa mellett szükség van anyára is. A háború ellenpólusa a béke, a háború istenének, Marsnak ellenpólusa a szerelem és béke istennője, Vénusz. Háborús időkben az az érzésünk, mintha kizárólag Mars uralkodna. Másrészt már az elején elmondottuk, hogy semmi sem tűnhet el véglegesen. Ha tehát a valóság pólusa abszolút elsődlegessé válik, és ellentétét látszólag teljesen eltünteti a Föld színéről, biztosak lehetünk benne, hogy ez az ellenpólus ott lesz az árnyékban. És tényleg, a vénuszi ősprincípiummal a háborúban mindenütt az árnyékban találkozunk. A családjuktól, feleségüktől távol lévő férfiak megerőszakolják az ellenséges országok asszonyait. Ebben is ott van Vénusz, csak éppen az árnyékoldaláról. Vagy például Vénusz veszi át a hatalmat a bordélyházakban, amelyek gomba módra nőnek ki a földből mindenütt, ahol katonák vannak. A szexuális szerelmen kívül az orális vágyak, szükségletek is a Vénusz princípium* alá tartoznak. Miután a háborúban csókolózásra ritkán nyílik lehetőség, az étel többnyire nem kielégítő, az ujjszopáshoz pedig a katonák túlságosan felnőttek, minden adandó alkalommal isznak vagy dohányoznak.

A cigaretta szopikázása alapvetően orális ösztönző, és semmi esetre sem a férfiasság jele, amint azt még világosabban látni fogjuk. Viszont minden háborúban lévő katona számára a legegyszerűbb módszer, amellyel élvezethez juthat, és sokkal jobb az alkoholnál, mert jobban adagolható és szállítható. Ezen kívül a dohányos katona jobban bevethető. Idegeit, ha szubjektíve is, de karban tartja, tesz valamit a félelem ellen, a nyomást a helyzetnek megfelelően tudja levezetni, barátnője, a cigarettája, mindig kéznél van, ha nem a szájában. Mindezen túl a cigaretta csökkenti az éhséget, a szexuális éhséget is, tehát lehetővé teszi, hogy a dohányos a cigaretta szintjén élje ki az éhségnek megfelelő princípiumot. Az alkohol sokkal problematikusabb lenne, nem is beszélve egy igazi barátnőről.
Meg kell állapítanunk, hogy sok dohányosnak orális vagy Vénusz-problémája is van, minél hevesebben szívja a cigarettát, annál nagyobb. A dohányzás azt jelzi, hogy az illető más módon képes megfelelően kielégíteni orális élvezetszükségletét. A krónikus kielégületlenség akkor válik igazán láthatóvá, ha egyszer csak nincsen cigaretta-utánpótlás. A dohányos ilyenkor más vénuszi utakon próbál kielégülni, például nagy zabálásokba és ivászatokba fog. Ha a cigaretta nem áll rendelkezésre az agressziós túlnyomás levezetésére, előfordulhat az is, hogy a dohányos robban, és a robbanással teremt teret és levegőt a felhalmozott agressziónak. Az is előfordul, hogy a megvonás helyzetében a dohányos önmagának is bevallatlan félelme jut kifejezésre, fel-alá rohangál idegességében. Az elvonási tünetek igen világosan és becsületesen jelzik, hol is van a probléma súlypontja.

