A jelenlegi kapcsolat

Rate this item
(0 votes)

Mi legyen a jelenlegi kapcsolatainkkal?

Úgy hiszem, a férfi és a nõi nem különbözõ energiáinak összeötvözése a párkapcsolaton belül is megvalósítható - de csak akkor, ha mindkét fél megérti a folyamat dinamikáját, és közösen munkálkodnak a cél eléréséért. Egyedül hozzáfogni sokkal nehezebb.

A párok számára az a megoldás kínálkozik, hogy amikor a hatalmi harc kitör, térjenek vissza a szeretethez. Valamelyik partner, esetleg mindkettõ elégedetlen a másikkal, de ennek az az oka, hogy párjuk nem képes megfelelni a rájuk vetített ideális, mágikus szülõképnek, belsõ energiaforrásuk pedig gyengébb a kelleténél. Azért van szükségünk arra, hogy párunk felnöne az ideál szerepéhez, mert akkor lelkileg megnyugodhatunk, arra számítva, hogy a partner majd gondoskodik biztonságunkról. Ez a kivetítés - és voltaképpen az egész elképzelés, hogy a belsõ isteni energia pótlására egy másik emberhez forduljunk - sohasem válhat be, és mindig hatalmi harc a vége.

A megoldás a szeretet és a belsõ biztonság állapotának helyreállítása, még akkor is, ha éppen dúl a csata: minden erõnkkel partnerünk felemelésére kell törekednünk. Erre akkor képes az ember, ha korábban már átélte a misztikus, transzcendens kapcsolat élményét, így annak emlékét felidézve most visszatérhet hozzá. Más szóval a szeretethez valóvisszatérés nem elvont fogalom, hanem valóságos cselekedet, amelyben az ember felidézi a belsõ isteni energiából fakadó szeretet és a biztonság állapotát.

Hogy ez valóban megtörténik-e, azt ismét csak mindenkinek magának kell felmérnie. A Csodatanfolyam szerint két ember a veszekedés kellõs közepén is elérheti ezt az állapotot, ha elég mélyre merülnek a szeretetben. Csakhogy a hatalmi harc kellõs közepén nagyon nehéz ezt megvalósítani. A legtöbb ember számára, aki rossz kapcsolatban találja magát, a fizikai különválás tûnik megoldásnak - legalábbis az együtt töltött idõ csökkentése. Azonban ez is csak akkor segít, ha az így szerzett idõt mindkét fél a misztikus megnyílás, a transzcendens élmény átélése érdekében használja fel (nem egy újabb kapcsolat felé nyit), és így szerzett képessége birtokában tér vissza a kapcsolatba.

Mitévõk legyünk azonban olyankor, ha szívünk mélyén azt érezzük, hogy a kapcsolat egyszerûen, alapvetõen elhibázott? Hagyjuk ott az egészet? Sokan ezt a megoldást választják, de ha nem találjuk meg önmagunk teljességét, mielõtt egy következõ szerelmi kapcsolatba bonyolódnánk, ismét csak a régi mintákat fogjuk ismételgetni.

Honnan tudhatjuk, hogy készen állunk, hogy sikeresen megteremtettük az egyensúlyt a férfi és a nõ között önmagunkban? Vannak olyan terapeuták, akik szerint mindegy, milyen felkészültnek véljük magunkat, mindegy, milyen magas energiaszintre jutottunk egyedül, a belsõ szeretet és biztonság próbáját csak kapcsolataink adhatják meg, és ezzel magam is egyetértek. Az is meggyõzõdésem azonban, hogy a belsõ forrásból fakadó energia és biztonság a siker legfõbb záloga.

/részlet James Redfield, Mennyei látomás könyvébõl/

Read 2240 times Last modified on July 06 2010

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Read 22200 times 0
Nyelvdiagnosztika
{mosimages}Nyelvünk elárulja, ha a szervezetben nincs minden rendjén A nyelv bizonyos elváltozásaiból a népi gyógyászat és a klasszikus orvostudomány egyaránt…
Read 20377 times 2
A születéskő
A születéskő fogalmának kialakulása időszámításunk első századában kezdődött. Régebben az évet tizenkét állatövi periódusra osztották, mindegyiket egy-egy drágakő jelképezte. Amikor…
Read 13845 times 3
Erõs paprika, az okos fájdalomcsillapító
Az erős paprikából kivont kapszicin segítségével egyedülálló, új típusú fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgoznak magyar kutatók. A hazánkban népszerû fûszernövény a népi…
Read 11874 times 6
A banán
A legismertebb trópusi gyümölcs, amely lassan felszívó­dó cukrokat tartalmaz, melyek emelik az energiaszintet. A banán nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, amelyek…
Read 10979 times 1
A szervezet megtisztitása
   Hogyan mossuk át belso szerveinket mosópor nélkül?       Talán bizony akadnak olyanok, akik a beleiket, veséjüket vagy tüdejüket…
Read 10041 times 1
A barnarizs
Az anyatej után ez a legkiegyensúlyozottabb táplálékunk. Ha semmi mást nem ennénk, akkor sem történne bajunk, sõt harmóniában és boldogságban…
Read 9772 times 2
Diéta kövéreknek és soványaknak
     Az evés örömélményt nyújt az embernek, melytõl semmi esetre sem szabad megfosztani. Ezért aztán a diéta fogalmát nem úgy…
Read 9112 times 2
A bíbor kasvirág
Echinacea purpurea Gyógyászati célokra hol gyökerét vagy virágját, hol az egész növényt használják. Ezekbõl fõleg alkoholos kivonatot készítenek, mely gyógynövény…
Read 8689 times 2
A homlok
Megkülönböztetünk magas és alacsony homlokot, valamint sima és barázdált homlokot. A magas homlok nem a kopaszodás által megnyúlt homloki részre…
Read 8110 times 1
Lapacho tea
Dél-Amerika indiánjai már évszázadok óta ismerik, és sokféle betegség kezelésére használják a magasra növõ, csodálatos virágokat hozó és akár 700…