Utolsó pontként irányítsuk figyelmünket a dohányzás és az emancipációs törekvések nyilvánvaló összefüggésére. A dohányzást sokszor azért üldözték olyan durván és brutálisan, mert a dohányosok offenzív politikai nézeteiket is terjesztették füstfelhőikkel. Oroszországban és Törökországban az ellenállás kávéházakban alakult ki, ahol mindenki dohányzóit. Poroszországban a szivar a polgárság hatalmának szimbóluma, a hatalmasságok elleni lázadás jele volt. Nagy Péter a füstfelhőkkel elűzte birodalmából az áporodott levegőt, és mellesleg elbizonytalanította vele a klérust, amely a dohányos torkát jó ideig a pokol kapujának kiáltotta ki, nyilván a füstképződés hasonlósága miatt. A német forradalmárok 1848-ban többek között a dohányzás tilalma ellen is küzdöttek. A cigaretta még manapság is, mindenekelőtt a feltörekvő, karrierista nők számára az eddig férfiúi privilégiumnak tartott hatalom, hódítás jele. Hogy milyen mérhetetlenül nagy ez az igény, azt jelzi a nők cigarettafogyasztásának hihetetlen növekedése. A 68-as diákmozgalmakat is jól jellemzi az a képtelen mennyiségű cigaretta, amit az eszme kidolgozása közben elszívtak, egyébként ebből sem igen maradt más, mint a csinnadratta és a füst. Egyébként minden ilyen mozgalomban közös volt az a szándék, hogy „büdösítsünk" a hatalom orra alá, és valóban, füstfelhőket eregetni embertársainkra meglehetősen agresszív eljárás, ennél már csak az lenne megalázóbb számukra, ha bagóval köpnénk szembe őket. Ez a szokás kizárólag Amerikában dívik. Mindenesetre, egy alkalommal, amikor az angolok egyik királyukat végzésre vezették, valóban dohányfüstöt fújtak a képébe, tudták, hogy utálja.

Az eddigiek is azt bizonyítják, hogy a dohányzás mindig is helyettesítő szerepet töltött be, de valódi tekintélyt a bűz természetesen senkinek sem kölcsönözhetett. Ahol sok a füst, kevés a láng, az igazán erős tűznek ugyanis alig van füstje. A dohányzás forradalmai gyakran a következő mottó szerint zajlottak le: „Sok füst (hűhó) semmiért". A felkelők többségének vonzalma a dohányhoz azzal magyarázható, hogy a forradalmár értelemszerűen gyakran kerül veszélyhelyzetbe, ez pedig elbizonytalanodást, félelmet, szorongást kelt. Mindenesetre amikor a diákmozgalomban betiltottuk a dohányzást, hirtelen fontosabbak lettek a szünetek, mint a viták. A cigaretta megvonásával kiderült, hogy a szorongás inkább jellemez bennünket, mint azok az új szelek, amelyeket mi az egyetemen fujtunk, és az egész világon szerettünk volna elterjeszteni.

Azt mondhatjuk tehát, hogy minden bizonnyal sok dohányosban van egyfajta emancipációs igény, ez azonban a sűrű füstben többnyire nem találja meg a maga útját.

(részlet: Dahlke, A dohányfüst pszichológiája című könyvéből )

 

 

 

A dohányzás  élettana és pathológiája

 


nikotin a legelterjedtebb pszichoaktív drog (függőség) és súlyos méreg: koncentráltan 20–60 mg-ja halálos. Belélegezve 7 másodpercenbelül eljut az agyba, ahol javítja a koncentrálóképességet, oldja a szorongást. Emeli a pulzust és a vérnyomást, fokozza a gyomorsavtermelést, a cukoranyagcserét, a májműködést is. A cigaretta, a szivar, pipa káros hatását a dohányipar sokáig titkolni próbálta, de ma már tudományosan igazolt tény, hogy a páciensek 15–20%-a dohányzás miatt kerül betegállományba.

A dohányzás első alkalommal kellemetlenségekkel jár: hányásverejtékezés, gyengeség stb. Azonban későbbi alkalmakkor látszólagosankellemes lehet, például az étkezés után keletkező fáradtság és álmosságleküzdésére.

Az emésztőmirigyek és belek működése fokozódik, így elősegíti az emésztést.


A dohányzás mellékvesére gyakorolt hatásával fokozhatja a vércukor mennyiségét, emelheti a vérnyomást, csökkentheti az éhségérzést, valamint a hasi vérerek szűkítésével növelheti az agy vérellátását, ezáltal a szellemi munkát átmenetileg segítheti elő.

A dohányzással párhuzamban évek során kialakuló reflexekmegnyugtatóan hatnak, csökkentik az idegességet, de ezek egyben a leszokás legnagyobb akadályai is. A tapasztalt kedvező hatások miatt a megrögzött dohányosok nehezen tudnak leszokni szenvedélyükről, amelyek elhagyása kellemetlen kiesési (idegességi) tünetekkel, valamint az esetek egy részében az étvágy fokozódása miatt testsúlynövekedéssel jár.


A nikotin a sejteken az ún. nikotinos acetil-kolin receptorokhoz kötődik. Ezek a receptorok a központi idegrendszer sejtjein, a vegetatív idegrendszer dúcaiban és aharántcsíkolt izomsejtekmembránjában találhatók. A nikotin depolarizálja a sejtmembránt, előidézve ezzel a sejt aktiválását. Normális, élettani körülmények között az acetil-kolin nevű jelátvivő anyag is ezeken a receptorokon keresztül fejti ki a központi és a vegetatív idegrendszer sejtjeire gyakorolt módosító hatását.  A nikotin, először a sejtek túlműködését, később, a sejtek gátlását idézi elő.

Élettani szempontból elsősorban a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása jelentős, mivel a leírt módon először serkenti, majd bénítja a szimpatikus idegrendszert. Hatására fokozódik a kolinerg pályák aktivitása, és kimutathatóan növekszik a központi idegrendszerbenazopioid peptidek,valamint akatecholaminok elválasztása. Ezen a módon hat a nikotin apszichére.  Így befolyásolja agyunk működésétés magatartásunk szerveződését.

Dohányzók szubjektív beszámolói és objektíven mérhető kísérletek alapján a nikotinnak ismert a szorongásoldó hatása, kedélyjavító hatásakontrollálható testsúly érzete, koncentrációs képesség fokozódása és a pszichés függőség kialakítása.

A nikotin nagyon erős méreg, a dohányos által naponta elszívott adagok a halálos dózis sokszorosát tartalmazzák, azonban rövid féléletideje és a krónikus fogyasztása során kialakult tolerancia miatt cigaretta szívásával csak nagyon kemény munka árán lehetne elérni a halálos (letális) értéket.

A mérgezés tünetei az általános szimpatikus hatásban jelentkezik: szapora pulzus,magas vérnyomásstressz-hormonok kiáramlásahányáshasmenésszédülésémelygés. A szimpatikus aktivitást rövidesen sokk, majd a keringés-összeomlása követi. Ha nem áll be a halál, a nikotin hamar lebomlik, és a beteg állapota rendeződik. Mérgezés általában balesetként, ritkán kriminális vagy öngyilkossági szándékból következik be.


A dohány égése során egyéb égéstermékek mellett széndioxid (CO2) és szénmonoxid(CO) is keletkezik, mely a füst leszívásakor a tüdőbe kerül. A szénmonoxid a vér oxigénszállító hemoglobinjához 200-szor jobban kötődik, mint az oxigén. Normálisan a hemoglobinnak csak 1-2%-át foglalják le a szervezetbe bejutó vagy ott keletkező CO molekulák. A dohányos vérében viszont ez az arány 5-15%.

Az egész testre kiterjedő oxigénhiány a központi idegrendszerben többek között koncentrációs zavarokban mutatkozik. A dohány égése során ciánhidrogén is keletkezik. A ciánhidrongén legfőbb hatása a légutak kéményseprőjeként működő csillós hengerhám aktivitását csökkenti.  A nitrogén tartalmú szerves anyagok égésekor - ezek közé tartozik a nikotin is -nitrogénoxidok keletkeznek. A dohányfüstben több nitrogénmonoxidtalálható, mint -dioxid. Az egyrészt szintén a hemoglobinhoz kötődvegátolja az oxigénszállítást, másrészt a tüdő nyálkahártyáján irritálósalétromsavváalakul.

nitrogénoxidok a dohányos köhögés legfőbb bűnösei. Ugyancsak ők a felelősek a rákkeltő nitrozaminok keletkezéséért is. A letüdőzött nitrogénvegyületek ékes bizonyítékai a dohányosok sárga körmei. A középiskolai kémiaanyagból talán sokaknak ismerős axanthoprotein-reakció("xanto"=sárga, protein=fehérje), asalétromsavés aromás aminosavak reakciója.

Összesen mintegy 30 rákkeltő ágenst tartanak számon a dohányfüstben, de valószínű, hogy sokkal többen vannak, egyéb mérgező anyagokról nem is beszélve. Sajnos, további károsító hatást eredményez, hogy ma már a dohányfüst is szennyezett! Elsőre talán furcsán hangzik, de igaz. Dédszüleink korosztálya még nem mérgezte magát annyira a dohányzással, ma viszont a növényvédőszer-maradványok, és egyéb vegyi adalékanyagok is dúsítják a mérgező aerosolt.


A dohányfüst további jellegzetes hatása, hogy a tüdőből a vérkeringésbe kerülve az erek, köztük a szív vérellátását biztosító koszorúerek szűkületét idézi elő. Az erek szűkülete miatt csökken a szervek vérellátása. Valószínűleg ezzel magyarázható az a jól ismert jelenség, hogy dohányosok teljesítőképessége és fizikai terhelhetősége elmarad hasonló korú nem dohányzók teljesítményéhez képest.

Read 3698 times Last modified on July 29 2014
More in this category: Anyajegyek az arcon »

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 22196 times 0
Nyelvdiagnosztika
{mosimages}Nyelvünk elárulja, ha a szervezetben nincs minden rendjén A nyelv bizonyos elváltozásaiból a népi gyógyászat és a klasszikus orvostudomány egyaránt…
Read 20360 times 2
A születéskő
A születéskő fogalmának kialakulása időszámításunk első századában kezdődött. Régebben az évet tizenkét állatövi periódusra osztották, mindegyiket egy-egy drágakő jelképezte. Amikor…
Read 13842 times 3
Erõs paprika, az okos fájdalomcsillapító
Az erős paprikából kivont kapszicin segítségével egyedülálló, új típusú fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgoznak magyar kutatók. A hazánkban népszerû fûszernövény a népi…
Read 11867 times 6
A banán
A legismertebb trópusi gyümölcs, amely lassan felszívó­dó cukrokat tartalmaz, melyek emelik az energiaszintet. A banán nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, amelyek…
Read 10974 times 1
A szervezet megtisztitása
   Hogyan mossuk át belso szerveinket mosópor nélkül?       Talán bizony akadnak olyanok, akik a beleiket, veséjüket vagy tüdejüket…
Read 10034 times 1
A barnarizs
Az anyatej után ez a legkiegyensúlyozottabb táplálékunk. Ha semmi mást nem ennénk, akkor sem történne bajunk, sõt harmóniában és boldogságban…
Read 9768 times 2
Diéta kövéreknek és soványaknak
     Az evés örömélményt nyújt az embernek, melytõl semmi esetre sem szabad megfosztani. Ezért aztán a diéta fogalmát nem úgy…
Read 9108 times 2
A bíbor kasvirág
Echinacea purpurea Gyógyászati célokra hol gyökerét vagy virágját, hol az egész növényt használják. Ezekbõl fõleg alkoholos kivonatot készítenek, mely gyógynövény…
Read 8672 times 2
A homlok
Megkülönböztetünk magas és alacsony homlokot, valamint sima és barázdált homlokot. A magas homlok nem a kopaszodás által megnyúlt homloki részre…
Read 8104 times 1
Lapacho tea
Dél-Amerika indiánjai már évszázadok óta ismerik, és sokféle betegség kezelésére használják a magasra növõ, csodálatos virágokat hozó és akár 700…